Kultúra

Elhunyt Bolla Zsolt

53 éves korában, vietnami nyaralása alatt, szívelégtelenségben elhunyt Bolla Zsolt rádiós szakember, producer, a Bolland Sound & Universe tulajdonosa, írja a Radiosite.

Bolla nevéhez fűződik több hazai és külföldi rádiós sikertörténet, sokan a legjobb magyar rádiós menedzsernek tartják.

Pályáját a Magyar Rádióban kezdte hangtechnikusként 1987-ben, majd öt évvel később a Rádió Bridge csapatához csatlakozott. 1999-ben a Danubius Rádió gyártásvezetője lett, 2000-től pedig a Sláger Rádió programigazgatói feladatait látta el. Vezetése alatt a Sláger Rádió Magyarország leghallgatottabb és legsikeresebb rádiójává nőtte ki magát. Az adó megszűnését követően a Juventus Rádiót, később a Neo FM-et segítette szaktudásával. 2016 júliusától a Class FM programtanácsadójaként dolgozott.

Az 1994-ben alapított  Bolland Sound & Universe tulajdonosaként rengeteget tett a hazai kereskedelmi rádiózás fejlődéséért. 2015-ben a Los Angeles-i székhelyű Benztown vállalat producerversenyén negyedik, az európai indulók között első helyezést ért el.

A rádiós szakember Szerbiában is széles körben ismert és elismert volt. Tanácsadóként részt vett az ország legnagyobb rádiós hálózatának, a Naxi Nacionalnak az építésében, emellett a Szerbiai Rádióállomások Szövetségével (RAB) is együttműködött, mely a Facebookon emlékezett meg Bolláról.

Bolla Zsolt zenészként is tevékenykedett, a 80-as években az EKG-ban, 1991-től a Prognózisban dobolt, de más együttesekkel is fellépett, illetve  részt vett dalaik hangszerelésében is.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Turbéky Eszter

Ajánlott videó

Olvasói sztorik