Lillafüred nevét, illetve a Palotaszálló évszázados kastélynak tűnő óriási tömbjét jó eséllyel minden magyar ismeri, de azt nem csak a völgyben fekvő tó, hanem az épület belső szépsége és környezete miatt is lenne okunk ismerni.
A XIX. század derekáig vasművesek fémfeldolgozó telepeivel, a hámorokkal pöttyözött, barlangot és csodás tavat rejtő vidék szívében a jogászként helytörténészként és költőként is ismert Szűcs Sámuel, Herman Ottó későbbi sógora látta meg a fantáziát, majd változtatta azt a Miskolcról kikocsizók kedvenc pihenőhelyévé.
A Petőfi Sándor, Herman Ottó és Kazinczy Ferenc által is méltatott, 1882 óta Lillafüredként ismert terület igazi fejlesztésére végül a századforduló előtti évekig kellett várni: 1892-ben átadták a Nagy-Szállót, 1898-ra pedig tizenegy villa jelent meg a telepen.
Bethlen-Füred helyett Lillafüred
Az első tervek szerint a település a miskolciak Bethlen András miniszternek való hálája jeléül a Bethlen-Füred nevet kapta volna, a megajándékozni vágyott azonban inkább keresztlánya, Vay Erzsébet becenevét, a Lillát ajánlotta.
A nő épp ekkor készült ugyanis férjhez menni Pejasevich Tivadar horvát bánhoz, Bethlen pedig jó eséllyel nászajándékként gondolt az ötletre.
A ma is látható jókora épületre azonban még évtizedeket kell várni, hiszen a kormány előzetes terveivel ellentétben inkább a Tátrában valósította meg a grandiózus terveit.
Az első világháború, illetve a trianoni döntés utáni gazdasági károkból való kilábalás nehézségei miatt a szálloda tervei csak 1924-1925-ben készültek el, melyeket a gellérthegyi Sziklatemplomot tervező, fél évszázados pályája során számtalan műemléket megmentő Lux Kálmán (1880-1961) szignózott.
A Mátyás-korabeli palotákra emlékeztetni kívánó neoreneszánsz Palotaszálló építésének munkálatai végül két évvel később, 1927 tavaszán indultak meg, az erre látogatók pedig néhány évvel később már a kitermelt kő és föld felhasználásával készült függőkerttel, halastóval, golfpályával, frissen feltárt cseppkőbarlangokkal, síugró sánccal és felvonóval ellátott sípályával, valamint az ország legnagyobb (mesterséges) vízesésével találkozhattak.
A nevüket az Anjou uralkodóházról, Mátyásról és feleségéről, Aragóniai Beatrixról, valamint Nagy Lajosról és a Hunyadiakról kapott termek, valamint a négy helyett végül két toronnyal 1930-ra megszületett komplexum a kor legmodernebb magyar épülete volt, központi hűtőszekrénye, illetve a szobákban elhelyezett széfek pedig igazi újdonságot jelentettek az országban – mindezek fényében nem is meglepő, hogy a magyar film hőskorának egyik legsikeresebb darabja, az 1934-ben bemutatott Meseautó tekintélyes részét is itt forgatták.
A helyzetet a második világháború sem változtatta meg számottevően: a berendezés több mint fele egy raktárban élte túl a legsötétebb éveket, 1950-re, a szakszervezeti (SZOT-) üdülővé válás évére pedig az eltűnt darabok jó részét is sikerült visszaszerezni, vagy épp pótolni.
A szocializmus évtizedeiben a sztahanovista mozgalom élharcosai fordultak meg itt, de a magyar kórusok és írók éves találkozóit is az épületben tartották, sőt, 1956-ban a melbourne-i olimpiára készülő magyar sportolók is itt gyűjtöttek erőt az ausztráliai útra.
A nyolcvanas évek derekán indult, több mint egy évtizeden át folyó munkáknak köszönhetően az épület a modernizálás mellett visszanyerte régi fényét, sőt, a berendezés a kádári évtizedekben az ország különböző részeibe vándorolt darabjai is visszakapták eredeti helyüket.
A rendszerváltásig egycsillagos hotel mindezeknek köszönhetően előbb három, majd négycsillagos, a nyugodt pihenéshez mindent megadó, békés környezetben fekvő szállodává alakult.
Kiemelt kép: Hunguest Hotel Palota
