Egy mozi kávézójában ücsörögve örülsz, hogy végre újra beülhetsz egy sörre, kávéra?
Nem zavart túlzottan, hogy nem lehet beülni sehova, csak egy szempontból: a házunk aljában levő presszó nem volt nyitva. Egyébként sem szoktam túl sok helyre eljárni, de ez a napi rutinom része volt mindig is, és eléggé hiányzott. Ezt leszámítva alapvetően jól éltem meg ezt a dolgot, bár a nyitás napján már reggel hétkor ott voltam a presszóban. Úgy mondanám, hogy inkább a hely hiányzott, nem a kimozdulás.
Nemcsak a kedvenc presszód zárt be, hanem a többezres koncerthelyszínek is. Hogy érintette zenekarodat, a Halott Pénzt a pandémia?
Az év elején általában egyébként is kicsit visszaveszünk, az első negyedévében csak stúdiózunk, rápihenünk az évre. Tavaly sem volt ez másképp, alapvetően egyébként is áprilisban kezdtük volna az egészet, csak aztán végül nem indult el az évünk. Ez elég nagy pszichés stresszt nyomott ránk, mert erre senki nem volt felkészülve. Nem is az volt a baj, hogy nincsenek koncertek, hanem a bizonytalanság, hogy most akkor mit lehet és mit nem, volt például egy olyan belengetés, hogy augusztustól már koncertezhetünk, aztán mégsem. Én személy szerint jól éltem meg ezt az időszakot, tudtam magamra figyelni, lett új rutinom, sokat főztem, írogattam szólódolgokat. Nem viselt meg ez, mert szeretek otthon maradni, mint ahogy az ebben az időszakban kiderült.
Ha lehet ilyet mondani, a pandémia jó hatással is lehetett a szólóprojektekre, hisz sokkal könnyebb egy szál gitárral kiállni egy kisebb színpadra, mint nagyszámú stábbal stadionkoncerteket tartani. Profitáltál abból, hogy több időd volt a saját projektjeidre?
Határozottan. Lehet, hogy a zenekarral nem volt nagyon fellépésünk egy triplakoncertet leszámítva, de nekem baromi sok melóm volt, hisz ötszáz fő alatt lehetett rendezvényeket tartani, ami kifejezetten a javamra vált. Ennek köszönhetően a saját projektemmel heti 3-4 koncertem is volt, aminek egy ideig nagyon örültem. A másik oldalon viszont elég lélekölő volt, mert a bizonytalanság miatt gyakorlatilag mindent elvállaltam, hisz nem tudhattam, mikor áll le az egész újra.
Pont emiatt a mostani őszi időszakban egyáltalán nem vállalok fellépést, pihenni szeretnék, és úgy visszatérni a szólókoncertjeim színpadára, hogy azt ne nyűgként éljem meg.
Egy 2012-es videódban Cseh Tamást énekelsz egy szál gitárral egy pécsi téren. A hajad ugyan kicsit hosszabb volt, de ezt leszámítva a szólóprojektedben nagyjából ugyanezt csinálod: egy szál gitárral Cseh Tamást adsz elő. A Halott Pénz ehhez képest nagyon más műfaj. Melyik áll közelebb hozzád, egyáltalán kell-e választani a kettő közül?
Szerintem pont nem kell választani, mindkettő erősíti a karakteremet. Gyerekkorom óta hallgatok Cseh Tamást, mindig az egyik legnagyobb kihívásnak gondoltam a Cseh Tamás-estet. Énekesi kvalitást tekintve nem szükséges annyira fejlettnek lenni ahhoz, hogy valaki Cseh Tamás-dalokat énekeljen, inkább előadói oldalról tartogat kihívásokat. Amikor a videó készült, már akkor csináltam Cseh Tamás-esteket egy-két dallal, de volt egy felolvasás is, ahol R. Kiss Kornélia interjús könyvéből olvasott fel, én erre reflektáltam néhány dallal. Aztán két éve volt egy esemény, amikor Juhász Anna elhívott a Hadikba, beszéltünk arról, hogy kéne egy ilyen estét tartanunk, és én igent mondtam. Kicsit para volt, mert aztán belegondoltam, hogy ma már más fejjel állok neki egy Cseh Tamás-estnek, mint tíz éve. Sokkal nagyobb kihívásnak éreztem, sokkal nagyobb stressz nehezedett rám. Hónapokig jártam beszédtechnika-tanárhoz, hogy a dalok közti prózai szövegeket is megfelelően tudjam előadni. Meg is lett az eredménye, sokat cikkeztek róla, és már jóval többen társítják hozzám Cseh Tamást és az ő dalait, mondanivalóját.
Milyen érzés az, hogy az általad legnagyobbra tartott legenda részévé válsz?
Non plus ultra. A generációmból sokan nem értik mindezt, viszonylag kevesen hallgatnak Cseh Tamást. A nevét ugyan ismerik, de kevesen tudnak belehelyezkedni a szövegeibe. Azok, akik az ő zenéjét hallgatják, nagyon összetartanak, ők valószínűleg értik, miről beszélek, másoknak viszont ezt nehéz átadni. A Cseh Tamás-Bereményi Géza dalokat felnőtt fejjel érti meg az ember, és ebbe a szövegvilágba én is csak később tudtam belehelyezni magam. Egy tizennégy éves gyereknek is nehéz Dosztojevszkij Ördögökjéért rajongani. Ezekhez a dolgokhoz később kell megérni – nekem is volt rengeteg olyan Cseh Tamás, amelyik csak később került a látómezőmbe.
Ezek szerint az őszi időszak a szólókarriered esetében az újratöltődésről szól. A Halott Pénzzel viszont nem pihentek, az idei év egész sűrű volt a járvány ellenére.
Áprilisban kijött az új lemez, ekkor volt egy Halott Pénz-hónapnak aposztrofált esemény. Érdekes koncepció alapján dolgoztunk, egy hónap alatt összesen tíz számot adtunk ki klippel együtt, amelyek háromnaponta jelentek meg a Facebook-oldalunkon. Mindez egy kísérleti koncepció volt, megnéztük, mi lenne, ha nem egy nap adnánk ki az egész lemezt, hanem fokozatosan, dalról dalra, abban a sorrendben, ahogy a lemezre is rákerülnek a számok. Figyeltük a reakciókat a dalokra, és nagyjából be is igazolódott az, amit vártunk a dalok hallgatottságát tekintve. Marketingszempontból is érdekes megfigyelés volt: ha kihoz az ember egy dalt, azt követően pedig hosszabb ideig nem jelenik meg új, akkor addig az emberek jellemzően csak azt az egyet pörgetik, ami ezáltal jobban fókuszba kerül. Így viszont, az elnyújtott lemezmegjelenés miatt volt is egy félsz bennünk azzal kapcsolatban, hogy nem minden dal kapja meg a kellő figyelmet.
És mit tapasztaltatok?
Szerintem jó volt ez így. Azok a dalok kapták a legtöbb megtekintést, amelyekre számítottunk, amik bulisabbak és érdekesebbek voltak. De egy lemez már csak ilyen: vannak bulis és kevésbé bulis zenék.
Ebből akkor hagyomány lesz, jövőre, ha kinyitom a naptárat, akkor április helyett már Halott Pénz-hónapot találok?
Nem hiszem, hogy ezt megismételjük. Meglátjuk, mikorra készül el a következő lemez, dalok már készülnek, van egy-kettő talonban, amikről már tudjuk, mikor jönnek ki, de most elsősorban single-ökben gondolkodunk.
Milyen volt több havi kihagyás után visszatérni a színpadra a Halott Pénzzel?
A tavalyi nyári szezon a zenekarral teljesen elmaradt, de én, ugye, a szólóprojektemmel koncerteztem. A Halott Pénzzel az idei évünk viszonylag jó volt, szinte meg sem éreztük a pandémiát, maximum annyival, hogy kicsit kevesebb koncertünk volt. De nekem ez most pont elég volt, úgy érzem, hogy fókuszáltak voltunk, nem volt olyan húzós és sok energiát igénylő nyarunk, mint amikor heti három koncertünk van. Sokkal jobban éltem meg a koncerteket, és úgy éreztem, hogy fejben is ott vagyok a színpadon. De emlékszem arra, amikor tavaly októberben, még az ötszáz fős korlátozások idején csináltunk egy triplakoncertet az A38-on, és emlékszem az első pillanatra, amikor tíz hónap után felmentünk a színpadra. Az az érzés elég kemény volt, ezt ott meg is könnyeztem, hiányzott már a közönség. Ehhez hozzátett az is, hogy az A38 egy klub, és ez a fajta klubhangulat egy ideje hiányzik a zenekar életéből, hiszen általában nagyobb közönség előtt játszunk. Most hihetetlen volt visszatérni egy hosszabb szünet után egy ilyen közegbe, ahol kézzelfoghatóbb az energia, közel van a közönség, amely kisebb, de nagyon erős bázisként bulizik a zenénkre. Emiatt nekem különösen tetszett ez a fellépés.
Az MTV European Music Awards – ahol egyrészt jelöltek vagytok a legjobb magyar előadó kategóriájában, másrészt fel is léptek – nem épp a különleges klubhangulatáról híres, hisz a győri Dunakapu téren vélhetően több ezren fognak kilátogatni a koncertetekre, de mindenképp fontos mérföldkő lehet a zenekar életében. Mit jelent a jelölés, és mit a fellépés a Halott Pénz számára?
Személy szerint az olyan díjakat szeretem, ahol ténylegesen a közönség dönt arról, ki nyerjen. A hallgatói szavazat nagyon jó visszajelzés egy zenésznek, mert végül is mégiscsak nekik játszik az ember, és nem egy bizottság dönt arról, hogy ki nyerjen. Itt a számok beszélnek. Jövőre lesz tizennyolc éves a zenekar, és ha ennyi idő után is minket választanak az ilyen versenyeken a hallgatók, akkor az egy baromi nagy dolog. De azért persze nem esek kétségbe, ha nem nyerünk. A fellépést viszont nagyon várom, mivel győri vagyok, ott színpadra lépni nekem elég erős élmény. Ez lesz a harmadik fellépése a zenekarnak a Dunakapu téren, sőt életünk egyik legnagyobb koncertje is ott volt körülbelül ötvenezres közönséggel, ami elképesztő élmény volt. Remélem, hogy most is lesznek ennyien.
A Halott Pénz mellett az MTV EMA-n ott lesz Ed Sheeran is, akit nagy inspirációnak tartasz, és akivel már többször találkoztál.
Azt mondják, hogy egyetlen gitárral nem lehet a világsztárságig menni, meg hogy ennek a műfajnak be van határolva a közönsége és a színpad nagysága. Ed Sheerannek ezt sikerült megcáfolnia, hisz ő pont ezt csinálta, ma már headliner a legnagyobb fesztiválokon, arénakoncerteket ad. Elég felemelő érzés, hogy mégiscsak van egy ilyen visszaigazolás: meg lehet ezt csinálni. Van tőle két dedikált gitárom, és jövő héten a harmadik is meglehet, reményeim szerint találkozunk, mivel ő is itt lép fel.
Az MTV EMA után is tartogat valamit számotokra a november: a hónap végén jelenik meg a zenekar könyve a Na még mit nem: a Halott Pénz-sztori címmel. Honnan jött az ötlet, hogy a könyvpiacon is dobbantanotok kéne?
Dávid fejében már régóta megvolt a gondolat, hogy kéne egy könyv. A zenekarunk erőssége, hogy nagyon összetartó csapat vagyunk, és zenekarként élünk meg minden egyes lépést. Mindenki egy kulcsfigura valamilyen szempontból, épp ezért gondolom, hogy van létjogosultsága ennek a könyvnek, mindez megér egy történetmesélést.
Zenészként van már benned, bennetek Covid-rutin? Bizonytalanul várjátok a jövő évet, vagy már kialakult az elmúlt másfél év bizonytalansága alatt egy olyan gyakorlat, amellyel ezekben az időkben is ellavírozhat egy zenész?
Bennem azért van egy félsz. Párszor rá is kérdeztem a menedzserünknél, hogy az MTV EMA-fellépésünk meg lesz-e egyáltalán tartva. Az ember feje fölött ott van továbbra is a kérdőjel, hogyan tervezzen. A bizonytalanság tehát maradt, de mi azért alapvetően úgy készülünk, mintha nem lenne gond. Ha állandóan kétkedve állnánk hozzá, és úgy szerveznénk az életünket, akkor nem tudnánk haladni.
Dávid idén áprilisban, a lemezetek megjelenése kapcsán adott interjút a 24.hu-nak, amiben arról beszélt, hogy a 2017 és 2019 közötti időszak nehéz volt: úgy érezte, hogy a szakmán belül sokan ok nélkül bántják a zenekart. Te is ezt tapasztaltad?
Ebben az időszakban hagytuk abba a klubkoncertezést, akkor kezdtünk nagyobbak lenni annál, mint amire a zeneiparban többen számítottak. Sokan azt hitték, hogy mi csak egy egy-két éves hullámot lovagoltunk meg, de aztán úgy alakult, hogy még mindig zenélünk, és telt házas koncerteket adunk. Dávid egyrészt mindig kereste, hogyan lehet egyre feljebb jutni, másrészt őrlődött is emiatt, hogyan tartsuk fenn a népszerűséget és a figyelmet, úgy, hogy a közönség szeretete minél tovább velünk maradjon. Szerintem ez volt Dávid számára nehézség. Én hasonlót éltem meg, féltem attól, hogy a népszerűségünk csak átmeneti, nyilvánvalóan egy piaci alapokon működő szakmában egyszer majd jön a helyünkre más.
Ezek szerint akkor már átlendültetek ezen?
Szerintem épphogy egyre nehezebb. Mindig ott van az emberben, hogy hova tovább. Egy telt házas Aréna után mi lesz a következő?
Mindig meg kell újulni, mindig újra kell pozicionálni magunkat, mellette viszont emberinek kell maradni, hogy a közönség azt kapja, amit megszeretett. Nehéz ezzel minden nap fejben elszámolni.
De azért sok olyan példa van előttünk, ami követendő. Ilyen például a Tankcsapda. Ők is punkzenekarként indultak, ehhez képest nemrég volt a Lukács 50 – vannak tehát olyan példák, amik marketingszempontból követendők, amik a zenekart, mint brandet előrelendíthetik. Dávid egy jó frontember, és mindig van egy víziója a zekekart illetően, ami általában be is szokott válni.
Visszatérve kicsit ahhoz, milyen volt a pandémia alatt zenésznek lenni: egy sor magyar művész nyilatkozott arról, hogy a teljes bezárás miatt muszáj volt másodállás után nézniük. Veled találkozhattak esetleg az emberek a városban pizzafutárként vagy árufeltöltőként?
Nekem másodállásként ott volt szerencsére a szólóprojekt. Ha nagyon akarnám és mindenre rábólintanék, valószínűleg meg tudnék belőle élni, de ahogy említettem: inkább szeretnék kreatívabb irányba haladni, és nyugodt körülmények között átgondolni azt, hogy pontosan mit is szeretnék kiadni magamból. Nekem most sokkal többet számít az, hogy örömként élem meg a fellépéseket. Mást egyébként nem dolgoztam a pandémia alatt. Az orvosi egyetem előtt pultosként dolgoztam, az egyetem alatt molekuláris sejtbiológiai kutatásokban vettem részt és diákokat oktattam, most pedig tanulok egy másik szakmát, a 3D modellezést, de egyelőre még csak otthon fejlesztem magam. Szívesen dolgoznék ezen a területen, nagyon szeretek a gép előtt molyolni, és monoton dolgokat csinálni.
Éles kontraszt a gép előtti monoton munka és egy telt házas Budapest Park-koncert.
Szerintem én pont ebbe szeretek menekülni, az abszolút monoton dolgokba. Anno az orvosi biológia intézet laborjában dolgoztam, és ott sejteket pipettáztam, centrifugáltam, meg kezelgettem különböző kémiai anyagokkal bizonyos sejtvonalakat, és az engem teljesen kikapcsolt. Volt benne egy olyan monotonitás, amit nagyon szerettem.
Ami viszont hobbid és egyáltalán nem monoton, az a főzés. Köztudott rólad, hogy szereted a gasztronómiát. Nem csaptak még le rád a celebes főzőműsorok?
Dehogynem, de nem hagyom magam. Valamiért nem szeretem magam visszanézni a képernyőn, bennem ez a fajta exhibicionizmus nincs meg, még akkor is kényelmetlenül érzem magam, ha esetleg egy dalpremier kapcsán keresnek meg egy tévés interjúval. Ettől függetlenül bármilyen gasztrós körben jól érzem magam és
