Kultúra filmkritika

Így még biztosan nem láttuk a magyar szabadságharcot

Kárpáti György Mór első filmje, a Guerilla 1849-ben, a szabadságharc leverésének időszakában játszódik. Nem az epikus, hősies történelmi mesét érvényesíti, hősei szurtos képű, elveszett fiúk az erdőben.
Korábban a témában:

Hol vannak az új magyar történelmi filmek? – tette fel a kérdést néhány kormánypárti publicista az utóbbi hónapokban. Ezek az emberek természetesen nem felejtették el, hogy elkészült a Saul fia, az 1945 vagy a Napszállta. Nem, ők másfajta történelmi filmekre vágynak: bár pontosabban nem határozták meg, mifélére, sejthetően olyanra, amely hősökről, és nem gyarló átlagemberekről vagy egyenesen bűnösökről szól, és amelyben a magyar nemzeti identitás megerősödik. Ez a fajta történelemszemlélet is szülhet jó filmeket, de az utóbbi harminc év magyar filmgyártásából sajnos most egy sem jut eszembe.

Kárpáti György Mór Guerillájában sincsenek hősök. A magyar történelemnek egy olyan időszakában játszódik, az 1848–49-es forradalom és szabadságharc időszakában, amelyre joggal lehetünk büszkék. Mégis ennek a nagy történetnek a legkevésbé hősies szeletét mutatja be a Guerilla: azokat a heteket, hónapokat 1849-ben, amikor a szabadságharc már megbukott, de a szétkergetett, bujdosó magyar honvédek közül néhány csapat még ellenáll. Belül már tudják, hogy legyőzték őket, de sokan még maguknak sem ismerik be, mert akkor

sokkal nehezebb lenne elszámolniuk halott bajtársaik nyomasztó emlékével, az otthon hagyott családjuk sorsa felett érzett bizonytalansággal.

A Guerilla főhőse, Maura Barnabás katonának állt öccsét keresi valahol Magyarországon. Mikor megtalálja, kiderül, hogy nem mehetnek még haza, mert a testvére sérülésből lábadozik. Hogy elkerülje a megszégyenítést, amely a fáradt és elkínzott, csak az uniformisukra büszke katonák részéről várna rá, Barnabás azt hazudja, hogy őrmesteri rangban szolgált. Nincs más választása, mint hogy maga is a bujdosók közé álljon, és bízzon benne, hogy öccsével együtt talán túlélik a szabadságharc dicstelen végjátékát.

Fotó: Guerilla

Kárpáti György Mór rendező két korábbi kisjátékfilmjében, az Erdőben és a Provinciában is kívülálló, félszeg férfihősöket mozgatott, akiknek természeti környezetben, idegen közegben kellett helytállniuk. A Guerillában ugyanezt a sémát helyezi kevés eszközzel, de érzékletesen megteremtett történelmi miliőbe, amelyet Szlávik Juli jelmezeinek és a maszkmesterek nagyszerű munkájának is köszönhetően csupa hitelesnek tűnő – hitelesen elcsigázott, hitelesen fénytelen tekintetű – kiskatona tölt be. Fiatal fiúk, akik nem tudták, mire vállalkoznak, de a saját kárukon tanulják meg.

A Guerilla katonái büszkék a szolgálatukra, de kívülről, Kárpáti kameráján keresztül nézve semmi hősies vagy vonzó nincs abban, amit csinálnak.

A hetvenes években készültek a Guerillához hasonló, kiábrándult történelmi filmek a magányba, számkivetettségbe belerokkanó katonákról. Werner Herzog filmje, az Aguirre, Isten haragja jutott eszembe, és persze a témájában sokkal közelebbi, nagy példa, Bódy Gábor Amerikai anzixa. Bódy filmje a levert szabadságharc után emigráló honvédeket mutatja be, a Guerilla hősei pedig még itthon vannak, de a két társaság egyformán összetört emberekből áll.

Kárpáti ugyanakkor közelebb marad a történelmi-háborús film műfaji mintáihoz, mint Herzog vagy Bódy. A Guerilla történetét éppen az teszi dinamikussá, hogy a forgatókönyv hol eloldódik, hol megint erőteljesebben épít a zsánerben megszokott sémákra. Barnabás messziről jött idegenként katonaszerepbe kerül, de nem teljesít olyan fényesen, ahogy azt várni lehetne. Szerelmi háromszög alakul a főhős, a testvére és a tábori felcserként segédkező Luca között, de brutális események szakítják félbe az alakuló romantikus konfliktust. Hogy aztán a történet végén az író-rendező megint csak egy műfaji jellegű zárlattal vegyen búcsút a karakterektől.

Fotó: Guerilla

A műfaji jegyek ellenpólusát a Guerilla esetében a valósághű háborús miliő, illetve az eseménytelenségre és a természeti képek szépségére építő, egyszerre minimalista és érzéki stílus jelenti. Nem is emlékszem, mikor láttam ennyi tehetséges fiatal színészt összekoszolva, szurtos képpel végigjátszani egy filmet. A Barnabást alakító Váradi Gergely egymagában talán nem tenné izgalmassá a történetet, de Mészáros Blanka, Vilmányi Benett, vagy a rangidős tiszteket játszó Orbán Levente és Géczi Zoltán erős, kontúros mellékalakokat formálnak figuráikból, akikről csak akkor vettem észre, mennyire a szívemhez nőttek, mikor az életük súlyos veszélybe került.

Hartung Dávid operatőr képein az erdő hol édeni, hol fenyegető miliője gazdag atmoszférát teremt, ami a 16mm-es nyersanyag használata miatt is érzéki, vibráló. Viszonylag friss trend ez a fajta koszosság, természetesség a történelmi filmben: Nemes Jeles László munkái mellett James Gray The Lost City of Z-je és az argentin Lucrecia Martel Zamája is a Guerillával rokon stílusban készült.

Fotó: Guerilla

Kárpáti György Mór bemutatkozó rendezése tehát átgondolt és magabiztos, mintáit és a történetet szolgáló stílusát jó ízléssel választotta meg. Elemző, józan történelemszemlélete is szimpatikus, nyilván még sok hasonló filmre lenne szükség az egészségesebb nemzeti önismerethez. Nem mondanám, hogy a Guerilla alapján könnyű meghatározni, miben áll Kárpáti egyéni hangja, de ez ilyen fiatal rendezőnél egyáltalán nem probléma. Csak arra nem jöttem rá, miért nincs magyarul írva a film címe.

Guerilla, 2019, 85 perc, 7,5/10

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73882123, K¸lˆnleges GÈsa est a Sushi Seiben 2019 ·prilis 4.-Èn., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.