Ulf Andersen / Getty Images
Kultúra

Sofi Oksanen: Putyin nem őrült, csak elhitte a saját hazugságait

Az írónő szerint egész Oroszországban óriási szükség lenne a változásra, ahhoz azonban nem csak az elnöknek kell elvesztítenie a hatalmát.

A kortárs irodalom egyik legismertebb, főleg a női szerepekről, nők elleni elnyomásről, illetve és az egykori kommunista országok feldolgozatlan traumáiról író alakja, Sofi Oksanen a legnagyobb svéd lapban, a Dagens Nyhetenben közölt Putyin nem őrült című írásában történelmi oldalról elemzi az ukrajnai eseményeket, arra a következtetésre jutva, hogy

az orosz vezető nem veszítette el az eszét, csak elhitte a saját hazugságait.

A cikk szerint az elmúlt hetekben pszichiáterek és fotelpszichológusok által számtalanszor hangoztatott, Putyin vélt elmeállapotáról szóló kijelentések helyett azzal a fontos ténnyel lenne ideje szembesülni, hogy

az elnök tettei az oroszok nézőpontjából teljesen logikusak, a kézivezérelt sajtótermékei ugyanis arról írnak, hogy a katonák valójában felszabadítják Ukrajnát egy náci rezsimre hasonlító rendszer alól, a Donbaszban élőket pedig egy ukránok által szervezett népirtástól mentik meg.

Oksanen egy független kutatásra hivatkozva arról ír, hogy a megkérdezett oroszok több mint kétharmada (68 százaléka) támogatja a katonai lépéseket, és miért is ne tennék, ha az állam által kézben tartott lapok mind ezt állítják? – teszi fel a kérdést.

A nyugati országok felől nézve persze látszik, hogy ezek az okok teljesen irracionálisak, Ukrajnában ugyanis nem csak hogy nem zajlott népirtás, de az egyébként zsidó vallású Volodimir Zelenszkijt is demokratikus úton választották meg.

Az írónő Észtországban élt szülei és nagyszülei ugyanebben a szovjet álomvilágban mozogtak – írja, ők azonban a negatív szerepet kapták, hiszen a szovjet megszállás után az az észteket gonosztevőknek, nacionalistáknak, sőt, fasisztának bélyegezték, épp úgy, mint most ahogyan az orosz média az ukránokat.

Ha a kormány, az iskolák, a média, illetve a bíróságok hosszú időn, akár generációkon át ugyanezt hajtogatják, akkor a mondatok mindenki által elfogadott tényekké válnak

– olvasható a hosszú írásban, ami hozzáteszi:

a Szovjetunió szétesése után Oroszország Németországgal ellentétben nem nézett szembe a saját múltjával, Putyinnak így könnyű dolga volt azzal, hogy felébressze az emberekben az ellenségképet, a holokauszt emlékének manipulálásával pedig csak tovább szítsa a tüzet.

Tizenöt évvel ezelőtt Észtország is egy hasonló támadás áldozata lett: az ország megszállásának történetéről író szerzők – köztük maga Oksanen is – céltáblává váltak, online terjedő képeken náciknak és fasisztáknak bélyegezték őket, sőt, Putyin támogatói különböző tüntetéseken az SS jelképével, illetve szvasztikával ábrázolták őket, a helyzet pedig gyorsan elfajult, hiszen

cáfolni kezdték a szovjet időszak tömeges deportálásait, észtek elleni demonstrációkat szerveztek, a vészkorszak táborainak képeit használták,

könyvek kiadásával, valamint az online térben, illetve élő beszélgetésekkel pedig elérték azt, hogy a putyinista fórumokon a világ minden részén felbukkant a ténynek látszani akaró állítás:

az észtek koncentrációs táborokat építenek az oroszul beszélőknek.

A hamis információkat az orosz média a cáfolatok után sem tüntette el, az állítások pedig kezdetben a külföldi lapokba is beszivárogtak, hiszen az nem volt felkészülve a dezinformációs kampányokra.

Ez a próbálkozás Oksanen szerint valójában csak a nyugati államok reakciójának tesztje volt, Putyin most pedig nagyobb méretekben teszi ugyanezt – olvasható a hosszú írásban, ami hozzáteszi: az ukrán állam február végén a hágai Nemzetközi Bírósághoz fordult panasszal, kijelentve, hogy az oroszok a holokauszt emlékezetének manipulálva akarják indokolttá tenni a katonai támadást.

„Nyugaton sokan csak nevethetnek az orosz vezetés állításain, a rokonaim azonban nem így tesznek, hiszen az állam hazugságainak kijavítása a Szovjetunióban büntetőjogi kategória volt, épp úgy, ahogyan ma, Oroszországban. […] Putyin propagandájában az ukránok saját hazájuk iránt táplált patriotizmusa, a nyelv, illetve a szabadság mind olyan dolgok, amikből a Messiás vezetőnek ki kell őket gyógyítani, hogy újra visszanyerhessék régi helyüket a szláv család egészséges tagjaiként.”

– írja Oksanen, aki meg van róla győződve, hogy az ukránok a Szovjetunió általi évtizedeken át való lenézése okozza a háború eddigi eredményeit,

Putyin erői ugyanis nem számítottak arra, hogy bármiféle komoly ellenállással fognak találkozni.

Az írónő szerint Oroszország ma is a sztálini elvek mentén működik, hiszen a háborút akkor sem területszerzéssel, hanem más népek felszabadításával indokolták, a Putyin-éra beköszönte óta pedig újra ez a hazafias narratíva került az oktatási rendszerbe, illetve a törvénykönyvekbe.

A Szovjetunió 1941-1945 között a Keleti Fronton, a fasiszta agresszorként emlegetett országok ellen folytatott harca az elmúlt évtizedekben Nagy Honvédő Háborúként vonult be a történelemkönyvekbe, ennek hivatalos verzióját megcáfolni pedig nem szabad, hiszen a törvény bünteti, március elején az Állami Duma – a parlament alsóháza – pedig arról is döntött, hogy a háború, illetve a támadás szavak használatáért

akár tizenöt évnyi börtönbüntetés is járhat, sőt, a média csak az állami hírforrást használhatja.

Az ukránokkal szemben az oroszokban élő ellenszenvne k persze nem az utóbbi hetek ágyaztak meg, hiszen az a harcok előtt, a független hírforrások meglétekor sem volt gyengébb, köszönhetően az állami oktatási rendszernek, illetve a kommunizmusban felnőtt szülőknek és nagyszülőknek, akik közül csak kevesen bátorították arra a fiatalokat, hogy kérdezni merjenek.

A két korszak közti párhuzamok nem állnak meg ennyiben: a Krím-félsziget elfoglalása után a különböző orosz fórumok ugyanis olyan fotókkal teltek meg, amiken gyerekek katonáknak nyújtottak át virágot – épp úgy, ahogyan ezt a szovjet időszak propagandaképein is látható volt.

Oksanen szerint Putyin Ukrajnában is hasonló fogadtatásra vágyott, hiszen

a fejében saját hazugságai mostanra igazságokká váltak, mivel túl rég nem találkozott valódi, hiteles hírforrásokkal.

A legtöbb ember fejében ezek a hírek persze elegendőnek bizonyulnak ahhoz, hogy elhiggyék:

Putyin célja a régi dicsőcség visszaállítása, sőt, mindezek mellett még a gonosz Nyugat markából is embereket mentenek ki.

Ezek a dezinformációk az orosz elnök pozíciójának meggyengülésével sem fognak eltűnni, a már felemelt falak lerombolása ugyanis nehéz, hiszen sorsuk nem egy ember pozícióján áll, vagy épp bukik.

A rendszert fenntartó erők megváltoztatása, vagy lecserélése nélkül Oroszország nem fog megváltozni, azoknak az embereknek a száma pedig megállás nélkül csökken, akik Sztálin emberiség elleni bűntetteire bűnökként tekintenek

– írja az írónő, majd záró gondolatként hozzáteszi:

Ha arra gondolunk, hogy a nyugati világnak mennyi ideig tartott, illetve milyen áron sikerült megbirkózni a gyarmatosítói múltjával, akkor könnyebben megérthetjük, mekkora munka lesz ez Oroszországban. A legvalószínűbb út, hogy az Oroszországi Föderáció még azelőtt szétesik, hogy erre sor kerülne.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik