Kultúra

Egy hétig ingyenesen nézhető több díjnyertes dokumentumfilm

A Magyar Dokumentumfilmesek Egyesülete (MADOKE) hat dokumentumfilmet tesz elérhetővé,

megnézhetjük a Gettó Balboát (Bogdán Árpád), a Könnyű leckéket (Zurbó Dorottya), a Nagyi projektet (Révész Bálint), a Puskás Hungaryt (Almási Tamás), a Driftert (Hörcher Gábor) és a Mignont (Oláh Kata) is.

Az akció február 3. és 9. között tart, és az egyesület célja, hogy népszerűsítsék a minőségi kreatív dokumentumfilmeket, megismertessék ezeket a hazai és nemzetközi közönséggel, valamint összehoznák az alkotókat és a döntéshozókat.

A MADOKE elnöke Józsa László producer, és olyan alkotók csatlakoztak hozzájuk, mint Almási Tamás, Sós Ágnes, Pálos György, Ferenczi Gábor vagy az On the Spot készítői. Oláh Kata rendező, producer és elnökségi tag azt is elmondta, hogy szeretnének együttműködni más kezdeményezésekkel is, többek között a most véget ért Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztivállal (BIDF), Verzió Nemzetközi Emberi Jogi Dokumentumfilm Fesztivállal, a Dunadockkal vagy a Kinedok.sszal is.

Az egy hétig ingyenesen elérhető filmeket a MADOKE oldalán lehet megnézni, és a tavaly a BIDF-en is levetített Gettó Balboa is szerepel a listában, amiről a következőket írtuk: „A Gettó Balboa doksi-, sport és szociofilm egyben, főhőse Misi bácsi, az egykori maffiózó, aki egy életveszélyes lövés és a börtön után megtért, azóta pedig a nyócker fiataljait igyekszik távol tartani a drogtól és a balhézástól a sport, konkrétan az ökölvívás segítségével, valamint Zoli, az egyik tanítványa, aki messze nem csak hobbiként bokszol, hanem komoly céljai vannak a sportban.”

Ki lehet törni a nyomorból, csak egy példakép és egy pici támogatás kell
Egyetlen ember is megmenthet néhány tucat gyereket a méltó életnek. Hogy ez mennyire így van, azt a Gettó Balboa című doksi alkotói mutatnák meg a legesélytelenebbeknek.

Bogdán Árpád filmje 2018-ban elnyerte az Ake Dikhea? Roma Filmfesztivál legjobb filmjének járó díját, 2019-ben a legjobb dokumentumfilmnek és a legjobb operatőrnek járó Magyar Filmdíjat, valamint a Pekingi Filmfesztivál dokumentumfilmes szekciójának díját.

A filmekről érdemes a kezdeményezés oldalán tájékozódni, és még kereken egy hetünk van mindegyikre.

Kiemelt kép: MADOKE

Ajánlott videó

Olvasói sztorik