Kultúra

Nem egy rettegett fejedelem, hanem egy kolerajárvány ihlette Drakula figuráját

A Bram Stoker fejéből kipattant vérszívó figuráját százhúsz éven át mindenki Vlad Tepessel azonosította, ám a valóság ennél jóval érdekesebb.
Korábban a témában:

Jó eséllyel nincs ma a világon olyan ember, aki ne ismerné Drakula figuráját, hiszen a fiatalon Jézus bőrébe bújva is sikeres Lugosi Béla által a filmvásznon életre keltett vérszívó az elmúlt száz évben a popkultúra megkerülhetetlen részévé vált. A Bram Stoker (1847–1912) által 1897-ben kiadott történet rengeteg feldolgozást ért meg, sőt, számtalan másik vámpír is jó időre bevackolta magát a mindennapokba, olyannyira, hogy ma néhányan vérszívónak képzelik magukat, mások a hatvanas évek végén vámpírüldözést indítottak, egy élelmes cég pedig pár dollárért árulta – a csatolt tanúsítvány szerint – az erdélyi Drakula-kastély körüli föld apró, koporsó alakú medálokba töltött adagjait. És ha mindez még nem lenne elég: a Leicesteri Egyetem fizika szakos hallgatói néhány éve azt is kiszámolták, hogy mennyi ideig kell vért szívni egy emberből ahhoz, hogy valaki jól is lakjon (hat perc huszonnégy másodpercig), 2017-ben pedig egy tanulmányból az is kiderült, hogy egy bizonyos anyagcsere-betegségben szenvedők indíthatták el az első, vámpirizmussal kapcsolatos történeteket.

Lugosi Béla nemcsak Drakula, de Jézus bőrében is otthon érezte magát
A fiatal színész még élete első nagy színpadán, Temesváron öltötte magára a Megváltó ruháját.

Egyetlen dolgot azonban sokáig senki nem vont kétségbe, mégpedig azt, hogy Drakula alakját a XV. századi havasalföldi fejedelem, az ellenfeleit és a legkisebb bűnöket elkövetőket is előszeretettel karóba húzató, lefejeztető vagy épp élve megfőző Vlad Tepes (azaz Karóbahúzó Vlad) ihlette, akinek lakhelyéül ma a törcsvári kastélyt tekintik (pedig ő sosem járt ott).

Nem ez volt azonban a fő inspiráció – állította néhány éve egy ír történész, Marion McGarry, akinek véleményéhez azóta több kutató is csatlakozott, azt állítva, hogy

egy nyugat-ír kisvárosban, Sligóban pusztított kolerajárvány adta a mű alapját.

A történetet Bram Stoker édesanyja, Charlotte Thornley (1818–1901) jegyezte le, aki tizennégy éves volt, mikor családjával együtt átélte a város lakosságának egy részét 1832-ben elpusztító betegség időszakát.

Videók a témában:

A szöveg közel százötven éven át bújt meg egy dublini archívumban, mielőtt Stoker és a kisváros kapcsolatát kutató Sligo Stoker Society kutatójaként működő nő és társai felfedezték volna azt.

Thornley fiatalkori portréja. Fotó: Sligo Walking Tours

Bram már felnőttként kérte meg az anyját, hogy írja le neki a járvány alatt vele történteket, hogy felhasználhassa azt a témában folytatott kutatásához.

A szöveget közelebbről megvizsgálva párhuzamokat fedeztem fel a Drakulával […] Charlotte azt írta, hogy a kolera a kikötővárosokat a hajókon keresztül érte el, onnan pedig szinte ködként terjedt a szárazföldön – épp úgy, ahogyan Drakula, aki a rejtélyes betegségével sorra fertőzte meg az embereket.

– mesélte McGarry az Atlas Obscurának.

Távolról sem ez volt persze a legerősebb kapocs az írás és a világhírűvé vált regény közt, hiszen a betegeket mindkét szöveg egyszerre élőként és holtként írta le, sőt, a kolerások egy részét Thornley leírása szerint voltaképp élve temették el, hiszen mindössze csak a korban elfogadott altatószerrel, a laudánum nevű ópiumoldattal itatták meg őket, mielőtt a sírgödörbe kerültek volna.

Arat a halál – a kolera ábrázolása a Le Petit Journal 1912. december 1-jén megjelent számának borítóján. Fotó: Wikimedia Commons

Stokert ez a momentum foglalkoztatta a legjobban, így a regényének eredetileg

a The Undead, azaz Az élőholt címet adta, amit csak a kiadója javaslatára változtatott meg Drakulára.

A szülő elbeszélésében ugyan számos ponton bukkannak fel ma hajmeresztőnek tűnő részletek, ezek azonban a kutatók – köztük a járvány időszakára specializálódott Fiona Gallagher – szerint valósak, így az ezer sligói halálát okozó kórt tényleg a település köré vont árkok, illetve barikádok segítségével tartották távol a környéken élőktől.

Ez volt ugyanis az egyetlen módja annak, hogy megfékezzék az elképesztő erővel lesújtó – főleg széklettel és szennyvízzel, valamint az ezekkel érintkező nyers élelmiszerekkel terjedő – betegséget, amelynek következtében az utcákon is holttestek hevertek, az elhunytak számának növekedésével pedig húsz, koporsókészítésre befogott ács megfeszített munkája sem tudta tartani a tempót.

Gallagher szerint az elhunytak felét nemes egyszerűséggel textilbe csavarták és tömegsírban temették el, a betegeken pedig az orvosok és nővérek sem tudtak segíteni (később jó részük szintén elhunyt), hiszen a járványtan klasszikus betegségének számító kolera visszaszorításának legegyszerűbb módját – a vízhálózat tisztán tartását – csak több mint két évtizeddel, az 1854-es londoni kolerajárvány után sikerült megtalálni.

A kolera ma

A XIX. század folyamán világszerte tízmilliókkal végző baktériumok mára sem tűntek el teljesen: az 1980-as években még legalább hárommillió ember életét vették el (pontos számok az adatok hiánya miatt nem állnak rendelkezésre), de a fejlődő országokban, illetve egy-egy nagyobb természeti katasztrófa után ma is tízezrek esnek áldozatául. A tendencia persze továbbra is javul: a WHO adatai szerint 2018-ban hatvan százalékkal csökkent az ismert esetek száma – ekkor 499447 esetből 2990 végződött halállal –, köszönhetően a vakcina sikeres célba juttatásának, a betegség teljes felszámolása azonban még hosszú ideig várat magára.

A papok jó része által magukra hagyott (ők egyszerűen elmenekültek), egyre ijedtebb lakók saját eszközeikkel persze próbáltak küzdeni, a nagy folyadékveszteséget azonban nyilvánvalóan csak szennyezett vízzel tudták enyhíteni, ami tovább súlyosbította a helyzetet.

2019 óta emléktábla áll Thornley és Stoker egykori otthonának falán. Fotó: Magnumlady

Sligo hamarosan „olyan lett, mintha a halottak városa lenne” – írta Thornley, ez, illetve a történet vérfagyasztó részletei pedig beindították Stoker fantáziáját, aki talán a Karóbahúzó Vladdal (Vlad Tepes) kapcsolatos történetekből is lecsippentett egy picit Drakula karakterének megformálásához, az azonban mindezek fényében biztosnak tűnik, hogy a kezdő lökést, illetve a világhírű regény gerincét a sligói események adták.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.