Tommy Lee Jones egy texasi családban nőtt fel, és bár apja kemény munkamorálját örökölte, kiváló iskolai eredményeinek köszönhetően szakmailag nem lépett az olajipari munkás nyomdokaiba. Kikerült a vidéki életből, és egészen a Harvardig jutott. Ott angol szakon szerzett diplomát, összebarátkozott Al Gore-ral, és kis híján amerikai focista lett. Egyetemi edzője azonban meggondolandó tanácsot adott neki: választhatja a focit, amit még néhány évig tud profi szinten űzni, vagy választhatja másik nagy hobbiját, a színészetet, ami mellett viszont egész életében kitarthat.
Bár azt már sosem tudjuk meg, milyen karriert futott volna be focistaként, színészként az Oscarig vitte, amelyet 1993-ban A szökevény mellékszerepéért hozott el. Amellett, hogy üldözte Harrison Fordot és a földönkívülieket is (Men in Black – Sötét zsaruk), westernfilmekkel tört rendezői babérokra, emellett pedig rettegett névvé vált az újságírók közt, mivel legendásan mogorva interjúalany, aki újságírókat ríkat meg. Filmográfiája mindenki által ismert, így jöjjön inkább tíz olyan nyilatkozata, amelyekkel betekintést nyerhetünk a barázdált vonások mögé.
A legkisebb jele sincs annak, hogy lenne humorérzékem.
Nem véletlen, hogy Jonest elsősorban nem bohócszerepekben és szertelen nevettetőként látjuk, szigorú arca már évtizedek óta bebetonozta a mogorva, kőkemény fickók szerepébe. Bár szerepeivel nem azonosítja magát, híresen szófukar interjúkat ad, kissé nyers modorával nem pont ő az az interjúalany, akivel könnyesre röhögi magát az ember – és ezt ő is pontosan tudja magáról.
A színészet nem személyes élmény, hanem egy munka.
Jones még 1994-ben adott interjút Roger Ebertnek, akinek elmondta: a színészetet sokkal inkább hivatásnak tartja, mint személyes tapasztalatnak, megélésnek. A szerepeit úgy jellemzi, mint a forgatókönyvekre adott saját értelmezését. Karaktereinek elemeit, például a hanghordozását, mozgását kizárólag a szerep részének tartja, nem olyasminek, amit beépíthet a saját életébe. Egyáltalán nem alkalmazza tehát azt a módszert, amelyet számos színész: nem híve a teljes átlényegülésnek és a method actingnek.
Elolvasod a forgatókönyvet, megpróbálod annyira jól megérteni, amennyire képes vagy rá, minél pontosabban próbálod kitalálni, mit akar látni a rendező, és mindent megteszel azért, hogy meglássa a játékodban.
Közel tizenöt évvel később már bővebben beszélt a munkamódszeréről egy interjúban a Nem vénnek való vidék és az Elah völgyében című filmjei kapcsán. A forgatókönyv fontosságát egyébként nagyon gyakran hangoztatja, egy másik alkalommal, amikor maga Meryl Streep interjúvolta meg A kelletlen útitárs megjelenése után, kifejtette, hogy már a forgatás megkezdése előtt betanulja a teljes forgatókönyvet – Streep meg is jegyzi, hogy nagyon kevés színész teszi ugyanezt. Jones színészként és rendezőként egyaránt rendkívül fontosnak tartja a forgatókönyv beható ismeretét, amely a sikeres munka kulcsa.
Hogyan játszol el valakit egy filmben? Hogy csinálod? Lehetetlen – hacsak nem tudod, hogyan kell. Hogyan vágsz fel valakit, veszed ki a vakbelét, varrod össze, hogy jobban legyen? Lehetetlen – hacsak nem tudod, hogy kell csinálni.
Egy másik interjúban szintén arról mesélt, hogy a színészet számára pont olyan szakma, mint az összes többi – érteni kell hozzá, és akkor máris megoldható a feladat.
Nem hiszem, hogy akár egyetlen olyan nő is akad a lap olvasótáborában, akit nem tárgyiasítottak a neme miatt legalább egyszer az életében. És ez az, amiről ez a film szól.
– nyilatkozta a Jones a Guardiannek A kelletlen útitárs című rendezéséről, amelyben egy kemény, női főhős küzd egy alapvetően maszkulin közegben – és műfajban. A színész-rendező azonban nagyon óvatosan fogalmazott azzal kapcsolatban, hogy feminista filmet készített-e, utalva arra, hogy nem hisz a címkékben és műfajokban.
Azt se tudom, mi az a western. Nagyon érdekel, hogy a szülőföldemről készíthessek filmet. Az én olvasatomban a western az, amiben lovak vannak meg nagy kalapok. Ez legalább annyira jól írja le a műfajt, mint maga a szakkifejezés – ezzel arra akarok csak rámutatni, hogy nem hiszek a műfaji fogalmakban. És mégis be kell ismernem, hogy csináltam három filmet, amelyben lovak és nagy kalapok vannak, szóval valami alapja mégis lehet
– elmélkedett a beskatulyázásról, azon belül a műfajokról, illetve azok szükségtelenségéről A kelletlen útitárs című filmje kapcsán. A westernben rajta, Hilary Swanken és Meryl Streepen kívül az a John Lithgow is feltűnik, aki egy ideig a szobatársa volt a Harvardon. Akár tudatosan, akár nem, tényleg rendezett emellett még két westernt, 1995-ben egy tévéfilmet Régi jó cimborák címen, 2005-ben pedig a Melquiades Estrada három temetését.
Utállak. Tényleg nem bírlak, nem bírom elviselni a bohóckodásod.
Szinte már legendás, mennyire gyűlölte Jones Jim Carrey-t a Mindörökké Batman forgatásán, ahol az előbbi Kétarcot, az utóbbi Rébuszt játszotta. Mindezt maga Carrey osztotta meg egyszer egy interjúban: a film forgatása alatt egy étteremben futott össze Jonesszal. Mikor odament hozzá és köszöntötte, Jones teljesen elfehéredett, és ugyan viszonozta az üdvözlést, nem épp a legkedvesebb módon folytatta: elmondta Carrey-nek, hogy szívből rühelli. Mikor a másik színész viccből egy széket emelt maga elé, és azt próbálta megtudni, mi az oka a gyűlöletének, Jones kerek-perec kijelentette: nem bírja a marháskodását.
A partnerségek nagyon jó mozgatórugói a történeteknek. Gondolj csak Don Quijotéra és Sancho Panzára, Cisco Kidre és Panchóra vagy Lone Rangerre és Tontóra.
– nyilatkozta a színész a legendás duókról. Jones Will Smith-szel az oldalán vonult be a híres filmes párosok közé K és J ügynökként. A két színész olyan jól működött együtt, hogy három filmben is hadakozhattak a földönkívüliekkel. A Sötét zsaruk-trilógiát rendező Barry Sonnenfeld azt nyilatkozta, hogy Smith és Jones már az első pillanattól megtalálták az összhangot annak ellenére, hogy nagyon különböző karakterek, Smith pedig a világ egyik legviccesebb emberének tartja Jonest.
Ha okos lennél, nem mondanál ilyeneket
– ezt a mondatot az imént említett Sonnenfeldnek címezte, akivel eleinte igencsak nem találták a közös hangot. Sonnenfeld például még a Sötét zsaruk előtt olvasott több interjút a színésszel, majd azt mondta a feleségének, hogy soha az életben nem akar ezzel az alakkal dolgozni. Az 1997-es első rész forgatásakor azonban mégis összekerültek, és Jones már az elején bizonyította, hogy a rendező viszolygása jogos volt. A színész hatoldalas kritikát írt a forgatókönyvről, amelyben olyan mondatok is szerepeltek, hogy „ennél még általános iskolában is jobb történeteket írtam”, az ominózus fenti mondat pedig hajnal háromkor hangzott el a forgatáson, amikor Jones épp egy nagyobb adag szöveget húzott át a szövegkönyvben. A közös munka mégis bejött, elvégre még két film készült, amelyben Sonnenfeld rendezte Jonesékat, ráadásul óriási anyagi sikerrel.
Amerika történelme során az igazán nagy lépéseket az egyszerű emberek tették meg, és az egyszerű emberek nem tökéletesek.
A színésztől távol állnak a hűtőmágnesre nyomtatható életbölcsességek. Az Entertainment Weekly újságírója a Lincoln ürügyén akart kihúzni valamiféle hangzatos tanulságot a színészből azzal kapcsolatban, milyen párhuzamot vél felfedezni a lincolni éra és a jelenlegi társadalmi jelenségek közt. Jones, aki a filmben Thaddeus Stevenst, az Egyesült Államok kongresszusi képviselőjét alakította, azt mondta, hogy egyrészt sosem szokta összehasonlítgatni a letűnt korok problematikáját a jelenkorral, másrészt nem is gondolja, hogy a történelem leckéi hasznosak az utókor számára. A sokadik visszakérdezésre adta végül a fenti választ az újságíró legnagyobb meglepetésére.
