Az építészet a legtöbbek fejében véget ért a szecesszióval, a Bauhaus ihlette két világháború közti magyar modern építészet, illetve a második világháború óta eltelt közel hét és fél évtized épített emlékeit pedig feleslegesnek, sőt, értéktelennek tartják – többek közt ennek megcáfolására jött létre az Ismeretlen Budapest sorozatunk, melyben a főváros elfeledett szépségeit, érdekességeit és furcsaságait mutatjuk be.
A térképes nézetben is kereshető epizódok egyikében már korábban is jártunk az egykor német telepesek által lakott, a szőlők védőszentjéről, Szent Orbánról elnevezett Orbán-hegyen – korábban Urbaniberg, mai nevét 1847-ben, Döbrentei Gábor javaslatára kapta –, melyet környékével együtt egészen a XIX. század utolsó harmadáig jókora szőlőültetvények leptek el. Az európai borászatokat kis híján megfojtó filoxérajárvány miatt a terület azonban szabaddá vált, így azt a szintén bortermelő vidékként ismert Kőbányához hasonlóan felparcellázták.
Lassan megindultak tehát az építkezések: a XX. század hajnalán előbb nyaralók és – egy esetben műkő kutyával is őrzött! – villák, majd társasházak jelentek meg a területen, melyek sorát ma néhol a szocializmus évtizedeiben született társasházak, illetve a rendszerváltás óta megjelent, sokszor megkérdőjelezhető igényességű otthonok szakítják meg.
Így történt ez a mai Orbánhegy városrészt határánál megbújó Galántai utca esetében is – ez azonban nem jelenti azt, hogy a ma sokszínű, a XX. századi építészet minden nagyobb hullámát példázó házak közt ne találhatnánk érdekes, sőt, értékes rejtett csodákat.
A cikksorozatunkat inspiráló Mesélő Házak szerzője által néhány nappal ezelőtt felfedezett épület kívülről akár a szocializmus évtizedeinek a két világháború közti évtizedek modernizmusába visszavágyó, erősen lelakott példája is lehetne, a valóság azonban jóval meglepőbb.
A levéltári források szerint először csak alig száz éve beépített telken a Mesélő Házak kutatása szerint előbb egy klasszikus meredek tetős, jókora verandás, terméskő lábazatot kapott mézeskalács házikó emelkedett ki a szépen cseperedő fák közül, a Nyugat-Európa felől érkező modernizmus azonban néhány év alatt elsöpörte.
A Szabó Sándor megrendelésére Török Ignác tervei szerint 1923-1926 között megszületett épületnek csak öt év jutott tehát: a kor magyar építészetének egyik feltörekvő csillaga, az Árkay Aladár (1868-1932) fiaként jókora lendülettel induló – számos kortársához hasonlóan a Bauhausból, illetve az európai tervezők munkáiból inspirálódott – Árkay Bertalan (1901-1971) ugyanis egyemeletes, funkcionalista elvek mentén megálmodott, modern épületté alakította azt át.
Az Árkayak
Az Osztrák-Magyar Monarchia fél évszázados fennállása alatt számos kovácsműhely ontotta magából a hirtelen fejlett világvárossá váló Budapest új épületeinek díszeit – így tett a Temesvárról Budapestre költöző Árkay Sándor (1841-1910) is, aki hosszú pályája során a Nyugati pályaudvar, a régi Erzsébet-híd, illetve a két Szabadság-szobrot is rejtő New York-palota díszein is dolgozott. Fia, Aladár talán épp ezért választott apjáéhoz hasonló foglalkozást: építész lett.
A mai BME elődjét jelentő József Műegyetemről kilépve előbb az Európa-szerte színházak tucatjait tervező bécsi Fellner és Helmer irodájában, majd Hauszmann Alajos mellett a Budavári Palota teljes átépítésén dolgozó Árkay néhány évig apósával, Kallina Mórral együtt, majd egyedül gazdagította remekművekkel az országot – köztük a nemrég felújított Budai Vigadóval (Kallina Mórral, 1896-1899), az Andrássy utat lezáró, később Kozma Lajos által átalakított Babocsay-villával (1905-1906), a fasori református templommal (1911-1913), a Svábhegy aljában lévő Bírák és Ügyészek lakótelepével (1911-1913), a városmajori római katolikus templommal (ma a templom közösségi háza, 1922-1923), a mohácsi városházával (1926), a győri gyárvárosi katolikus templommal (1929), a mohácsi fogadalmi templommal (1928-1940), illetve a Városmajori Jézus Szíve plébániatemplommal (1931-1933).
Utolsó három templomát már nem egyedül, hanem az építészdiplomáját 1925-ben megszerzett fia, Bertalan (1901-1971) segítségével tervezte, aki apja 1932-ben bekövetkezett halála után a kivitelezői posztot is átvette.
A fiatal tervező első felesége, Árkayné Sztehlo Lili (1897-1959) üvegablakaival díszített katolikus templomok a két világháború közti modern építészet fontos példái, Árkay Bertalan azonban közel sem csak ennyit tett hozzá a kor Magyarországának fejlődéséhez.
A tucatnyi budai villa mellett a II. János Pál pápa téri OTI-bérházcsoport (1934-1935) építésében is részt vett, sőt, a Csalogány utcába egy darab Olaszországot is elhozó Bertalan számos társához – így nem csak a sportban, de az építészet terén is kiemelkedő Hajós Alfrédhoz – hasonlóan a második világháború után feladta a saját irodáját: előbb a Szépművészeti Múzeum helyreállításán (1948), illetve az V. kerületi Önkormányzatnak ma is otthont adó Erzsébet tér 4. átépítésén (1950) dolgozott, majd 1971-ben bekövetkezett haláláig a Középülettervező Iroda (KÖZTI) munkatársaként dolgozott. Ebből a korszakából kiemelkedik Győr-Kisbácsa (1957-1958) és Hernád (1961) katolikus temploma, valamint a berentei Borsodi Hőerőmű építészeti kialakítása (1952).
Az 1931. november 9-én kiadott építési engedély birtokában (in: Fővárosi Közlöny, 1931. november 24.) a következő évben megszületett, dr. makai Makay Dezső és felesége számára megálmodott, két, egymáshoz tapasztott kockából álló épület kicsit szerényebb méretben ugyan, de magában foglalta mindazt, amire a a felső tízezer tagjai egy hasonló épületben vágytak:
az ablakok a napos kerti homlokzatról nyíltak, az utcán sétálók számára semmiféle belátást sem engedve a lakók magánéletébe, sőt, a kisebb hasáb tetején kialakított, a két hálószobából tölgyfalépcsőkön át megközelíthető tetőterasz is épp akkora élmény nyújthatott, mintha a jóval forgalmasabb, széles Bimbó út egy Kozma Lajos tervezte villájának tetején állt volna.
Az építtető
A Zalaszabarról indult, teljes nevén dr. makói és geleji Makay Dezső (1878-) a bírói ranglétrán szép tempóban lépett előre: negyvenes évei elején a Budapesti királyi törvényszék egyik tanácselnöke lett, 1927-től kúriai bíró. Horthy 1936. júniusában a Főudvarnagyi bíróság elnökévé nevezte ki, ezt a pozícióját pedig jó eséllyel egészen a második világháború végéig (de 1944-ig biztosan) megtartotta, eközben pedig további tisztségeket is vállalt: 1931-ben a “magyar nemzeti gondolat illúzióktól mentes, de ideális szolgálatát” célul kitűző, gróf Teleki Pál által vezetett Keresztény Nemzeti Liga főtitkára lett, nyolc évvel később pedig már ügyvezető elnökként szolgálta (in: Nemzeti Ujság, 1939. március 1.) a Ligát.
1938. áprilisában mindemellett a Társadalmi Egyesületek Szövetségének társelnöke lett, ezt a titulusát viszont jó eséllyel csak rövid ideig tartotta meg.
De mi volt az a Főudvarnagyi Bizottság?
A Monarchia végnapjai előtt alig egy évtizeddel, 1909-ben megszületett szervezet a főrendek jogi ügyeiben illetékes osztrák főudvarnagyi bíróság, az Obersthofmarschallamt magyar leágazásaként jött létre, így a magyar főnemeseknek nem kellett egészen Bécsig utazniuk, hogy megoldást találjanak a gondjaikra. Legfontosabb feladatait maga Makay foglalta össze az elnöki kinevezése után a cikkünk témáját adó villában adott interjúban (in: Ujság, 1936. augusztus 2.):
“Programom nem lehet más, mint az, ami a Magyar Főudvarnagyi Bíróság hatáskörébe tartozik: ezek pedig – a Habsburg-Lotharingiai s a Coburg-Koháry családok tagjai ellen, továbbá a területenkívüliséget élvező személyek ellen indított perek; az előbb említett családok hitbizományi, hagyatéki, gyámhatósági és más perenkívüli ügyei; a királyi családi alapítványi vagyonnak, a tarcali kir. szőlőknek zárlati ügyei, a királyi palotának és a hozzátartozó épületeknek és összes tartozékainak állagfelügyelete. […]”
Halálának körülményeiről, illetve az 1944 után vele történtekről semmiféle adat nem állt rendelkezésünkre.
Makayék nem tartották meg maguknak a mérete miatt könnyen egylakásosnak tűnő, szerény külseje ellenére az elérhető legmodernebb anyagokból, vasbeton födémmel megkoronázott épületet: a fővárosnál dolgozók listáját is tartalmazó Fővárosi Évkönyv szerint néhány éven át özv. dr. Magyar Lászlóné is itt élt, sőt, 1937-es kiköltözéséig 1/3-os tulajdonrésze is volt (in: Ujság, 1937. november 21.) az épületben.
Egy másik Makay
A Galántai utcai ház építtetője nem összekeverendő az Egerben született, szintén a bírói pályát választó édesapjával, Makay Dezsővel (1850-1927), aki az Országos Bírói és Ügyészi Egyesület megbízásából épített, Árkay Aladár által tervezett harminchét villa (1911-1913) egyikében, a mindössze hatszáz méterre lévő Ráth György utca 40-ben élt.
A Bírák és Ügyészek lakótelepe néven meglepően rövid idő alatt megszületett negyed egyik legrendkívülibb épülete volt ez, ami saroktornyával és díszeivel már távolról köszöntötte a Svábhegyre felkapaszkodókat. Az elmúlt évtizedekben többször átépített, egykori belső elrendezését is elvesztett épületet 2001-ben a Ferdinánd és Ferdinánd építésziroda tervei szerint állították helyre, így ma újra eredeti képét mutatja. – írja a HG.
Jelen cikkünkben említett fia – azonos szakmájuk ellenére – nem használta az ifj. előnevet, így az apa 1927-ben bekövetkezett halála (in: Magyarság, 1927. augusztus 5.) előtti forrásoknál utólag néha nehéz beazonosítani, melyikükről van szó.
A budai villákhoz hasonlóan itt is szükség volt kerti karbantartóra, az azonban mai szemmel kissé érthetetlen kitételnek tűnik, hogy a Makay által 1934-ben feladott hirdetés direkt gyermektelent keres:
Az évtized végén apró átalakításon átesett, de az Árkay által megálmodott képét ma is őrző épületről a tervezőről született, néhány pillanat alatt hozzáférhető írások mélyen hallgatnak, és minden jel arra mutat, hogy az épület létezéséről mindenki megfeledkezett, bár ez nem teljesen meglepő, hiszen az Arcanum Digitális Tudománytárban elérhető magyar lapok tucatjaiban is csak alig-alig bukkan fel a neve.
Makay óta nem voltak híres lakói, semmilyen ügy kapcsán nem került be az újságokba, a legutolsó említése pedig a második világháború európai végét jelentő német kapituláció után két hónappal megjelent aggodalmas hirdetés (in: Kossuth Népe, 1945. július 6.), melyben az életjelet jó eséllyel már hosszú ideje nem adó, a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjét hadiszalagon a kardokkal 1942-ben kiérdemlő Szomesán László főhadnagy (1891-1950) a házban élő felesége kér információt a férfi hollétéről.
Lakámegosztást azonban jó eséllyel igen, legalábbis egy tíz éves dokumentum szerint a földszinti 3. számú lakás a Medgyessy Péter kormánya alatt a magyar politikába bekapcsolódó, a Kodály köröndnél 2014 nyarán leégett jókora bérház fejlesztésére korábban megszületett két offshore-cégben is érdekelt, megalakulása után hat évig (2010-2016) a felcsúti Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát is támogató ügyvéd, dr. Tomcsányi Tamás kezébe került – derül ki egy szabadon hozzáférhető dokumentumból:
A következő több mint hat évtizednek a sajtóban semmi nyoma, a ház pedig a budapesti villák és társasházak jó részéhez hasonlóan a szocializmus évtizedei során nem látott felújítást.Az alapvetően kétlakásos háznak tehát legalább az egyik lakását kettéosztották, a február közepi személyes helyszínbejárásunkon azonban az egész épület üresnek tűnt. Az épület sem kerületi, sem fővárosi védettséget nem kapott, az országos műemléki státusz pedig csak távoli álom, de – az utóbbi hónapok eseményeit, így a védettségi státuszok megszüntetésével, vagy városképben betöltött pozíciók figyelmen kívül hagyásával lehetővé vált bontásokat látva – ezek bármelyikének birtokában sem válna biztossá a túlélése.
Kár lenne érte, hiszen ma már a modernizmus kevés, átépítéseket elkerült épülete áll a fővárosban, pedig a korábbi évszázadokban született munkákhoz hasonlóan a még ma is mostohán kezelt XX. századi építészet példái is maximálisan megérdemelnék, hogy ne soklakásos társasházak, butikhotelek, kihasználatlan földdarabok, esetleg hosszú évekre parkolóvá váló foghíjtelkek vegyék át a helyüket.
