Kultúra

Amber Heard Johnny Deppről: Ez az ember megpróbált megölni

BRENDAN SMIALOWSKI / POOL / AFP
BRENDAN SMIALOWSKI / POOL / AFP

Amber Heard újabb vallomástételen van túl Hollywood jelenleg legnagyobb érdeklődést kiváltó perében, ezúttal azon vádakra reagált, amely szerint hazudott Johnny Depp ellene irányuló bántalmazásairól. Heard ezúttal nem tört ki zokogásban akkor sem, amikor Camille Vasquez, Depp ügyvédje hazugsággal vádolta meg, és azt mondta, hogy valójában ő az igazi bántalmazó ebben az ügyben. Amikor viszont az ügyvéd azt kérdezte Heardtől, hogy nem félt-e Depptől, a színésznő azt mondta:

Ez az ember megpróbált megölni. Természetesen ez félelmetes. De ugyanakkor ő a férjem is.

Emlékeztetőül: a pert, amiben egyre-másra kerültek napvilágra gyomorforgatóbbnál gyomorforgatóbb részletek Heard és Depp rövid életű házasságából, Depp indította becsületsértésre hivatkozva: ő és ügyvédjei szerint Heard tönkretette Depp karrierjét, amikor hamisan fizikai és szexuális bántalmazással vádolta meg. Depp már áprilisban, szintén négy ülésnapon keresztül tanúskodott az ügyben, elmondva saját álláspontját, Heardnek ugyanennyi ideje volt, mostantól a per kimenetele gyakorlatilag azon múlik, hogy az esküdtszék kinek a sztoriját találja hihetőbbnek.

Heard stábja a terapeutájától származó jegyzeteket, a színésznő arcáról sérüléseiről készült fotókat, valamint az ordítozó, bútorokat rongáló Deppről készült videót mutatott be a bíróságnak, és többek között azt állította, hogy Depp egy alkalommal egy üvegpalackkal bántalmazta szexuálisan. Depp tagadta ezt, és azzal vádolta Heardöt, hogy egy üveget vágott hozzá, melynek következtében leszakadt az egyik ujjhegye. Heard szerint azonban Depp azt a sérülést magának okozta, amikor szétvert egy falra erősített telefonkészüléket, ő pedig sem az említett üveges esetben, sem máskor nem bántalmazta férjét. Amikor erre válaszul az ügyvéd egy hangfelvételt játszott le, melyen Heard elismerte, hogy megütötte Deppet, a színésznő azt mondta, időnként használnia kellett a testét a saját védelmében.

A vallomástétel során szó esett arról is, hogy Heard Aquaman 2-beli szerepét alaposan megnyesték a per nyomán, valamint arról is, amikor Heardöt James Francóval látták hazatérni egy nappal az utolsó nagy veszekedésük után Depp-pel, amikor a rendőrséget is kihívták, miután Depp állítólag egy telefont vágott Heard arcába. A színésznő pár nappal később kért távolságtartást férje ellen. A mostani tárgyalás várhatóan május 27-én ér véget, azt követően pedig a bíróság visszavonul döntéshozatalra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik