Kultúra

Több olimpiai érem is elképesztő összegekért talált új gazdára egy aukción

A száz méteres síkfutás győztesének járó tárgy közel 42 millió forintnyi dollárt ért.

Százhúszezer dollárért (41,9 millió forint) kelt el egy kaliforniai árverésen Harrison Dillard amerikai sprinter aranyérme, amelyet az 1948-as londoni olimpián a férfi 100 méter megnyeréséért kapott. A medált a négyszeres olimpiai bajnok lánya bocsátotta aukcióra. – olvasható az MTI hírében.

A Wembley salakos pályáján rendezett döntőben az amerikai vágtázó rosszul rajtolt, de a hajrában megelőzte honfitársát, Barney Ewellt és a panamai Lloyd LaBeach-et, így hajszálnyival ugyan, de elsőként lépte át a célszagot.

Daily Herald Archive / National Science & Media Museum/SSPL via Getty Images Alig néhány centiméteren múlt Dillard (a bal szélen) győzelme.

A 2019-ben, kilencvenhat évesen elhunyt Dillard a londoni játékokon a 4×100 méteres váltóval is aranyat nyert, a négy évvel később, 1952-ben rendezett – a magyar csapat eddigi legsikeresebb szereplését is hozó – helsinki olimpián pedig 110 méteres gátfutásban diadalmaskodott, és tagja volt a győztes váltónak is.

A Newport Beach tengerparti negyedében, Corona del Marban megrendezett aukción más sportrelikviák is kalapács alá kerültek. Egy, az olimpiai szellemet az közel két évezred után felelevenítő 1896-os athéni ötkarikás játékokon kiosztott ezüstérem – a győztesnek akkor még ez járt – végül 80 ezer dollárig (27,9 millió Ft) jutott, az 1992-es albertville-i téli játékokon használt olimpiai fáklya pedig 65 ezer dollárt (22,7 millió Ft) ért meg az új tulajdonosának.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik