Melyik a legjobb Kispál-szám? Melyik a legrosszabb? És mi van a kettő között?

A személyes szálakkal átszőtt összeállítást készítette: Benke Ágnes, Bordás Gábor, Cseri Péter, Grád-Kovács Márta, Jankovics Márton, Kránicz Bence, Nemes Janó

151. Kólagép

Lovasi András sokszor elmesélte: a Kispál-számok jó része nem hagyományos zeneszerzői módszerrel készült, inkább az együttes különböző ötleteit gyúrta össze egy szerves egésszé. A legtöbb esetben ez a kovácsmunka a végeredményt tekintve észrevétlen marad, a Kólagépet hallgatva viszont mindig olyan érzésem volt, hogy a dal két témája mintha  rágógumival lenne egymáshoz ragasztva (valójában egy nem túl fantáziadús átkötéssel van megoldva a dolog). Ezen azonban könnyen túllendültem volna, sőt a verzében még szolid örömet is leltem, a refrént azonban sajnos egyszerre találtam túlontúl szenvelgőnek és izzadságszagúnak, és hát lássuk be, a kólagépnél Lovasinak szinte csak jobb szimbólumai vannak.

150. Ül

Az Ül című lemez a Kispál és a Borz legmegosztóbb, legkaotikusabb körülmények között összerakott, legalacsonyabb példányszámban eladott és Lovasi által legjobban utált albuma, amit ma már nem engedne ilyen állapotban megjelenni. „Ha valaki odafigyelve meghallgatja egymás után a Sika, kasza, léc albumot, majd és az Ült, két teljesen különböző zenekart fog hallani” – írta/ mondta Lévai Balázsnak a Lovasi – Idáig tudom a történetet című életrajzi könyvben. „Ne haragudj, Andriska, de ez nem olyan jó” – mondta a felesége, miután meghallgatta. „Lehet, hogy jó, lehet, hogy rossz, de hallgatni rossz” – jellemezte egy régi zenetanári adomát kölcsönvéve a zenekarhoz ez idő tájt csapódó Dióssy D. Ákos. Kovács Ákos állítólag azt mondta róla, úgy szól, mintha lavórba pisálna valaki, míg az együttes harmadik dobosa, Michael Zwecker a szövegek „rossz utalásait” szólta le. Csupán azért írunk ilyen részletekbe menően a teljes – egy elhivatott rajongótábor által egyébként a legjobbnak tartott – albumról a címadó számról szóló szakaszban, mert ez a lemezt megnyitó zakkant monológ egyből világosan jelezte, hogy itt most valami más következik, mint amit a közönség megszokhatott, még ha a folytatás kevésbé is volt unortodox. Az Ülnek állítólag volt zenekari változata is, de Kispál kifúrta, érdekes lenne meghallgatni.

149. Modellezés almával

„Egy igazi, öncélú, alternatív faszverés. Ezzel eljutottam a gödör aljára” – jellemezte Lovasi a dalt, amit annyira gyűlölt a zenekar, hogy egyedüli darabként még az életműsorozat-koncerteken is bojkottálták, noha lemezről lemezre minden mást végigjátszottak. „Közfelkiáltással kiírtuk az életműből, annyira elviselhetetlennek tartottuk” – írta róla Lovasi, és szerény helyezése alapján úgy tűnik, a mi véleményünk sem különbözik szélsőségesen az övéktől. Pedig valójában, ha egy nagyobbacska részét kidobjuk, egy egész aranyos gyerekdalt kapunk. Még egy érdekes adalék a zene születéséről Kispál Andrástól: „Volt szám, amit úgy találtam ki, mint a szabadkőműves jelet, és két háromszöget rajzoltam a gitár nyakán. Piros alma, vagy mi volt a címe” – idézte fel a Recordernek.

148. Utolsó agy

Dallamos, deprimált verze, amelyre valósággal rázuhan a disszonáns, hörgős, zsémbeskedő refrén. Kész csoda, hogy az utóbbi idők klímamozgalmai közül egyik sem választotta védjegyéül a „nem lehet a vége felé sem ilyen a világ” sort, pedig meglehetősen adekvát lenne a transzparenseken. Így marad kölcsönözhető kérdésnek szófogadatlan kutyák ugatása esetén az „úristen, miért ordít úgy ez az állat”.

147. Lekvár

Listánk alját elnézve úgy látszik, a gasztrovonal nem annyira jött be a Kispálnak, a kóla és az alma után a lekvár is a rangsor vége felé landolt. A dal pont olyan, mint a címe, ráadásul vegyes gyümölcs, bele van keverve minden: Camelot, Hitler, zsidó boltos, József Attila, Tarzan, Jane. Nem is ez a baj, hanem, hogy minden szétkenődik a szövegben, esik szét az egész, aztán nem lesz neki se füle, se farka. Az mindig árulkodó, amikor Lovasi túltolja az áthajlásokat, nem egyszer azt jelzi, hogy nincs kordában tartva a gondolat, ami aztán átficánkol a sorvégen a következőbe, de inkább kevesebb okkal, mint többel. Az is jelez valamit, hogy a koncertekre megcsinálták ennek a nótának a sramli-mulatós verzióját. Az mintha jobb is lenne, mint az eredeti. Talán ennyit is ér.

146. Gumicsizma

Becsapós a dramaturgia. Az első versszakban még azt hisszük, hogy egy tetszőleges Tarr Béla-filmben dobtak le minket: „Gumicsizmában gázolok át a sáros véren/ Nem fordulok meg, itt hagyok mindent, amitől féltem.” Aztán a végére kiderül, hogy valójában a Titanic forgatásán járunk, csak még egy utolsó cigit elszívunk a nagy fulladásjelenet előtt, és közben van még egy kis békaemberes intermezzo is. Talán Lovasi így próbálta jelezni, hogy a kietlen kelet-európai művészfilm és a szirupos hollywoodi melodráma is összeér valahol a végtelenben, de ha ott nem is, a magyar entellektüel lelkében mindenképp. Ehhez a tablóhoz valami fura elektromos csembaló, vonósok és drámai basszusdob nyújtja a kíséretet, mintha a Kispál és a Borz épp a süllyedő Titanic zenekarának képzelné magát, amíg fel nem ébreszti őket a magyar popkultúra pocsolyájának jeges vize.

145. Űrturista

David Bowie már az első holdra szálláskor rock and roll-témává emelte az űrbéli magányt, de biztos, ami biztos alapon a Kispál cirka 30 évvel később elkészítette a maga Space Oddityját – az utolsó versszakban még a szintén Bowie által teremtett űrlakónak, Ziggy Stardustnak is biccentettek egyet. Mondjuk a sci-fi-közeg annyira nem állt jól nekik, mint Bowie-nak, a káeurópai kesernyés irónia valahogy nem él meg a kozmikus hidegben. Ezt mutatja, hogy az Űrturista még a magyar alterrockban sem lett kulturális mérföldkő, nemhogy az egyetemes poptörténetben. De hát ki tudja, az univerzumot épp leigázni és turista-paradicsommá tenni készülő Elon Musk még felkarolhatja az elfeledett dalt, amiben az űrturistáskodással jól megfér a pezsgővel locsolt (néger) nő, az ikrás szendvics, a munkanélküli (barom) őrangyal és a haláltól való diszkrét értelmiségi szorongás is.

144. Ugyanazokat

„Grekova: Mije fáj? Platonov: Az egész Platonov” – juthat eszünkbe az Esterházy Péter által előszeretettel citált Csehov-idézet erről a dalról. Önmagában az élet – azon belül seggek és slágerek – ismétlődéseit felpanaszoló szövegtől sem lenne éppen hempergős jó kedvünk, de a népdalosan kesergő előadásmód, a torzított énekhang, a lidérces szintetizátor és a mackósan gyagyás gitárszóló már biztosan haza tudja vágni a legjobb bulit is. A végéből pedig arra is következtethetünk, hogy egy rockisten is ugyanúgy fél attól, hogy kell-e, amit hozott, mint egy egyszerű halandó, amikor éppen egy másik helyre viszi el a szívét.

143. Űrbemarkoló

Lovasi a Kispál hosszú agóniája alatt kertelés nélkül nyilatkozott többször is arról, mennyire tele van a töke azzal, hogy csak ő pörög rajta, hogy legyenek végre új számok, a többiek – elsősorban Kispál – már nem hoznak ötleteket, kihunytak a kreatív energiák. Lehet, hogy tévedünk, de ezen a már csak EP-n megjelent számon is az érződik, mintha egyedül rakta volna össze. Energikus, gyors tempójú, kemény rockos döngölés, „a nők réseitől” szexuális töltetet is kap, a diszkógömb Nappal meg az ezüst cipő Holddal a régi szövegvilághoz is visszanyúl, mégis hiányzik belőle a Kispál sava-borsa. Jobban is hasonlít már egy Kiscsillag-számhoz, ám annak kezdeti felszabadultságát ugyancsak nélkülözi.

142. Dobog

Ezzel zárult a  2009-es EP, a Kispál utolsó stúdióból kijött produktuma, vagyis ha úgy vesszük, ez a zenekar utolsó száma. De nem vesszük úgy. Lovasi nem lehetett vele maradéktalanul elégedett, mert pár év múlva írt egy elég hasonló dalt a Kiscsillagnak, ez a Tudtam, hogy jönni fogsz. A Dobog sem rossz, de az jobb.

141. Senki nem ért semmit

A  Kispál-életműből leginkább kilógó számok listáját nagy eséllyel ez az alig két perc vezeti. Lovasi egy tradicionális amerikai bluest, a St. James Infirmaryt formált át sajátjának, megtartva a műfaj zenei szabályait. A Kispál utolsó stúdióalbumának nyitódalát a Csík zenekar prímása, Csík János énekelte fel, hangszeres kíséret nélkül. Nemcsak a pőreség, hanem az erős szöveg és Csík János drámai, egy helyütt néhány mély sóhaj erejéig meg is szakadó előadása teszi különlegessé a dalt, amit aztán a Csík zenekar sajátított ki, és tette 2005-ös lemezének címadó dalává.

140. Adok egy kulcsot

Borongós blues ballada önmagunk elhagyásának keserveiről. A legjobb rész azonban az a négysoros vers, amit – ha jól értem – az Androméda-ködben bolyongó madár küldött a papagájjal, hogy adjuk ki bőrkötésben. Ezt a réten sétálós, lebegős betétet a záró enjambement teszi különlegessé. Itt nem az történt, hogy Lovasi ráhajlította a mondatot a zenére, ha törik, ha szakad, hanem firnyákosan állította a hatás szolgálatába emblematikus szövegírói eszközét: még mielőtt minden ellibbenne kézen fogva, megfeszül a horgonykötél, és bezuhan a végére a fákat fogó Föld. Gyönyörűen egységbe forrt itt a zene és a szöveg, ritka szép pillanat az Ül lemezen.

139. Gomolygó

Milyen lehet nőnek lenni, ahogy azt a sutyerák férfi elképzeli. Lovasi a Kiscsillagban előszeretettel írt dalszövegeket női nézőpontokból, és azok a számok a zenekar legjobbjai közé tartoznak. Az első ilyen próbálkozás viszont még ez a Kispálnak írt szám, amiről még nem mondható el ugyanez. Nem igazán világos már az sem, hogy karikírozni akarja-e a fogyasztói társadalom vonzásában élő szingli nőt, vagy komolyan gondolja, a Gomolygó mindenesetre se nem olyan vicces, mint a Van-e szándék, se nem olyan szívbemarkoló, mint a MOL-kútnál vagy a Légy szíves, és a számot záró, dugás közben unatkozó férfi töprengése is inkább csak idegesítő. A szopnom / otthon rímpárért azért jár egy piros pont. 

138. Szociodisco

A dal, amiben Lovasi kipróbálta, milyen lehet Révész Sándornak lenni, de aztán nem kísérletezett ezzel többet, talán nem véletlenül. A Száll a kakukk fészkére ihlette szöveg önmagában is feladja a leckét, az Ül idején még valamennyi Kispál-számot kívülről fújtam, ez volt az egyetlen, amiből csak foszlányok maradtak meg a fejemben. Erre jön még rá a fejhangon énekelt refrén, ahol már tényleg könnyű elveszíteni a fonalat. A „kakukk” megöregedett, és senkit nem érdekel a nyomora és az élete – nagyjából erről szól. „Néha zavarja a zene a szövegeket” – írta 1996-os Bíborba bújt borzak című lemezkritikájában a Vas Népe, és nem lennénk meglepve, ha a szerzőnek épp a Szociodisco hallgatása közben jutott volna eszébe a frappáns megjegyzés. 

137. Minden rendben

A Én, szeretlek, téged utolsó előtti dalában helyükre kerülnek a dolgok: a „B oldal” szépelgő zenéi után egy utolsó rendes rockolás, a szöveg  önironikusan reflektál az album néhol már zavarba ejtő istenességére, míg az űrhajózás meg a Föld elhagyásának témája visszatalál a hagyományokhoz. Mint utóbb kiderült, ez lett a zenekar búcsúlemeze, így az „itt hagyom nektek ezt, / nektek ez úgyis jobban tetszik” sorok is új, mélyebb értelmet nyertek, még ha a szerző eredetileg nem is a Kispál és a Borzra gondolt. 

136. Harmatoslábú

„Miért nem játsszátok soha koncerten a Harmatoslábút? És soha nem is fogjátok?” – állt elő egyszer egy rajongó a meghökkentő igénnyel a Kispál egykori honlapjának fórumán, ahol a zenekarral lehetett kommunikálni. „Fogjuk” – ígérte lakonikus válaszában a zenekar, de gyanítanom, hogy nem mondtak igazat. A Harmatoslábú valóban nem egy tőről metszett koncertdal, a szövegét viszont napestig lehetne elemezni. Az Ül lemez kísérletező jellegét az is mutatja, hogy az addig nagyjából egyféleképpen éneklő Lovasi itt játszani kezd a hangjával: a Meghatás egy pontján repedtfazék kántálásra, a Szociodisco refrénjében hereszorongatós szopránra vált, a Lekvárban infantiliskodik, a Harmatoslábúban pedig galambbá szelídül a vércsehang, olyan visszafogottan, meghitten szólal meg, mintha altatót énekelne a gyerekének, még a nyálképződése is hallatszik közben.

135. Éjjeli nyugtató

A lefekvés előtti Xanax, a gengszterfilmek és a keresztény ikonográfia találkozása egy rövid és lendületes dalban, ahol nemcsak a cím és a nagy fehér szárnyak utalnak a lassan beütő gyógyszerfüggőségre, de az angyal-ördög kettősség is. Persze a lelkünk mélyén már az elején is sejtjük: az álmunkat őrző angyal bármikor ellenünk fordíthatja azt a felhúzott, ragyogó Kalasnyikovot. Igaz, itt legalább csak a lírai én, és még nem egy egész ország van leszedálva, mint majd a Hang és fény utolsó versszakában.

134. Extra light

Vehetjük a Szívrablás és az Űrturista se hús, se hal unokájának is. Ahogy az ezredforduló gyermekei nem ismerik már a nagy történelmi időket, emlék csupán a bársony közé rakott szív és az űrmagány is, maradt egy behorpadt szív és az űrkorom, meg egy kicsit ivós emberi lény, de már az sem él töménnyel. Kellemesen enervált dal ez, amely ha felcsendült koncerten, a közönség egy része alighanem elérkezettnek érezte az időt, hogy a büfé vagy a mosdó felé vegye az irányt.

133. A vadász és a nyuszik

Akit mindig is izgatott a kérdés, hogy milyen lenne a Hobo-féle Vadászat bebélyegezett, értelmetlenség és hallgathatatlanság határát egyszerre súroló sufniverziója, az Ül lemezen végre megkaphatta a választ. A vadász és a nyuszik ugyanis tényleg olyan, mintha a Fut a nyúl a mezőn rockos ars poeticájának paródiája lenne, a kispálos alter legmélyebb bugyrából. Ez az agresszív mondókastílus olykor akusztikus kínzással ér fel, de még így is megbújnak a dalban olyan szövegírói bravúrok, mint amikor Lovasi pár odakent tőmondatban megragadja a Bogart-féle cinikus noir hősök valószínűtlen vonzerejét: „Az én szívem tyúkszar, ünnep van, ha érzek, / a lányok ettől sírnak, majd holnap beszélek”.

132. Életigenlő szám

Felettébb gyanús cím. Naná, majd a kétezres évekbeli Kispáltól lesz jobb kedvünk! Nos, tényleg nem az Életigenlő szám az új Always Look on the Bright Side of Life, a cím mégsem átverés, itt ugyanis valóban egy pozitív érzésről, az önmagunk és a másik előtt is felvállalt szerelemről van szó. Az már más kérdés, hogy ez a szerelem be tud-e teljesülni, fölös illúziókat azért nem táplálnék. Amúgy érti bárki, aki 1980 után született, hogy mit énekel Lovasi az utolsó sorban? Most megnéztem, de nem árulom el.

131. Az nem lehet soha

A kilencvenes évek második felétől a PVSK női kosárcsapata még a Kispálnál is népszerűbb együttes volt Pécsen, az aranykezű lányok Rátgéber László vezetésével kilencszer nyerték meg a bajnokságot és a Magyar Kupát. Mivel Lovasi és a Clash-rajongó edző ekkortájt lettek országos cimborák, egy közös kocsmázás során felvetődött, hogy a Kispál írjon indulót a PVSK-nak. „Nem állítom, hogy szövegírói munkásságon gyöngye ez a dal, de igyekeztem eltérni a megszokott csapatindulóktól” – értékelte az eredményt Lovasi. Szerintünk a műfajban ott van a legjobbak között, talán csak az Auróra ETO-indulója veszi fel a versenyt, bár az a szegény néhai Reszeli mester szerepeltetése miatt kevésbé időtálló. Más kérdés, hogy mostanra mindkét csapat régi dicsősége az éji homályba vész.

130. Csillagközi bál

Nemcsak Lovasi csillagfétisének újabb megnyilvánulása, de egyben közvetett bizonyíték arra, hogy József Attila mellett Kosztolányitól sem szégyellt kölcsönözni motívumokat a költő. A dal ugyanis nemcsak olyan nemzetközi előképekkel rokonítható, mint a T. Rex csodálatos Cosmic Dancere, de akár úgy is felfoghatjuk, mintha a Hajnali részegség csillagközi báljának modern adaptációja lenne. Ez volt ugyebár az az égi buli, amelybe a cigarettáktól túlizgatott Kosztolányi beleszédült Logodi utcai ablakán kinézve. Lovasi azért itt nem jut el az istenélményig, de arra ő is rácsodálkozik, hogy ez a világnak nevezett, izgő-mozgó, cél és értelem nélküli katyvasz csakis táncként nyeri el az értelmét. A monoton skandálás jól készíti elő a terepet a dallamosabb részeknek, ahol az üres szívekről és a didergő királyokról esik szó (mert mi más hozná mozgásba a csillagközi bált, mint a vágy?), de a zenei építkezés mindig véget ér, mielőtt még eljuthatna bármiféle katarzisig.

129. Karácsony

Jogdíjra hajtó alkotók egyik legzseniálisabb üzleti húzása lehet, ha művük címében elhelyezik valamelyik fontosabb ünnep nevét, függetlenül attól, hogy az adott alkotás amúgy valami egészen másról szól. A Kellemes húsvéti ünnepeket! című Belmondo-filmben teljesen lényegtelen, hogy éppen húsvétkor játszódik, mégis kevés olyan húsvét fordult elő az elmúlt 35 évben, hogy ne adta volna le a tévé, de a Last Christmas sem tipikus karácsonyi dal, noha már el se tudjuk képzelni úgy a decembert, hogy ne játszanák rongyosra minden utcasarkon. A Kispál Karácsonya ezzel szemben egy pillanatra sem vált részévé a rádiók vagy az üzletközpontok karácsonyi repertoárjának, pedig annak sincs semmi köze a karácsonyhoz, hacsak a tényleg békésen csilingelő páráráráráráppá-pápáppá-zástól nem kerülünk ünnepi hangulatba. Én egyébként abba kerülök tőle, ezért ha máskor nem is, karácsonykor általában azért meghallgatom ezt a dalt, amely egyébként Lovasi egyik legjobb hasonlatát is felvonultatja, amikor az imádkozást a nőgyógyászhoz járással állítja párhuzamba.

128. Gyógyüdülő

A lágy, már-már meghitt indulás után szinte átmenet nélkül eldurvuló dal azon kívül, hogy a legstabilabb bölcsész-sztereotípia büszke tulajdonosa, nagyjából hitelesen bemutatja, alkalmasint milyen gondolatok cikáznak majd a fejünkben, amikor egy gyógyüdülőbe kerülve megpróbálunk számot vetni az életünkkel. „Mert ott munkál az iszonyú kétség, hogy nem voltál a helyes úton / soha egyetlen percig sem, és most itt az idő, hogy múljon.”

127. Nagyapa kileste nagyvilág

Egyes Kispál-számok gyerekdalként működnek a legjobban, ez is ilyen. Eleve a címe is mesei hangzású, a nagyapa pedig korántsem valóságos öregember, hanem valamiféle nehezen beazonosítható mesehős, akit folyton definiálni igyekszik a dalszöveg. Van itt indiános allúzió (nagyapa mint Vörös Szem) és azzal összekapcsolódó nyelvészhumor (a „kék” szó összecseng a vörössel, de itt „kell” jelentésben áll); a végén pedig a Télapó felbukkanása nyomatékosítja, hogy a dal ideális címzettjei a gyerekek. Ennek megfelelően Kispál gitárjátéka is a szokásosnál lassabb és nyugodtabb. Semmi vadulás, inkább egy békés, vasárnap délutáni közös családi táncikálásra hív a dallam.

126. A pécsi szál

Eredetileg ez lett volna a negyedik lemez címe is, a dal pedig, csakúgy, mint inverze, a Szécsi Pál egy, a Pécsi Kisszínházban előadott darabból származik, amit Lovasi az irodalmár barátaival hozott össze; ebben egyebek mellett a Nyáry Krisztián által alakított Steven Spielberg klón-robotokkal újrarendezi Szécsi Pál halálát, mert jobban szeretne egy James Dean-es motorbalesetet. Nem kevésbé grandiózus az apokaliptikus dal cselekménye sem. A klímakatasztrófát már 1994-ben megjövendölő látomásban a lokálpatriotizmus szép példája is feltűnik, amikor hiába lángol már az egész világ, az ENSZ csak akkor szánja el magát a vödör-segélycsomagok elindítására, amikor már Pécs is ég.

125. Én is azt szeretném

Lovasi az utóbbi években sokat filozofált interjúkban arról, hogy langyosodott az egykor lázadó rock and roll a fogyasztói társadalom liftzenéjévé. A dolog természetesen nem a 2010-es években kezdte zavarni, csak a Holdfényexpresszen még inkább dalban énekelte meg a zenei konformizmus iránti undorát. Például az Én is azt szeretnémben, ami – nagyon meta módon – a Kispál legközhelyesebb dala lett az elközhelyesedő popkultúráról, ahol ugyebár nem érzésből nyomják, hanem patikamérlegen mérik ki a zenei hatásokat, egyetlen uniformizált ízlésmasszában oldva fel az emberek egyéniségét. A torzítóval megküldött basszus a nyitányban még azt ígéri, hogy harapós pár percünk lesz, de utána határozottan leül a dolog, és csak a rövid, fülbemászó refrének dobják fel egy kicsit a vontatott panaszkodást. A valódi rock and rollt mindenesetre nem ez a dal fogja feltámasztani.

124. Neked nem

Az Ágy asztal tv felütéseként hallható, bő félperces szám valamiféle konceptlemezt vetített előre, aztán mégsem azt kaptunk. Ez a Kispál második legrövidebb, szignálszerű dala, a verzében Lovasi mintha rappelne, vagy inkább dühösködve beszél, szinte látom, ahogy köpköd közben.

123. Sültkrumpli

Azok közé a számok közé tartozik, amelyeknek két nagyon különböző karaktert adtak Kispálék. Az első a stúdióalbumon (Sika, kasza, léc) a szokásos kemény alapokra rakott, szürreálisan csapongó muzsika, de már ebben a verzióban is érezhető, hogy ezúttal a ritmus a költőiség fölé tornyosul. Csak úgy pattognak a rövid szavak: „Tvinpiksz, Medmex, dán dog, Betmen / Redbull, pitbull, plusz a testem”. Úgyhogy nem is csoda, hogy koncerteken ennek a dalnak egy egészen más olvasatát is a közönség elé vezették a fiúk, amit a Happy Borzday meg is örökített: bár pont olyan kolompolással kezdődik, mint a Honky Tonk Women a Rolling Stonestól, aztán mégis egy rapszámban folytatódik. Csak dob meg basszus meg Lovasi kántálása, középen metálos gitárral. Jó-jó, de azért nagyon hazai minőségű rap ez. Inkább jópofa, mint bármi más.

122. Volume

„Mi ez a borzalom?” – kérdezte a nappalin átsuhanó anyám a kilencvenes évek közepe táján, amikor az akkor még inkább csak az „alternatív” színtéren ismert Kispál előadta a Volumét egy tévéműsorban. Emlékszem a megjegyzés nyomán bennem felhorgadó fölényes sértettségre, mert bár a negyedik lemez nyitódalát általában azért én is áttekertem, nagyra értékeltem a tréfát, hogy kedvenc zenekarom éppen egy ilyen vontatott, helyenként siratóének-szerű nyenyergéssel szólít fel a féktelen bulizásra. A Volume ott folytatja, ahol az Ágy asztal tv az előző album vége felé abbahagyta, jön a világvége, legalábbis azt mondják, közös fotózkodás helyett most azonban inkább ölre mennek az emberek. A konkrét dátumok emlegetése miatt Lovasi az ezredforduló után prozódiagyilkos korrekciókra kényszerült, a zene pedig Dióssy Ákos zongoráján született újjá, de a hangulata nem sokat változott.

121. Küldi a megoldást

Főhősünk megint a tévéhez beszél, bár az ágy, asztal és a sok szép halott állat helyett ezúttal csak harmatos filmekről esik szó. A világot mégse sikerül rendbe rakni, pedig ott vannak az olyan szuperképességek, minthogy a moziban már az elején kitalálja a gyilkost, és még a „Füst a víz felett”-et is tudja gitáron. Ez utóbbi sor alapján akár Varga Mihályról is szólhatna a dal, aki nemrég a Facebookon iskolázta le a Deep Purple-t, és amúgy is mindig küldi a megoldást. Ám ez még Lovasitól is túl váteszi előrelátás lett volna 2003-ban, és egy orfűi koncerten amúgy is elárulta, hogy saját 13 éves kori önmagáról írta a szöveget. A dal nagy erénye amúgy, hogy nem lépi át a bűvös háromperces határt, így a zakatoló lendület simán elviszi a végéig. Máskor gyakran megesett, hogy elnyújtották az ilyen egyszerűbb témákat négy-öt percig is, ami mindig holtpontokkal fenyegetett.

120. Hátradülök

Ősidők ősi dala, ami evolúciós zsákutcának bizonyult a zenekar fejlődésében. Legalábbis ez az egyetlen dal, amely örökké megrekedt az 1989-es demókazin, és sosem jelent meg később sem stúdió-, sem koncertlemezen, és élőben is csak elvétve adták elő. Hatalmas veszteségnek aligha nevezhetnénk az egyetlen versszakos, két percnél is rövidebb szösszenetet, de azért becsúsztak ennél gyengébb darabok is a következő harminc évben.

119. Van, amikor nem

A Kispál itt sodródott legközelebb a britpophoz. Sehol egy szabálytalan, „alteros” ritmusváltás, affektálás, vagy fura trollhangzás, a zenekar érezhetően tiszteletben tartja a groove-ot, és annyira elkapja őket a bólogatós ritmus, hogy még shakert is ráznak a háttérben, mintha csak egy Oasis-dalban lennénk. Kispál fülbemászó gitártémájába pedig érezhetően annyira belegyönyörödtek, hogy nemcsak a dalban szól végig, de 40 másodpercig meg sem zavarják énekkel a szokatlanul hosszúra nyújtott instrumentális intróban. Erre az alapra zökkenőmentesen passzol Lovasi kedélyesen depresszív, súlytalan szövege élet és álom összefüggéseiről, valamint arról, miként határozza meg a pénztárcánk, hogy mennyire látjuk elcseszett helynek a világot.

118. Mindent bele

Bele se merek gondolni, mit érezhet szegény Lovasi a Facebook és az okostelefonok korában, ha már 1998-ban arról énekelt panaszos hangon, hogy állandóan gombokat nyomogatunk és mindenféle ingerekkel zsibbasztjuk magunkat, hogy megmeneküljünk a belső csendünktől. Az elcsendesülés fontosságáról persze egy elég zajos számot csináltak, amiben Kispál hendrixes akkordjai és spanyolos betétek váltják egymást, de így is a felejthetőbb tételek közé tartozik a Holdfényexpressz lemezen.

117. A Jó, a Rossz meg a Szép

Térdig gázolunk a popkulturális utalásokban. Egyrészt már a címben felvonul a Clint Eastwood-i értelemben vett Jó és Rossz, csak a Csúf helyébe ezúttal a Szép lép, akiről persze hamar kiderül, hogy nagyobb ocsmányságokat rejt belül, mint kevésbé vonzó riválisa. A zaklatott tempójú tanmesének ráadásul nem annyira western, inkább rémhorror hangulata van, sötéttel, lányon elkent vérrel és belekkel. Másfelől refrénként szivárog be egy alig észrevehető Pink Floyd-áthallás. Legalábbis a sokszor ismételt „Na, ki van ott bent”-et nem nehéz a Comfortably Numb „Is there anybody in there?” sorának parafrázisaként felfogni. A dolog akár lehetne véletlen is, ha nem épp az egy évvel korábbi Velőrózsák utolsó dala zárult volna azzal, hogy valaki elmotyogja a szintén a legendás The Wall-on szereplő „Is there anybody in there” német fordítását („Ist der jemand da draußen?”). Mindenképp említésre méltó még Péterfy Bori rövid vendégszereplése a végső, nagy elszállás előtt, ahol Dióssy is kiélheti a freejazzes klimpírozás iránti szenvedélyét.

116. Szeretek, szeretek

Talán azért sem közönségkedvenc, mert az intro inkább hasonlít valamilyen etűdre a Gitáriskola 2 tankönyvből. Ehhez egyáltalán nem szervesen kapcsolódik maga a szeretet működéséről szóló dal, melyben a szöveg viszi a hátán az egész kompozíciót. Ha elképzeljük Víg Mihály hangján, simán elhinnénk, hogy ez az ő dala, a lüktetése, tempója könnyedén illeszkedik a Balaton-Trabant zenekarok fémjelezte underground dekadenciába. Mégis ott bujkál az óvatos optimizmus: a béna, gyerekesen tébláboló emberiséget is meg lehet tanítani szeretni. De csak lassan apró lépésekben, „először nem túl nagy dolgokat…”

115. Rajtakaptál

Sokan nem rajonganak ezért a dalért, nálunk sem fért be az első százba. A zenekar viszont kedvelheti, sok koncerten a ráadás-blokkban kapott helyet, vagy egyenesen az utolsó szám volt. Talán az a baj, hogy bár első blikkre egy okoskodó szakítós dumát hallunk, valójában ez az egyik legfilozofikusabb Kispál-szám, az pedig mindig megosztó. Ősrégi fölvetést citál ugyanis: aztán mi végre is vagyunk itt ezen a Földön? Nem sokkal Lovasi előtt Esterházy Péter fejtette ki: „az élet elmúlik anélkül, hogy történetté kerekedne.” (Az Idő van című Gothár-filmben is elhangzik ez a mondat, igaz, annak is Esterházy írta a forgatókönyvét.) Még Likó Marcell is elelmélkedik ezen: „Nincsen cél, hiába is képzelem. / Nincsen út, nincs semmilyen történetem” (Vad Fruttik: Mi lenne jó?) És hát tényleg: nem áll össze az a kurva történet, nincs eleje, vége, közepe, nincs bevezetés-tárgyalás-befejezés, nem épül belőle egy szép házikó erős falakkal és időtálló tetővel – nem tart sehonnan sehova. Csak úgy van. „Rajtakaptál, nincs történet, / nem vár itt semmi téged.”

114. Dal poharakról

Igazi kuriózum. Amikor még két oldala volt a lemezeknek (bakelit, kazetta), ez volt az Ágy asztal tv A oldalának utolsó száma. A háromperces dal kétharmada finom gitármuzsika egy karakteres basszus fölött. Melankólia, elrévedezés, Lovasi sehol. Aztán hatvan másodpercben lenyomja a szentenciát a választás szabadságáról és felelősségéről. Élet vagy halál – a kérdés eldönthetetlen. „Hogy az élet, és itt mindegy, / Milyen, semmit mondok, / Vagy a halál, és itt is / Jöhetnek a pontok…” Annyira szélsőséges megítélésű dal, hogy nálam hiába fért be az első húszba, a végén százon kívülre került. Látszik, hogy sokan nem szeretik, ha direkt választásra szólítják fel őket: ott a teli pohár, és muszáj döntened – hörpintesz, vagy mégse. Csak hát mindegy, mit teszel, csupán a semmibe vezető pontok szaporodnak a végén.

113. Vér és bél

Az ezredfordulóra a Kispál gyakorlatilag megérkezett a mainstream határára, ennek ellenére – vagy talán épp ezért – egyre nagyobb hangsúlyt fektetett a médiakritikára. A tévé és rádió már korábban is megkapta a magáét Lovasi szövegeiben, de a Velőrózsákon már szabályosan tobzódik a konzumkultúra és a szórakoztatásnak álcázott népbutítás verbális rugdosásában. Ennek közönségkedvenc, slágeres verziója a Hang és fény, de az albumon meghúzódik a dal elfeledett, csúf ikertestvére, a Vér és bél is. Itt Lovasi annyira szembemegy a hallgatói elvárásokkal, hogy még beazonosítható refrén sincs, ám így korlátozások nélkül becsatornázhatta zsigeri ellenérzéseit a kereskedelmi tévék iránt, amelyek az istengyilkosság mellett mi mással lennének elfoglalva, mint hogy selyemszalagot kötögessenek a romló húsra.

112. Múlató

Van, ami rock ’n’ roll, és van, ami nem – énekelte annak idején Menyhárt Jenő, és talán ez motoszkálhatott a zenekar többi tagjában, amikor a Holdfényexpressz készülése idején nem kívántak foglalkozni a Lovasi által hozott Szívrablással és Múlatóval, mely számokat végül a frontember egyedül dolgozta ki a stúdióban. Lovasi folkos vonzódása az évek során mind jobban elhatalmasodott, majd a Csík zenekarral való együttműködésben csúcsosodott ki, ám a Múlató balkáni rezeskedése volt az első igazán komoly jel. A mulatós blokk később az életműkoncert-féléken is elmaradhatatlanná vált, valószínűleg azzal az indokkal, hogy jól lehet vele színesíteni a műsort. A magunk részéről ugyan nem ismerünk olyan Kispál-rajongót, akit különösebben lázba hozna, de illedelmesen végighallgatják ezt is, hiszen láthatóan olyan jól érzi magát tőle a művész a színpadon. 

111. UFO

Egy évvel és egy lemezzel a Szőkített nő után megint fura, halszerű lények csókolgatnak nőket, de ezúttal nem a hidak alatt lettek kifogva, hanem az égből érkeztek – ami tulajdonképpen érthető is, hiszen a nagyváros helyett inkább vidéken járunk és földönkívüliekről van szó, akikről köztudomású, hogy a szántóföldeket használják leszállópályaként. Ez a dal a bizonyíték a korai Kispál trendérzékenységére, hiszen ne feledjük, hogy 1992-ben, vagyis a magyarországi UFO-mánia virágkorában járunk, amikor még a Friderikusz Show-ban is nagyokat lehetett haknizni a gabonakörökkel. Az UFO tehát kordokumentum, de ezt leszámítva nem túl emlékezetes dal, bár a karcos refrénnek kétségtelenül megvan a maga punk bája.

110. Kép mindenkiről

Lovasi egyszer egy koncerten mesélte, az utolsó lemez készítésekor biztosak voltak benne, hogy ebből a számból majd sláger lesz és felkapják a rádiók, aztán csodálkoztak, hogy nem így lett. Pedig érezhetően mindent elkövetett, hogy egy igazán szívmelengető képet fessen az élet szebbik arcáról, felsorakoztatott egy rakás személyes gyerekkori emléket, a traumatikus elemek – Gábor rákja, apuék nótaordítása a viharos tavon – ellenére is helyenként már-már szentimentalizmusba hajlóan. „Nem rossz dal, de lehetne jobb. Kicsit túl van írva, ami sok Kispál-dal közös jellemzője” – írja tárgyilagosan a könyvében. Egy biztos: sehol nem éneklik olyan szépen, hogy „fülzsír”, mint ebben a számban.   

109. Köszönöm, köszönöm

A harmadik dobos, Michael Zwecker kedvenc száma a Turisták bárhol lemezről, amivel a Lovasiéktól nem éppen harmóniában elvált amerikai zenész alighanem egyedül van széles e világon. Az biztos, hogy a dal tökéletesen megfelelt az együttes azon szándékának, hogy az artisztikus és helyenként túlagyalt Velőrózsák után egyszerűbb rockszámokat írjanak, az előző lemez médiakritikus opuszai után azonban az újabb tévégyalázás már kevésbé hatott frissnek.

108. Nincs nagy baj

Régen nem hallottam ezt a dalt, talán olyan régen, amikor még nem volt gyerekem. Most, hogy újra meghallgattam, rájöttem, hogy ha elvonatkoztatunk attól, hogy Lovasi „dolgokról” énekel, akkor ez egy tökéletes szám a szülőségről. Arról az állapotról, amit Thomas Mann olyan szépen leír a József és testvéreiben, amikor Jákob a várva várt nászóra küszöbére ér, ám a nagy boldogság közben is tudja, hogy az élet mostantól nem lehet egészen az övé, hanem a gyerekeibe kell oldódnia, hogy aztán kezdjen lassan meghalni. De nincs nagy baj, hiszen sokáig elvagyunk még azzal, hogy jó legyen nekik, akik majd folytatják helyettünk, amíg egyszer csak ránk csukják a kertajtót. A dal aztán a végére felpörög egy, a Velőrózsákon végighúzódó autós vonalon mozgó énekmondással, ám létezik egy demóváltozat is, amiből ez még hiányzik, viszont van benne „gyí rakéta”, és egy strófa, ami viszont végül Az autóm és énbe került át.

107. Éjjel, álmomban

Lehet-e számot írni arról, hogy valaki szépet álmodik? Át lehet-e adni egy álombéli istenélményt kevesebb mint két percben, alig néhány sorban? Igen, lehet, és különös módon az eredmény még úgy sem válik kínossá vagy giccsessé, hogy az álmodó álmában „elképesztő szeretetet” érez. Persze lehet rá mondani, hogy ez egy olyan „nesze semmi, fogd meg jól”-dal, de nem is kell minden dalban megfejteni a világot.

106. Nagyvárosi románc

Az ugyanezen a lemezen szereplő Tesis a világhoz hasonlóan ismét a rappel kacérkodunk, ám ezúttal nem a Limp Bizkit-es bulivonalon, inkább a balladisztikusabb hiphop irányába mozgunk. Komoly fixációra utal, hogy az ősteremtés eszköze már megint a leves, mint az Ágy asztal tv-n (Levesek porból), de a kérdésre, hogy pontosan mi történik ebben a dalban, még Örkény és Salvador Dalí is bizonyára csak bambán nézne ránk. Mindenesetre kapunk egy rövid, de fülbemászó gitárszólót és pár emlékezetes képet, hiszen ki ne akarna nagy hűvös szőlőket a szerelme szájába rakni, valami nagy káros állatot lelőni, illetve könnyű textilek közt forogni hajnalban? Az utolsó sor keserédes happy endje pedig arra utal, hogy a fura románc tulajdonképpen beteljesedik: „Szeress nyugodtan, majd nem figyelek oda”.

105. Ippon lite

Mivel az Én, szeretlek, téged album 2004 őszén jelent meg, így el tudjuk képzelni, hogy az athéni olimpia tatamin puffanó dzsúdósai ihlették meg Lovasit, aki az egzisztencialista reggeli bölcselkedés olyan fokára hág, ahonnan még a becsapódás is könnyűvé válik. Dióssy zongorafutamai teszik légiessé a kompozíciót, ami azonban csak látszólag andalítóan idilli. Valójában az egész hatalmas becsapás: tök jó repülni és elengedni a dolgokat, vicces, ami fáj, és isteni, ha hagyod magad leteríteni egy ipponnal, de a földet érés azért szar dolog lesz, és birkózhatsz tovább az iszapban.

104. Nem érdekel

A Turisták bárhol Radiohead-beütésű, nihilista nyitányával mintha csak a Velőrózsák folytatódna, de aztán nem az folytatódik. Igazi kivonulós dal, mindenki hagyjon békén a picsába, a személyes nyűg pedig minden korábbinál jobban összefonódik a társadalomkritikával, talán azóta sem gurult ki olyan kerek közéleti leírás Lovasiból, mint a „zsíros álmos lángos ország, / sárba ejtett disznópörzsölő”. A címnek megfelelően az is világosan kiderül, hogy Lovasit a nagy elrontások és megoldások dacára már nem nagyon érdekli semmi, és ebben hű társra lelt bennem. Ott ülök vele én is „a háztetőn a napon, / Valami mozgás messze egy pontban, / Biztos jön valaki, hogy jöjjön ha gond van, / Nem érdekel, nem érdekel, nem ér, de kell…, hogy jöjjön”. És akkor együtt várunk vele, hacsak bele nem alszunk a szám végébe.

103. Német mérnökének

A visszaemlékezések egybecsengenek abban, hogy a zenekar a Sika, kasza, léc lemez készítése idején élte át első válságát, ekkor kezdődtek az együttes későbbi működését végigkísérő dobosproblémák. Bräutigam Gábor olyannyira nem tudott megbirkózni a korábbiaknál kicsit bonyolultabb számokkal, hogy a lemezfelvétel közben bedobta a törülközőt, és kiugrott a zenekarból (később ugyan még visszatért, de a lemezbemutató turnén csak négy számot játszottak az új albumról, mert a többit nem tudta eldobolni). A Német mérnökéneknek az írott források szerint kulcsszerepe volt a drámai eseménysorban, de hogy miképpen, arra homlokegyenest ellenkezően emlékszik Kispál és Lovasi. Kispál szerint „a Német mérnökének alját (dob, basszus) egy próba alatt összehozták a Ricsi meg a Ló, de a többinél jöttek a ritmikai problémák (…) Felmentünk Pestre, ahol a német… szám felment elsőre, de aztán földbe állt a dolog” – írta a Kispál és a Borz daloskönyv című kiadványban a gitáros. Ezzel szemben Lovasi szerint éppen „a Német mérnökének című dallal kezdődött a kálvária, ami ritmikailag a legérdekesebb és legbonyolultabb szám a lemezen. (…) A hangmérnök visszahallgatta, és megmutatta nekünk, hogy ez így nem lesz jó, a dob nincs jó helyen, nem a basszussal együtt megy (…) visszahívtuk Ricsit, hogy dobolja fel újra. Visszajött, feldobolta újra, meghallgattuk újra, de kiderült, hogy egyszerűen nem tudja másképp dobolni (…) Próbálkozott még két vagy három napig, de a görcs egyre nagyobb lett benne. Végül hisztériára váltott, összevissza csapkodva kijelentette, hogy ő pánikbeteg, komoly problémákkal küzd, hagyjuk békén ezzel a hülyeséggel.”

102. Olajos vasak ↔ Égben edzett kövek

Igen, ha jól értjük, ez a dal tényleg az olajos vasak és az égben edzett kövek csatájáról szól. Mivel a dal két évvel megelőzte az Armageddon című filmet, még arra sem gondolhatunk, hogy esetleg a Földet fenyegető meteor és Bruce Willis olajfúró csapatának találkozása lenne itt elénekelve, a sztori nagy része így homályban marad, de az például világosan kiderül, hogy Lovasi miért inkább alt-rock dalszerző lett, nem pedig epikus fantasy regényfolyamok írója. Persze azért felbukkannak iemberek is, akik a harc közegében próbálnak élni, ha pedig épp akad egy perc nyugtuk, kígyókat sütnek meg perecnek. A kedélyesen posztapokaliptikus képeken túl magában is működik a Baywatch-főcímzenének is beillő, életigenlő refrén, a dal  legkarakteresebb eleme azonban Kispál fülbemászóan zaklatott gitártémája marad, megmentve az Olajos vasakat a felejthetőség poklától. A dal javára válik az is, hogy ehhez forgatták a legviccesebb klipet a bohóccipős Kispi és Lovasi kimunkált koreográfiájával, a hetvenes évekbeli táncdalfesztiválokat idéző szerelésekkel és aranyos archív felvételekkel.

101. Az emberek megértik

Ritka eset: a gitár a háttérbe húzódik, jó messzire, és átadja a terepet az ütőhangszereknek, szinte trópusi, latinos hangzást teremtve, amire nem nagyon tudnánk más példát hozni a zenekartól. További apró, de jelentőségteljes ötletek színesítik a számot: a Mennyből az angyal dallamának elcsilingelése és a mesemondó stílusban elmesélt történet egy lidérces futásról. A szöveg a Velőrózsák szokásos alapérzületét tükrözi: minden és mindenki el van baszva, de már fel sem tudunk háborodni ezen.

100. És hogyha máshová kerül

Nyamanyamanyama-nyamanyama, nyamanyamanyama-nyamanyama, nyamanyamanyama-nyamanyama, nyamaaaa! Nem őrültem meg, Orfűn, a ’15-ös Kispál-koncerten ezzel a kórusban előadott idétlen kántálással vezették fel a számot, hogy aztán egy torzított gitárral egészen új, friss hangzást, plusz egy másik sebességet adjanak a dalnak. Ütősebb is lett sokkal, mint a Sika, kasza, léc albumon, izgibb, dögösebb, vérbeli rockszám. Paci, kocsi, csiga – Lovasi kedvelt motívumai bogozódnak itt össze, egyenként talán értelmezhetetlenek, de ha akarod, azért összeállnak egy képpé. Egy kis piával meg pláne.

99. Kifordult belsők közt

Dal az emberről, aki kicsukta magát a világból (vagy magából a világot), belülről beakasztotta a kampót és utána csak befelé látott. A Bálnák, ki a partra kissé háttérbe szorult dala csodálatosan énekli meg a befelé nézés igényét, az önmegtalálást és a vágyott harmónia elérését. A meglepően pozitív dramaturgiához derűs ritmus dukál, „Az ember ott belül / Spájzajtón falvédő” sorpár pedig a Lovasi-líra egyik legütősebb metaforáját hordozza, és nem mellesleg magába zárja a szöveg minden rétegét.

98. A tizenháromezredik

Egészen különös, hogy Lovasi milyen megzabolázhatatlanul, jóformán dzsessz-zenészként játssza ennek a dalnak a basszusmenetét, ami a szinti kiáltásszerű, visszhangos effektjével ugyancsak a Turisták bárhol elkomoruló hangszerelésének bizonyítéka. A szöveg az idő múlásáról és az ember elhasználódásáról szól, éjfekete humorral, a dalt záró seggrázást pedig akár egyfajta hebehurgya haláltáncként is értelmezhetjük.

97. Kinn állok a ház előtt

Egy youtube-os feltöltés alatt az egyik kommentelő évekkel ezelőtt megjegyezte, hogy ennek a szövegét kellett elemeznie irodalomórán, majd többen odaírták, kinek mit jelent a szám. „Nekem az jön le, hogy részegen megy haza, majd a felesége beengedi és rendben lefekteti” – írta valaki, más szerint „a második eljövetelről” szól, egy harmadik hozzászólóban pedig azt idézte fel, amikor 18 éves „kis pöcsként” a szerelme kapuja előtt állt, várta, hogy kijöjjön és végre megcsókolhassa. Számomra ebben a számban benne van minden, ami a tiniszerelmekből elvezet addig az állapotig, amikor boldog vagy, pedig mikor belevágtál, eszedbe nem jutott volna, hogy ez lesz belőle. Ezt az érzelmi kavalkádot pedig még az sem rontja el, hogy a refrén nem igazán illeszkedik a verzéhez, ráadásul hirtelen csörömpölni kezdenek benne, duplalüktetésű ütőssel próbálják fokozni a hatást. Ezt utóbb a zenekar is soknak érezhette, mert később már jóval letisztultabb formában játszották koncerteken.

96. Rezervátom

Állítólag egyszer Kurt Cobain kifejezetten feldobva érkezett zenekari próbára: „Hallgassátok, srácok, mit találtam ki!” Gyors egymásutánban eljátszott négy akkordot, egymásból egyáltalán nem következő, himbálózó akkordokat, melyek teljesen véletlenszerűnek hatottak. A többiek próbálták lebeszélni a témáról, ő azonban hajthatatlan volt. Ebből a négy akkordból született meg a 20. század egyik legsikeresebb slágere, a Smells like teen spirit. Lényeges különbség, hogy a Rezervátomból nem lett világsláger, Kispál viszont hasonlóképpen fanyalogva fogadta a Lovasi által hozott gitártémát. Ha pedig a dal nem született volna meg közel harminc éve, és egy banda most előállna vele egy tehetségkutatón, meglehet, hogy nem jutnának tovább: fiúk, minimális összhangzattan és szolfézs még elkelne, jövőre várunk vissza benneteket. Az Ágy asztal tv–n ráadásul kétszer is felhasználták ugyanazt a dallamot, alig változtatva rajta, először a Levesek porbólban. Amúgy jó kis punk-rock szám, ugyanaz a lüktetés megy rajta végig, kis hangszeres kiállással, ahogy a lemezen egyébként minden számban. Később pedig a koncertek egy részén Kispál helyett/mellett már vonósok húzták a voltaképpen refrénként funkcionáló ti-tiriririririririm–tiririririritirim –tiririririritirim–tiririm–tiririm részt.

95. Fogás volt temérdek

 „Az egyik lemezünkre például azért került sok lassú szám, mert a próbateremben olyan hideg volt, hogy kesztyűben gyakoroltunk. Le voltak dermedve az ujjaink” – állítja Kispál András. Alighanem a Velőrózsákra gondolt, és valóban, ha egyben hallgatjuk a lemezt, kicsit talán már bele is bele is fáradunk a lassú tempókba ágyazott világfájdalomba, mire eljutunk a több mint ötperces Fogás volt temérdekig. Pedig ez a komótosan építkező dal a második perc végére szédítően magasra jut, az „aki én voltam nincs már, aki én leszek nincs még” sor és a refrént záró József Attila-parafrázis Lovasi legjobbjai közül való.

94. Az autóm és én I.

Az érzelmes Holdfényexpressz után Lovasi macsósabb lemezt ígért, és tényleg, legalábbis ebbe a dalba már-már zavarba ejtő mennyiségű tesztoszteron zsúfolódott bele; íme a kigyúrt, tökös, az öcsirockos akkordokba nagyterpeszben beleálló Kispál. A bölcsész kordbársonyzakót a sarokba hajítva, lehúzott ablakból lazán kitett könyökkel szeljük a sztrádát és hagyjuk magunk mögött a kilencvenes éveket, miközben a krómalkatrészen megcsillan a lemenő nap fénye. Az artisztikum ugyanakkor talán még soha korábban nem burjánzott ennyire, ez már nem a háromperces, egyszerű beatdalok világa, hanem szélesvásznú kompozíció, cirádás zongorafutamokkal, barokkosan díszített dobolással és agyas váltásokkal tömött countryrock, nem hiába panaszkodott Kispál, hogy nehezen tudja fejben tartani. Az autós motívum egyébként olyan gyakori a Kispál-életműben, hogy ha ők lennének a Beatles, és időről időre kijönne tőlük valami régiből gyúrt új kiadvány, simán össze lehetne állítani egy autós anyagot az Autók a tenger felétől az Iszonyú lassúig, a címadó pedig nem is lehetne más, mint Az autóm és én.

93. A rétek halványak

Nincs benne fölösleges kép. Sem fölösleges mondat. Sem fölösleges szó. Azt a ritka pillanatot sikerült megragadniuk Lovasiéknak, amelyben az egymástól látszólag nagyon messze eső képek mégis érintkeznek valahol, hogy aztán lágyan egymásba fonódjanak. Ismerek olyan gimnáziumi magyartanárt, aki a komplex kép fogalmát ezekkel a sorokkal illusztrálja a kamasz diákjainak: „Hajamban ujjaid, / Mint városi galambok, / Szomorúság közül / Szemezgetnek magot, / Megnéztem közelről, Mindegyik jóllakott.” Hát tudom én, mit jelent az, hogy „Az alvóknak a völgy, / A hajuknak a szél”? Fogalmam sincs, mégis pontosan érzem. Most persze magyarázkodni is kéne: azért az mégsem járja, hogy ez az ikonikus dal az életmű gyengébbik felébe sodródott, alig fért be a száz legjobb Kispál-szám közé. De nincs magyarázat. Mások másképp látják-érzik. Nekem himnusz, de szerencsére senkinek nem kell felállnia, ha megszólal valahol. 

92. A honi csillagászat fejlődése

„Ez a dal a mi kis Balatoni nyárunk, ja nem, a Balatoni nyarunk, vagy nem is, inkább a Balatoni nyálunk” – ekképp elmélkedett Lovasi, amikor egyik koncerten felkonferálta Rátgéber László egyik kedvenc Kispál-dalát. A Sika, kasza, léc lírai darabja a szokásos öniróniával idézi fel a kamaszkori csajozás minden szépségét és sutaságát. Ahogy nagy zavarunkban tudálékosan fecsegünk összevissza mindenféle hülyeséget bele a lány szemébe, például olyasmiket, hogy „a világűr az némi anyag meg a semmi keveréke”. De felnőtt fejjel persze minden sokkal egyszerűbbnek tűnik, és az összefüggések is világosabbak: „azt mondják, hogy régi rokon a puna meg a Luna.” Azért érdemi konklúziónak mégsem mondanám.

91. Én is meg tudom csinálni

Kicsit olyan, mintha ez a szám megmaradt volna dalkezdemény formájában. Talán emiatt van, hogy bár szerepelt a zenekar ’89-es demóján, stúdiólemezre nem került föl, csak a Happy Borzday koncertalbumon hallható. Találtak egy jó bemondást – „ezt én is meg tudom csinálni” –, ehhez a sorhoz egy dögös zenei alapot, úgyhogy a refrént remekül lehet döngetni, a közönség meg tombolhat pár pillanatig, ahogy csak belefér. Ugyanakkor igencsak elámulhatunk Lovasi azon bűvészmutatványán, ahogy egy közel háromórás koncert vége felé még mindig pontosan és pregnánsan tudja pengetni az alapgrúvot, és eközben prózában konferál, a dal ritmusától teljesen függetlenül. Igen ám, csakhogy a Happy Borzday egy rendkívül fifikásan szerkesztett lemez: ha megnézzük az 1997-es pécsi koncert eredeti felvételét, észrevehetjük, hogy az a felkonf nem is ott hangzik el, és nem is basszusozik közben Lovasi, (ahogy a dalok és az összekötő szövegek jó része is egészen máshol került sorra a koncerten, mint a lemezen). Ennek ellenére számos személyes élmény alapján tanúsíthatjuk, hogy Lovasi keze és hangja ennél akár nehezebb helyzetekben is képes egymástól függetlenül dolgozni, azaz joggal mondhatja akár erről az összevágott felvételről is: ezt én is meg tudom csinálni. A szám verzéjét később újra felhasználták, a Dal teázáshoz lüktetése és akkordköre ugyanaz, kivéve a periódusvégi, meglepő tritónuszos dallamriffet: egy pillanatra beköszön King Crimson hippi-jazz világa. A számot Ágoston Béla blazírt szaxofonszólója teszi egyedivé. 

90. Éjjeli lámpa

A Lovasi-életmű egyik legjellemzőbb vonása, hogy a dalszövegek tele vannak szépirodalmi, bibliai, történelmi és kulturális utalásokkal, de számtalanszor felidéznek korábbi Kispál-dalokat is. Így kap különös hangsúlyt az Éjjeli lámpa befejezése is, amelyben négyszer hangzik el az első lemez első számának címe: „Lefekszem a hóba.” A koncerteken egyébként ezt is gyakran átformálták, alapvetően lassítottak a stúdiófelvételen, de előfordult, hogy pörgős skát csináltak belőle. Az egyik legismertebb verzió a reggae-alapokra helyezett változat, ami a Happy Borzdayen is szerepel, de emlékezetes a Kiss Tibivel közösen végrehajtott próbálkozás is.

89. Szécsi Pál

Na, ha valami nem tartozik a Kispál erősségei közé, az a romantika. Mikor nyomokban mégis felbukkan, általában baj lesz belőle, mondjuk egy brutális merénylet keretében számolnak le vele. Pontosan ez történik a Szécsi Pálban, amiben maguk a dal alkotóelemei gyújtják fel a közéjük vegyülő, habtestű romantikát. Az önmagát felszámoló táncdal posztmodern gegje kétségtelenül szellemes, de kissé soványka ahhoz, hogy elvigye a hátán az öt percig elnyújtott keringőzést, ráadásul zeneileg sem sikerül mindig lereagálni a szövegben rejlő lehetőségeket, habár a refrént helyettesítő szép gitárszólam képes alaposan befészkelni magát az ember fülébe. A záró versszak simán tananyag lehetne a „hogyan zárjuk le elegáns kikacsintással a dalt, ha közben kifogytunk a mondanivalóból és menni kell a stúdióba”-kurzuson: „Hát énekeljük ezt a dalt, amiből sajnos már kihalt / a romantika az előbb, és minden a szigorú erőt / ünnepli most benne, legyen példa erre / a gitár és mondjuk ki végre, / nincs is szükség éneklésre”.

88. Kicsit feldob

Volt egy csávó, aki rá akart lépni egy galambra a Széchényi téren, és úgy csinált, mintha a gázt nyomná. Így magyarázta utóbb Lovasi „az autómban galamb a gázpedál sor” keletkezését Dióssynak, aki elemző alkatként a leginkább fennakadt a zenekarban a furcsa szövegeken. A számnak persze az eredettörténet ismeretében sem lesz több értelme, de attól még úgy jó, ahogy van, akárcsak a faék egyszerűségű dalforma, amelynek még refrénje sincsen, helyette Kispál nyomja le kétszer ugyanazt a szólót. A zenei cizelláltság hiánya nem véletlen: a Kicsit feldob bár a negyedik lemezre került, a kezdeti idők óta létezett – akárcsak a Jutka és a Napos oldal –, és kifejezetten üdítően hat a lemez elborultabb darabjai mellett. „Ezeket a közönség nyomása mellett azért is raktuk rá, mert éreztük, kell valami szerethető popzene erre az albumra, nemcsak olyan új próbálkozások, mint a Német mérnökének, a Sült krumpli vagy a Szécsi Pál” – magyarázta könyvében Lovasi.

87. Eltalált állat

Igazi nyári, réten kiterülős, tábortüzes dal, és nem csak az akusztikus hangszerelés miatt, de még tücskök is ciripelnek a háttérben. Lovasi egyik kedvenc metaforája, a haldokló/halott/halálra ítélt állat persze itt is baljós végkifejletet sejtet a szerelmi kalandnak, ám az egésznek mégis könnyed, szinte optimista hangulatot kölcsönöz az önámítás örök lehetősége. Mert amíg működik az emberi szupererő, és képesek vagyunk tagadni a hervasztó valóságot, addig nyugodtan ragaszkodhatunk hozzá, hogy nem is találtak el minket, csak egy kicsit ledőltünk ide pihegni.

86. Az autóm is én II.

Több szempontból is különleges dal. Egyrészt ez az egyetlen Lovasi-szöveg, amelyben egyetlen rím sincsen. Másrészt bár a Velőrózsák lemez rendkívül precíz koncepció alapján állt össze, ez a záró tétel mégis teljesen spontán született. A zenekar többi tagja ott sem volt, Lovasi a törökbálinti stúdió előtti teraszon kezdett zenélgetni a benéző barátaival: kinek milyen hangszer akadt a kezébe, ő például egy olyan gitáron játszott, amiről hiányzott egy húr, de szerepel a mindezt megörökítő felvételen kulcscsörgés, kutyaugatás, köhögés, a már említett német mondat, valamit az M0-s beszűrődő hangjai. Aztán alighanem ez az egyetlen Kispál-szám, amely egy másik előadótól emel át vendégszöveget, mégpedig mesterien. „De én egy erőltetett mosollyal kibontakoztam a karjaiból, s azt mondtam, ne félj az elválástól” – szavalja Szécsi Pál a Nagy Szerelem történetét elmesélő Távollétben, a posztapokaliptikus Autóm és én II. magányos hőse viszont már csak egy olcsó kurvának tudja elmondani a klasszicizálódott mondatot. Lovasi a Velőrózsák idején nem akart már olyan szövegeket írni, mint korábban, és itt sikerült leginkább átlépnie a saját árnyékán, a dal westernes hangulatához talán jobban is illene mondjuk Kiss Tibi hangja, mint az övé.

85. Hullám tanulmány

Lovasi a Velőrózsák megjelenése idején 33 éves volt, de valószínűleg máris baromi öregnek érezte magát, különben aligha a jelenlegi formájában került volna a lemezre a Hullám tanulmány. Az elmúlás szomorú tudatosítása korábbi Kispál-dalokban is megjelent, de ilyen egyszerűen, a szöveg szempontjából eszköztelenül inkább ezen az albumon és a későbbieken tárgyalta a témát a művész. Az egész szöveg voltaképpen a hullámok mint edzésben lévő sportolók megszemélyesítésére épül – talán éppen azért tud ilyen erős lenni ez a metafora, mert nincs mellette más, ami elterelje a figyelmünket. Kispál mélázós gitárja és Dióssy földöntúlian rezgő szintetizátora is különleges színfolttá teszik ezt a dalt az életműben. Bár Lovasi azt írta, hogy jobb lett volna a lemez, ha lemarad róla a közepes Hullám tanulmány és a Nincs nagy baj, nem értünk vele egyet.

84. Holdutazás

Sokat elárul a dalról, hogy az általában körberajongott első lemezről ez kapta a legkevesebb pontot tőlünk, így a mi listánkon ez lett a Naphoz holddal album legkevésbé népszerű száma. De vajon miért? Az ezúttal is csapongó, szürreális dalszövegből egyetlen sor sem vált ikonikussá, kevés olyan Kispál-rajongót ismerünk (persze nyilván azért szép számmal akadnak), akik fejből el tudnák dalolni a Holdutazást az elejétől a végéig hiba nélkül. A gitártémák és a szólók kicsit egysíkúak, de azért Lovasi kiabálós, kifejezetten magas hangtartományban elővezetett éneklése még így is bejön. 

83. Tegyetek el befőttet!

„Ha van elég gyümölcsötök, a feléből főzzetek pálinkát, a másik feléből tegyetek el befőttet, mert az egyiktől fekete, a másiktól meg rózsaszínű lesz a sors” – ezt tanácsolta az egyik koncerten Lovasi a dal eljátszása előtt. És tényleg, az életműben viszonylag ritkán bukkan fel a rózsaszín – ellentétben a feketével –, ez a szám viszont annak ellenére szokatlan optimizmust sugároz, hogy voltaképpen az énekes haldoklását meséli el; a „tegyetek el befőttet, lesz még a világ jövőre” intelmet akár a „tartós tejet már ne vegyél” szólás Lovasi-féle ellentétpárjának is tekinthetjük. Egyáltalán, aki olyan derűlátó, hogy értelmét látja a befőttelrakásnak, az talán abban is joggal bízik, hogy egy térképpel, egy mágnessel meg egy Mohai Ágnessel meggyógyítható a rák, az AIDS, és megjavítható a világ összes népe. A dalhoz később egy teljesen új kíséretet írt a zenekar, Szabó Attila jóvoltából pazar hegedűszóló is került bele, de mi a lemezen megjelent pattogósabb verziót is szeretjük.

82. Minden száj (nyitva áll)

A pátosz általában rosszul áll a Kispálnak, noha Lovasi világfájdalomra oly könnyen kapható intonációja, a híres „Kiss Manyi-hang” tulajdonképpen passzolna is a patetikus hangvételhez. Szerencsére az elnyújtott szótagokkal kiénekelt, meglehetősen fontoskodó verze után ebben a számban igazán dögös a refrén, annak ellenére, hogy Hamupipőkéről van benne szó. Végül még a pátosz is kifizetődik, a felvezetés nélkül legalábbis korántsem lenne ekkora ereje a magot válogató galambok himnikus dalrészének.

81. Macska

Az első lemez anyagát a következő húsz évben szinte folyamatosan repertoáron tartotta a Kispál, egyedül a Macska és a Holdutazás került a süllyesztőbe, de még utóbbit is elővették olykor, a Macskát viszont talán sosem hallottam élőben. Pedig ez az egyik legkorábbi Kispál-szám, sőt ez nyitotta a legelső, négyszámos demót 1988-ban, habár még refrén nélkül. Az eredeti verzióból aztán az átvezető gitárdallam átkerült az Autók a tenger felébe, az Ózdi Rezső által írt szöveghez pedig Lovasi hozzáírta a refrént, amit egyébként igen jól lehet üvöltve énekelni, úgyhogy igazán elővehették volna néha későbbi koncerteken is (persze lehet, hogy csak én kerültem el mindig).

80. Dal teázáshoz

A világ legdepressziósabb teázásához ajánlott dal remek példa arra, hogy a kezdeti szögegyszerű, beatzenekaros Kispál-stílus bizonyos dalformákhoz mennyire kevésnek tűnik. Nem véletlen, hogy éppen ez a városi busongó volt az, amihez még a feloszlás után is érdemben hozzányúlt a zenekar, és új köntösben tárták a közönség elé a 2014-es orfűi koncerten.

79. Egyedül járok

Egy jó groove már fél siker a figyelem fenntartásában. Kispál álmatag funky-témája és a háttérben serényen lépegető basszus olyan elegyet alkot, amire simán lehet bólogatni, miközben zeneileg lefesti központi témánkat, a bátortalan elvágyódást. Merthogy, ugye, már itt is a röghöz kötött magyarság tengerérzésénél tartunk, hiába csak a lemezen következő dal címében jelenik majd meg ez explicit módon. A komótosság egy ponton átcsap vontatottságba, mert egy dal azért menet közben éppúgy kifáradhat, mint a tó alján a vízicsiga. Noha az Egyedül járok az 1997-es Bálnák, ki a partra albumon jelent meg, már sok évvel korábban készen volt, erre bizonyíték a Garázs III Magyar Rock 1992 című kazetta, amelyen olyan bőrgatyás nóták furcsa társaságába került, mint a Paranoidtól a Megfertőzött Lélek, vagy a Wilde Side Bízd rám magad című motoros himnusza. 

78. Nyár volt, s a blúzát a szél

Tobzódnak a Kispál-áruvédjegyek: felhő, testek, erotika, isten, ördög, nyár. Ehhez párosul a fülledt, ámde mélabús hangulat – amennyiben a költő megtörtént esetet dolgozott fel, nem feltétlenül lettünk volna a „nyirkos kis mellek” ázottszalma-szagú tulajdonosának helyében, amikor netán magára ismert.

77. Huszárnóta

Ez volt az első szám, amit Lovasi stúdióban írt, és talán emiatt is éreztem mindig úgy, hogy kezdetben lehetett a poénos refrén, aztán pedig inkább csak megoldotta a feladatot szerző, hogy eljusson odáig. Ügyesen tette, szó se róla, az „a gyermekkori bogár, / akit taposni szerettél / te lettél” részlet önmagában is csodálatos vers lenne. Érdekes befogadói tapasztalat az is, hogy már ekkor, a második lemez idején kész kis Kispál-mitológia élhetett a fejemben, addigra ugyanis már annyira belém égett a kurva nagy óriás, hogy a „tegyél le!” felszólítás címzettjének is ösztönösen őt képzeltem el. Nem tudni, hogy elbaszott keverés, vagy tudatos művészi koncepció eredménye, mindenesetre a dal kuriózuma, hogy az utolsó harmadában – ami gyakorlatilag egy másik dal, vagy legalábbis annak kezdeménye lehetett – olyan halk az ének, hogy szinte egyáltalán nem lehet érteni a szöveget. Az egyetlen szó, amiben biztos voltam, hogy elhangzik benne, az az „iskola” volt, de hallani véltem azt is, hogy „bomba”. Ehelyett a megfejtés – 28 év kellett, hogy megnézzem – ez: „Kiszáradt partokra / Vihetnél most el / Nézek volt habokba / A szél porokat kever / Látok régi halat / És darazsakat rajta / Látod ő is maradt / És most meg van halva.”

76. I like Gemenc

A Kispál a húszéves jubileum alkalmából kiadott egy dupla lemezt 2007-ben, aminek első korongján egy válogatás hallható a legjobb dalokból, és váratlanul felbukkan egy új felvétel is köztük, az I like Gemenc. Emlékszem, amikor kibontottam a fóliából a 20 év albumot, kissé szkeptikus voltam, hogy születhet-e még hallgatható dal a megfáradt zenekartól. Szerencsére igen. Amellett, hogy széles társadalmi tablót nyújt, ebben van a legtöbb angol szó, feltűnik Horváth Charlie, és még szegény szarvasok is visszatérnek, csak ezúttal nem a pécsi estét világítják be égő aganccsal, hanem a gemenci árvíz elől menekülnek. Értük szól a segélydal(paródia)-refrén.

75. A 60-as évek vége

Ezt a dalt a nyitó témájáról ismerni meg, amit amatőr gitárosok még négy pálinka után is képesek lehetnek lepengetni házibulikban, annyira egyszerű, mégis hatásos. A folytatás aztán kissé úgy hangzik, mint egy nyugdíjas orvosokból álló blues-zenekar jammelése, de a dal fő állításával, miszerint jó, hogy vége a ’60-as éveknek és nem jön újra el, azóta is leginkább csak egyetérteni tudunk.

74. Sika, kasza

A Sika, kasza, léc albumra a zenekar első korszakának lezárásaként tekint Lovasi, de a változás már tetten érhető, sok egyéb mellett abban is, amikor például a címadó dalban nem kurva nagy óriásokról vagy mesebeli disznókról, hanem ingatlanvásárlási terveiről és annak finanszírozásáról énekel. A bevezető, bitang gitárriffet Kispál le sem tagadhatná, ám a dal ezzel tulajdonképpen rögtön el is éri a csúcspontját. 

73. Többiektől

„De mikor minden elhallgat, trombitám más hangnemben szól” – hangzott ’91-ben a legelső Kispál-album nyitó trackjének sora, és itt vagyunk 2009-ben, az életmű egyik utolsó dalával, ami tényleg más hangnemben szól, mint a Lefekszem a hóba. De ahogy az alternatív rock, úgy ez a lötyögős pop is jól áll a búcsúzó zenekarnak, ahogy jól áll Lovasi kezében az a mézeskalács figura is, amit a dal klipjében bárgyú vigyorral az arcán cipel magával mindenhova. A nagylemezre már nem került hattyúdalok közül a Többiektől volt a zenekar kedvence, felfért a Sziget-búcsúbuli setlistjére is. 

72. A magyarság tengerérzése

Egy koncerten Lovasi elmesélte a szám eredetét, ami egy bolgár nudista strandhoz kötődik – itt ismerkedett meg egy német lánnyal, aki mindig azt hangsúlyozta, hogy „András, ez csak egy nyári szerelem”. Engem épp a gimnazista szerelmem hagyott el a Bálnák, ki a partra idején, és bár az új, egyetemista fiúja nem vitte vitorláson Afrikába, viszont velem ellentétben már volt jogosítványa, ezért jól ki tudtam élni féltékenységem haragos fájdalmát a „ha csak a kanja látja” sorban. Mely sor egyébként az egyetlen rövid passzus volt a zenekar történetében, amelyben Tóth „Csülök” Zoltán, a zenekar második dobosa is kieresztette a hangját. A Bálnák legpörgősebb számából valamiért nem lett igazi sláger, pedig sugárzik belőle minden, ami eszünkbe jut, ha a magyarok tengerpartra tévednek. Hiszen történhet velük bármi abban a messzi idegenben.

71. Az utolsó aktus a Földön

„Ez egy jövőben játszódó szám, nem a Jövőből jövő lövő, hanem egy srác, a Földön, amikor már senkinek semmihez nincsen kedve, se öléshez, se a baszáshoz, akkor egyszer csak megpróbálja újra. És a gazdag földlakók addigra már máshol laknak, ilyen vad krómacél égitesteken, és onnan nézik, hogy milyen is volt ez valamikor, nosztalgiával eltelve” – értelmezte saját szövegét Lovasi egy marosvásárhelyi koncerten, és a zenekar bájához hozzátartozik, hogy Kispál e részletgazdag felkonferálás után sem tudta, hogy akkor most melyik számot is kellene elkezdenie. Az utolsó aktus a Földön a Holdfényexpressz egyik legjobb húzású dala, melynek témáján könnyen felfedezhető egyik kedvenc írójának, Kurt Vonnegutnak Lovasira gyakorolt hatása.

70. Tejjel kifli

Egy igazi múzeumi darab, az Y meg a Z generáció tagjai már nem is igazán érthetik a „lenyeltem egy kétforintost, hogy telefonáljak a magányomba” részt. Már csak a nagyon öregek emlékeznek rá, hogy egy bélásért (kétforintosért) lehetett telefonálni az utcai fülkékből, mivel nemhogy kétforintosok, de már utcai fülkék sincsenek. A dal egyik érdekessége, hogy lényegében kétszer játsszák el a számot, igaz, az első és a második részben nagyon eltérő gitárjátékkal támad az öngyújtóját is bevető Kispál, ráadásul az utolsó két perc teljes egészében az övé. A végén akusztikus szólóval csengetik le a dalt, amely összességében inkább tekinthető zenei kísérletnek, mint egy rockszámnak.

69. Tökéletes helyettes

Bár az első Kispál-dalok közé tartozik, csak a Föld kaland ilyesmi…–re fért fel. Soha senkitől nem mertem megkérdezni, hogy pontosan mit is csinál a bagolytoll egy áramkörben, aztán Lovasi 2001-ben egy olvasói kérdésre elárulta: pörög. Ettől persze még mindig nem vagyunk lényegesen beljebb, de ez nem is baj: sok-sok évnek kellett eltelnie, mire megértettem, hogy tök értelmetlen racionális befogadóként közelíteni a Kispál-számokhoz. Nincsenek szentenciák, csak képek, érzések, hangulatok, amelyek előhívhatnak bármilyen gondolatot. Vagy semmilyet sem. Ma már nem gondolkodom a Tökéletes helyettes értelmén, csak élvezem a vadságát. Minél gyorsabban játsszák a fiúk, annál finomabb.  

68. Menjél messzebb

Az a mélysötét beborulás, ami a Velőrózsák szövegeinek jelentős részét meghatározta, a rákövetkező Turisták bárhol albumon zeneileg is alaposan meg lett támogatva. A Menjél messzebb atipikus Kispál-szám, talán azért is, mert a zenekar éppen egy Cseh Tamás-dalt akart feldolgozni, aztán ez sült ki a kísérletezésből. Ehhez képest a gitár olyan szolidan metálosra van torzítva, mint egy korabeli Nine Inch Nails-dalban, és Lovasi hörgős kántálása is újszerű, de nagyon is passzol az ördög szobájában ránk váró borzalomhoz. A szám az Etetés testvérdala a lemezen, de mint címe is mutatja, messzebb megy annál.

67. Kapcsolj le mindent

A Velőrózsák album néhány számában, így például ebben is szerencsésen találkoztak egymással Lovasi kicsit egyszerűbbre vett, hagyományosabb dalformát követő szövegei és a sokszínűbb, izgalmasabb hangszerelés. Kispál gitárja némileg máshogy, visszhangosabbra van effektezve, mint korábban, és a melankolikus vokál is fület gyönyörködtető. Mindebből roppant szomorú szám kerekedik ki, a kiüresedett szexuális élet rezignált beismerése, mindaz, amit a FOMO után érzünk, miután már biztosan kimaradtunk a buliból.

66. Iszonyú lassú

Ettől az ólomsúlyú, elégikus daltól már 16 évesen is annyira depressziós tudtam lenni, hogy csak kivételes alkalmakkor nem léptettem tovább a discmanemen. Lovasi egyik legszívbemarkolóbb szövegében a piros lámpánál képzeli el a beszélő, hogy milyen idilli élete lenne a mellette lefékező kocsi női sofőrével: „A cél az, hogy ott aludjon / Velem bárhol, a férje meg otthon.” Gonosz zenei tréfa, ahogy a gitár egy csapásra megelevenedik, mikor a képzeletbeli történet elkezdődik, de persze az egész csak addig tart, amíg a jó öreg zöldre nem vált a lámpa. A felhőtlen boldogság beígért, de rögtön vissza is rabolt képei mindig Az utolsó éjjel című Spike Lee-film végére emlékeztettek, talán azért, mert nagyjából egyszerre ismertem meg a dalt és a filmet. Aki pedig amiatt zsörtölődik, hogy a búcsúkoncert után pár évvel miért állt össze még három orfűi fellépésre a zenekar, annak ajánljuk figyelmébe Kispál András mesteri gitárszólóját 2016-ból, amit soha nem hallhattunk volna enélkül.

65. Kicsit szomorkás

Mint a legtöbb hosszú életű együttesnek, a Kispálnak is voltak feldolgozásai. Játszottak koncerten Balatont, Neuroticot, egy időben nagyon ment a 16 tonna, szórakoztak a Dolly Roll-lal, a Jutkát olykor a With or without you-ba, a Vackolj belémet a Boys don’t cry-ba folyatták át, szerepeltek az Illés tribute albumon, Lovasi énekelt Cseh Tamást és LGT-t, nem beszélve Budapest Bár-os tevékenységéről. Azt hiszem, azt is tudom, melyik a legkevésbé ismert kispálos feldolgozás – Leonard Cohent játszottak magyarul –, azt viszont egészen biztosan kapásból rávágja mindenki, hogy melyik a legismertebb. A Kicsit szomorkás – amit három másik feldolgozással együtt készítettek a Csinibaba című filmhez – volt az a dal, amely egy csapásra országos ismertséget hozott a Kispálnak, ezért úgy döntöttünk, a listánkon is ez fogja képviselni a feldolgozásokat, hiszen maga a zenekar is rátette egy EP-jére és egy koncertlemezre is. Felléptek vele a négy és félmilliós nézettségű Friderikusz Show-ban, innentől hívták őket falunapra, sportnapra, majálisra és szüreti mulatságra játszani, ahogy Lovasi fogalmazott, „Kicsit szomorkás-lázban égett az ország”, ami persze a régi rajongók egy részének nemtetszését is kiváltotta. A sokszor elmesélt legenda szerint a zenekar éppen a Sziget Fesztiválon múlatta az időt, elfeledkezve arról, hogy már a stúdióban kéne dolgozniuk a számon, amit végül másnap reggelre raktak össze, a hőségtől szenvedő Kispál ekkora már csupán egy szál alsógatyában gitározott, és meglehet, a szándékosan részeges éneklés sem véletlenül lett ilyen élethű. „Vendéglátó-paródia: ilyen fergeteges zenei vicc tíz évben, ha egyszer…” – írta a végeredményről Uj Péter a Népszabadságban.

64. Egy fiú ágyában

A végéhez közeledve a Budapest Bár repertoárjába illő, kávéházi kupléként játszották ezt az eredetileg rockos hangszerelésű dalt, ami a koncerteken alkalmat adott Kispál Andrásnak, hogy a gitárt letéve bemutathassa electric boogie-tudását. Az éjszakai kollégiumban bolyongó szöveg Hamvas Bélát, a Tankcsapdát és az asztaltáncoltatást is felvillantja, de a refrén primitíven szexista kifutására persze jobban emlékszünk.

63. Levesek porból

 „Ez a számunk a vidéki élet összes szépségét felsorolja, kivéve a fagyott kutyalábat” – így vezette fel az egyik koncerten Lovasi az Ágy asztal tv egyik legnagyobb slágerét. Ilyen értelemben nemcsak enciklopédikus, de himnikus is a dal, hiszen mindenféle szövegértelmezés nélkül is felszabadító és csapatépítő élmény együtt ordítani, hogy „A szomszédok elöl hagyták a lábost, / És legyek mennek át most / Tőlünk oda, a hajnali széllel / Száll a megfejtők pora.” Tessék, itt van a vidéki élet csodája! Azért Lovasi elejtett a dalban egy fontos információt is magáról, mégpedig azt, hogy „így lettem én is 67’ nyarán”, és emlékszem, sokáig vacilláltam, hogy vajon abban az évben foganhatott meg a mester, vagy akkor született? Végül aztán utánajártam, és kiderült, hogy 1967. június 20-án született. Vagyis fél évvel később, mint én, de így is Lovasival egy évfolyamon jártam végig az iskolákat, csak éppen jó 200 kilométerre tőle. Ami a dalt illeti, annyira csábító volt a lehetőség, hogy koncerteken sokkal gyorsabban játsszák el, mint a stúdiólemezen, hogy ennek általában nem is tudtak ellenállni. Aztán elégedetten nyugtázták, ahogy egy emberként ugrál a tömeg a színpad előtt, és üvölti teli torokból a választ a keresztrejtvény-kérdésre. És hogy mi lehet öt betű és a szívhez szól, ha nem a hegedű, mer’ az hat betű? Hát természetesen a gitár.

62. Apa, anya és a kígyó

Az Ül lemez legletisztultabb, minimalista dala, és nem csak azért, mert egyszálgitáros. Egy szálon futó családi rémtörténet, Twin Peaks a várban, Sigmund Freud mind a tíz ujját megnyalta volna. A dal már a lemezfelvétel közben, a stúdióban született, és itt említsük meg az ekkortájt koncerteken vokalistaként és akusztikus gitárosként közreműködő Vittay Ferencet, akinek  a hangja kiköpött Lovasi, és akit az Ül készülésekor „felvételvezetőnek” is kinevezett a zenekar. „Valamelyik éjjel összegitározta a Feri meg a Kispál hirtelen” – emlékezett Dióssy a szám keletkezésére. Érdekes apróság, hogy az ének két helyen mélyül el egy oktávval: az első alkalommal anya mondja a kígyó oldalába, hogy „mily jó!”, a másik pedig a dal vége, ahol anya „elpöcköl egy angyalt”. Az ő talányos sorsa miatt lesz igazán drámai a történet, szerencsétlen apa már úgyis beadta a kulcsot addigra. Kezdő gitárosok is játszhatják a tábortűznél, talán nem az esti buli csúcspontján, hanem amikor már csak a parázs ég, és a fényében mintha minden árny mozogna.

61. Tesis a világ

Amikor a Kispál egy szám erejéig Limp Bizkitnek álmodja magát, de a nu metallal való együttrezgésre a Holdfényexpressz megjelenése idején (vagy azóta) aligha gondolt bárki is. Sokkal inkább a Kádár-rendszerbeli tornaórák hangulata inspirálhatta a számot, és Lovasinak nem nagy kunszt az egész nyomorúságos életünk allegóriájaként előadni ama tornaórákat. Emberhez méltó élet helyett nekünk az maradt, hogy motyogjunk a vécében. A dal alapja egy szentendrei koncerten született meg, miután Lovasi koncert közben kiment pisálni, és a vécéből az első pár sorral a fejében tért vissza a színpadra. Énekelni kezdte, Csülök beszállt, és már ment is az ugrálás. Lovasi szerint arról is nevezetes a szám, hogy ezt gyűlölte legjobban Kispál valamennyi daluk közül, bár ő maga egy másikat említett, amikor a számára legutálatosabb Kispál-szám felől érdeklődtünk. De erről majd később.

60. Emese

Ha a jelzőt nem foglalta volna le már egy másik Kispál-szám a címében, akkor azt mondanánk, hogy elég tingli-tangli dalról van szó. Ettől függetlenül a vidéki gyógyszertár nyugodt életét megbolygató Emese egyértelműen ikonikus alakja az első tíz év Kispál-mitológiájának, amit az is mutat, hogy az ezredfordulón kiadott Kispál-daloskönyv felcímébe is odakerült Pistike és Jutka mellé. A figura eredettörténete iránti érdeklődés időről időre fellángol a nem pécsi rajongók körében, még a magyar néplélek enciklopédiáján, a gyakorikérdések.hu-n is több thread foglalkozik a témával, olyan kínzó kérdések társaságában, minthogy „Lehetséges, hogy létezik a Jeti?”, „Szerintetek létezik a medvedisznóember?” illetve, hogy „Létezik a pilisi elfember? Ti mit tudtok róla?”. Pedig már jó ideje tudható, hogy igen, a pécsi buszos Emese nagyon is létezik, és többnyire esze ágában sincs hazamenni. Többek között maga Lovasi is beszámolt a vele való találkozásról: „A szöveg kivételesen egy nagyon is kézzelfogható, konkrét élményhez kötődik. A buszpályaudvar mellett akkoriban még létezett egy gyógyszertár, itt álltam sorban egy októberi délután. Álldogálok a sorban recepttel a kezemben, mikor hallom, hogy a gyógyszerkiadó bácsi kiszól egy ott várakozó lánynak: »Emese, most már indul a buszod«. Abban a pillanatban döntöttem el, hogy ebből a sorból dalt fogok írni. A fura szituáció, a gyógyszerész, aki próbál szigorúnak tűnni, és a szituációhoz egyáltalán nem passzoló szöveg hagyja el a száját, a jól hangzó mondat és a különös, kelekótya lány eldöntötte az alkotás sorsát.” A dal aztán akkora sláger lett, hogy a Kossuth rádió munkatársai később a címszereplő nyomába eredtek, helyi patikusokat kérdezgettek, és meg is találták Emesét, „aki szegény hárított, annyira megijedt a helyzettől” – mesélte Lovasi a könyvében, hogyan okozott némi kellemetlenséget a lány családjának. A saját megfogalmazása szerint „buznyák tábortűzi zene” Kispál szerzeménye, de Dióssy szintiszólója ott van a billentyűs top3 kispálos megmozdulása között, pedig akkor még nem is volt a zenekar hivatalos tagja.

59. Már délután

1997-ben jelent meg a Radiohead korszakalkotó albuma, az OK Computer, aminek hatása elől Kispálék sem tudtak menekülni, sőt Lovasi utóbb ennek tudta be a Velőrózsák miatt érzett elégedetlenségét. „Kár volt annyit hallgatni a Radioheadet! Ebből is látszik, hogy nem szabad nagyon a hatása alá kerülni semminek, mert úgysem tudsz olyat csinálni. Annak idején azt nyilatkoztam róla [a Velőrózsákról], hogy a Radiohead szellemét akartuk vele megidézni, de végül Omegát csináltunk belőle” – mondta a Magyar Narancsnak. A Radiohead-hatás azonban már a ’98-as Holdfényexpresszen is hallható, leginkább talán a Már délután című dalban: a fura, elvágyódó dallam dúdolása, az egész számot belengő fura, énekhangot imitáló analóg szintetizátor-csavargatás, a kiürülés a dal végén, miközben a szintetizátornak szinte csak a zaja marad meg, mintha már csak néhány kóbor áramkör pislákolna a gépezetben. Egy lemezen két lassú keringő, ez már érdekessé teszi az albumot. De míg a Szívrablás közönségkedvenc sanzon, a Már délutánra az aszimmetria, a csonka periodikusság jellemző. Emiatt érezhetjük, hogy elringat, levesz a lábunkról, majd egy láthatatlan zsinóron húz bennünket. A kétszólamú refrén igazi mestermű, a dúdolt dallambetét csak rádob egy lapáttal. Szeretjük azért is, mert nem akar többet, mint elmesélni egy eseménytelen, mégis idilli, betépett délutánt, ahol a látszódó leheletben és az emésztés gyomorhangjaiban mutatkozik meg az élet szépsége, kordokumentumként pedig szerepel benne a kilencvenes évek jellegzetes akváriuma a benne úszkáló halakkal a Duna TV adásszünetéből. 

58. Tingli-tangli

Ez a szám két teljesen különböző, egyenrangú verzióban létezik, hiszen a harmadik lemezre került gyerekdalos dallamú, akusztikus gitáros, prünytögős változatot pár év után pörgős rockabillyre cserélték, és onnantól kezdve így játszották, ez hallható a Happy Borzdayen is. Mindenesetre mindkét hangszerelésről könnyű felismerni a dalt, akárcsak talányos szövegéről, hiszen például miért akarná bárki is, hogy a fiúja rárakja a szárnyát egy szúnyogtetemnek, ami mellesleg már amúgy szét van kenve az arcán. A legfogósabb szókapcsolat persze a „tanítható olajfolt”, aminek a jelentésén rengeteget gondolkodtam kamaszkoromban, mígnem arra jutottam, hogy nincs neki.

57. Vackolj belém

Szegény Leskovics Gábor már közel tíz éve nyomta sessionzenészként az együttesben, és ezalatt csupán egy verze jutott neki koncerteken a Szőkített nőből, míg végül a Kispál utolsó stúdiólemezén elénekelhetett egy dalt. Megérte, hiszen a Vackolj belém az album egyik legjobb száma. A zenéjét is Leskovics szerezte, a szövegét pedig biciklizés közben találta ki Lovasi, ami érződik is a dal frissességén, kedvencem a „van egy lassú, de ugrik a cédém” sor, ami tökéletes sűrítése az élet egyik nagy törvényszerűségének, miszerint a dolgok általában nem úgy sülnek el, mint ahogy terveztük. Miután a dal két szerzője a feloszlás után is közösen folytatta egy másik zenekarban, ez az egyetlen Kispál-szám, amit átmentettek a Kiscsillag repertoárjába, de az ott erőltetett reggae-s átdolgozásnál jobban kedveljük az eredeti, lendületesebb verziót. 

56. Földtörténet

Ha azt vesszük alapul, hogy a Föld keletkezése óta mintegy 4,5 félmilliárd év telt el, a Kispál kifejezetten önmegtartóztatónak mondható, ugyanis két perc öt másodperc alatt lezavarta a saját Földtörténetét. Oké, ebben nincsenek egysejtűek, dinoszauruszok és meteoritok, viszont van benne tévé, autómagnó, réteket átszelő vitorlás, áthajlások, rádióbarát refrén és egy nagy-nagy eső, ami elmossa a Földet a ház alól. Mi más kell még egy korai Kispál-slágerhez? A dalhoz készült klip aláhúzza, milyen jó kis betétdal lehetne ez egy magyar road movie-ba.

55. Űrrock

A zenekar útkeresését jelző, felemás Ül lemez egyik olyan dala, ami a „régi Kispált” idézi, bár a szövegnek itt nem enigmatikusan, hanem elvágyódó bőbeszédűségében nincs túl sok értelme. Kispál gitártémája viszont fegyelmezett és jókedvű, mintha hagyná, hadd énekelje Lovasi a hülyeségeit, őt nem lehet kizökkenteni a nyugalmából. 

54. Etetés

A Turisták bárhol című album egyik nagy slágere ez a középtempójú dal, tele bibliai utalásokkal (bukott angyalok, pokol, megszomorítottak, megalázottak). Akadnak benne pokoli erős sorok, például: „Van, aki a testből kipiszkálja a lelket, / A húst kutyáknak dobja, mert nem is az kellett”, ez azonban nem kápráztatja el Kispál Andrást, aki – most eláruljuk – ezt a darabot gyűlöli leginkább a teljes életműből. „Hihetetlenül utálom. Nekem az a túl agyas szám” – mondta annak idején a 24.hu-nak. Sokan viszont imádják, készült belőle több feldolgozás is.

53. Pistike (a Malév-gépen)

Roppant idegesítő szám, főként azért, mert érzed, hogy ezúttal valami sztori is van a dal mögött, Lovasi határozottan el akar mesélni valamit, aminek van eleje, közepe meg vége. De hiába agyalsz, képtelenség kideríteni, hogy ki kelt át a nagy vízen, ki az a Pistike, hova megy a Malév-géppel, és miért akar felrobbantani mindenkit. Aztán megnyugszol, rájössz, hogy csak játék az egész: „Ne várj, mert alattunk hajó / Megy a túlpartra, ott a jó!”

52. Csiga

Hajlamosak vagyunk az Én, Szeretlek, Téged című lemezt a hanyatló korszakhoz sorolni, pedig itt is van néhány kincs. A Csiga a Kispál egyik leginkább patikamérleggel hangszerelt dala, minden hang, ütés a helyén, halk, bódító részek és szenvedélyes, kinyíló dinamikák követik egymást, miközben nincs agyonzsúfolva hangszersávokkal. Lovasi most már nemcsak torokból kántál, hanem halkan, fojtotta, szinte suttogva hipnotizálni is tud. Ez már a tíz évvel későbbi Semmi Konferencia előszele, drámai feszültség, színház. A dob, a gitár és a basszus együtt hullámzik, kiegészítik egymást, semmi fölösleges feltűnősködés. A dal szinte rögtön énekkel kezdődik, és az utolsó hang is ének, közte semmi hangszeres betét vagy szóló, tulajdonképpen halk és hangos részek követik egymást. És bár sokszor elhangzik, hogy nincsen veszély, azért mégsem túl megnyugtató, hogy céljainkat és esélyeinket tekintve mennyire nem különbözünk a csigától, legfeljebb mi képzeleghetünk tangás műanyagokról egy panellakásban.

51. … ilyesmi

A teremtéstörténet Kispál-verziója, kellő iróniával és önreflexióval: ők ilyen teremtést találtak ki, de mi találjunk ki mást. Ha hunyorogva nézzük, ez végül is a személyes hit megtalálásának magasztos feladata is lehet. De akkor miért ordít az énekes, mint a fába szorult féreg, mi baja van? És miért járja egyre tébolyultabban köreit a gitártéma? Lehet, hogy az istenkeresésbe bele is lehet bolondulni?

50. Fűben alvó

Nem tartozik a slágerek közé, pedig a refrénje éppen az a boldogan üvölthető és semmire sem kötelező fajta, ami arról szól, hogy itt vagyunk a világban és élünk, több nem is kell. Ráadásul eközben Kispál a szokásosnál power rockosabban dörrenti a riffet. Hát akkor hol veszhetett el ez a szám? Talán a verzében Lovasi leszedált, szontyolodott énekmondása tehet arról, hogy a Fűben alvóra ma kevesebben emlékeznek, vagy az, hogy az Ágy asztal tv–n ennél lényegesen jobb számok is voltak.

49. Kicsit hadd

Ügyes populista témaválasztás, hiszen a kora reggelek kollektív léttapasztalatát párolja le egyszerű dalocskává, nevezetesen: a lustálkodás mámorító édességét. Ki ne tudna azonosulni azzal az érzéssel, hogy a paplan alól még az elkárhozás is járhatóbb útnak tűnik, mint felkelni az ágyból és szembenézni a világ problémáival, és persze a 7-es busszal? A Lovasinál visszatérő gyermeki szemszög itt is jól szolgálja az asszociációk szabad áradását, és nem maradnak el a József Attila-utalások sem, bár itt inkább az anyai gondoskodás, nem pedig annak hiánya okozza a drámai alapfeszültséget. A verzék szigorú riffjei és Lovasi affektált éneke hatásosan ellenpontozza a police-os hangzású refrén álmatag könyörgését. Koncerteken pedig igazán vérpezsdítő húzás és tízpontos zenei poén volt a Final countdown-betét beépítése a számba.

48. Dal elalváshoz

A Dal teázáshoz párja az Ül lemezen, már a címét nagyon szeretjük, mintha a dal az elalvás kelléke lenne, ahogy a gitárnak a pengető, hegedűnek a vonó. Kispál kedvenc Kispál-száma, azon kevés dalok egyike, amelyeket ő is hangszerelt. „Nagyon szeretem a hangulatát, a szövegét, és szépek benne a vonósok is. A lassú számainkat egyébként is jobban szeretem” – mondta. Ehhez képest azért ezt is olyan rockos lendületű riffel nyitja meg, hogy szinte látjuk magunk előtt, ahogy cigivel a szájában ritmikusan dülöngél előre-hátra; a dal tempója jóval gyorsabb, mint amit egy altatótól elvárnánk, ezen épp hogy csak lágyít a jelentős mennyiségű és hosszúságú térzengetés. Bécsi klasszikus harmóniavezetés, mintha egy korai Mozart-zongoradarabot hallgatnánk, ebbe kapcsolódik be Lovasi éneke, amely két hangot váltogató dallamában a régi magyar gyerekmondókákat idézi. A szövege kedves, akár egy elsős olvasókönyvbe is beleillene, ha nem hangzana el a jellegzetesen lovasis „benyomjuk a tévét” (ettől persze én még betenném kisfiam olvasókönyvébe). Az ének kicsit túl is csordul a perióduson, a dúros harmónia mollos dallamkörbe vált, és hogy még egy (homokozó)lapáttal emeljük egy hatást, megszólalnak a sajnos kicsit túleffektezett, ezért gépinek ható vonósok. Apa elaludt, a tudat beleveszik a gitárok és vonósok hömpölygésébe. 

47. Napos oldal

Hogy miért kötnek a tyúkok kardigánt a kertek alatt kihűlt rókának, arra talán még Csányi Vilmos sem tudná megadni a szakszerű etológiai választ, de az biztos, hogy szebb világ lenne, ahol ez valóban megtörténik. Bevallom, nekem ennél alapvetőbb kérdéseim is akadnak a szöveggel kapcsolatban. Például, hogy pontosan ki is áll a napos oldalon, vagy hogy milyen kabátja van a meteorológusoknak. De a lényeg úgyis a napsütötte jókedv, a jóízűen énekelhető „barackos kert a nyár”, meg hogy azt a rövid és velős refrént milyen  jó volt kórusban harsogni a koncerteken. Kispál pedig nemcsak dögös szólókat nyom, de végre felfedezte az üveghangokat is.

46. Kicsi csillag

Lovasi e helyt tömören megfogalmazza, mi töltötte el a lelkét csodálattal huszonéves korában: a csillagos ég felette, és a nők az ágyában, legalábbis mázlis napokon. De „ha nincs nő, jó a csillag” – a pajzán dalszöveg jótékonyan ellenpontozza a gyerekdalokat idéző gitárbevezetőt.

45. Halszív

A Föld kaland ilyesmi… lemezt szokás a Naphoz Holddal beért változatának tekinteni, és a Halszívet hallgatva egyet is érthetünk ezzel a meglátással. Igazi letisztult, kevés szóval operáló, minimális hangszerelésű, félreérthetetlenül kispálos hangzású dal. A verzékben Lovasi a basszusgitárján magas fekvésben ritmusgitározik, a dal alaplüktetését diktálva, Kispál ritmikus gitárfelbontása pedig pontosan kiegészíti ezt a ritmusgitározást. Aztán a refrénben kicsit kiengedik a féket, hogy aztán Kispál belekezdjen az azóta megszokott, kevés hanggal nagyot robbantó, kellemesen disszonáns szólójába. Amikor gyerekkoromban autózás közben betettem a magnóba a Kispál-kazettámat, anyám azt a kommentárt fűzte a Halszívhez, hogy olyan, mint egy Christian Morgenstern-vers. Utána beleolvastam a német költő munkásságába, és valóban felfedeztem némi hasonlóságot Lovasi szövegvilágával, de utóbbi azért jobban tetszett. A Halszív például bár meglehetősen elvontnak tűnik, és könnyű elintézni annyival, mint a Kuflikban Titusz a találós kérdést: „ez egyike azoknak a híres feladványoknak, melynek a világon semmi értelme sincs”, valójában rengeteget lehet töprengeni rajta. 

44. Disznók tánca

Ördög, Isten, táncoló disznók, Holddal napozás, delejező árnyak a diszkóól falán és persze pár üveg sör, ami segít felejteni – van itt minden, ami egy igazán búvalbaszott közérzetdalhoz kell, és a Disznók tánca mintha tényleg a rendszerváltás utáni össztársadalmi kiábrándulás lenyomata lenne, persze amolyan Kispál-módra. A csavar a dologban az, hogy mégsem igazán érfelvágós merengésről van szó, ahogy ez annak idején számtalanszor bebizonyosodott a koncerteken is, ahol mindig hatalmas buli ment a refrén Nirvana-beütésű riffjeire (ezt a játékos hangulatot hozta felszínre a plüssállatokkal forgatott rajongói barkácsklip is). De hát ki mondta, hogy ne lehetne egy hatalmasat tombolni, mielőtt mindannyian a moslékban végezzük, és onnan figyeljük majd kissé másnaposan, hogy zár az égbolt.

43. Nem fáj

A Turisták bárhol utolsó és egyik legjobb dala, amelyet Lovasi a Kelj fel komán, ne aludjál című Jancsó-filmben is előad katonának öltözve – a legjobb rész az, amikor Sztálinnak énekli, hogy könnyű lehet gonosznak lenni. Először a Nagyon szerelmes lányok EP-n jelent meg a fentebb taglalt, hasonszőrű Eltalált állat társaságában, a két szám elszánt dacolása abszolút egy tőről fakad, de simán a testvérdala lehetne a Pluto egyik száma is, hiszen a Maradjunk barátok körülbelül annyira hihető, mint az, hogy „mondom, hogy nem fáj”. Hogyne, persze. 

42. Jönni fog egy lovas

Amelyben a művész feldolgozza sírásának történetét, de mértéktartását dicséri, hogy később legfeljebb Bandiként hivatkozott magára hasonlóan önelemző szövegeiben. Az ének technikája miatt is emlékezetes a szám: a „milyen hajó megy” épp csak artikulált kiabálás, de pont ezért működött nagyon a koncerteken.

41. Tiszai pu

Lovasi a búcsúkoncerten úgy harangozta be a számot, hogy ezt az északkelet-magyarországiaknak küldik, és noha ez a koncerthelyszín volt tőlük legmesszebb, mindig ide utazták a legjobbakat. A „Jó nagyfarkú négerekkel állni a szélbe” talán a legerősebb magyar dalkezdés, de a folytatás sem okoz csalódást, hiszen megismerkedhetünk Lovasi álomvilágával, van benne Van Halen és világvége, James Dean és lövöldözés, Schobert Norbi és sikonyáló lányok, majd jön a pályaudvaron álló tömeg, akik közül egy valaki néz csak fel az égre, a többiek inkább magukba szállva várják a vonat érkezését. És ekkor még fenn a Malév is járt. RIP. A túldimenzionált Velőrózsák után a Kispál úgy döntött, hogy egyszerűbb, rockosabb lemezt készít, ennek következményeként Dióssy igencsak háttérbe szorult a Turisták bárhol legtöbb dalában, ami viccesen a Tiszai pu klipjében is megnyilvánul: míg a zenekar többi tagja keményen nyomatja a dalt, a billentyűs savanyúan olvasgat a szintetizátora mögött. Lovasinak egyébként ez a kedvence a lemezről, az „átlátszó gömb”-ös lezárás pedig az egyik első dalából való, 16 évesen írta egy elhangolt gitáron.      

40. A vadnyugat története indián szemmel

„Kőparasztoknak kőparaszt rock a kőparasztoktól” – sommázta Kispál András a dal lényegét, és valóban, ezt nem gondolták túl a srácok. A zenekar leghosszabb címéhez (melyet Lovasi Dee Brown amerikai történész híres könyvéből kölcsönzött) a legrövidebb szövege társul, az indiánsághoz nem sok köze van, cserébe „az egyedül a szobában, ugyanúgy mint régen” refrénbe sok mindent bele lehet gondolni. Igazi hamisítatlan korai Kispál-dal, ami nem hiányozhatott egy valamire való koncertről. 

39. Mialatt az ég

Van a Mad Men című kiváló sorozatnak az a kultikussá vált mondata, hogy „a boldogság a pillanat, mielőtt még több boldogságra van szükséged”. A Mialatt az ég első szakasza azt a pontot mutatja meg, amikor már annyira jól mennek a dolgok, hogy törvényszerűen el kell romlaniuk, hogy aztán már tényleg jóval kiábrándítóbb részek sorjázzanak. A dal számomra a Szívrablás folytatása, mikor már elmúlt az a sosemvolt sűrű homály, de az idilli családi nyaralás közben továbbra is csak arra gondolunk, hogy „nem felejtesz el, én meg nem talállak meg”.

38. Ha ez a vég

„Hú, de sokan vagytok. Ennyien elhittétek, hogy ez lesz a búcsúkoncert? Jól tettétek, mert ez a vég” – a nyitószám után ezzel a felütéssel indította Lovasi a tíz évvel ezelőtti szigetes, akkor utolsónak titulált koncertet. Aztán azért kiderült, hogy nem aznap volt utoljára akkora lárma, de az a zenekar dobja rájuk az első követ, amely még nem soha nem tért vissza kicsit a búcsúkoncert után. Kispál András kedvenc dala a Velőrózsákról az életmű egyik legjobb verzéjét, illetve legjobban üvölthető refrénjét is felvonultatja, ami már önmagában is nagyon derék.   

37. Bujtogató

Élek a gyanúperrel, hogy a refrén jellegzetes gitárriffje született meg először, melynek hatására a fiúk korán kezdték az ünneplést. Mert – ami ilyenkor rockzenekarokkal gyakran előfordul – nehéz olyan verzét írni, ami felnő egy ilyen ütősre sikeredett refrénhez, a dallam és az akkordvezetés sem igazán illeszkednek hozzá, lógnak rajta, mint egy rosszul fércelt folt. A dal zeneileg legérdekesebb két része az eleje és a vége. Indításként egy kifordított basszusgitár-dob figura, melyre meglepő helyen szál be a gitár azzal a jellegzetes, refrént idéző gitárriffel. Az első két lemezen szinte egyáltalán nem fordul elő vokál, itt is Lovasi csupán megduplázta a hangját a refrénben, hogy ezzel is emelje a dinamikát. Az utolsó kitartott akkordra azonban a két ének szétválik egy fura kétszólamú kadenciává. Ezek azok a megoldások, amelyek az első lemezek kísérletező szabadságélményét mutatják, még ha ma amatőrnek is hatnak. Hiányoznak azóta is, nem véletlenül mesélte az együttes utolsó dobosa, Mihalik Ábel, hogy a jazztanszakos társai is az első három lemezt hallgatják a Kispáltól. Lovasi pedig azt árulta el egyszer, hogy az „erdőt földhöz vágta” sornál egy meteoritra gondolt. Mik ki nem derülnek.

36. Jó a világ végéig

Az Ágy asztal tv talán legrádióbarátabb slágere, ha most tavasszal jelentették volna meg, akár a Kispál és a Borz karanténdala is lehetne. Jó a világ végéig egy erdőben elbújni, de azért don’t worry… A „hiába mész az erdőbe” intelmet pedig túlbuzgóan kordonozó polgármesterek is választhatták volna jelmondatul. És persze ott van a lemez elejéről visszaköszönő porleves is, a rendszerváltás idejének egyik jellegzetes, felhalmozás idején újra felívelő (mellék)terméke. Ami a zenét illeti, ma már egy bölcs producer fejcsóválva magyarázná a srácoknak: ej, három jó gitártémát így ellőni egy dalon belül, pazarlás a köbön. Merthogy Kispál három különböző gitártémát játszik az énekek között illetve az utolsó ének alá: mindhárom zseniális, egyszerű és hatásos. És ami még érdekes: az utolsó akkordra, azaz a tusra jelenik meg a zongora, amely nemhogy az egész dal alatt, de a Mellékdal kivételével az egész lemezen nem szerepel. Laza underground poén. 2020: a producer továbbra is a fejét csóválja.

35. Hang és fény

Eredetileg Grunwalsky Ferenc Visszatérés című filmjéhez írta Lovasi, ám abba végül mégsem került be, aztán a zenekar is erősen ellenállt, hogy felkerüljön a Velőrózsákra, de azért felkerült, és a lemez egyik húzódala lett. „Valami dal szól gyerekkoromból, örülök, hogy a refrén még megy, és lassan a többit is kitalálom” – ez a sor húsz év távlatából kap egy plusz jelentésréteget, mert az garantált, hogy a „sok szép halott állat”-os refrént a mai napig álmából felébresztve is tudja, aki annak idején teli torokból ordította koncerten, ám annak felidézése már némi erőlködésbe kerülhet, hogy pontosan mit is néznek azok a szaros csillagok az égen. A melankolikus médiakritikával átszőtt, lassan áramló Hang és fény kiváló alkalmat ad a közönség megénekeltetésre, nem véletlen, hogy a ráadás bevett elemévé, sőt gyakran búcsúdallá lépett elő a koncerteken. Egy zenés-táncos mulatság zárótanulságnak a mai napig nem tudnánk jobb mondatot elképzelni annál, hogy „És egy leszedált ország tapsolgat a szarnak / Boldogan élnek, amíg csak meg nem halnak.”

34. WC-n sírni

Ha egy számmal kellene illusztrálni, hogy a végére mennyire megváltozott a Kispál kezdeti önmagához képest, biztosan ezt a számot a választanám. A zenekart sokáig olyannyira meghatározó szürreális szövegektől szakadéknyi távolságra vannak az itt felsorolt életbölcsességek, „egy dal, amellyel már-már Paulo Coelhó-i magasságokba süllyedtem” – konferálta fel Lovasi egy ízben, és hát nem mi mondtuk. Zeneileg ugyancsak szembetűnő a különbség, bár ez az utolsó lemez idején már korántsem sem volt szokatlan, a WC-n sírni mégis szép példája annak, amikor a lendület helyett a fifikás tempóváltások és a hangszerelési finomságok viszik el a számot, ami jobban is áll már a korosodó zenekarnak, mint amikor a régi pörgős rock and rollal próbálkoznak. És azért a szentenciákat is jótékonyan ellensúlyozzák a szöveg spleenes kiszólásai és a népiesen elbúsongott, a lemez nyitányából visszaköszönő „senki nem ért semmit” végkövetkeztetés.

33. Presszó rock

Ezt a dalt már a címe is az ezredforduló előtti Magyarország kisvilágához horgonyozza, legalábbis simán el tudom képzelni a helyzetet, hogy egy „mai fiatalnak” magyarázom a presszó jelentését és jelentőségét. Arról meg ne is beszéljünk, hogy mi az a Poljot, amit a bűvészek összebasznak a dal végén. Azért nem értelmetlen a múlt rekvizitumait kiemelni a dalszövegből, mert voltaképpen a dal is az idő múlásáról, az emlékek lassú elmosódásáról, tovahullámzásáról szól. A beszélő még tudja, hogy „volt, voltam ott”, de ki tudja, meddig, ha még egy kicsit folytatja a záróra utáni italozást? A címben ígért rock helyett melankolikus rezignációt, éles emlékképek helyett szürreális benyomásokat kapunk. Vajon annak is az alkoholizmushoz van köze, hogy a májamon száj van? Lovasi szerint mindenesetre itt sikerült először egy szállóigét kiizzadnia magából, mégpedig az „Éjfél van a presszóban, let’s go van / mondja a kopasz erős, aki az est győztese lesz” sorokkal.

32. A homlokom hozzád nyomom

A dal, amelyben Lovasi egy ponton áttöri a giccshatárt, mielőtt azonban elhinnénk, hogy a TNT vagy a Bestiák babérjaira tör, gondosan (a soha el nem) jövő időbe helyezi a fényben ölelkezést meg a hullámok közé futást, és inkább a belső szarra fókuszál – a kérdés csak az, hogy vajon makacs mélabút, alkoholos émelygést, vagy a kettőt együtt kell lekardoznia hajnalig. A szám második fele ismerős szituációt villant fel a gimis éveinkből: parkettakoptató tánc a kiszemelt nővel, de a végén hepiend helyett értelmetlen egzisztenciális filozofálgatásban találjuk magunkat, mi meg csak hümmögünk, mint Lovasi az utolsó kizengetett akkordban: nem t’om, nem t’om…

31. Lefekszem a hóba

Ami A keresztapának a „Hiszek Amerikában”, a Star Warsnak a „Réges-régen, egy messzi-messzi galaxisban”, az Anna Kareninának pedig az a híres mondat a boldogtalan családokról, az a Kispál és a Borz esetében Lovasi András csecsemősírásra emlékeztető kiáltása a Lefekszem a hóba és tulajdonképpen a teljes Kispál-életmű felütéseként. Persze, készültek korábban is Kispál-dalok, de az első album első száma mégiscsak kitüntetett pillanat, ami rögtön felad egy rejtvényt: kicsoda Márta, aki vár? A nyárias gitárcsilingeléssel végigkísért, pont elég rövid dal a tökéletesen megfejthetetlen szöveg ellenére is megmaradt emblematikus Kispál-slágernek.

30. Jövőből jövő lövő

Az Ágy asztal tv-n hallható hangszeres intro alighanem egy hosszabb agyalás és megfejtés eredménye: a basszusgitár súlyos lomhaságára válaszként a gitár és a dob együtt ad le egy géppuskasorozatot. Ezt később mégis elhagyták, és a diszkósabbra vett változat négy évvel később a Kicsit című maxira is felkerült, ezt valamiért „drasztik akusztik” verziónak nevezték el. A lényeg azonban nem változott, maradt a terrorista Robinson-sztori kicsit keleties dallamú énekmondással, mi pedig a tufa egyszerűséggel lüktető refrén üvöltése közben elfantáziálhatunk arról, hogyan tennénk boldoggá egy rabszolgát. 

29. Őrjárat

Öt évvel ezelőtt, egy különösen fontoskodó pillanatomban azt kértem Lovasi Andrástól, mikor az életrajzát dedikálta a Könyvhéten, hogy az aláírása mellé egy olyan Kispál-számból írjon egy sort, aminek a szövegét nem ő írta. Egy ilyen jutott az eszébe, az Őrjárat, Ózdi Rezső szerzeménye. Kár, hogy a zenekar első basszusgitárosa nem folytatta a szövegírást, mert ez a néhány sor remekül sikerült. Kispál András pedig eleinte kifogyhatatlannak tűnt a magától értetődően egyszerű, mégis gazdagon variált gitártémákból.

28. Keringő

Melankolikus számaiban a Kispál igencsak vonzódott a keringő ritmushoz (Következő buszon, Szécsi Pál, Szívrablás, Már délután), ennél tökéletesebb összhangba azonban nem is kerülhetne az ezúttal grandiózus vonósokkal is megtámogatott zene és szöveg, és ugye már a cím sem árul zsákbamacskát. Az alaphelyzet ismerős (A honi csillagászat fejlődése, Presszó rock), a magányosan iddogáló énekes lemondóan és egykedvűen mereng az idő múlásán és a kozmosz történésein. Abban ugyan bizonytalanok vagyunk, hogy a dolgok itt megénekelt örök körforgása kellemes vagy éppen nyomasztó hatást kelt, de ha már minden nap ugyanolyan, rosszabbat is el tudnánk képzelni a strandon fröccsözgetésnél meg a meztelenül keringőzésénél.

27. Házibuli Debrecenben

Ha valakinek az a kiváltság adatott meg az életben, hogy közel két évtizedet eltölthetett a címben szereplő nagyszerű városban, akkor minden egyes ott töltött házibulira rá tudja illeszteni ezt a dalt. Meg minden bárhol máshol eltöltött házibulira is, kivéve talán az ébredéskor szembeötlő őzikés-angyalkás-máriás képet a falon, amit ugyanúgy túl lehet élni, mint a kifogyott vécépapírt. Alighanem ez a legjobban lerajzolható Kispál-szám, az egyes helyiségekről és jellegzetes szereplőikről akár egy Tesz-Vesz Városra hajazó térképet is fel lehetne skiccelni néhány tollvonással.

26. Egy az egybe (csak maga)

A dal, amit még Cseh Tamás is „szép szerzeménynek” nevezett, bár róla köztudott, hogy elvakult indiánrajongó volt, így ebben az esetben aligha tekinthető elfogulatlan zenekritikusnak. Mindenesetre tényleg emblematikus darabról van szó, ahol hangszerek nélkül, lecsupaszítva csodálkozhatunk rá Lovasi dalszerzői erényeire. Másfél percre van szüksége a bravúrhoz, hogy egy népdal keretében közös nevezőre hozza a halott indiánokat Robin Hooddal és a Télapóval, miközben az egész csodálatos agymenést a gyermeki nézőpont hitelesíti. Az a capella előadásmód komoly praktikus előnyökkel is bírt, ugyanis egy esetleges technikai malőr esetén bármikor nyúlhatott ehhez a dalhoz, hogy megénekeltesse a közönséget, amíg a többiek megszerelik a besült erősítőt. Ezt a régi rutint még az 50. szülinapján rendezett orfűi koncerten is elő tudta rántani, ennek volt köszönhető a kissé túlbonyolított este egyetlen spontán momentuma. A dalnak amúgy van egy meghangszerelt sámános verziója is, ami a Happy Borzdayen hallható, de  dudával, didzseriduval és dobbal inkább csak veszít a megkapó egyszerűségéből.

25. Kényszer, érdek, ösztönélet

Ózdi Rezső végleges kiválása és pár kudarcba fulladt casting után Lovasi maga vette kezébe a basszusgitárt, ez a dal pedig bizonyítja, hogy a basszusgitár nem csupán szolga, alázatos követő, hanem a dal alapvető lüktetésének, lélegzésének vezénylő tábornoka. És bár hasonló trió felállás basszusgitáros frontemberrel már a kilencvenes években is akadt – itt van mindjárt a Tankcsapda –, ennyire arculatteremtő basszusgitározást, mint Lovasiét, azóta sem hallottam. A dal tulajdonképpen végigmehetne egy szál basszusgitárral, Kispál gitárjátéka azért szépen belesimul, de szívesen meghallgatnánk úgy is, hogy a dobos nem lép be sehol. A szöveg igazi műalkotás, különösen mélyre menő látomásokkal, és amikor az ének önmagát visszhangozza, hosszan kitartva a három nagy fekete fabábut, mintha csak egy hatalmas varázsló ítéletét hallgatnánk.

24. Ha az életben

Volt idő, amikor a Ha az életben szinte kitakarta az egész Kispál-életművet, és Akropolisz-méretű népszerűséget szerzett a zenekarnak. 2006-ban az Origo reprezentatív szavazásán minden idők harmadik legnépszerűbb dalának találták ezt a számot, és olyanok is bőven voltak, akik a Megasztár második szezonjában ismerték meg, mikor Tóth Gabi, Caramel meg a többiek közösen énekelték el. Az egész ország hallhatta a tévében, hogy mit mondanak a lányok a farkunkra, micsoda bevállalós adás! Hogy tovább sorjázzuk a triviákat: ez az egyetlen Kispál-szám, amely bekerült a Muszty-Dobay páros Gitáriskola-dalgyűjteményébe, ott olvastam kamaszkoromban, hogy Lovasi András athéni nyaralása ihlette a szöveget. Ezek után a dalról talán már nem is kell mondani semmit, talán csak azt, hogy Lovasi agyonemlegetett áthajlásos szövegtechnikájának talán legszebb, de minden bizonnyal legismertebb példája a Ha az életben.

23. De szeretnék

Ez a dal pedig annak a legszebb példája, hogy a Kispál még 15 évesen is meg tudott újulni. Lovasit már korábban élénken foglalkoztatták az elektronikus zenei eszközök – ez a Bandi a hegyről című szólólemezén is hallatszik –, ám a zenekar vonakodott belevetni magát az innovációba. Itt azonban a frontember fogott egy dobalapot, elkezdett rá basszusgitározni, amiből kinőtt a Kispál talán legderűsebb száma. Kuriózum a dal azért is, mert a nagyszerű Németh Juci énekel benne, csupa kellemes dolgot sorolva, egy darabig kicsit olyan, mintha egy korai Anima Sound System számot hallanánk, de aztán jön Lovasi refrénje, és mielőtt még a nyáltenger hullámai kezdenék nyaldosni a lábunkat, a mennyből lerúgó angyaltalppal minden a helyére kerül. Hogy szándékosan, vagy csak tévesztésből, nem tudni, de Lovasi egyszer úgy énekelte  a szöveget, hogy „nézni hogy lesz fiúkból nő aztán meg néni”, amivel évekkel megelőzte napjaink transz-őrületét.

22. Csillag vagy fecske

Nálunk, ha egy zenekar elég hosszú ideig népszerű, biztosan lesznek olyan dalai, amelyekben felfénylik a magyar néplélek, amelyekről úgy érezzük, valahogy nagyon „mi” vagyunk, de szerencsére nem kell mélyebben elgondolkodnunk azon, ki is az a „mi”. A Csillag vagy fecske tökéletesen illik az ittas búsongás nemzeti hagyományába, miközben szerencsére jóval túlmutat azon: elkerülhetetlen magányunk, kongó belső ürességünk tragikus felmérése, benne néhány olyan sorral, aminél erősebbet keveset találunk a kétezres évek magyar költészetében: „És aztán nem jötté’ / Átgyúrtuk életté / Idő komámmal / Ez üldögélést.” Tulajdonképpen minden idők egyik legszomorúbb magyar slágeréről beszélünk, aminek mélységes fájdalmához csak depressziós népdalkincsünk mérhető. Ezért is működött a legjobban ennél a Kispál-számnál a Csík zenekar átdolgozott verziója, amely csak felszínre hozta és visszavetítette nemzeti-kulturális alapélményeink közé a dalban eleve ott munkáló letargiát és kiúttalan reménytelenséget. Nem véletlenül szokta volt mondani a számok címeit legendásan elfelejtő Kispál András, hogy „játsszuk azt a Csík-feldolgozást!”, amikor a Csillag vagy fecskét akarta eljátszani. A dal központi elemét képező „részegen” kurjantás egyébként Dióssy találmánya, és bár Lovasit emlékeztette a Bikini Ki visz haza című számára, hamar belátta, hogy a dal így lesz igazán kerek.

21. Barlangba dobolok

Vidám dada az első lemezről, hóbortos szóviccekkel és ellenállhatatlanul virgonc gitárral. Bátran agyonhallgatható, megunhatatlan sláger, amely büszkén vállalt értelmetlensége és az erős konkurencia dacára is az legjobbak között van az első lemezen. Ha valakinek lenne kedve megírni „Az olajmotívum előfordulása és jelentésváltozatai Lovasi András dalszövegeiben” című, magyar szakos szemináriumi dolgozatot, annak itt kell kezdenie a kutatást!

20. Bársonyfüggöny

Legkésőbb a Hamlet óta tudjuk, hogy bordó függönyök mögül hallgatózni/leskelődni veszélyes dolog, mert bármikor egy paranoid herceg kardhegyén találhatjuk magunkat. A témakör fontosságát mutatja, hogy Lovasi – a kiváló Rosencrantz és Guildenstern halott című film hatására – már 1993-ban egy teljes dalt szentelt neki, a rá jellemző módon persze ezúttal is kozmikus példázattá tágította hősünk, a „mindeneket” kileső voyeur hányattatásait. Az értelmezéseknek szabad teret engedő szöveg a kiválóan skandálható refrénekbe torkollik, nem csoda, hogy a bluesos lüktetésű Bársonyfüggöny bejáratott bulidal lett, aminek az intenzitásán szinte élőben sem kellett semmit feltekerni a stúdióverzióhoz képest.

19. Helló

Ha a Tiszai pu-nak megszavaztuk a legjobb dalkezdés díját, akkor a leginkább kifejező befejezés vándorserlege biztosan ide kerülhet. Pedig a Helló dalcímként körülbelül annyira kreatív, mint a rántott hús sült krumplival, de még így is az egymillió dolláros kérdés, hogy „szeretni hogy a faszba kell”.

18. Ágy, asztal, TV

Ha lenne himnusza a csoportképkészítésnek Magyarországon, komolyabb vita nélkül a ‘93-as Ágy, asztal, TV lenne a befutó. Könnyen ráilleszthető ballagási, esküvői vagy karácsonyi fotózások hangulatára, meg hát valaminek azért eléggé vége-főcímdala is ez. Kicsit az életnek, kicsit a világnak. És persze egy újabb halhatatlan gitárriff Kispál Andrástól.

17. Még egyszer

Egy 2007-es pécsi koncerten ez a történet sem marad tovább misztérium, miután Lovasi elmondta: „a következő dal látszólag a behatolásról szól, pedig erről szó sincs, az anyukámnak írtam és a gyerekkoromról szól, nagyon szép szám”. Mondjuk ez átértékel néhány dolgot, cserébe rögtön érthetővé válik a szöveg. „Valahogy nem tetszik úgy nekünk a Velőrózsa megszólalása” – mondta egyszer Kispál. „Szerintem ez a lemez – magyar viszonylatban – kiemelkedően jól szól, és végre látszik a pénz-munka, amit beléfektettünk” – fogalmazott ezzel szemben Lovasi. A Még egyszer alapján inkább Kispál véleménye felé hajlunk, zongorázni lehetne a különbséget, mennyire életre kelt koncerten ez a dal az albumon hallható sterilebb hangzáshoz képest.

16. Meghatás

Az Ül egyik legnagyobb slágere, ami magán hordozza a lemez fő ismérveit is: komorabb, túlbonyolított szöveg, benne párbeszéd-imitációval, sok öniróniával és két parodisztikus sorral, amelyek bebiztosították a zenekar helyét a bölcsészek örök kedvenceként: „S Kharon vizébe, mint lakmuszpapírt dobod / Be magad, mint Dosztojevszkij Raszkolnyikovot.” Komolyan?

15. (Van-e nálatok) alkohol

Szerintem ehhez a Kispál-számhoz tartozik hozzá legszervesebben a vonós kíséret, amit a zenekar a feloszlása előtti években erőltetett. Itt viszont némi túlzással a rendszerváltás utáni magyar társadalom mérlegét vonja meg Lovasi, amihez éppen úgy hozzátartozik a magyaros hegedűszó, mint a „tiszta udvar, rendes ház” képmutatása. A dalszövegben elővezetett utópia messziről bűzlik, és lényeglátóan hívja fel a figyelmet arra, mekkora különbség van a bús magyar élet meg az elképzelt és vágyott, „felzárkóztatott” társadalom között. Bónusz: menő riff a refrénben és ütős basszusbevezető. Kár, hogy ez a dal már nem jelent meg rendes sorlemezen.

14. Jelvény nélkül

Nehéz nem politikai állásfoglalásként, pontosabban az állásfoglalás tudatos elutasításaként értelmezni a refrénszerűen mantrázott „nem írok semmit magamra” sort. Mára hozzászoktunk, hogy Lovasi politikai kérdésekhez is rendszeresen hozzászól, de a Jelvény nélkül megjelenése idején a Kispál politikamentes zenekar volt, és tulajdonképpen feloszlásáig az maradt, ha valamiről, inkább általánosságban az elfuserált, képmutató társadalmunkról szóltak szövegeik (például a Van-e nálatok alkohol vagy az I like Gemenc). Ez a dal viszont tömör, gyors és hibátlan politikus pop-punk alapvetés, kizárólag jókedvűen rikoltható sorokkal. Most is kedvünk lenne felrúgni a kukát!

13. Naphoz Holddal

Az obligát „lassú szám” a pörgős első lemezen, ebben a minőségében pedig rögtön a zenekar egyik legjobbja. Az albumra jellemző kozmikus motívumok itt nagyon intim helyzetbe ágyazódnak, a klímatudatos világféltés – „Nem kell használni / Amit csak lehet” – a szeretett másik féltésére kopírozódik, anélkül, hogy az egész depresszióba fordulna, mint a hasonló tempójú és témájú, későbbi Kispál-számok. A „Hétfő megfeszül / Vasárnap ellazul” pedig egyszerűségében olyan zseniális leírása a keményen dolgozó kisember életének, hogy Rogán Antal száz emberöltő alatt se tudna ilyen jót kitalálni.

12. Szívrablás

A Holdfényexpressz legnagyobb slágere ugyan egyértelműen a Ha az életben volt, nálunk mégis a Szívrablás kapta a legelőkelőbb helyet a 90-es évek utolsó Kispál-albumáról. Ez a dal ugyanis tökéletes példája, hogy az irónia és a szenvedély nagyon is jól megfér egymással, már ha a szerző otthonosan mozog a kettőt összekötő határvidéken: az abszurdban. A szöveget Lovasinak egy ismert – ám könyvében meg nem nevezett – színésznő iránt érzett, beteljesületlen szerelme ihlette, és bár a szerelmi búsongás a popzenében mérsékelten számít forradalmi témaválasztásnak, de itt a „szívrablás” közhelyes metaforája nemcsak egy alkalmi szófordulat, hanem alaposan kibontott motívum, amitől a szerelmi ballada kap egy bizsergető testhorror-értelmezést is. Ugyanakkor a véres szerelmi műtétet is pajkos félmosollyal végzik, és erre a kettőségre a klip is tökéletesen ráérzett, ahol Lovasi Ken- és Barbie-babákkal játssza el a szerelmi drámát egy húsfeldolgozó-üzem halogén-magányában. A Lovasi-életműben később egyre nagyobb teret kapó fúvósok már itt is szomorkodnak a háttérben, finoman kiegészítve a basszusgitár jellegzetes keringő-témáját.

11. A következő buszon

Ez a presszósarki, szomorkás őszike (őszikés szomorka?) csak úgy meghúzódik a második albumon, mintha ott se lenne, „még egyszer bocsánat”, aztán mégis kihagyhatatlannak bizonyult a búcsúkoncertről is. Talán azért, mert a szöveg a teljes életmű egyik legérzékletesebb szituációját teremti meg a mesebeli disznóval közös buszozással, ahol egész biztosan nem történik semmi, mégis a végtelenbe tart. A számból egyébként sokáig csak a nyitósor volt meg, Lovasi egy nő mellett felébredve jegyezte le egy cetlire, mielőtt gyorsan elhagyta a helyszínt, és mert érezte, hogy ez egy elég jó indítás, fél évig őrizgette, amíg eszébe nem jutott a többi. Az élmény azonban nem lenne teljes a fülbemászó, disznóvisítást idéző gitárjáték nélkül, amivel Kispál 15 évvel megelőzte Queens of the Stone Age Run, Pig, Run című számát, igaz, annak perverz riffjével szemben az ő gitárjából előbújó, keringőbe ágyazott malachang inkább aranyos és meseszerű. Más kérdés, hogy ez a nemrégiben előkerült felvétel – melyben Lovasi még halandzsanyelven énekli a számot – arra utal, hogy a zene előbb volt meg a szövegnél, szóval lehet, hogy csak beleképzeljük az egészet.

10. Szőkített nő

Az egyik legnagyobb Kispál-sláger, amit a zenekar egy idő után már utált eljátszani, sőt Kispál már kezdetben sem igazán kedvelte, és talán nem véletlenül: az első komoly figyelmeztetés, hogy Lovasi Andrásból lehet az új Levente Péter, a Kispálból pedig hároméves kisgyerekek kedvenc matinébandája. A népmesei történet itt külön rájátszik erre a szerepváltásra, de az a lenyűgöző, hogy a Szőkített nő mindezek ellenére is szinte megunhatatlan. Van benne valami időtlen és mégis jellegzetesen rendszerváltás környéki, naiv, dilinyós báj, amiből mára nem maradt semmi – na ezt magyarázzuk el a gyerekünknek, aki csak azt az ovis marhaságot ismételgeti, hogy „a háza nagy, a férje béka”.  És ha már az undok férjeknél tartunk, Lovasi talán leggyakrabban elmesélt anekdotája az első feleségéről, hogy ő afféle fordított orákulumként működött a zenekar életében, amit lefikázott, abból biztosan sláger lett. „Szörnyű ez a monoton nyávogás” – mondta például, mikor először hallotta a Szőkített a nőt, melynek szövegét utóbb gimnáziumi magyarórákon elemezték, noha Lovasi visszaemlékezése szerint „fogalmam sem volt, mit akarok ezzel, vagy ő mit akar velem, szabályosan kifolyt belőlem.”

9. Forradalmár

„1987 őszén néztük a tévében az ellenzék által vezényelt eseményeket, és azt mondtuk, hú, ezt is meg merik tenni – pontosan nem tudom, mi volt az – akkor ezek nagyon kemények, igazi forradalmárok” – mesélt Lovasi a búcsúkoncertről szóló filmben a szám keletkezéséről, egy másik alkalommal pedig arról beszélt, hogy a szöveget a főiskolán nagyban politizáló, pluralizmust emlegető arcok ihlették. Akárhogyan is, míg a Naphoz holddal albumot valóban hajlamosak vagyunk a magyar könnyűzene forradalmának tekinteni, a zenekar egyik első dala inkább a vicces oldalát fogta meg a rendszerváltást előkészítő nagy nekibuzdulásnak, és milyen jól tette. A gitárkíséretet Kispál a Doors The Changeling című számából merítette, a szólózgatós átvezetésekből azonban már egyből felismerhető egyedi stílusa, az igazi nóvumot mégis „falarairairairaaa”, „nőkeieieieet” és „eléeieieiee” csatakiáltások adják. Egy másik, a rendszerváltás dalairól szóló cikkünkben ugyan már felidéztük, de muszáj itt is előhozakodnunk azzal az 1988-as felvétellel, amely az első fennmaradt videó a Kispálról, és amelyen Lovasi  mozgását csak Pelikán József szavaival tudjuk jellemezni, amikor a tárgyaláson meglátja a rángatózó Virág elvtársat: „bujkáló idegsokk”.

8. 0 óra 2 perc

Vannak azok a dalok, amik valamilyen időponthoz kötődnek, így a legtöbb kicsit is rajongó kényszeresen elkezdi énekelni őket, akármikor épp annyit üt az óra. Ilyen például a Hiperkarmától a 23:50, 12 perc múlva pedig már jöhet is a Bálnák, ki a partra első dala, ami azonban nem csupán emiatt kerül elő rendre még most is, és nem is csak olyankor, amikor nyár van, túl meleg. Az Ül lemez útkeresése és az első dobosváltás után, a Csinibabával éppen az országos hírnév szárnyaira vett zenekar előrukkolt története talán legjobb albumával, amely már az erőtől duzzadó nyitányával jelezte, hogy a Kispál nagyon is elemében van. Ha valakinek kételye lett volna felőle, hogy az együttes addigra a fiatalos lendületen túl zenélni is elég jól megtanult, hallgassa meg úgy a számot, hogy megpróbálja leválasztani róla az éneket. A kezdő tus és Lovasi visítása után a dalon végigdübörgő basszusgitárral, a dinamikai váltásokkal és Kispál szellemes játékával olyan zenei alapot pakolnak a kicsit fanyar örök napfény, forever young életérzés alá, amire nem sok trió képes.

7. Jutka

Hát persze, hogy egy topsláger, aligha létezhet olyan Kispál-lajstrom, amelyben ne tudna befurakodni az első tízbe. A szöveg első felét közösen hozta össze Lovasi és Ózdi, leültek a próbateremben, és egy cetlire felváltva írtak mondatokat, Ózdiból jöttek az elszálltabb sorok, a „Jutka átúszott a folyón” felütés is az övé. A szövegfelmondásos betét a közepén (mintha csak egy Szécsi Pál- vagy Koós János-dalból lopták volna a formulát – igaz, a nagy öregek nótáiban ritkán hangzott el a baszás szó) csak felerősíti, hogy a szürreális képalkotás egyik csúcsteljesítményével állunk szemben, legalábbis a Kispál-univerzumon belül. A lemezen egy olyan változat hallható, amit eredetileg csak mankónak szántak egy később létre nem hozott főváltozathoz, de mivel Bräutigam a stúdiózás közben bemondta az unalmast, végül az Andersen dobosa, Kis Attila sebtében rádobolt valamit, és így került fel a lemezre, ezért van benne a végén a dumálós beszámolás is. Az alapból hatperces szám koncerteken akár 10-12 percesre is dagadhatott, attól függően, ki volt éppen a vendég fellépő, mekkora szólólehetőséget adtak neki a fiúk, milyen gitárformában volt éppen Kispál, milyen hosszú basszusozással nyitották meg a számot, vagy Lovasi hányszor akarta belevinnyogni az éjszakába, hogy „itt senki nincsen”. A közönség egyik legnagyobb kedvence, a csapat sokszor zárta ezzel a koncertet.

6. Gyónás

Az Ül lemez listánk alapján legjobb dala a címéből is kitalálhatóan különböző vétkek sorolásából áll. A lajstrom egyszerre gunyoros és hátborzongató, majd a végén utópisztikus sci-fibe hajlik, a legnagyobb hiba a központtól kapott tojás kiköltése, de a világra hozott lényre legalább minden felelősséget rá lehet kenni. A dal, miként a Volume, utóbb Dióssy zongoráján kapott új kíséretet, és sötétebb tónusokat. Amikor kérdezik, melyik a kedvenc Kispál-számom, mindig azt mondom, hogy bárcsak ne a Gyónás lenne az. De attól még ez az.

5. Autók a tenger felé

Mindig a második lemez vízválasztó egy zenekar életében, az elsőn még ott sorjáznak a hosszú évek alatt felgyülemlett ötletek és energiák, a másodikra azonban sokszor már elfogy a szufla – fejtegette egyszer Kispál András. Nos, a Föld kaland ilyesmi… nyitódala nemhogy hozta az első album lendületét, de igazi szintlépés volt a zenekarnak: letisztultabb a hangszerelés, változatosabb  a dallam, a szöveg pedig kis remekmű: „a labda, a madár és az idő szállnak” sornál sosem ragadták meg jobban a gyerekkori nyarak gondtalanságát egy popdalban. A hétköznapi helyzetképből pillanatok alatt jutunk el odáig, hogy „úgy lelökné a hasamról a síndarabot az a gyenge ritmus”, aminek az értelme egyszerre homályos és nagyon is jól érthető. Tartok tőle, azóta is ott a síndarab.

4. Előre, Illéri

Kultikus dal, ami jó néhány Kispál-számmal ellentétben mára sem veszített semmit a vonzerejéből. Talán azért, mert annyira szelíd, halk és harmonikus, mint egy nyáresti fröccsözés a villányi borvidéken. Biciklik gurulnak, méhek döngicsélnek és halljuk a gyerekek hangját, mégsem lesz giccses a szöveg, mert kihallható belőle a bizonytalanság és a lassú elmúlás melankóliája. A lusta és kedves gitártéma pedig három és fél perc után menő blues-szólóba vált.

3. Zár az égbolt

Vitán felül a Kispál legszebb, egyben legszomorúbb száma, minden pátosz vagy a Lovasi-szövegeket annyira átható irónia nélkül. Az eredeti albumverzió ugyanakkor iskolapéldája annak, hogy lehet egy mesterien kimunkált, de oda nem illő dobszólammal lerontani egy tökéletes számot, a blikkfangos pergetések valósággal ledobják magukról a dalt. Ezt kisvártatva a zenakar is felismerte, és a Zár az égbolt néhány más változtatással együtt elnyerte klasszikus formáját, talán egyedül a sorpárok végén felsíró vonósok nem kellenének bele. Ezért legjobban a 15 éves koncertturné felvételét szeretem, amiben még nincsenek ezek, mégis inkább a búcsúkoncertről ágyazzuk be a dalt, máskülönben lemaradnánk Kispál András csodálatos gitárszólójáról, amely a zenekar történetének legkatartikusabb pillanatait hozta el. 

2. Zsákmányállat

Vannak dolgok, amiket nem érdemes megkérdőjelezni. Ahogy nagyjából konszenzus van abban, hogy a világ jobb hely lett az antibiotikum feltalálása után, vagy hogy Adolf Hitler volt a legnagyobb fasiszta diktátor, úgy a két legjobb Kispál-szám mivoltában mi is egyetértünk a Lovasival, illetve vélhetően a rajongótábor túlnyomó többségével is. A második helyre a Zsákmányállat került, amelynek talán egyetlen gyenge pontja az eredeti, Ágy asztal tv lemezre került felvétel, ez a szám ugyanis százszor jobban szólt koncerten, különösen, ha egy kicsit gyorsabb tempóban is játszották, mindenkinek javasoljuk a Happy Borzdayen megjelent verziót. Hiába az első két lemez később utolérhetetlen dinamikája, a Kispál ezzel a dallal lett igazán nagykorú, a zene jóval izgalmasabb, kiérleltebb és sokrétűbb, a mélyen filozofikus szöveg pedig fölényes csavarral fordítja ki a káprázatvilágról meg Mája-fátyolról szóló divatos tételeket, hiszen „úgyse hiszi senki el magának, / Hogy amit lát, az tényleg van”. Ennek következményéről aztán ugyancsak érzékletes képet kapunk a refrénben, a kilencvenes évek elején volt valami különös bája annak, amikor a közönség punkosabb magja pogózás közben szó szerinti felhívásként értelmezte az „ami elér, azt ütöd-vágod” szavakat. Lovasin később talán a kelleténél jobban elhatalmasodott a népzene iránti vonzalom, az itteni, két zúzós rész közé illesztett műdalbetét azonban szintén telitalálat. Ha valaki feltenné nekünk a kérdést, mitől is volt olyan különleges a Kispál és a Borz, legelőször arra hívnám fel a figyelmét, hogy biztosan nem volt még egy olyan rockzenekar, amelynek a koncertjén a közönség teli torokból énekelt mézeskalácsszív alakú olajfoltokról, vagy üvöltött egy emberként olyan kifejezéseket, hogy „finom utalásféleképpen”. 

1. Húsrágó hídverő

Semmit nem gyűlölnek jobban a zenekarok, mint azt a kritikát, hogy „az első lemez volt a legjobb”, de hát mit csináljunk, ez elég sokszor így van. Ha a Naphoz Holddalt nem is tartjuk mindannyian a legjobb Kispál-albumnak, a Húsrágó hídverő esetében nem volt köztünk vita. Érdemes meghallgatni a dal albumverzióját meg a húsz évvel későbbi búcsúkoncerten játszott változatot. Alig van eltérés, mert az együttes is felismerte, hogy ez a szám úgy jó, ahogy van. A gyönyörűen egymásba fonódó, így együtt emblematikus basszus- és gitártémához Lovasi egyik legnagyszerűbb dalszövege társul. Ő interjúkban gyakran fel szokta hozni azt a – talán Keresztesi Józseftől származó – bölcsességét, miszerint az a különbség vers és dalszöveg között, hogy egy verset egyetlen rossz sor is tönkre tud tenni, míg a dal akkor is működik, ha csak egyetlen jó sor van benne. Nos, a Húsrágóban csakis nagyon jó sorok vannak, tele bizarr, mesei allúziókkal és állati-szexuális motívumokkal, noha Dióssy jogosan teszi fel a kérdést a búcsúkoncertes Kispálfilmben: „ki az, aki húst rág, és hidat ver?” Ugyanitt megtudjuk azt is, hogy Lovasi egyszer meglátta az egyik csoporttársa tagbaszakadt pasiját az egyetemen, és egyszerűen beugrott neki, hogy ez a csávó olyan húsrágó-hídverő. De felesleges is ilyesmivel piszkálódni, hiszen magában a dalban is bevallja: „én idáig jöttem, most dolgozzon a lelkem”. Ez a két csodálatos versszak éppen úgy lehetőséget teremt pszichoanalitikus mélyfúrásra, mint poszthumán filozofálgatásra vagy a „felszabaduló” magyar társadalom allegóriáját kereső értelmezésre: a szürrealista avantgárd egyetlen tökéletes, háromperces számban.

Kiemelt kép: Csóti Rebeka /24.hu