Kultúra filmkritika

Kinyírták a nagypapát, James Bondnak egy szót se!

Ki ne lenne kíváncsi rá, ahogy kinyomoznak egy jó kis véres gyilkosságot? A Tőrbe ejtve ezt kínálja, meg egy kicsivel többet is. Rian Johnson rendező társadalomkritikával próbálkozik, de megmarad a felszínen. Nem baj, ott is jól érezzük magunkat.

Miután bemutatták a Skywalker korát, a közösségi oldalakat elárasztották a Rian Johnsonnak hálálkodó üzenetek. Egyre többen érzik úgy, hogy az új Star Wars-trilógia egyetlen jó filmje az általa rendezett Az utolsó jedik, aminek különleges volt a látványvilága, és olyasmi is történt benne, aminek az eredeti változatát nem találtuk meg a klasszikus trilógiában.

A szenvedélyes és kissé eltúlzott reakcióktól függetlenül annyi tényleg látszik, hogy Rian Johnson jól jött ki a Star Wars-os körből. Korábban izgalmas műfaji kísérleteket rendezett közepes költségvetésből, Az utolsó jedik után viszont sokkal több pénzt is rá mernek már bízni, és a Tőrbe ejtve alapján úgy tűnik, egyre inkább olyan lesz a renoméja, mint Wes Andersonnak: a sztárok sorban állnak nála, hogy rafinált történeteiben új oldalukat is megmutathassák.

Fotó: Freeman Film

Johnson első nagyjátékfilmje, a Beépülve gimnáziumi közegben játszódó detektívnoir volt, a Szélhámos fivérek pedig romantikus, kosztümös gengszterfilm. Mindkét film jól mutatta, hogy a rendezőt érdeklik a bűnügyi műfajok, kis csavarral. Ilyen előzmények után aligha meglepő, hogy éppen ő vállalkozott a moziból mára teljesen kikopott krimi felélesztésére.

Sőt, a Tőrbe ejtve valóságos turbókrimi!

Látványosan az Agatha Christie-féle zártszobás rejtélyre épül, a vidéki kúria, a gazdag család és a szolidan kizsákmányolt személyzet pedig ugyanúgy helyet kaphatott volna Christie valamelyik száz évvel ezelőtt írt regényében, mint ebben a kortárs történetben.

A Tőrbe ejtve tehát anakronisztikus stílusparódiaként indul, amelyben 85. születésnapjának éjjelén valaki megöli a dúsgazdag krimiírót, és az egész család gyanús. Mint kiderül, Harlan Thrombey (Christopher Plummer) kegyeiből egyszerre esett ki a csélcsap vő (Don Johnson), az írót kitartóan pumpoló meny (Toni Collette) és a kiadóvállalatot igazgató legkisebb fiú (Michael Shannon), a léha unokáról (Chris Evans) nem is beszélve. A paródiaexpressz masinisztája a nevetséges akcentussal ripacskodó magánnyomozó (Daniel Craig), akit az újság az „utolsó úri detektívnek” hirdet, de a mai világban eleve balféknek tűnik, és alkalmankénti megvilágosodásai ellenére tulajdonképpen a film végéig az is marad. Craig láthatóan élvezi, hogy végre nem James Bondot kell játszania – sőt, hülyére veheti a figurát –, de a többi szereplőnek is a jutalomjáték lehetősége lebeghetett a szeme előtt egy olyan történetben, amelyben végre nem kell senkit számítógéppel megfiatalítani vagy szupererejűvé varázsolni.

Fotó: Freeman Film

És persze ki ne szeretné megnézni, ahogy kinyomoznak egy jó kis véres gyilkosságot? Én bármikor vevő vagyok az ilyesmire, az a tény viszont, hogy Rian Johnson ilyesmivel házal a moziban, bár kétségtelenül szívderítő, különösebben nem teszi érdekes filmmé a Tőrbe ejtvét. Akkor tehát mi indokolja az ódivatú műfajválasztást? Túlmutatnak-e önmagukon A vihar kapujábant rutinból idéző, trükkös flashbackek és más, tolakodóan önreflektív megoldások?

Nos, igen is meg nem is. A parodisztikus túlzások, túltekert rejtélyek és mesebeli karakterek – élükön Harlan gondozójával (Ana de Armas), aki fizikailag képtelen hazudni – részben öncélúak, és a műfaj előtti tisztelgés meglehetősen unalmas gesztusát jelzik.

Johnson számára a krimi annyira komoly, mint egy Cluedo-parti, de ennek megfelelően ügyel rá, hogy pompásan nézzen ki a játéktábla.

A Tőrbe ejtve ebből a szempontból is olyan, mint egy Wes Anderson-film: látszik, hogy a rendezőnek nagyon fontos volt az utolsó rejtett ablak és dohányzóasztalra ejtett könyvecske is, a karakterek pedig voltaképpen ugyanúgy a gondosan berendezett miliő sakkfigurái, mintha maguk is a dolgozószoba sarkában felállított készlethez tartoznának. Mesterkéltségük egyáltalán nem bántó, mert ehhez a csavaros és jópofa történethez nem kellenek igazi emberek, de legalábbis megjegyzendő, hogy Johnson nem is próbálkozik hitelesnek látszó vagy a legegyszerűbb sémákon túlmutató személyiségrajzokkal.

Fotó: Freeman Film

Ezt mindössze azért fájlalhatjuk, mert a stílusimitáción túl a Tőrbe ejtve mégiscsak megpróbálja valahogy aktuálissá és relevánssá tenni régimódi nyomozástörténetét, amit persze a kor követelményeinek megfelelően egy pont után thrillerbe, egy jelenet erejéig pedig akciófilmbe fordít. A Thrombey család valóban a korokon átívelő gazdagságot képviseli, ezért is emlékeztet annyira a világuk az Agatha Christie-krimik elit miliőjére. A melléjük helyezett, őket szolgáló cselédlány – itt gondozónak hívják, de a lényeg ugyanaz – viszont bevándorló, ez pedig egy csapásra mindenkinek eszébe jut, mikor a családi örökség a nyomozás közben veszélybe kerül. Johnson kéjes élvezettel figurázza ki a zsúrfiúnak öltözött altrightos hülyegyereket és a felszínesen szolidáris családtagokat is („szerintem ott kellett volna lenned a temetésen, de le lettem szavazva”). A tanulság, amire jut, szelíden és bohókásan ugyan, de egybecseng a Joker végkövetkeztetésével: az uralkodó osztály megérett a bukásra.

Azt azért nem mondanám, hogy ez a tanulság túlságosan bonyolult lenne, de hát a Tőrbe ejtve nem egy túlságosan bonyolult film. Végeredményben nem több egy kellemes kriminél. De ki mondta, hogy annak, különösen manapság, nem lehet örülni?

Tőrbe ejtve (Knives Out), 2019, 130 perc. 24.hu értékelés: 7,5/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

A cikkhez ide kattintva szólhatsz hozzá.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.