Kultúra sorozatkritika

Nemzedékeket tett tönkre a terror, itt az idő szembenézni a traumákkal

Az ETA, baszk szeparatista terrorszervezetről mindenki hallott a hírekből, de hogy mit jelentett a terror idején Baszkföldön élni, arról egy új regény és a belőle készült sorozat, a nálunk is látható Patria mesél a legtöbbet.

Eredetileg májusban mutatták volna be, de a koronavírus miatt szeptember végére tolták a Patria című sorozat premierjét, és az HBO Europe produkcióját máris az év legjobb drámasorozatai között emlegetik. A Fernando Aramburu azonos című regényéből készült sorozat a baszk terrorszervezet, az ETA és a spanyol hatóságok évtizedekig zajló háborújának árnyékában élő hétköznapi emberekről szól, akik ugyan nem haltak meg vagy kerültek börtönbe, a hozzátartozóik azonban igen, és ez az ő életüket is meghatározta. Aramburu, aki maga is baszk, igyekezett a konfliktus mindkét oldalát bemutatni, és a sorozat már bemutatása előtt botrányt is kavart azzal, hogy a promóciós plakátokon egymás mellett ábrázolták az ETA áldozatát és a rendőrök által megkínzott terroristát.

Mert bár az ETA terrorszervezet volt, és ijesztő kegyetlenséggel támadott nemcsak velük ellenséges politikusokat és rendőröket, hanem civileket, tudósokat, újságírókat vagy éppen olyan vállalkozókat, akik nem voltak hajlandók befizetni a kiszabott „forradalmi adót”, arról kevesebb szó esik, hogy a terrorellenes harc ürügyén a spanyol karhatalom is sok-sok sérelmet okozott ártatlanoknak Baszkföldön.

Ez a történet sem fekete-fehér, viszont nagyon sokan szenvednek tőle még a mai napig, noha lassan egy évtizede már, hogy az ETA beszüntette a terrort.

Terror megalkuvás nélkül

Az ETA létrejöttében nagy szerepe volt a Franco-rezsimnek, amely nyíltan elnyomta a polgárháborúban a túloldalon küzdő nemzetiségeket, így a katalánokat és a baszkokat, tiltotta a nyelvhasználatukat és a nemzeti megnyilvánulás valamennyi formáját. Az 1959-ben megalakult ETA a szeparatizmust szélsőbalos ideológiával ötvözte, a hatvanas évek végétől vette fel a fegyveres harcot, és egyesek szerint a diktatúra lebontásához is hozzájárult azzal, hogy egy bombamerénylettel eltette láb alól Franco helyettesét, Luis Carrero Blancót. Az új, demokratikus vezetés autonómia- és amnesztia-ajánlatai azonban nem hogy nem csillapították a függetlenségi érzéseket Baszkföldön (ellentétben a katalánokkal), hanem csak még jobban növelte a teljes elszakadást megcélzó harci kedvet, és a hetvenes-nyolcvanas évek fordulója volt a legvéresebb időszak az ETA történetében. Válaszul a spanyol kormány igen szigorú terrorellenes törvényeket léptetett életbe, melyek széles körű felhatalmazást adtak a rendőrségnek, illetve a belügyminisztérium hathatós támogatásával „antiterrorista” fegyveres különítmények jelentek meg, melyek ugyan az ETA tagjait vették célba, de nem egyszer ártatlanokat is meggyilkoltak, illetve megkínoztak, az ügy miatt pedig később több magas rangú spanyol politikus is börtönbe került. A nyolcvanas évek második felétől azonban – ekkor követte el az ETA például a 21 halálos áldozatot követelő barcelonai robbantását – egyre komolyabb társadalmi ellenállás bontakozott ki a mozgalommal szemben országszerte, az ETA pedig elveszítette több vezetőjét, és egyre gyengültek a pozíciói otthon és külföldön egyaránt.

Fernando Aramburu (Fotó: BERTRAND GUAY / AFP)

A gyakorlatilag az ETA politikai szárnyaként működő Herri Batasuna is a nyolcvanas években szerepelt a legjobban a választásokon (ez tizenöt–húsz százalék körüli eredményeket jelentett Baszkföldön), onnantól egyre gyengébb teljesítményt mutatott fel, akárcsak az utódpártjai. Ebben nyilván szerepet játszott az is, hogy Baszkföld időközben a fejlett ipara révén az egyik leggazdagabb spanyol tartomány lett, melyet elkerültek a spanyol gazdaságot egyébként megrogyasztó válság következményei is. Amikor az ETA 2011. október 20-án végleg beszüntette a fegyveres harcot, 829 (más források szerint 853) áldozat és több ezer sebesült maradt utána, a konfliktus összesen csaknem 1200 halottat követelt, mindkét oldal veszteségeit összeadva. De a börtönbe zárt, megkínzott, meghurcolt emberek száma ennek a többszöröse: a hatvanas évektől 2003-ig mint egy 30 ezer baszk aktivistát tartóztattak le egy összesítés szerint, akiket következetesen Baszkföldtől minél távolabb szétszórva tartottak fogva, és hiába kérik a hozzátartozók, hogy helyezzék át baszk börtönökbe (jelenleg is kétszáz ilyen politikai fogoly tölti még a büntetését), a spanyol kormányok következetesen visszautasították eddig a kéréseket. Vagyis hiába ért véget a fegyveres konfliktus, a sebek jelen vannak a mai napig, és csak az utóbbi években kezdődött meg a párbeszéd egyáltalán az ETA-időkről.

Családok a történelem útjában

Utóbbiban fontos szerepe volt Fernando Aramburu 2016-ban megjelent regényének, a Patriának, mely váratlanul nagy siker lett, milliós példányszámban kelt el Spanyolországban. A San Sebastian-i születésű, de évtizedek óta Németországban élő írónak az adott lökést, ahogy a németek feldolgozták a náci múltat, míg a baszk társadalom egyelőre inkább felejteni szeretne.

A Patria történelmi regény, de nem a történelem alakítóiról, hanem az elszenvedőiről szól: nincsenek benne valós történelmi személyiségek, de a szereplőkhöz hasonló emberek ezrével éltek vagy élnek ma is Baszkföldön.

A regény két családot mutat be, melyeket nemcsak egymással fordított szembe a történelem, de minden egyes családtagon maradandó nyomot hagytak az ETA-korszak évei. A korábban több sikeres sorozat alkotójaként ismertté vált Aitor Gabilondót például olyannyira meggyőzte a regény leírása, hogy még a megjelenése előtt megvette a megfilmesítési jogokat, majd az HBO frissen létrehozott spanyol irodáját is meggyőzte, készítsenek sorozatot a Patriából.

De miről is szól a Patria? A több idősíkon játszódó cselekmény kerettörténete szerint 2011-ben, a tűzszünet bejelentése után az özvegy Bittori visszalátogat a kisvárosba, ahonnan húsz éve el kellett jönnie, miután az ETA meggyilkolta a férjét, Txatót. A halálos beteg Bittori csak azt szeretné megtudni, ki ölte meg Txatót, a visszatérésének hírére pedig felbolydul a kisváros. Különösen pedig egykori barátnője, Miren, akinek fia, Joxe Mari ETA-tagként börtönbüntetését tölti, míg férje, Joxian annak idején Txato barátja volt. Txatónak azért kellett meghalnia, mert nem volt hajlandó engedni az ETA zsarolásának, és nem fizette be a pénzt, amire a szervezet megsarcolta, mint a város sikeres vállalkozóját.

Ám a két család már Txato halála előtt eltávolodott egymástól, amikor az ETA közellenséget csinált Txatóból, és az egész család körül megfagyott a levegő, így az egymással addig jó viszonyban lévő gyerekek se barátkozhattak többé. Húsz évvel később mindegyikük próbál megküzdeni a traumáival a maga módján, de csupa kisiklott életutat és megviselt embert látunk, akik valamilyen okból nem tudtak továbblépni. Mit tud ezen változtatni Bittori visszatérése, és megkapja-e a vágyott lezárást?

Fotó: HBO

Félrenézések és lesütött szemek

A nyolcrészes sorozat folyamatosan ugrál az idősíkok között, és fokozatosan fejti ki a sztorit, mely Txato meggyilkolásával kezdődik, és ezzel máris behúzza a nézőt. A többi részlet csak menet közben derül ki, de már négy rész ismeretében is a Patria az egyik legerősebb drámasorozat, ami az utóbbi időben szembejött. Úgy mutat be ősidők óta ismert erkölcsi dilemmákat és szituációkat, hogy azokról a történelmi háttér ismerete nélkül is tud újat mondani, de persze

abban is segít, hogy megérthessük a baszk konfliktust és az ETA működésének évtizedeit, melyről a külföldi közvéleményhez leginkább csak a merényletekről szóló pár soros hírek jutottak el korábban.

Nyilván sokat segít az is, hogy egy regény törvényszerűségeinek megfelelően bonyolódik a cselekmény, nincsenek a sorozatokra sokszor jellemző, kiszámíthatóan olcsó fordulatok, van viszont egy sereg valószerű, jól kidolgozott karakter, és a csak baszk színészekből álló szereplőgárda is nagyot alakít.

Fotó: HBO

Elsősorban a Bittorit játszó Elena Irureta és a Mirent alakító Ane Gabarain a két kiemelkedő szereplő, akik mellett azonban a férjeiket játszó José Ramon Soroiz és Mikel Laskurain is elsőrangúak, a gyerekek közül pedig elsősorban a tragikus sorsú Arantxát játszó Loreto Mauleónt kell kiemelni. A Patriában ugyan láthatók hatásos tömegjelenetek és tragédiák is, de igazán a félrenézések és a lesütött szemek ábrázolásában mesteri, mely viszont már Magyarországról is pont jól érthető. Akárcsak az a jelenet például, ahol megértjük, miért lesznek másodpercek alatt a punkzenét ordíttató kamaszlányok ijedt, megfélemlített áldozatok egy közúti igazoltatás miatt.

És persze sokat segít az HBO-költségvetés is: a tömegjelenetek nem szűkölködnek statisztákban, láthatóan mindent sikerült úgy leforgatni, ahogy azt Gabilondo megálmodta. A nyolcvanas-kilencvenes évekbeli jelenetek megfelelően autentikusnak hatnak, ami pedig igazán bravúros, az a szereplők öregítése. Nem könnyű, lévén két évtizedet kell átugrálniuk, de ez csaknem mindenkinél tökéletesen sikerül, talán az idősebb Joxé Mari rémes parókája az egyetlen, amin fenn lehet akadni, viszont a már említett Arantxa esetében eleinte azt hittem, két különböző színésznővel oldották meg a fiatalkori és a lebénult, idősebb verziója ábrázolását, pedig nem. Irureta is egyaránt meggyőző idős és középkorú asszonyként.

És akkor ott van még a különlegesnek ható baszk táj és városok: a sorozatot San Sebastianban és két közeli kisvárosban vették fel, utóbbi kettő (Soraluze és Elgoibar) elegye alakítja a sorozat fő helyszínét. Az alkotók 38 város közül választották ki ezeket, mert egyszerre akartak fotogén és mégis kicsit lerobbant környezetet, ami maximálisan sikerült is. Mivel nem mondhatni, hogy el lennénk árasztva baszk filmekkel és sorozatokkal, külön érdeme a Patriának, hogy nyerünk némi kulturális, életmódbeli bepillantást is az itt élők mindennapjaiba, és csak szurkolni lehet azért, hogy minél kevesebb feldolgozatlan trauma maradjon a nehéz évtizedek után.

Nagyon szomorú voltam az áldozatok miatt, és nagyon dühös, hogy egy csapat ember megszervezte magát és fegyvert fogott, hogy másokra kényszerítse a saját ideálját, és ennek a társadalom egy része még tapsolt is

mondta Aramburu a Guardiannek arról, hogy élte meg ezt az időszakot. És hiába nem egy vidám sorozat a Patria, ahol néha a didaktikusság határáig szakad folyton az eső is, mégis abszolút tükrözi, amit Gabilondo mondott: „Mindig próbáltam a fény és a remény felé vezető utat keresni, és azt hiszem, ez a sorozaton is látszik.”

Patria, 8 rész, 2020, HBO. 24.hu: 8,5/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.