Kultúra

Az SZFE tanárai semmisnek tekintik az egyetem kiürítésére vonatkozó rendelkezést

Válaszoltak az új vezetés fenyegetőbb hangvételű közleményére, a hallgatókkal való egyetértésben folytatják a munkát.

Ahogy mi is megírtuk, a Színház- és Filmművészeti Egyetem új vezetése előrehozott őszi szünetre hivatkozva próbálta meg kiüríteni az intézmény épületeit péntek estére, azonban az egyetemfoglaló diákok nem tettek eleget a felszólításnak, sőt még egy épületet elfoglaltak.

A hétvégén az új vezetés fenyegetőbb hangvételre váltott, és közleményben hívta fel a figyelmet arra, hogy a korábban kiadott rektorhelyettesi és kancellári rendelkezések továbbra is érvényben vannak, így az egyetemen a rendkívüli őszi szünet hivatalosan elkezdődött.

Aki az őszi szünet alatt külön kancellári engedély nélkül az SZFE létesítményeiben tartózkodik, azt saját felelősségére teszi, vállalva annak minden következményét

– írták.

Fenyegetőbbre váltott az SZFE vezetése
Aki az őszi szünet idején az épületben marad, annak vállalnia kell a következményeket – figyelmeztettek.

Az SZFE oktatói vasárnap este reagáltak ezekre a mondatokra. Közleményükben megjegyzik, hogy Dr. Szarka Gábor, Novák Emil és Dr. Zalán János állításai azért is meglepőek, mivel a rendelkezéssel szemben október 16-án halasztó hatályú keresetet terjesztettek elő, ezért az szerintük nem végrehajtható.

Alulírottak, az Egyetem tanárai, ragaszkodunk a tanítás folytatásához. A rendkívüli szünetet szakmai és pedagógiai szempontból végtelenül károsnak tartjuk, munkajogi szempontból pedig aggályosnak, hiszen a rendelkezés megsérti a Munka Törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 122. § (5) bekezdését is, mely szerint a munkáltatónak a szabadság kiadásának időpontját a munkavállalóval legkésőbb a szabadság kezdete előtt tizenöt nappal közölni kell. A munkáltató megsérti az Mt. 51. § (1) bekezdését is, amennyiben megpróbálja jogellenesen ellehetetleníteni az oktatók munkavégzését, hiszen a munkáltató köteles a munkavállaló számára a munkavégzéshez szükséges feltételeket biztosítani. Ennek megfelelően az egyetemi épület lezárása, a tantermek bezárása, de akár az internet lekapcsolása is ezzel ellentétes munkáltatói magatartás.

 

Mindezek figyelembevételével az SZFE oktatói közössége a rendkívüli őszi szünetre vonatkozó rendelkezést semmisnek tekinti, és a hallgatókkal egyetértésben zavartalanul folytatja a munkát az Egyetem létesítményeiben, a szokásos munkarend szerint.

A nyilatkozatot a következő oktatók írták alá:

  •             Almási Tamás
  •             Ari Zsófia
  •             Babos Tamás
  •             Bagossy László
  •             Balázs Gábor
  •             Barkóczi Janka
  •             Báron György
  •             Csató Kata
  •             Csémy Melinda
  •             Csizmadia Tibor
  •             Dargay Marcell
  •             Erdélyi Attila
  •             Horkay Barnabás
  •             Faur Anna
  •             Fekete Ádám
  •             Ferenczi Gábor
  •             Forgács Péter
  •             Földényi F. László
  •             Fullajtár Andrea
  •             Garai Judit
  •             Gál Eszter
  •             Gimesi Dóra
  •             Golden Dániel
  •             Grósz Zsuzsanna
  •             Gyombolai Gábor
  •             Győrei Zsolt
  •             Hajdu Szabolcs
  •             Hegedűs D. Géza
  •             Horváth Csaba
  •             Hutlassa Tamás
  •             Jákfalvi Magdolna
  •             Janisch Attila
  •             Kármán Emese
  •             Kárpáti Péter
  •             Karsai György
  •             Kende János
  •             Kékesi Attila
  •             Kiss Csaba
  •             Kiss Éva
  •             Kollányi Tamás
  •             Kolosi Péter
  •             Koltai M. Gábor
  •             Kovács D. Dániel
  •             Kővári Judit
  •             Lázár Zsigmond
  •             Lemhényi Réka
  •             Márk Iván
  •             Máté Krisztina
  •             M. Tóth Géza
  •             Németh Gábor
  •             Neudold Júlia
  •             Novák Eszter
  •             Pálfi Szabolcs
  •             Papp Márta
  •             Polgár Csaba
  •             Porogi Dorka
  •             Radák Judit
  •             Rába Roland
  •             Rigó Péter
  •             Róbert Júlia
  •             Ruff-Kiss Ágnes
  •             Schulze Éva
  •             Schwechtje Mihály
  •             Sellő Hajnal
  •             Selmeczi György
  •             Stöhr Lóránt
  •             Szabó Iván
  •             Szász János
  •             Székely Kriszta
  •             Szilágyi Bálint
  •             Szórád Máté
  •             Szöllősi Barnabás
  •             Tallér Zsófia
  •             Tárnoki Márk
  •             Tóth Péter
  •             Upor László
  •             Várady Zsuzsi
  •             Vecsernyés János
  •             Wierdl Eszter
  •             Zányi Tamás
  •             Zeke Edit
  •             Zilahy Tamás
  •             Zsótér Sándor

Kiemelt kép: Ivándi Szabó Balázs

Ajánlott videó

Olvasói sztorik