A besúgóban egy rendőrtiszt lázadó lányát, Juditot játszod. Amikor Száva Zsolt, az ellenzéki aktivisták vezetője megkérdezi őt, miért akar csatlakozni a mozgalmukhoz, Judit azt feleli, azért, mert az apja húsz éve nem tudja elérni, hogy olyan lakásban lakjanak, ahol a lánya szobájában van ablak. Szerinted hiteles ez a magyarázat?
Igen, ez adja a löketet Juditnak a lázadáshoz. Ő nem tudja, hogy az apja tartótiszt, csak azt, hogy rendőr. Otthon viszont azt látja, mennyire elesett, nem tud tekintélyt parancsolni, csak üvöltözni, sikertelen a munkahelyén is, ráadásul az állam embere. Nagyon éles a kontraszt a munkája és a magánélete között. Emiatt néz rá kritikusan Judit.
Az idézett mondatban az is benne van, hogy az apja hiába szolgálja ki a rendszert, még annak a feltételeit sem tudta megteremteni, hogy a családja kényelmesen éljen benne. Te hogyan írnád le kettejük kapcsolatát?
Judit a lázadó tinédzser korszakában van, ami ráadásul összekapcsolódik az underground, rendszerellenes fiatalok életével is. Úgy képzelem, korábban jóban voltak, de most már kritikusan látja a szüleit, nem hagyja, hogy kapcsolódjanak hozzá. Az apja minden próbálkozása, gesztusa rosszul sül el, ellenállásba ütközik Juditnál.
Kamaszként voltak hasonló élményeid?
Átfedések vannak. Szerintem jó megkérdőjelezni azt, hogy honnan jövök, és ahhoz képest mit kellene másképp csinálnom. Ez nem azt jelenti, hogy a szüleim valamit elrontottak, de tudatosan kell viszonyulni hozzá, mit kaptam tőlük, és azt hogyan szeretném továbbfejleszteni. Amikor belecsöppentem a szakmába, a szüleim óvatosak voltak, féltettek. Úgy érzem, most már jobban rálátok, mik ennek a szakmának a veszélyei. Így ők is rám hagyják, mit hogyan intézek, és bíznak benne, hogy meg tudom védeni magam.
Ma lázadónak érzed magad bármilyen szempontból?
Azt hiszem, igen, leginkább szakmai értelemben. Régen felépített, megcsontosodott rendszerek szerint működünk a színházi világban, amelyek ma már nem állják meg a helyüket morálisan és modern szakmai szempontból sem. Ezeket a régi vágású működési mechanizmusokat szeretném újragondolni az engem érintő produkciókban. Ha jön egy új munka, Mattyasovszky Zsolnay Bálint ügynököm segítségével igyekszem a lehető legprofesszionálisabb módon kommunikálni, a munkafolyamat alatt pedig jelezni, ha valaki nem professzionálisan kommunikál velem. Van hova fejlődni ebben.
Azért, mert nagyon hierarchikus a rendszer?
Igen, talán az alá-fölé rendeltség a legnagyobb probléma. Egy rendező, tanár vagy akár kolléga az életkoránál és a pozíciójánál fogva sok mindent megengedhet magának. Óvatosan kell bánni ezzel a dinamikával. Nyilván a rendező hozza a végső döntést, mégis közös munkát végzünk.
Nekem kevés színházi munkám volt, inkább filmes élményeim vannak, de ott többször tapasztaltam, hogy nem akarják megfizetni a munkámat, alkudozni kell – szerencsére ezt az ügynököm intézi, én biztos kiborulnék, ha arról kellene egyezkednem, hogy a művészetem mennyit ér.
Ilyen szempontból felemelő volt együtt dolgozni Sopsits Árpáddal A martfűi rémben – vele volt az első komolyabb munkám –, mert éreztem a megbecsülését, és így sokkal nagyobb kedvem is volt dolgozni. Azt is problémának látom, hogy nem mindenki végzi el a feladatkörét, ezzel akadályozva a produkció gördülékenységét. Ha az asszisztens mellettem üvölt, befeszülök, és az a képernyőn is látszani fog. De A besúgó forgatásán ilyen nem fordult elő, mindenki tette a dolgát. Ha voltak is feszültségek, abból hozzám nem jutott el semmi.
Amikor elsőéves színészhallgatóként részt vettél a színművészetis diákok egyetemfoglalásában, mennyire szorongtál miatta, vagy mennyiben volt ösztönös ez a szerepvállalás?
Egyértelmű volt, hogy részt kell vennem benne. Sokkal fontosabb volt egy utcai megmozdulás, mint hogy bejárjak órára – volt, hogy reggel óra előtt még énekelni mentünk valamelyik kormányablak elé. Azt éreztem, nagyon élek, végre csinálok valamit, ami igazi, fontos és valódi. A mi szakmánkban nagyon fontos reflektálni a jelen történéseire. A színház és a film tükröt tart a valóságunknak. Emiatt nekem abszurd lett volna bevonulni a tantermekbe, és úgy dolgozni, hogy nem veszünk valójában tudomást az aktualitásokról, arról, hogy mi történik velünk.
Ebben a helyzetben kevésbé féltettek a szüleid?
Szerintem nem féltettek, támogatóak voltak. Voltak olyan pillanataim, amikor nagyon mélyen voltam. Présszerű nyomást éreztem amiatt, hogy egyszerre kellett volna tanulnom, de részt is akartam venni az egyetemfoglalásban. Ilyenkor a szüleim, a barátaim nagyon sokat segítettek.
Miután vége lett az egyetemfoglalásnak, és a járványra hivatkozva hazaküldték az SZFE-s diákokat, miért hagytad ott hamar a modellváltáson átesett egyetemet?
Nem éreztem jól magam. Azt láttam, hogy a tanáraim és az osztálytársaim nem foglalnak állást az új vezetőség ellen, én viszont nem akartam visszamenni dolgozni azok irányítása alá, akik ellen protestáltunk.
Közben hosszas castingfolyamat után megkaptam Judit szerepét A besúgóban, amit el akartam vállalni, az SZFE-ről viszont nem engedtek volna ki forgatni. Színházi képzésre vettek fel, és közben tudatosult bennem, hogy engem jobban vonz a filmezés. Úgy éreztem, nincs meg a döntési szabadságom, mások akaratának rendelem alá magam, és közben kimaradok dolgokból, amikben szívesen részt vettem volna. Nem akartam megint a kiszolgáltatott gyerek pozíciójába kerülni. Nagyon hálás vagyok ma is, hogy felvettek az egyetemre, de egy idő után tudtam, hogy nem érezném jól magam, ha maradnék.
Hogyan szoktad meghozni ezeket a nagy horderejű döntéseket? Mennyire hat rád mások véleménye?
Érzelmi alapon szoktam dönteni. Erről a döntésről is sokat beszélgettem a szüleimmel, a barátaimmal és az SZFE-s osztályfőnökömmel, Hegedűs D. Gézával. A szüleim rámutattak, hogy mit veszíthetek, de annyira egyértelmű mehetnékem volt, hogy végül nem volt kérdés.
A sorozatban Thuróczy Szabolcs játssza az apádat, aki nagyon foglalkoztatott színházi és filmszínész is, mindkét területen halmozza a szuper alakításokat. Szerinted jellemzőbb az, hogy valaki vagy színházban jó, vagy filmen?
Nehéz kérdés, mert kevés helyen van külön színházi és filmes képzés, összefolyik a két szakma, pedig úgy látom, teljesen más minőségű játékot kíván a kettő. A színházi színészet elemeltebb, stilizáltabb, a filmen pedig nagyon fontos a jelenlét, az egyszerű „létezés”. Emiatt nekem gyakran sok az, ahogy színházi színészek játszanak filmen – magamon tapasztaltam, hogy nehezebb visszatalálnom a természetes filmes jelenléthez, ha előtte színházban sokat játszottam. Nehéz megélni színészként, és egyébként is kuriózumnak számít forgatni, talán ezért csinálják a színészek mindkettőt. Most amúgy másfél hónapot Németországban tanulok színész vendéghallgatóként, és csinálunk egy darabot Emily Dickinsonról, ami miatt nagyon izgulok.
Judit karaktere otthon lázadó kamaszlány, a színpadon underground díva. Kaptál segítséget, hogy könnyebb legyen eljátszani a dívát?
Mátyássy Áron segített felkészülni, hogy Judit autentikus legyen. Készültünk a színpadi jelenlétre, sok inspirációs forrást használtunk: Nina Hagen, Hole, Veruca Salt, PJ Harvey… Ez volt a punkvadállatnő-tréning. Tőlük néztem videókat, próbáltunk lelesni mozdulatokat, az energiát, a vagányságukat.
Látszik, hogy A besúgó alkotói egyébként is nagy gondot fordítottak rá, hogy kellékekkel, zenékkel, különféle popkulturális utalásokkal újrateremtsenek egy nyolcvanasévek-hangulatot. A sorozat előtt téged mennyire vonzott ez a korszak?
Méhes Mariettával foglalkoztam egy kicsit korábban, de különösebben nem kapcsolódtam a korszakhoz. Viszont ettől függetlenül jelen van a mindennapjainkban: az épületekben, a tárgyakban, vagy hogy milyen ruhákat találsz, ha bemész egy turkálóba.
Aki élt abban a korszakban, a múltidézés miatt is kíváncsi lehet A besúgóra, de te mit mondanál egy Judittal egyidős, mai fiatalnak, miért nézzen bele a sorozatba?
Izgalmasnak tartom, hogy a fiatalok hogyan voltak jelen abban a korszakban, milyen lehetőségeik voltak a lázadásra. Milyen lehetőséget kaptak, amikor a rendszer emberei kiöregedtek? Számomra ikonikus jelenet, amikor a Hajdu Szabolcs által játszott történelemtanár arról beszél, hogy a rendszer önműködővé vált, az emberek tartják fent. Amikor készültem a töri érettségire, sok régi filmet néztem, hogy kicsit jobban megértsem egy-egy korszak hangulatát – ilyen szempontból is érdekes lehet A besúgó.
Az első komoly filmszerepedet is nagyjából akkor játszhattad, amikor az érettségire készültél. A martfűi rém egy korhatáros, erőszakos bűnügyi film, amiben ráadásul a te figurádhoz kapcsolódik a legbrutálisabb jelenet. Eközben a forgatás idején még nem voltál nagykorú. Hogyan kezelted ezt a helyzetet?
Szerintem nézni sokkal durvább lehet a jelenetemet, mint amilyen felvenni volt. Az volt a nehéz, hogy éjszaka forgattuk, nagyon álmos voltam, és nem nagyon tudtam még, hogy megy egy forgatás.
Sopsits azt kérte tőlem, hogy lapuljak az ablakhoz, mikor a gyilkos fogdosni kezd a kocsiban. Én meg felvétel közben leálltam, mert úgy éreztem, ennyi volt benne, nem tudom tovább hitelesen csinálni. Csoma Sándor asszisztens világosított fel, hogy a rendező szokta leállítani a felvételt, nem a színész.
Visszagondolva teljesen abszurd, hogy anyukám és a nővéreim is eljöttek az első forgatásomra. Jelenetbeli partneremnek, szegény Hajduk Károlynak nem könnyítettem meg a helyzetét.
Azt a filmet hét éve forgattad, de még idén is csak huszonnégy éves leszel. Úgy tekintesz magadra, mint aki gyerekszínészként kezdte a pályát, vagy már felnőttként kezdtél színészkedni?
Felnőttként. Drew Barrymore-nak hétévesen alkoholproblémái voltak – na, ő gyerekként kezdte a pályát. Furcsállom is, amikor megjegyzik, mennyire fiatal vagyok.
Amúgy a gyerekszínészet szerinted rendben van? Beszéltél a szabályok tisztázásáról meg az egyértelmű keretekről, ehhez képest a szórakoztatóiparban gyerekeket dolgoztatnak professzionális körülmények között.
Régebbi castingokon sok gyereket láttam üldögélni a szüleikkel, mindegyik castingon ugyanazokat a gyerekeket és szülőket. Valójában talán a szülők akartak volna szerepelni, és most a gyerekeiken élik ki ezt a be nem teljesült vágyukat. Ha viszont a gyerek igénye a szereplés, őt hajtja valami, a szülők pedig nagyon odafigyelnek rá, úgy szerintem rendben van. De sokkal jobban kell figyelni és megtanítani a gyereket arra, hogy ki tudja fejezni, hol vannak a határai, mi fér bele neki. Különben nem tudja megvédeni magát.
A Recordernek azt nyilatkoztad, egyre jobban érdekelnek a külföldi szerepek, szeretnél nemzetközi szinten is színészi tapasztalatot szerezni. E téren alakul valami?
Tavasz közepéig Németországban vagyok, tanulom a nyelvet. Igyekszem bekerülni egy német ügynökséghez. Nagyon szeretem a magyar nyelvet és Magyarországot. Az anyanyelvemen beszélni mindig más lesz, mint egy tanult nyelven, ezért sokat szeretnék itthon is dolgozni, de vonz a külföld, Németországban ráadásul más nemzetiségű produkciók is összefutnak. Úgyhogy rajta vagyok az ügyön.
