Kultúra ismeretlen budapest

Szemünk előtt megy tönkre Budapest egyik legszebb patikabelsője

Youtube
Youtube
A Nádor utcai egykori Arany Kereszt már több mint tíz éve zárva tart, értékes berendezése azonban továbbra is az átépítés alatt álló belső térben vár a sorsára.

A fővárosban egymást érik az érdekes múltú, változó állapotú épületek és köztéri alkotások, a szépségek azonban sokszor a falak mögött rejtőznek. Néha nem is kell a megtekintésükhöz belépni a kapun, hiszen a kirakatokon bepillantva is láthatunk elképesztő darabokat. Ilyen volt a néhány napja bemutatott, ezen a héten a Szentendrei Skanzenbe költöző erzsébetvárosi patikabelső, amire addigi helyén a megsemmisülés vagy a súlyos sérülés veszélye leselkedett.

Hasonló példákból a pesti oldalon sincs hiány: ilyen az Országháztól alig néhány lépésnyire lévő, a Nádor utca 24. szám alatt régóta zárva tartó gyógyszertár is, aminek ablakain a városbarátok már hosszú évek óta aggódva néznek be, remélve, hogy az értékes neoreneszánsz belsőt még mindig a helyén találják.

Az 1872-ben Heinrich Károly tervei szerint született, ötven évvel később két emelettel bővített ház aljában 1896–1897-ben nyitott meg az Arany Kereszt Patika, ami jó eséllyel első otthonából, a Nádor utca 34.-ből hozta magával a tölgyfából faragott bútorzatát.

A Megyeri Géza által 1888 januárjában alapított, hat évvel később Schwartzmayer (más források szerint Schwarzmayer) János kezébe került gyógyszertár berendezése 1956 óta védett, ez azonban nem óvja meg a pusztulástól, hiszen az üzlethelyiség több mint tíz éve üresen áll,

a csavart oszlopokkal tagolt fali állványzat, a szépen faragott kariatidákkal a vásárlók felé néző munkaasztalok, a pénztárfülke, a szekrények, a két karosszék, a tükör, illetve a két mérleg pedig azóta is békésen várja a megmentőjét.

Jándi Péter / Eltűnő Budapest A ház földszintjének állapota csak tovább rontja az üzlet külső képét, amin a neoncsöveket már rég hiányoló felirat sem javít.

A karbantartás nélkül évről évre egyre rosszabb állapotú bútorzattal kapcsolatban a védett értékekre ügyelő Miniszterelnökséget is megkerestük, amely hosszú válaszában kijelentette: természetesen tudnak arról, hogy az ingatlan évekkel ezelőtt használaton kívül került, és elhanyagolt állapotban van.

Bár az örökségvédelmi érdek az, hogy a védett berendezéseket a jó gazda gondosságával használják, kezeljék és megőrizzék, ennek hiányában a hatósági jogköreinken keresztül a használatba vételt nem tudjuk kikényszeríteni. Bízunk benne, hogy a gazdaság élénkülésével az üzleti szempontból is kiemelt, belvárosi helyszínen levő bolthelyiség újra gazdára és üzemeltetőre talál, a védett berendezéshez alkalmas és méltó rendeltetéssel

– olvasható a levélben, amiből az is kiderül, hogy a hatósági nyilvántartások szerint mindössze száz patika-, bolt- és étteremberendezés élvez védettséget, ezeknek azonban a helyben történő megőrzését tartják fontosnak, így ebben a konkrét esetben sem merült fel egy biztonságos múzeumi raktárba, esetleg egy kiállítótérbe történő átszállítás.

Miniszterelnökség Itt még működött.

A Miniszterelnökség válaszában ez áll:

a berendezés múzeumi befogadása örökségvédelmi szempontból – végső megoldáskánt – ugyan elfogadható,

de a cél alapvetően a helyben, rendeltetésszerű használatban történő megőrzés, hiszen ez biztosítja a megmaradását

mindennapi életünk részeként, hozzájárulva az értékesebb környezetünk megőrzéséhez, és az örökségi értékek általánosabb, szélesebb körű befogadásához, megbecsüléséhez.

 

Arcanum Digitális Tudománytár A patika 1897–1915 közt megjelent hirdetései a kor vezető lapjaiban

A tárgyegyüttes, illetve a gyógyszertár jövőjéről a hosszú ideje új vevőt kereső, sőt, néhány évente általában gazdát váltó (a kirakatüvegre ragasztott „Eladó” felirat alatti telefonszámok az elmúlt évtizedben legalább háromszor megváltoztak) helyiség jelenlegi tulajdonosát is megkérdeztük, aki arról beszélt, hogy a patika továbbra is eladó, bár ez a helyzet bármikor megváltozhat. A rövid beszélgetés során arra is fény derült, hogy

tervben van a bútorok restaurálása, illetve a megkezdett átépítési munkák folytatása,kérdés azonban, hogy ezek mikor válnak valósággá. Így egyelőre nem marad más, mint remélni, hogy az egykori Arany Kereszt nem jut a miskolci Aranyszarvas Gyógyszertár vagy a Rorariusz cukrászda sorsára, ahonnan nyom nélkül tűntek el a berendezések.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik