Kultúra

Gyurcsányt nem hívták meg az Elk*rtuk premierjére

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
A plakát apropóján beszélt pár szót a műről Kálomista Gábor producer.

Szerdán bemutatták a Gyurcsány Ferenc volt kormányfő elhíresült őszödi beszédét feldolgozó film, az Elk*rtuk plakátját, ennek apropóján az ATV Híradója megkereste a producer Kálomista Gábort. Ő először arra reagált, hogy Gyurcsány közölte a Facebookon, a plakáton nagy az orra. Kálomista viccelődve azt mondta, tudományos szempontból ezt Pinokkió-effektusnak hívják, hiszen, aki sokat hazudik, annak megnő az orra.

Kapcsolódó
Kálomista: Az Elk*rtuk egy iszonyú jó film, Brüsszelben is vetíteném
Lassan véget ér a 2006-os eseményeket feldolgozó film forgatása. A vezető producer több mint elégedett.

A producer szerint normális, hogy a DK elnöke foglalkozik a filmmel, vannak róla gondolatai, bár ezek nem biztos, hogy találkoznak a valósággal. Az is kiderült, a filmet megelőző forráskutatás során sem Orbán Viktorral, sem Gyurcsány Ferenccel nem háttérbeszélgettek.

Gyurcsányt amúgy nem hívták meg a film bemutatójára.

Kálomista szerint egyébként nagy siker lesz a film, reméli, hogy a mozihálózatokba is bekerül. Szerinte a film utóélete is izgalmas lesz, hisz annak sok szereplője alakítója vagy elszenvedője volt a másfél évtizede történteknek. A producer arra a kérdésre, befolyásolja-e a 2022-es választásokat a film, azt mondta, nem foglalkozik vele, a film az őszödi beszéd 15. évfordulójára készült. A filmet október 21-én mutatják be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik