Netflix
Kultúra

Az esküvői ruhából kikandikáló vágásnyomok: trauma és gyógyulás meleg-átnevelés után

A saját bőrön ejtett vágások, elnyomott csikkek, pánikrohamok és öngyilkos gondolatok vezettek el a boldogságig azoknál, akik azt hitték, a melegség imával megváltoztatható. Pedig őszintén, eltökélten hittek benne, küzdöttek érte, és terjesztették az üzenetet – annál fájdalmasabb volt a felismerés: amit tesznek, azzal nemcsak magukat bántják, hanem sorstársaikat is. A legnagyobb meleg-átneveléssel foglalkozó amerikai vallási szervezet egykori kulcsfigurái gyakorolnak fájdalmas önkritikát a Pray Away című, megrendítő dokumentumfilmben, mely nehezen lehetne aktuálisabb.

Ahogy kezdett leégni a cigim, anélkül, hogy különösképp átgondoltam volna, a parázsló végét a vállamhoz nyomtam, és hallgattam, ahogy sistereg a bőr a bal karomon. Aznap este egyedül ültem a szobámban, elveszve a félelem, szenvedés és önutálat örvényében. Akkor jutott eszembe az égés, és az érzés, ahogy az égetés után végighullámzott rajtam a leválás érzése, amint a tűz a bőrömhöz ért

– meséli Julie az első alkalomról, amikor megégette magát, hogy a testi fájdalmak révén eltávolodhasson a lelki fájdalmaitól.

Kissé idejétmúlt kifejezés a falcolás, de nemigen találtak még ki jobbat rá: így nevezik azt a jelenséget, amikor valaki szándékosan vágásokat ejt a bőrén, esetleg megégeti, vagy más módon megsérti azt, viszonylag felszínesen ugyan, de azért annyira erősen, hogy vér folyjon vagy seb maradjon utána. A falcolás leginkább elhanyagoltsággal, szorongással, teljesítménykényszerrel, traumával, depresszióval, testképzavarral, identitásválsággal – szóval egy sor különböző pszichés nehézséggel – küzdő tinédzserekre jellemző, akik leginkább a feszültséglevezetés, a lelki fájdalommal való megküzdés egy extrém formájaként alkalmazzák a rendszeres önsértést. Egy kis vágás, egy égési sérülés, és a lelki fájdalom szinte a vérrel együtt csordul ki, a lélek helyett a testbe költözik, ezáltal megfoghatóvá, elviselhetővé válik, ráadásul a fájdalom nyomán a testben felszabaduló hormonok valódi megnyugváshoz vezethetnek.

Netflix

Ehhez az eszközhöz nyúlt a fent idézett Julie, aki még aznap este sormintát égetett a bőrébe egy felforrósított pénzérme segítségével, azt követően pedig éveken keresztül égetéssel és vágásokkal nyugtatta magát, ha elöntötte a sötétség. Márpedig sokszor elöntötte, tekintve, hogy eredendően, velejéig rossznak és bűnösnek érezte magát, mert bár nap mint nap hosszú imákkal, csoportos és egyéni foglalkozásokkal dolgozott azért, hogy megváltozzon, sőt sorstársai ezrei előtt beszélt arról, hogy a változás lehetséges, mégsem sikerült kibújnia a bőréből. A bűne? A bűne az volt, hogy leszbikus. Korábban a melegséget „gyógyíthatónak”, az ima erejével megváltoztathatónak hirdető ex-gay mozgalom egyik arca volt, az is maradt. Évekkel később pedig ő volt az a menyasszony, akinek vágásnyomokkal teli karja olyan szimbolikusan hirdette a gyógyulás lehetőségét, amint örök hűséget fogadott szerelmének, Amandának. Idáig azonban életveszélyes út vezetett, fájdalmas felismeréseken keresztül – erről mesél a Pray Away című Netflix-dokumentumfilm a streaming-óriás kurrens nagyágyújával, Ryan Murphyvel az executive produceri székben.

Julie nem hirtelen szerepként húzta magára a vallást, hogy az majd hátha segít rajta: igazi keményvonalas hívő családban nevelkedett, az isteni tanítást az anyatejjel szívta magába, és nemcsak alapvetően igaznak, de gyönyörűnek is tartotta azt. Így amikor rájött, hogy leszbikus, amiről azt tanulta, hogy olyan bűn, ami kizárja az üdvösségből, és anyja talált egy embert, aki kellő meggyőződéssel állította, hogy segíteni tud rajta, nem tiltakozott, hanem teljes erőbedobással az ígért „gyógyulásra” koncentrált. Hogy milyen sikerrel, azt fentebb már részleteztem.

Julie csak egy azok közül, akik a Pray Awayben saját tapasztalatból mesélik el az ún. ex-gay, azaz ex-meleg mozgalom felvirágzását és bukását – no meg azt, hogy ez a bukás valójában sosem volt teljes. Olyannyira nem, hogy a film egyik főszereplője épp egy olyan fiatalember, aki itt és most, valós időben is (a Netflix-doksiknak egyébként nagy erőssége ez a frissesség, sokszor szinte pár héttel a publikálás előtti infó is helyet tud még kapni a filmekben) Amerika-szerte hirdeti, hogy imádsággal igenis ki lehet űzni a homoszexualitás, vagy esetében például a transz identitás démonját. Pedig a reparatív/konverziós terápia hatásosságát tudományos kutatások tucatjai cáfolták meg, párhuzamosan bizonyítva azok káros hatásait – de, ugye, a bigott vallásosság a legritkább esetben tudománytisztelő.

Netflix

De mi is az a konverziós vagy reparatív terápia? Azokat az áltudományos alapú, nagyon gyakran vaskos vallási maszlaggal nyakon öntött módszereket nevezik így, melyek célja, hogy megváltoztassák egy leszbikus, meleg, transznemű, biszexuális vagy az LMBTQIA+ közösség bármely szegmensébe tartozó ember szexuális orientációját vagy nemi identitását, magyarán hogy heteroszexuálissá (és születési nemüknek megfelelővé, ciszneművé) neveljék őket. Ahogy az a filmből is kiderül, ehhez lazán összefércelt pszeudó-pszichológiai tanokat használnak, melyek kiindulópontja, hogy a homoszexualitás (és a többi, nem ciszhetero orientáció és identitás) nem veleszületett, hanem tanult dolog, afféle fejlődési rendellenesség, egy mentális betegség, ami gyógyítható – ahogy a történelem sötét korszakaiban próbálták is gyógyítani mindenféle horrorfilmbe illő módszerekkel lobotómiától kémiai kasztráláson keresztül pszichoterápiákig és vallási közbeavatkozásokig. Bár, amint az nemrég kiderült, a magyarok lesújtóan nagy hányada meg van győződve arról, hogy a gyerekeket meleggé lehet tenni, ha LMBTQ-tartalmakkal találkoznak, valójában a tudomány számos kutatás alapján meghozott álláspontja jó ideje az, hogy a szexuális orientáció nem változtatható meg, azaz nem lehet senkit meleggé nevelni, de heteróvá változtatni sem. Ebből fakad az is, hogy már ma is több ország egy az egyben tiltja az efféle „terápiák” alkalmazását, és az EU céljai között is szerepel, hogy a tagországok tiltsák be ezeket a módszereket.

A Pray Away viszont távoli, névtelen, arctalan csoportoktól származó alaktalan, elvont ideából földre rántja és közel hozza a reparatív terápiákat, konkrétabban azok egy nagyon amerikai ágát, a vallási alapú, sokszor „sikeresen” heteróvá imádkozott, azaz ex-meleg, ex-gay emberekkel kampányoló átnevelési törekvéseket, melyeket „pray the gay away” (nagyjából „imádkozd ki magadból a melegséget”) szlogennel hirdettek évtizedeken keresztül – innen a film címe. Ezeket ugyanis nem valami rejtélyes, kit tudja, honnan jövő szervezet hozta létre, hanem nagyon is valóságos, konkrét személyek, akik maguk is érintettjei a témának. Magyarán: melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transzok, és így tovább, akik a vallási tanítások nyomán bűnösnek, rossznak gondolták magukat, és szerettek volna megváltozni és heteróként élni.

Netflix

Ők beszélnek a filmben valós időben és évtizedekkel ezelőtt, van bennük ugyanis valami közös: mind mások, mind elhitték, hogy másságuk „elimádkozható”, ezt nagy erőkkel hirdették is, majd rájöttek, hogy tévednek és szenvednek, ma pedig már az efféle vallásos átnevelés ellen emelnek szót. Pedig nem kispályás játékosokról beszélünk: a legnagyobb amerikai vallási alapú átnevelést hirdető szervezet, ez Exodus, valamint egy másik, az Exodushoz erős szálakkal kapcsolódó szervezet, a Living Hope alapítói, kulcsemberei, díszei voltak ők mind. Annak idején diadalmas trófeaként hordoztak körbe őket a médiában és a gyűléseiken, mondván, lám, ők kigyógyultak a melegségükből, hiszen akkoriban épp heteróként, sok esetben többgyermekes házasokként éltek. Spoiler: ma már nem élnek úgy. De legalább élnek – ami egyáltalán nem volt mindig egyértelmű, hisz a statisztikákból is tudjuk,

a meleg-átnevelésben részt vettek kétszer annyian kíséreltek meg öngyilkosságot, mint azok a melegek, akik nem vettek részt ilyenben.

De ha a statisztika nem lenne elég konkrét, a szereplők el is mondják, hogy milyen kerülőutakon kezdett el a tudatalattijuk egy idő után ordítva tiltakozni a rájuk kényszerített élethazugságok ellen: a már említett önsértés, pánikrohamok, poszttraumás stressz-szindróma tünetek, önpusztítás alkohollal, droggal, szuicid gondolatok jelezték, mégsem olyan fényesen csillogó trófeák ők.

A film legnagyobb erénye éppen az, hogy a szereplők végigvezetik a nézőt a saját útjukon elejétől a végéig, látjuk a pszichés-önismereti folyamat minden állomását. Látjuk a kezdeti kételyt és félelmet a másság, vagy az azzal járó veszélyek miatt – az ex-gay mozgalom intenzív időszaka egybeesett a ’80-as évekbeli AIDS-járvánnyal, az egyik szereplő konkrétan azért akart heteró lenni, mert túl sok barátja halt bele a járványba, mások az iskolai bullying vagy a tévés prédikátorok kárhozatról szóló tanításai miatt. Látjuk azt a kitekert logikát, amely mentén bele tudtak kapaszkodni abba a maszlagba, amit a mozgalom kínált a helyzetükre, és azokat a mechanizmusokat – siker, hírnév, csillogás, jól fizető munkahelyek és politikai befolyás –, melyek mentén a mozgalom magukhoz láncolta sikertörténetként mutogatható tagjait. Elmesélik, hogy hogyan kezdett a mégoly erős hitük repedezni – nem az Istenben, hanem a módszerben, az istenhitük sosem rendült meg – azon jelek hatására, amelyekkel saját lelkük bombázta őket, és végül, hogy mi hozta el a döbbenetet, a felismerést, hogy az egész hitrendszerük hibás, és, ami nagyobb gond, ártalmas magukra és másokra nézve is.

Netflix

Volt, akinél ez az önvizsgálat gyorsan végbement – az Exodus egyik alapítója konkrétan három évvel az alapítás után már el is hagyta a saját maga által létrehozott szervezetet –, másoknak a teljes fiatalkora az ex-gay mozgalomban telt, vagy akár többgyerekes családapaként felépített egy életet, mielőtt felismerte, hogy valójában egy percre sem változott meg. Érdekes látni, hogy több megszólaló esetében sem belülről, a saját igazságuk felfedezése irányából érkezett a felismerés, hanem kívülről, meglátva, hogy milyen hatással volt a mozgalom tevékenysége másokra: volt, akinél az átnevelő terápiákat túléltek szenvedései hallatán történt váltás, de olyan is, akinek akkor esett le a tantusz, amikor látta, hogyan reagált az LMBTQ-közösség a melegházasságot tiltó 2008-as kaliforniai határozatra.

A film érzékenyen megmutatja, milyen iszonyatos megbánással küzdenek ezek a szereplők, pontosan tudják, egyikük ki is mondja, hogy vér tapad a kezükhöz. És megmutatja azt is, hogy mennyire nem ért véget az ex-gay mozgalom története a mai napig sem. Ezt illusztrálja az a már említett férfi, bizonyos Jeffrey, aki az ex-gay mozgalom ma is aktív utódszervezeteinek – vagy egy újabb hullámának? – egyikét vezeti. Jeffrey egykor transz nőként élt, ma pedig hetero férfinak mondja magát afféle utazó hittérítőként azt hirdetve, hogy az ima és a Jézussal ápolt kapcsolata változtatta meg. Miközben – figyelem, nem polkorrekt vélemény következik! – róla és a filmben látott közössége számos további tagjáról is messziről látszik, hogy saját maguknak is hazudnak, de legalábbis egyértelműen hozzák a sztereotipikus closeted gay, azaz nem előbújt meleg férfiak affektációit, és, ami még fontosabb, hogy az elfojtás feszültsége majd szétfeszíti mindannyiukat. Tragikus hős ő, akiben olyan erővel dolgozik az önutálat, hogy az szinte átüt a képernyőn, miközben teljes vakhittel hirdeti, hogy ő heteróvá lett az ima révén, és hogy bárki követheti, aki úgy dönt, elszakítja magát a sátán démoni erejétől – talán érezhető, hogy az alapvetően megbocsátó istenképpel dolgozó Exodushoz képest ő mennyivel sötétebb, szektásabb, megszállottabb hangvételt képvisel, és a filmben látható összejöveteleik is meglehetősen nyomasztók.

Ugyanakkor Jeffrey jelenléte egyértelműen a teljes képre törekvésnek köszönhető – sőt rajta kívül még több, máig aktív ex-gay mozgalmi tagot szerettek volna megszólaltatni, akik azonban nem vállalták a szereplést –, és nem téríti el a film fő üzenetét arról, hogy igenis létezik belátás.

Hogy a homoszexualitást nem, de a homofóbiát igenis meg lehet változtatni, fel lehet ismerni az érvelésben jelen lévő hibákat, és az egész megközelítés ártalmasságát, embertelenségét.

Pozitív és reményteli üzenet ez mindazoknak, akik – joggal – aggódnak a nálunk is felerősödő, nem ritkán kormányzati erőkkel megtámogatott homofóbia miatt, és – mivel a film szereplői csak a múltjukat hagyták hátra, de a hitüket nem – ugyanígy reményteli azoknak a hívőknek is, akik nem gondolják, hogy a vallásos ember csak homofób lehet.

A Pray Away a Netflixen nézhető, 101 percben, magyar felirattal is.

Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.