A gyémántok évezredek óta izgatják az emberiség fantáziáját: a legalább háromezer éve Indiában indult bányászatuk a XVIII. században, a brazil lelőhelyek felfedezésével kezdett óriási méreteket ölteni, ezzel párhuzamos pedig lassan kifejlődött a ma csillagászati összegeket megmozgató gyémántcsiszolóipar.
A mindössze szénatomokból álló gyémántok a legkeményebb ásványoknak számítanak, felhasználásuk így nem csak a divatiparra korlátozódik: az éves termelés négyötöde – a gyengébb fényű, színű és tisztaságú, de kemény és jó hővezető képességű darabok – vágást, fúrást, vagy épp őrlést végző gépek létfontosságú részeként végzi.
Van azonban egy csoportjuk, amely csak az utóbbi években kezdett igazán népszerűvé válni:
Kevésbé köztudott, de a mindössze saját porukkal csiszolható gyémántok nem csak színtelenek és víztiszták, vagy épp enyhén sárgásak lehetnek, hanem akár
A tisztaság mellett tehát a kőben lévő zárványoknak köszönhető szín is értéket befolyásoló tényezők: a piacon a főleg Indiában bányászott, kékesbe hajló színű, tiszta darabokért adnak a legtöbbet, a legszínesebb, de kevésbé értékes darabok pedig a százötven éve született dél-afrikai bányákban bukkannak fel.
A különböző színű drágakövek az ezredforduló óta egyre növekvő népszerűségnek örvendenek, az ékszertervezők, üzletek és aukciósházak pedig egyre szívesebben fordulnak a korábban kevésbé elismert színek felé, amelyek nagytestvéreit a világ legnagyobb gyémántjai közt kell keresnünk.
A Hope
Az Indiából egy kereskedőn át a Napkirályként ismert XIV. Lajoshoz került, eredetileg 112 karátos kék drágakő a világ egyik leghíresebbje, amely több újracsiszolás után ma Hope-gyémánt néven ismert.
A két éven át tartó újracsiszolása során 67 karátossá vált óriás a francia forradalomig az uralkodócsalád birtokában maradt, az azt követő két évtizedben azonban nyoma veszett, majd egy londoni kitérő után mai otthonába, New Yorkba érkezett.
A századfordulón még szerencsétlenséget, sőt, halált hozónak hitt Hope-ot korábbi tulajdonosainak egyike, Pierre Cartier készítette, tucatnyi kisebb gyémántot rejtő foglalatban csodálhatjuk meg.
A Tiffany-sárga
A valaha felfedezett legnagyobb gyémántok egyike, az 1878-ban, egy dél-afrikai bányából előkerült Tiffany Yellow nevében hordozza tulajdonosának és csiszoltatójának nevét: Charles Tiffany-ét, aki a 287,42 karátos követ 128,54 karátos ékszerré formáltatja.
Azóta mindössze három nő nyakában függött:
A Tiffany az ékszeripari vállalatok jó részével ellentétben egyébként már a XIX. században is bátran használta a sárga gyémántokat, hosszú évtizedekkel megelőzve a vetélytársakat.
Ahonnan a színek jönnek
Az ezredforduló előtti években megváltozó igényeket ma számtalan bánya szolgálja ki. Kiemelkedik közülük az 1983-ban Ausztráliában megnyitott Argyle.
Az ügyes marketinggel, pezsgő- és konyakszínűként bemutatott, színtelen társaiknál alacsonyabb árcímkével rendelkező gyémántok alig néhány év alatt méltó helyet vívtak ki maguknak a piacon, rövidesen pedig csatlakoztak hozzájuk a piros és rózsaszín társaik, amelyek itt a világ más bányáinál jóval gyakrabban – itt kerül felszínre az éves termelés kilencven százaléka – bukkannak fel.
Az árakat látva ezekben az esetekben már egyáltalán nem alkalmazhatjuk a pénztárcabarát jelzőt, hiszen a nem túl nagy karátértékek ellenére is csillagászati áron kelnek el a szép darabok: egy szív alakúra csiszolt, 2,09 karátos, Fancy purplish pink színbesorolású darab például öt évvel ezelőtt már karátonként 2,44 millió dollárért, azaz félmilliárd forintért kelt el.
Hírességek tette le a voksát a különleges kövek mellett:
Nem kell azonban súlyos százmilliókat fizetnünk azért, hogy egy szép színű gyémánttal gazdagodhassunk, hiszen a gyémántok bevett módszernek számító mesterséges színkezelése jóval olcsóbb az árnyalatukat hosszú évmilliókkal ezelőtt elnyert társaik megvásárlásánál. Sajnos erre a hamisítók is régen rájöttek, így nem árt biztos forrásból beszerezni a színes gyémántokat.
A fekete gyémántok
Magyarországon is találkozhatunk érdekes gyémántokkal: a közel kétszázötven éves múltra visszatekintő, az 1773-ban született Első Magyar Királyi Zálogház utódjaként létező
Az 1841-ben, Brazíliában felfedezett, de a Dél-Afrikai Köztársaságban is fellelhető szokatlan gyémánttípus keletkezéséről még ma sem tudunk mindent, a legtöbb darabjuk azonban megolvadt felszínt mutat, így az sem kizárt, hogy egy meteor becsapódásának, vagy egy szupernóvának köszönhetjük őket. Más kutatók inkább a felszín alatt kétszáz kilométerrel húzódó köpenyben sejtik a születési helyét, ahonnan a drágakövek a vulkáni kürtőkön át juthattak a felszínre.
A sötétszürke vagy fekete gyémántoknak sokáig csak az iparban jutott hely: keménységük miatt vágó- és csiszolószerszámok részeit alkották, mára a többi fekete díszítőelemmel és drágakővel, így az ónixszal, a bakelittel, a zománccal, valamint a fekete spinellel egy szintre került. Napjainkban a platinával és fehérarannyal párosítva szebbnél szebb ékszerek készülnek belőle.
A cikk megszületéséhez Hercsik Anita drágakőszakértő, a BÁV Akadémia tanárának írását is felhasználtuk.
