Kultúra

Házimozi: Mikor nézzük végig minden idők egyik legjobb sorozatát, ha nem most?

A csütörtöki ajánlatunk nem film, hanem sorozat, méghozzá egy elég hosszú, viszont annál jobb: ez a Mad Men - Reklámőrültek, amihez kétségtelenül idő kell. Abból viszont most kicsit több is van.

Az AMC 2007-ben indult sorozata a témáját illetően minden volt, csak olyan sorozat nem, amely hétről hétre nézők millióit köti a tévék elé: egy reklámcég és dolgozóinak sorsát követte végig a hatvanas éveken. Matthew Weiner sorozata azonban mindenkire rácáfolt, és hét teljes évadot is megért, mielőtt alkotói elbúcsúztatták – nem a csatorna vette le a műsorról valami oknál fogva, hanem Weiner döntött így, hogy 1970-be érve elengedi Don Draper és a többi szereplője kezét. Ez azt is jelenti egyben, hogy a teljes Mad Ment nem lehet ledarálni egy hétvége, de még egy hét alatt sem, hanem hosszabb időt vesz igénybe.

Itt vallom be, hogy első nekifutásra nekem nem is sikerült, pedig tetszett ugyan, de úgy a második évad idején már nem is emlékszem, hogy miért, de elengedtem, voltak épp aktuálisabb és izgalmasabb sorozatok talán, amelyek jobban lekötöttek, vagy csak szimplán kicsit meguntam. Elég annyi, hogy most viszont annál nagyobb lelkesedéssel vettem fel újra a fonalat, és a járvány első három hetét gyakorlatilag végigkísérte a sorozat, és a mai eszemmel nem is értem, miért hagytam abba annak idején. Az összes karakter, az iskolateremtő vizuális megjelenés, az autentikus történelmi, társadalmi és kulturális háttér, mind-mind amellett szól, hogy nézni kell, ahogy a folyton elbukó, de pont ezért emberi hősök élik az életüket. Az sem mellékes, hogy hibátlan színészi alakítások keltik életre őket, a főszereplő Jon Hammtől kezdve January Joneson át az azóta nagy utat megtevő Elisabeth Mossig.

Mad Men. Photo by Ron Jaffe/AMC – © Copyright: AMC 2012

A Mad Men első öt évada tényleg hibátlan, én a hatodiknál kezdtem úgy érezni, hogy kezd kicsit kifulladni és szappanoperaszerűbbé válni a sorozat, egyre erőltetettebb fordulatokkal, de még így is köröket vert a legtöbb riválisra, a finálé pedig biztos kézzel tette földre a projektet. A március közepe óta tartó szobafogság alatt se kenyeret sütni nem tanultam meg, sem összességében nem érzem, hogy jobb ember vált volna belőlem, de legalább ezt a sorozatot tényleg végignéztem.

(Mad Men – Reklámőrültek, 2007-2015, 7 évad, 92 rész. A sorozat a Netflixen látható.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik