A szerelemben, a párkapcsolatban nemcsak a résztvevők neme és orientációi, de mennyisége szerint is ezerféle árnyalat van, köztük sok olyan, ami elsőre igazán álomszerűen hangozhat, de azért a cikk végére az is kiderül, hogy mennyi munkával jár az, hogy emberek úgy éljenek, ahogy igazából szeretnének. Viszont ha a felbomló kapcsolatok és a félrelépések arányait nézzük, akkor lehet, hogy nem ártana beletenni a képletbe némi szellemi és érzelmi erőfeszítést az alapvetésként kezelt monogámiához képest. Ami nem feltétlenül jelent egyenes utat egy etikus nem monogám kapcsolathoz – ez nem egy kampánycikk –, de akár jelenthet azt is. Pride hónap van, ami messze többről kellene, hogy szóljon, mint a szivárványos konzumünnepről és az ügyeletes megzavaróiról, így adja magát némi párkapcsolati látókörszélesítés.
Monogám vagyok, de
Az etikus non-monogámia szóösszetétel egyik fele, talán, érthető: a non-monogámia annyit tesz, hogy az exkluzivitás a párkapcsolat valamely vagy több vetületére nem lesz érvényes. A monogámia a szó szerint értelemben azt jelenti, csak egy házastársa van egy embernek, ám ma már nem csak a házasságra, hanem a párkapcsolatokra általában használjuk, amikor arról beszélünk, hogy a kapcsolatban a felek exkluzívan csak egymással vannak intim érzelmi és szexuális kapcsolatban, esetleg életközösségben, más romantikus vagy szexpartner nincs és nem is lehet a képletben. Ezzel szemben a nem monogám kapcsolatokba bekerülhetnek további szereplők.
Eddig kerek és érthető, láttunk is már ilyet, de mit jelent az összetételben az „etikus” szó? Leginkább a lényeget: azt, hogy a kapcsolatban részt vevők mindegyike pontosan tudja, hogy nem csak ketten vannak/lehetnek, sőt, nem csak tudja, de így is akarja. Magyarán, míg a „sima” nem monogám kapcsolatban valaki nincs tisztában azzal, hogy milyen is az a képlet, amiben ő részt vesz, addig egy etikusan nem monogám kapcsolat átlátható. Előbbire – amit nem etikus nem monogám kapcsolatoknak nevezhetnénk – tipikus példa a megcsalás és a házasságtörés: Legalább két brutális nagy hazugság, titkolózás, az igazság kiderülése és a vele járó bizalomvesztés és válság csak idő kérdése. Néha egész sok időé, és ez még tragikusabb: emberek élnek évtizedeket konstans hazugságban. Az etikus non-monogámok erre a hazugságra mondanak nemet – miközben ugyanígy nem akarnak csak egy partnerrel együtt lenni.
Így, bár a kérdésre, hogy mi kell egy etikusan nem monogám kapcsolathoz, van egy sor lehetséges válasz – informált és lelkes konszenzus, őszinte és folyamatos kommunikáció, önbizalom, önismeret, önreflexió, empátia, és a kisajátítás elengedésének képessége –, ezek közül a legfontosabbként mindenki a kommunikációt jelöli meg. Nagyon, nagyon sok kommunikáció, valós idejű, őszinte, bevállalós, kemény, esetenként fájdalmas beszélgetések kellenek egy ilyen képlet működtetéséhez. Erre két okból is szükség van: egyrészt, mert egy ilyen kapcsolatnál az átlagos kapcsolatoknál jóval pontosabb szabályrendszert kell lefektetni, másrészt, mert aztán a működtetéshez is elengedhetetlen a folyamatos, őszinte visszacsatolás.
Míg a monogám kapcsolatban az esetek döntő többségében egy szabály van, az is kimondatlan, jelesül, a teljes hűség elvárása érzelmi és szexuális értelemben is, addig az etikus non-monogámiában bele kell menni a részletekbe, és lefektetni, hogy, hm, leginkább, hogy kit lehet lefektetni. Túl a humorkodáson egy ilyen kapcsolatban a felek megbeszélik azt is, hogy mi fér bele a nem kettejük között történtekbe, csak szex, vagy randizás, esetleg romantikus kötődés is, szexben minden vagy csak bizonyos dolgok, illetve hogyan biztosítják a szexuális egészséget. Fontos, hogy a partnerek megbeszéljék azt is, hogy milyen mélységig szeretnének tudni arról, hogy párjuk kivel mit csinál, van, akinél a „nem kérdezed, nem mondom” szabály érvényesül, mások a teljes átláthatóságra szavaznak, és a két végpont között számos egyéb megoldás is lehet.
Ásó, kapa, szexhiány?
Természetesen az etikusságnak az is feltétele, hogy nemcsak mindenki tudja, mi van, de mindenki akarja is azt, ami van, ezt jelentette az előző bekezdés elején az informált és lelkes konszenzus kifejezés. A beleegyezésre, konszenzusra – angolul consent – egy fontos jelző tapad e témában, a lelkesedés: etikus nem monogám kapcsolatot Ezért is hívják az etikus non-monogámiát más szóval konszenzusos non-monogámiának: nem vagyunk monogámok, ezt mi tudjuk, és pont így is akarjuk. Egyébként a lelkes beleegyezés – angolul enthusiastic consent – minden szexuális közeledés alapja is kellene hogy legyen, de ez más téma.
Önbizalom, önismeret, önreflexió, empátia és a kisajátítás elengedésének képessége – áll még a hozzávalók felsorolásában. Ez a belső, lélektani része az etikus non-monogámiának az, ami alapvetően elválasztja azokat, akiknek való ez a kapcsolattípus azoktól, akiknek nem való. Ugyanis lehetünk mi bármilyen profi kommunikátorok, bármennyire empatikusak, akarhatjuk bármilyen lelkesen, közös megegyezéssel azt, hogy etikus nem monogám kapcsolatban éljünk, ha a lelkünk erre nem alkalmas. Ennek lehetnek terápiás alapjai is, amelyeken lehet dolgozni – az önbizalmon, a féltékenységen például tipikusan lehet –, ám azt sem szabad elfelejteni, hogy különféle lelkialkatok léteznek, és mindegyikhez más passzol.
Itt jön képbe az önismeret, azt ugyanis nekünk magunknak kell kiderítenünk, hogy alkalmasnak érezzük-e magunkat egy efféle kapcsolatra. Ha nem, az is rendben van, és ha azt gondoljuk, hogy igen, majd kiderül, hogy mégsem, az is, csak legyen a válasz mindig őszinte és önazonos. Az etikus non-monogámiával kapcsolatban leggyakrabban felmerülő kérdés is ide kapcsolódik: mit kezd egy ilyen kapcsolat a féltékenységgel? Figyelmes olvasó talán már sejti a választ: kibeszéli. Leülteti partnerét/partnereit, és higgadtan elmondja, hogy mit érez, miért érzi azt, és mi segítene neki. A féltékenység leggyakoribb oka egyébként is a bizonytalanság, a kétely, az, ha nem tudjuk, mi történik, az etikus nem monogám kapcsolatok kommunikációs gyakorlata pedig erre adhat megoldást.
A swingerklubon túl
Etikus nem monogám kapcsolatból sokféle van. Ide tartoznak a swingerek, akik, ugye, párcserében utaznak, többnyire erre szakosodott rendezvényeken, itt a párkapcsolaton kívül csak szexuális kapcsolat fér bele, az is többnyire úgy, hogy a pár effektíve ott van az eseménynél is. A klasszikus poligámia is ide sorolandó, bár ott az etikusság csak a törvényi értelemben valósul meg, a konszenzusosság nem feltétlenül. A legismertebb etikusan nem monogám kapcsolattípust kellően ködösen nyitott kapcsolatnak nevezik, ami ezer dolgot jelenthet, de a legtöbbször arra utal, hogy a pár érzelmileg monogám, de a felek számára belefér a szexuális kalandozás. Ennek egyik altípusaként létezik az elsődleges és másodlagos partnerség intézménye: ez olyan nyitott kapcsolat, amikor az eredeti, elsődleges partner mellett nem több kis kaland, hanem egy, viszonylag tartós másik partner van, ám a két partner a szóhasználatból is sejthetően nem egyenrangú, a másodlagos partner jellemzően csak szexpartner.
Az utóbbi években kezdtek el többet beszélni a poliamoria fogalmáról is, talán ez a laikusok számára legnehezebben felfogható formája az etikus non-monogámiának: a poliamoroknál ugyanis nemcsak a több emberrel megélt szexualitás, de a több emberrel megélt szerelem is része a megegyezésnek. A poliamoria filozófiája szerint a szerelem végtelen, bármennyi emberbe lehet szerelmesnek lenni, legfeljebb az idő és az erőforrások szabnak határt a dolognak. Még egy típusról érdemes szót ejteni, mert erről aztán tényleg csak a kink közösség keményvonalas tagjai tudnak: az úgynevezett párkapcsolati anarchia koncepciója szeretné lebontani a klasszikus határvonalakat szexuális, romantikus, és baráti kapcsolatok között. Szerintük a jelen társadalom ki nem mondott véleménye, mely szerint a szexuális-romantikus kapcsolatok értékesebbek a barátságoknál, hibás, és minden emberi kapcsolat sokféle lehet, és sokfelé fejlődhet idővel, így nem szabad lekorlátozni, kivel mit szabad.
Adja magát a kérdés, hogy miért nem jó az embereknek a régi jó monogámia? Miért akarnak ilyen kapcsolatot? Nos, erre, ha nem is teljesen, de valamelyest választ adhat a szimpla statisztika: a monogámia láthatólag sok embernél nem működik, máskülönben nem lépett volna már félre az átlagos amerikai nők tizenöt, a férfiak huszonöt százaléka, nem lenne ennyi válás és mindenki boldogan élne, amíg meg nem hal. Persze a kapcsolatok és házasságok végét messze nem csak a hűtlenség jelenti, de azért ez is egy indikátor. Emellett oka lehet az etikus non-monogámia népszerűségének, hogy a szexualitás értelmezése megváltozott, és az emberek egy része úgy éli meg, hogy megállapodni egyetlen partner mellett azt jelenti, hogy nem élhetik meg a szexualitásuk teljes skáláját. A non-monogámiában ezt megtehetik, miközben arról sem kell lemondaniuk, hogy komoly és bensőséges kötődésük legyen valakivel. A már emlegetett lelkialkatok is választ adhatnak erre a kérdésre: ha valaki úgy van huzalozva, hogy képes egyszerre több embert szerelemmel szeretni, etikus non-monogámiában ezt megteheti, ha valakiben nincsen féltékenység, vagy éppenséggel boldoggá teszi, izgalomba hozza, ha tudja, hogy a párja mással is együtt van, neki szintén beválhat egy ilyen kapcsolat.
Természetesen – ezt mondani sem kell – a monogámiával nincsen inherensen baj, aki arra vágyik, tegyen azért, főleg, hogy lehet ám a monogámiát is etikusan, átláthatóan, őszintén csinálni. és nem valósítható meg minden helyzetben. Egy bizonytalan, kölcsönösen függőségi kapcsolatban a nyitás az etikus non-monogámia felé nem biztos, hogy jó ötlet, hiszen tovább erősítheti a bizonytalanságot, mártírszerepet szülhet, és a féltékenység is pusztító méreteket ölthet. Van emellett vallási, szociális és (nép)egészségügyi vetülete is a dolognak, amit nem szabad kihagyni a számításból: a nem hagyományos kapcsolatokban élőkön komoly stigma lehet, hogy kiléptek a konvenciókból, ami újabb kommunikációs mestertrükköket igényel, és bizony, arra is fokozottan gondolni kell, hogy a nem kívánt terhességek és a nemi betegségek ellen védve legyenek a felek. Magyarán bármennyire is vonzóan hangozhat a szabadság és a több partnerrel járó izgalom, az etikus non-monogámia egy csomó személyes készséget és munkát igényel, és még ezzel együtt sem való mindenkinek. De ilyen is van, így is lehet élni, boldogan és kiteljesedetten, és ez akkor is így van, ha aprócska IQ-jú politikusok és követőik ettől nemzethalált vizionálnak.
Kiemelt kép:
