Kultúra

Évek óta titkolózunk, bujkálunk, hát hogy jön ehhez egy gyerek?

Nemrég írtunk róla, hogy Mészáros Márta 1975-ben bemutatott, Örökbefogadás című, digitálisan felújított filmje világpremierjét a 69. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon tartják február 12-én és 13-án. Most a Filmalap azt írja, hogy néhány nappal a berlini bemutató után egy alkalommal Budapesten, az Urániában is bemutatják a film felújított változatát február 19-én, ahol a vetítés előtt pedig pódiumbeszélgetésen találkozhat a közönség a rendezővel.

Az örökbefogadást a Berlinale Klasszikusok szekcióban mutatják majd be. Mészáros filmjén kívül Dominik Graf 1994-es thrillere, a The Sieger és Carl Theodor Dreyer Ige című, 1955-ben bemutatott, Oscar-díjas alkotása is ugyanebben a programban szerepe majd.

Az Örökbefogadás egy, a negyvenes évei elején járó, vidéki, özvegy munkásasszonyról (Berek Kati) szól, aki mindenáron tartozni szeretne valakihez. Mivel más választása nincs, nős szeretőjétől, Jóskától (Szabó László) akar  gyereket. Bár Kata minden felelősséget vállal, a férfi nem akar bonyodalmat. Egy nap bekopog hozzá a közeli nevelőintézetből megszökött fiatalkorú Anna (Vígh Gyöngyvér), aki szobát keres, hogy a fiújával találkozhasson ott. Kata összebarátkozik az öntörvényű lánnyal, és segít neki megszerezni az engedélyt ahhoz, hogy összeházasodhasson a barátjával. Az Annával való találkozás neki is bátorítást ad meghozni a döntést, hogy örökbe fogadjon egy csecsemőt, és életét a másoktól való függőségek nélkül rendezze be.

Mészáros Márta volt az első női rendező, aki az Örökbefogadással 1975-ben elnyerte a Berlinale legjobb filmnek járó Arany Medve-díját.

Kiemelt kép: Youtube / Magyar Nemzeti Filmalap

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik