Kultúra

Meghalt Nemes László, a magyar rock legendás hangmérnöke

73 éves korában meghalt Nemes László, a „roadok roadja”, aki évtizedeken keresztül számos magyar rockzenekarral is dolgozott. Nemes László a hatvanas évek volt jelent a rockéletben hangmérnökként illetve hangosítóként. Először Fenyő Miklós Hungaria előtti zenekarával, a Syconorral kezdte (amelynek egyik alapítója), műszaki mindenesként ott volt a Hungaria indulásánál, majd a Neoton, az LGT, a Skorpió és az Omega technikusaként is dolgozott, elkísérte a zenekarokat külföldi turnékra is, majd a rendszerváltást követően a Republic és a Beatrice mellett is dolgozott. 1979-ben Kóbor Jánossal megépítette az ország első privát stúdióját, az Omega Stúdiót, ahol a Hungaria, a P. Mobil és KFT is felvette az akkoriban megjelent lemezét, és hangosította a Képzelt riport… vígszínházi előadásait is – foglalta össze pályáját tavaly az Index.

Nemestől a Facebookon búcsúztak egykori kollégái, így Fenyő Miklós, az Omega, Deák Bill Gyula és a Republic is, ezeket a Blikk gyűjtötte össze. A hangmérnökről könyv is jelent meg tavaly, Bálint Csaba A NEMES című munkája.

Kiemelt kép: A Nemes / Facebook

Ajánlott videó

Olvasói sztorik