Nagyon egyszerű a képlet, soha nem akartam író lenni. Mindig építész szerettem volna lenni. És a harmadikos matematika és fizika jegyeim józanítottak ki, közepes volt mind a kettő. Megmaradt viszont, mint szerelem. Én vagyok a magyar irodalom egyik kibukott építésze, szándéktalanul, terven kívül megvalósult írója, költője
– mondta Térey János egy 2015-ös interjúban, aki építészeti struktúrák iránti kamaszkori szenvedélyét sikerrel ültette át verses regényeibe, csak kövek és gerendák helyett itt szavakból épített nagyívű szerkezeteket.
Térey Debrecenben született, ám a gimnázium után Budapestre került. A hőn áhított Műszaki helyett végül a Tanárképző Főiskolán és az ELTE Bölcsészkarán tanult magyart és történelmet, versei pedig már 20 éves korától kezdve megjelentek olyan irodalmi folyóiratokban, mint az ÉS, a Jelenkor, az Alföld, vagy a Holmi.
A 90-es évek második felében két évig a Cosmopolitan olvasószerkesztője volt, 1998-tól viszont szabadfoglalkozású íróként működött. Pályafutása során számos irodalmi elismeréssel tüntették ki. 1995-ben megkapta a Déry Tibor-díjat, 2001-ben József Attila, díjat, 2008-ban pedig az Aegon-díjat is. Utóbbit Asztalizene című verses regényéért ítélték oda neki, amely az első drámai költemény volt a díj történetében. Térey költészetet és prózát vegyítő műveiben sajátos mitológiát épített, miközben villámgyorsan reflektált a kortárs közéleti, popkulturális fejleményekre is.
Az Asztalizene cselekményét például a 2006. augusztus 20.-i vihar és az őszi zavargások ihlették, és egy budai étteremben összegyűlt elit társaság beszélgetéseit örökíti meg, amíg a városban megy az autóborogatás és kukagyújtogatás. Az akkori szereplők, ahogy a Protokoll figurái is, újra előkerülnek a három éve megjelent A Legkisebb Jégkorszakban, amely egy közeli apokalipszis gondolatával játszik el: diplomata hősei 2019-ben, az izlandi vulkánkitörés nyomán bekövetkező globális lehűlést próbálják meg átvészelni. Térey János legutóbbi műve a Káli holtak című regény, amely a zombifilmek divatos műfaját keverte össze a magyar színházi közeggel a budapesti értelmiség által belakott Káli-medencében.
A Káli-medence az a táj, ahol találkozik Isten munkája a teremtményeivel, ahol az ember a tájhoz méltó tevékenységet űz, megfelelő infrastruktúrát hozva létre. Általában. Legyünk őszinték, emberek nélkül a Káli-medence még szebb lenne, de akkor nem volna kinek elmesélni.
– mondta erről a Literának. A színházi közeg amúgy sem állt távol Téreytől, az elmúlt két évtizedben számos színházi munkája is volt, darabokat fordított és több művét is színpadra állították. Legismertebb az általa írt, wagneri ihletettségű drámaciklus, A Nibelung-lakópark. Ennek harmadik részét, a Hagen avagy a gyűlöletbeszéd címűt a Krétakör Színház mutatta be 2004-ben a budavári Sziklakórházban. Térey a tavalyi POSZT egyik főválogatója is volt, egy év alatt 180 előadást nézett meg, vele készült interjúnkban akkor azt mondta, elsősorban azért vállalta el, hogy a Káli holtakban ábrázolt közeg minél közelebb legyen a mai magyar színházi valósághoz. Ebben az interjúban beszélt a szekértáborokról és a magyar kulturális élet megosztottságáról is, szerinte közgondolkodásunk legnagyobb betegsége, hogy mindennapos hajlamunk van a megbélyegzésre.
Azt gondolni a másikról, hogy cselekedeteinek kizárólag politikai motivációi vannak. Azért nyilatkozik emide meg amoda, mert »mögöttes« szándéka van. Azért ír olyan könyvet, amilyet, és nem mást, mert imponálni szeretne valamelyik »oldalnak«. Azért vállal egy munkát, azért megy be a tévébe, mert stb. De az ember nem csak társadalmi lény, én például biológiai lényként is létezem. Ízlésem is van, nem csupán érdekeim. Magyarországon ma semmit nem lehet megúszni, ha akarod, ha nem, a homlokodra kerül valamilyen bélyeg
– mondta Térey, aki rendületlenül dolgozott, és nagy tervei voltak. A műveit gondozó Jelenkor Kiadó azt írja, hogy halálát valószínűleg szívroham okozta. A kiadó szépirodalmi főszerkesztője, Nagy Boglárka a Facebookon búcsúzott tőle:
Szerzőnk és barátunk elment. A legkiválóbb kortárs költőink egyike. Nem fog már rezdületlen arccal vagy kamaszos vigyorával belépni az ajtón. Nem tudja már befejezni a nagy vállalását, »élete regényét«, amin egy ideje már dolgozott. Felfoghatatlan, érdemtelen és igazságtalan. Április végén leadta új verseskötetét: Nagy tervekkel jöttem Rosmersholmba. Megszerkesztettük, s tervezgettük a szeptemberi megjelenést. Nem sejthettük, hogy a könyv alcíme: 2016-2019, valami egészen mást is jelenthet.
Térey halálhíre mindenkit váratlanul ért és megdöbbentett, a költőről azóta sorra emlékeznek meg pályatársai a Facebookon. Grecsó Krisztián is személyes hangvételű posztban búcsúzott tőle, megemlítve, hogy épp ma reggel akarta felhívni, és most nyitotta meg Térey közlésre váró esszéprózájának szövegrészletét, melynek címe: Megtudom a halálhírt:
Kiemelt kép: Fülöp Dániel Mátyás / 24.hu
