Jelenlegi, frusztráló, ijesztő és unalmas helyzetünkben megváltozik a képek jelentése. Nem tudjuk ugyanúgy nézni a jelenetet, amelyben A boldogságvirág főhőse fertőtleníti a kezét, majd gumikesztyűt és arcmaszkot húz, mint egy hónappal ezelőtt. Lehet, hogy egy év múlva ennek a rövid képsornak már nem lesz kísérteties hatása, mert a filmek szerencsére az örökkévalóságnak készülnek. Most hiányoljuk az aktuális mozifilmeket, de előbb-utóbb láthatóak lesznek, és végül ők fognak nyerni, meg a közönség.
Valamit azért nyertünk már most is, mert a szobafogságra ítélt emberiség megsegítésére egyre több forgalmazó hozza előbbre a filmek streaming-bemutatóját. A boldogságvirágot február közepén mutatták be a magyar mozik, egy hete pedig már a mozijegyár harmadáért meg lehet nézni a forgalmazó Vimeo-csatornáján. Meglepően időszerű premiernek tűnik: mintha Jessica Hausner rendezése pont egy ilyen válságos időszakra várt volna, hogy a közönség rátaláljon, és hirtelen aktuálisabbnak érezze, mint korábban. Fogadjuk hát be otthonunkba A boldogságvirágot, és szenteljük neki a figyelmünket!
Ez az előző mondat már a film cselekményéről szól, a történet középpontjában álló növény ugyanis éppen így képes túlélni. Laboratóriumban nemesített virágról van szó, amelynek pollenje megnyugtatja, ellazítja azt, aki belélegzi, és serkenti az oxitocin, közkeletűbb nevén a „boldogsághormon” termelését az emberi szervezetben. Szaporodni viszont nem tud, mert óvatos nemesítője, Alice (Emily Beecham) így állította össze a növény biológiai rendszerét.
Csakhogy az Alice kamaszfia után Jancsikának (az eredetiben a kevésbé népmesei hangzású Little Joe-nak) keresztelt növénybe kódolt, legfőbb evolúciós parancs a nemesítők szándékai ellenére is a túlélés, a növény pedig kisvártatva engedelmes hódolókat kezd gyűjteni magának a hősnő munkatársai, majd családja köreiből. A Jancsika pollenjét belélegző emberek egy kicsit udvariasabbak és kedvesebbek lesznek, mint korábban, de gyanúsan érzelemmentessé válnak, és inkább ne akarjuk megtudni, mire képesek, hogy életben tartsák a növényt.
Hausner filmjének műfaji forrásvidéke az ötvenes évek tudományos-fantasztikus horrorja, az inváziós történetek. A testrablók támadása vagy a Thing from Another World a hidegháborús paranoia emblematikus filmjei voltak, a zombivá vált szomszéd képe egészen nyilvánvalóan a szovjetektől és az illegális kommunistáktól való társadalmi félelemre játszott rá. Sőt, a Thing from Another Worldben – ugyanannak a novellának az adaptációjában, amelyből később John Carpenter rendezte meg A dolgot – vagy A triffidek napjában konkrétan növényalapú életformák fenekedtek az emberiség ellen, az osztrák Hausner tehát jól ismert zsánermintákat elevenít fel. A legfontosabb különbség e filmek és A boldogságvirág között, hogy Jancsika nem kívülről érkezik, nem földönkívüli, hanem mi, emberek hoztuk őt létre.
Ez a döntő eltérés rögtön fel is veti annak a lehetőségét, hogy Hausner filmje áttételesen inkább lelki nyavalyákról, pszichológiai defektusokról szól, mintsem fantasztikus rémségekről. Alice-nek kötődési problémái vannak: egyedül neveli a fiát, de egyre jobban távolodnak egymástól, kollégája udvarlási kísérleteit pedig feszülten utasítja vissza. Hausner, aki rendezett már thrillert (Hotel) és melodrámát is (Őrült szerelem), nem döntötte el határozottan, hogy érdemes-e az érzelemkifejezésről szóló allegóriává formálnia a történetet, ez pedig furcsa határhelyzetbe kényszeríti A boldogságvirágot: egy kicsit testrablós horror lesz, egy kicsit a szeretetlen anya története, de egyik sem igazán.
Viszont mindkettőnek nagyon szép. Hausner pont olyan gondosan rendezi be a képeit, mint hősnője Jancsika géntérképét. Átgondoltan, talán kissé hivalkodóan ügyel a színkezelésre – szinte festőként, nyers színekből és a virág ördögpirosából keveri ki a képeket –, és rendszeresen olyan elmélázva közelít rá arra, ami szereplői mellett van, mintha jelezné,
Ez a rideg távolságtartás, ez az antihumanista – vagy, ha a virág tudatmódosító hatásából indulunk ki, poszthumán – attitűd meglehetősen kényelmetlen filmélménnyé teszi A boldogságvirágot.
Ezzel nincs is semmi probléma, ám helyenként úgy érezni, ceruzával-vonalzóval tervezték meg a koncepciót, és minden egyetlen kérdés felé mutat: rosszul vagy jól járunk azzal, ha Jancsika átveszi testünk és elménk felett az uralmat? Érdemes-e ragaszkodnunk hamisítatlan emberi mivoltunkhoz, ha pont ezáltal tesszük magunkat és másokat képtelenné a boldogságra? Bonyolult kérdések, és Hausner inkább csak pedzegeti őket, mintsem alaposan végiggondolná. De pedzegetésnek A boldogságvirág több mint izgalmas.
A boldogságvirág (Little Joe), 2019, 105 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10
