Kultúra

Jiří Menzel: az európai filmművészet óriása, akit mi is a magunkénak érezhettünk

Bár Magyarország volt a vidámabb barakk, és jellemzően a csehek és szlovákok irigyeltek bennünket a prágai tavasz és a bársonyos forradalom közötti években, azért a filmrendezőiket mi is elfogadtuk volna. Annak ellenére, hogy nekünk is megvoltak a nagy rendezőink a korszakban, a csehszlovák új hullám nagyobb nemzetközi visszhangot keltett, és Miloš Forman, Jaromir Jireš, Věra Chytilová, no meg Jiří Menzel filmjei taroltak a nemzetközi filmfesztiválokon, a mai napig hivatkozási alapok, és hát nálunk is nagyon népszerűek, különösen Menzel filmjei. Olyannyira, hogy utóbbit kicsit a magunkénak is valljuk – nemcsak azért, mert szerepelt több magyar filmben is, vagy mert az egyik leghíresebb filmjében Bán János a főszereplő, hanem mert pont azt a kelet-közép-európai életérzést tudta megragadni, amit országhatártól függetlenül értenek az egykor Ferenc József uralta vidékeken. Sőt, a külföldi sikereket látva még azokon kívül is.

Meghalt Jiří Menzel
Az Oscar-díjas cseh rendező 82 éves volt.

Menzel bő egy évvel azelőtt született meg Prágában, hogy a náci Németország megszállta és annektálta volna Csehországot: 1938. február 23-án született újságíró apa és varrónő anya gyerekeként. Kezdetben asszisztensnek készült, és úgyszólván véletlenül került a pályára: ő maga mindig így beszélt a karrierje kezdeteiről, hiszen eredetileg színházi rendezőnek készült, de nem vették fel, és jobb híján került a filmes pályára. Menzel egész pályája összekapcsolódott a nagy cseh író, Bohumil Hrabal regényeivel, így nem véletlen az sem, hogy első játékfilmje is egy Hrabal írásai alapján készült szkeccsfilm volt, a Gyöngyök a mélyben, melyben négy másik fiatal cseh rendező mellett rendezett egy filmrészletet. A többiek (Chytilová és Jires mellett Jan Němec és Evald Schorm) akkorra már túl voltak az első saját nagyjátékfilmjükön, itt azonban kiderült, Menzel sem lóg ki közülük. Olyannyira nem, hogy 1966-ban, egy évvel később már elkészült első teljes saját filmje, a Szigorúan ellenőrzött vonatok, mellyel aztán rögtön túl is tett pályatársain, hiszen egyből megkapta érte a legjobb külföldi filmnek járó Oscart.

Videók a témában:

Hraballal való együttműködése azonban nem állt meg itt, hanem az író további híres filmjeihez is szállított alapanyagot. Maga Menzel így írt Hrabalról:

Először olvasóként ismertem és szerettem meg. Folyóiratokban közölte írásait, s én szenvedélyesen vetettem rá magam minden megjelent szövegére. Vonzott a nyerseségük, kendőzetlenségük, és természetesen a humoruk. És amikor végre alkalmam nyílt személyesen találkozni vele, összeszedtem bátorságomat, és feltettem neki a kérdést, amely már régóta foglalkoztatott: Mitől van az, hogy szövegei nem nélkülözik a humort, holott tele vannak katasztrófával, sebesüléssel, balesettel, vagyis olyan eseményekkel, melyektől a gyengébb idegzetű ember, amilyen jómagam is vagyok, rendszerint elfordítja a fejét? Mitől van az, hogy könnyes szemmel olvasom a történeteit, és közben nevetek? Mitől van az, hogy olyan dolgok, melyeket rendesen megsiratunk, megnevettetnek, és mégsem érzem cinikusnak magam? Hrabal azt felelte, hogy az élethez a katasztrófa meg a tragikus esemény is hozzátartozik, hogy ez az érem másik oldala, és ha nem tudunk róla, nem becsüljük meg kellőképpen az életet, nem tudunk örülni neki.

Szigorúan ellenőrzött vonatok. Fotó: Archives du 7eme Art / Photo12 via AFP

Bár Menzel más nagy cseh írók műveihez is hozzányúlt (A szeszélyes nyár Vladislav Vančura regényéből készült, míg a Bűntény a mulatóban Josef Skvorecký forgatókönyvéből), egyértelműen Hrabal írásaival alakította ki a legbensőségesebb viszonyt. A filmjeiben sikerült pont ugyanazzal a groteszk és elnéző humorral ábrázolni az embereket, ahogy azokat az író is elképzelte. Ezért is lehetett a Sörgyári capriccio és a Hóvirágünnep is csaknem a Szigorúan ellenőrzött vonatokhoz hasonlóan népszerű, noha ezekből hiányzik az a világháborús dráma. Menzelt a prágai tavasz bukása után néhány évre ugyan félretették, és a szintén Hrabal-regényből készült Pacsirták cérnaszálont is betiltották, a hetvenes évek második felében újra forgathatott. Mivel azonban vele együtt Hrabal is indexen volt, további éveknek kellett eltelnie, mire végre leforgathatták a Sörgyári capricciót:

Ki kellett várnom, míg a rendszer lazulni kezdett. A hetvenes évek legvégén már azzal utasítottak el, hogy azért nem lehet filmet csinálni a könyvből, mert drága kosztümös produkció lenne. Mivel akkoriban jelent meg a Hóvirágünnep, ami »mai történet«, Hrabal úrral közösen gyorsan megírtuk a forgatókönyvet. Attól viszont megijedtek, és azt mondták: »Legyen inkább akkor a Sörgyári capriccio!«

A nyolcvanas években aztán Menzel már viszonylagos szabadsággal újra szabad kezet kapott, és ekkor készült Az én kis falum is, melyért újra Oscarra jelölték, de ezúttal alulmaradt a Merénylet című holland filmmel szemben. Ebben a filmben már Zdeněk Svěrák forgatókönyvén dolgozva igazolta, hogy nem csak Hrabal írásaihoz tud sikeres filmet csinálni, és ebben a filmben nyújtotta élete alakítását Bán János a falu bolondja, Otik szerepében. Ezt követően érte utol Menzelt a rendszerváltás, mely több pályatársához hasonlóan nála is felemás helyzetet eredményezett: az akkor már sok külföldi színházi rendezést is vállaló Menzel már kevésbé talált fogást az új világon, bár az Ivan Csonkinnal a háborús film műfajába is belekóstolhatott (természetesen a rá jellemző szemszögből), míg 2007-ben végre megfilmesíthette Hrabal talán legfontosabb regényét, az Őfelsége pincére voltamot. De ekkor már ritkábban dolgozott, és ugyan a rendszerváltást pozitívabban élte meg, mint például több magyar kollégája, Csehszlovákia megszűnése érzékenyen érintette: „Ez számomra még most is nagyon szomorú dolog. Én mindig is inkább éreztem magam csehszlováknak, mint csehnek. Én ebbe születtem bele” – nyilatkozta 1994-ben a Népszabadságnak.

Menzel időközben gyakori látogató lett Magyarországon: mivel színészként aktívabb is volt, mint rendezőként, viszont legalább olyan tehetséges, játszott Gyarmathy Lívia Minden szerdán című filmjében, melynek forgatásán ismerkedett meg Bán Jánossal, továbbá Böszörményi Géza (Szívzűr), Maár Gyula (Felhőjáték), Simó Sándor (Franciska vasárnapjai) munkáiban, aztán Szabó István Az ajtó című filmjében és Koltai Róbert Világszám!-jában is szerepelt, továbbá számos színházi rendezés is fűződött a nevéhez nálunk. „Jiri a puritánság igazi jelképének nevezhető, ha jól tudom, ma is egy kétszobás lakótelepi lakásban lakik a nőtestvérével. Az ambíciói, ha úgy tetszik, nagyon egyszerűek: jó dolgokat csinálni filmen és színpadon. Ezenkívül szereti a jó autót, és nagy diszkrécióval, de lelkes híve a női nemnek. Ami a praktikus dolgokat illeti, hihetetlenül tud hallgatni a problémáiról, igazán nem panaszkodó típus” – emlékezett vissza a közös munkára Maár Gyula a Menzel 50. születésnapjára készült összeállításban a Magyar Hírlapban.

Az idősödő filmrendező utolsó éveiben egyre kiábrándultabb hangvételű interjúkat adott, és egy műtét után már az is valószínűnek tűnt, hogy nem is dolgozhat többet. Így is sokáig velünk maradnak filmjeinek feledhetetlen karakterei – a Sörgyári capriccio Pepin bácsija, a Szigorúan ellenőrzött vonatok Miloša, vagy a már említett Otek az Én kis falumból –, melyek ábrázolása Menzel egyik legnagyobb erőssége volt. Ugyancsak számos nagy, cseh és szlovák színész köszönheti neki legemlékezetesebb szerepeit: Rudolf Hrušínský, Magda Vášáryová, Jaromir Hanzlik és Marián Labuda valósággal összenőttek a Menzel-filmes karaktereikkel. Jiří Menzel halálával nemcsak a csehszlovák új hullám utolsó nagy, nemzetközileg is sikeres képviselője távozott, hanem az európai filmművészet egyik óriása is. Aki így foglalta össze a legfontosabbakat, amiket Bohumil Hrabaltól tanult:

Hrabal a búskomorság vagy reménytelenség leghalványabb árnyéka nélkül ábrázolta a véres és kegyetlen életet. Ellenkezőleg, arra tanított bennünket, hogy készüljünk fel rá, hogy viseljük el az életet a keménységével együtt, hogy sohase veszítsük el humorérzékünket. Ilyen volt az ő józan életszeretete – nem választotta el az élettől a halált. Érzelmességtől mentes viszonya az emberekhez lehetővé tette, hogy olyanoknak lássa őket, amilyenek igazából; tudta, hogy tele vannak hibával és rossz szokással, hogy sajnálatra méltók, de a szeretetünket is megérdemlik. Hrabal arra tanított bennünket, hogy szeressük az embereket. Hát, nem tudom…

Kiemelt kép: Getty Images/Agentur Gmbh/WireImage

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
orvos (ápoló, nővér, )
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.