Kultúra monarchia projekt

Krakkó – a Rómába oltott Budapest

Vincze Miklós
Vincze Miklós

újságíró. 2018. 11. 04. 16:58

A száz éve széthullott Osztrák-Magyar Monarchia nagyvárosaiban utazva sokszor úgy érezzük, hogy át sem léptük Magyarország határait – komoly kivételt jelent ez alól karácsonyig minden vasárnap jelentkező sorozatunk első állomása, a Monarchia letűnése óta ötszörösére nőtt Krakkó.
Korábban a témában:

Történelem

A Budapesthez hasonlóan egy lomha folyó – jelen esetben a Visztula – által kettéválasztott, a legendák szerint egykor egy sárkány barlangját is rejtő város először 1795-ben, Lengyelország harmadik felosztása idején vált a Habsburg Birodalom részévé, alig másfél évtizeddel később, 1809-ben azonban Napóleon egy időre Bécset is elfoglaló seregei átvették az uralmat a város felett, majd azt az 1815-ig fennálló, a francia császár által létrehozott Varsói Hercegség része lett.

A Wawel sárkánya

A lengyel néphagyomány szerint a város megalapítása előtt egy sárkány élt a Wawel-domb barlangjában, aki éjszakánként előszeretettel falta fel a környék haszonállatait, illetve tette tönkre a termést, mindannak ellenére, hogy az emberek megállás nélkül hordták az élelmet a barlang elé.

 

A sárkány Sebastian Münster a világ történetét bemutató Cosmographie Universalis című, 1544-ben nyomtatott munkájában – Fotó: Wikimedia Commons

A szörnyű rémálomnak egy cipész vetett véget: szurokkal és kénnel töltött birkabőrt adott a sárkánynak, aki ettől annyira szomjas lett, hogy a Visztula folyó partján túlitta magát, majd szétrobbant. A környéket uraló Krak herceg hálából a cipészhez adta a lányát, a szerencsés férfi pedig éveken át készítette a sárkánybőr cipőket. A legendákban persze mindig van egy kis igazság: a termálvizek által kialakított Sárkány-barlang ugyanis tényleg létezik, kapuja előtt pedig egy ötpercenként tüzet okádó sárkány szobra áll.

 

Ez a tizennégy év is elég volt azonban ahhoz, hogy az osztrákok saját képükre formálják a frissen megszerzett nagyvárost: a zsidónegyed (Kazimierz) lakói a város bármely részére szabadon költözhettek – a szegényebbek és az ultraortodox zsidók kivételével sokan éltek is a lehetőséggel –, rossz állapotú templomokat és középkori falakat bontottak le, a császári hadsereg pedig megkezdte a több mint ötszázötven éven át a lengyel uralkodók székhelyeként szolgáló királyi palotát, védőbástyákat, valamint több templomot is tömörítő Wawel-domb átépítését. Évszázados épületeket tüntettek el, templomokat bontottak le, a Wawel pedig 1800-ban kaszárnyává vált.

Napóleon bukása után a város és környéke Krakkói Köztársaság néven semleges, szabad miniállammá vált, a három nagyhatalom – Oroszország, Poroszország és Ausztria – pedig garantálta, hogy elismeri annak függelenségét, sőt, a hadseregeiket is annak határain kívül tartják. Ez persze egyetlen pillanatra sem jelentette azt, hogy Ausztria lemondott volna a területről: az 1830-as lengyel novemberi felkelés után a másik két állammal együtt egyre nagyobb beleszólásuk lett Krakkó működésébe, sőt, az évtized derekára az osztrák hadsereg  a krakkói rendőrség reformjának ürügyével hosszú évekre bebetonozta magát a városba: lojális embereket ültettek a fontos pozíciókba, átvéve a valódi hatalmat. Ezt persze nem mindenki nézte jó szemmel: francia és brit nyomásra az osztrák katonák 1841 februárjában kivonultak a városból, a vezetést távozásuk után átvevő, a Szenátus elnöki székébe került pap, Jan Schindler azonban az osztrákok politikáját folytatta.

Krakkó lakói a következő öt évben puskaporos hordón ültek, a háttérben pedig felkerés készült, melyet az osztrákok néhány nap után sikeresen levertek, a Szabad Város pedig 1846 áprilisában Ausztria Galícia nevű tartományába olvadt.

A Wawel a Visztula felől – Fotó: Schmimi

A következő évtől sorra születtek a vasútvonalak, szabályozták a Krakkó partjait gyakran elöntő Visztulát (1848-1850) és a város Béccsel azonos ütemben fejlődött. A lengyelek ugyanakkor szabadságra vágytak: 1848. áprilisában, mindössze néhány héttel a pesti események után Krakkóban is kitört a forradalom: az osztrákok válaszként a Wawelből lőtték a várost, harminckét ember halálát okozva, a hadiállapotot pedig hat hosszú éven át nem szüntették meg.

A kaszárnyaként használt Wawelben ekkor jött létre Európa egyik legnagyobb hadikórháza, ezzel egyidőben pedig megindult az esetleges orosz támadás esetén létfontosságú erődítményrendszer kiépítése, hiszen az orosz-osztrák határ Krakkótól ekkor alig tizenöt kilométerre húzódott. A félelem nem volt alaptalan, de a védvonalakat sosem kellett kipróbálni a gyakorlatban.

Ma is látszanak még a falak

a legtöbbször már romhalmazzá vált védelmi vonalak a mai külvárosban húzódnak, így tömegközlekedéssel nehezen megközelíthetőek, a Nowy Kleparznál, illetve a Kamienna utca végén lévő erődök azonban az óváros tőszomszédságában állnak, így akár egy rövid sétával is elérhetők.

1873-ban I. Ferenc József a kiegyezés után megszületett Osztrák-Magyar Monarchia autonóm tartományává nyilvánította Galíciát, melynek fővárosa továbbra is a Krakkótól háromszáz kilométerre fekvő Lemberg (Lviv, ma Ukrajna) maradt. Az erős németesítésnek vége szakadt, a helyi lengyel vezetők pedig a korábbinál jóval több szabadságot kapott a helyi ügyek, illetve a kultúra és oktatás terén.

A város a Monarchia más tájaihoz hasonlóan gyors fejlődésnek indult: megjelentek a villamosok és a telefonvonalak (1882, ill. 1884), a történelmi épületek és templomok tucatjai közt pedig megjelentek a budapesti belvárosból jól ismert eklektikus, historizáló és szecessziós bérházak, bérpaloták, 1912-ben pedig Krakkó szélén épült meg a mai Lengyelország legidősebb repülőtere, a Czyżyny.

Az Osztrák-Magyar Monarchia jórészt Albertfalván gyártott légierejének fogadására szolgáló terület épületeinek jó része ma is áll, hangárain és kifutóin ma azonban nem a lengyel légierő gépei, hanem a világ egyik legnagyobb repülési múzeuma és repülőgépparkja kaptak helyet.

A századfordulóra a várost körbeölelő védvonal, illetve a Wawel katonai célú felhasználása  a budapesti Citadellához hasonlóan – feleslegessé és idejétmúlttá vált: az osztrál hadsereg 1905-ben megkezdi a kiköltözést, majd megindul a lengyel királyok koronázására használt gótikus katedrális és más történelmi értékek évtizedeken át tartó helyreállítása, illetve feltárása.

Szent Hedvig márványból faragott sírja – Fotó: Andrzej Barabasz

Magyar vonatkozású történésből itt egyáltalán nincs hiány, hiszen I. Nagy Lajos lánya, a Dunakanyar védőszentjeként is tisztelt Szent Hedvig lengyel királynő (1374-1399), illetve az első Jagelló-házi magyar király, a várnai csatában elhunyt I. Ulászló (1440-1444) is szimbolikus síremléket kaptak a székesegyházban.

I. Ulászló magyar király jelképes síremléke – Fotó: Cezary Piwowarski

Az osztrák csapatok kivonása után néhány évvel aztán kitört a világháború: az oroszok 1914 végére Galícia közel egészét elfoglalták, Krakkó azonban megálljt parancsolt a jókora hadseregnek. Az 1850-től több mint fél évszázadon át épített és fejlesztett, az utánpótlás szállítását megkönnyítő erődrendszer ugyanis elképesztően hasznosnak bizonyult, így az osztrákok a várost körülzárt, de tétovázó orosz csapatokat előbb visszavonulásra késztették, egy héttel később pedig ráébresztették arra, hogy a terjeszkedés kelet felé lehetetlen.

A krakkói siker nem hozott azonban szerencsét az osztrák-magyar csapatoknak, hiszen a központi hatalmak 1918 őszén egymás után adták fel a harcot: az Osztrák-Magyar Monarchia november 3-án megkötötte a padovai fegyverszünetet, és a katonák letették a fegyvert.

Az osztrákok már ezelőtt néhány nappal, október 31-én átadták Krakkót és az erődrendszert a függetlenséget elérendő célként kitűző Lengyel Megszüntetési Bizottságnak, másfél héttel később, november 11-én pedig az Osztrák-Magyar Monarchia romjai közül megszületett a negyedszázadon át fennálló Második Lengyel Köztársaság, melyet a kommunizmus zászlaját kitűző, a Szovjetunió széthullása adta lendülettel elöspört Lengyel Népköztársaság váltott. Az ország 1990-ben, a Harmadik Lengyel Köztársaság kikiáltásával lett újra független.

Amit mindenképp látni kell

A vasúti-, és buszpályaudvar, illetve az óváros szerencsés helyzete miatt a pénztárcabarát pihenésre vágyóknak ajánljuk a tömegközlekedés teljes ignorálását, a város látványosságai ugyanis egy-két kivételtől eltekintve kényelmes sétával is elérhetők, bár a 48 órás jegy 1800, illetve a 72 órán át tetszőleges alkalommal használható szelvény 2700 forintos árát látva hűvös időben érdemes meggondolni a legtöbb megállóhelyen, illetve a villamosokon is megtalálható jegyautomaták használatát.

De mi az, amit mindenképpen látni kell? Összegyűjtöttünk néhány helyet, amit kár lenne kihagyni.

Az évszázadok egymást követő építészeti stílusainak mindegyikét mutató Wawel-domb

Balra a székesegyház, jobbra az osztrák időkben született egykori kaszárnya – Fotó: FotoCavallo

A hímezgetés közben a városban gyönyörködő Hedvig királynőt is látott gótikus Tyúkláb-bástyától a Mátyás király udvarában is dolgozott Francesco Fiorentino reneszánsz udvarán át az évszázadok során összegyűlt műkincseket bemutató múzeumig a lengyel történelem évszázadainak illatát árasztó épülegyüttes kihagyhatatlan program, még akkor is, ha csak az ingyenesen bejárható tereket és a városra nyíló kilátást szeretnénk megnézni.

A Francesco Fiorentino által tervezett árkádos udvar – Fotó: 41WHC UNESCO

A gyűjteményekhez külön-külön jegy vásárlására van szükség:  a reneszánsz freskókkal, kazettás mennyezettel és óriási faliszőnyegekkel tömött, egykor a város vezetői által használt termeket alig ezerötszáz forintnyi zlotyért, az uralkodó vendégeinek otthont adott szobákat, valamint a fegyvertárat pedig még olcsóbban nézhetjük meg, sőt, a sárkány a legendában szereplő barlangjába, illetve a Sandomierska-toronyba pedig alig egy péksütemény áráért juthatunk be.

A tizenkilenc lengyel király sírját őrző, szabadon látogatható Szent Szaniszló és Szent Vencel-székesegyház még a templomoktól kissé ódzkodók számára is óriási élmény lehet, hiszen a mai alakját a XIX. század derekán elnyert, de XIII. századi részeket is rejtő koronázótemplomban a jókora gobelinek, freskók és szobrok közt a reneszánsz művészet Itálián kívül legszebb alkotásának tartott Zsigmond-kápolnát találhatjuk meg.

A középkori Európa legnagyobb főtere

A Posztócsarnok és a Városháza tornya – Fotó: Jorge Lascar

A 200 méteres oldalakkal büszkélkedő főtér közepén 1257-ben nyílt meg a ma a reneszánsz és a neogótika jegyeit viselő óriási Posztócsarnok, ahol évszázadokon át cserélt gazdát a közeli wieliczkai bányákból érkező só és ólom, illetve a keletről érkező fűszerek és textilek. Földszintje ma turisták tömegeit vonzó apró bazárokkal van tele, emeletén pedig a tér oldalában álló Nemzeti Múzeum képcsarnoka kapott helyet.

A Posztócsarnok és a Városháza tornya – A szerző felvétele

Az épület szomszédjában áll a XIX. században lebontott Városháza a tér egyik oldalának képét uraló, egyedül maradt tornya, melynek pincéjében ma is ott rejtőznek az egykori kínzókamrák. Az évszázadok során folyamatosan emelkedő szintű piactér alatt egy egész labirintus fut, a járatokat pedig sokszor a tér oldalában lévő épületek üzlethelyiségei lakták be, de egy színházat, illetve két múzeummal is találkozhatunk itt.

Itt található az Európa legnagyobb, kétszáz alakot felvonultató oltárát (Veit Stoss,1477-1489) rejtő, csillagos eget mintázó boltozatával a legszebb európai templomok közt emlegetett, mai formáját a XV. század végére elnyert Mária-templom is, melynek tornyai eltérő magasságúak.

A Mária-templom – A szerző felvétele

A legenda szerint a 81 és 69 méter magasra törő csúcsok két testvér szörnyű véget ért vetélkedésének tanúi. Egyikük annyira győzni akart ugyanis, hogy tőrt ragadott, és megölte a nála jóval előrébb tartó bátyját, hirtelen támadt szégyenében azonban később a saját életét is kioltotta.

Hedvig királynő cipőnyoma

Krakkóban számtalan épületet legendák lengenek körül – miért lenne ez másképpen egy templommal? Az épület lábazatán lévő rács mögött fura, lábnyomszerű mélyedés bújik meg, ami a helyiek szerint egyenesen Szent Hedvig lábának lenyomata.

Fotó: Mitoslavia

A királynő finanszírozta ugyanis az épület megszületését, és egy alkalommal el is utazott a helyszínre, hogy meggyőződjön a munkák állásáról. Szóba elegyedett itt egy egyszerű építővel, akitől megtudta, hogy a felesége és gyermekei is betegek, és nem tud segíteni rajtuk. Hedvig nem egyszerűen csak intézkedett a család megmentéséért, de a puha homokkőnek nyomva a lábát eltávolította a sarujának arany csatját, majd átadta azt a férfinak, aki az így királyivá vált követ nem egyszerűen csak beépítette a falba, de óvta is, hogy csiszolatlan maradhasson.

Ma emléktábla és egy védő vasrács is őrzi a kőlapot:

Fotó:  Ron whisky / Wikimedia Commons

A zsidónegyed

A szerző felvétele

Az 1494-es nagy krakkói tűzvész után a keresztény lakosság Európában akkor nem egyedülálló módon a zsidókat tette felelőssé a pusztulásért, így három évszázadra (a törvény a Habsburgok általi eltörléséig) a városhatáron kívülre szorultak – így erősödött háboríttatlanul a már a tűzvész előtt is zsidó településként számon tartott Kazimierz, és vált a kereskedők, iparosok és művészek központjává.

Az 1535-ben született Remah temető, melynek számos sírkövét a német katonák a különböző koncentrációs táborok útjaihoz használták fel, vagy építési nyersanyag lett belőlük – A szerző felvétele

Zsinagógák és gyárak egész sora épült a gyalogosan egy rövid sétával átjárható területen, és vált az az 1596-ig a királyság fővárosának számító Krakkó művészeti centrumává. A helyzet a főváros Varsóba költöztetésével, illetve a XVII. és XVIII. század háborúiban sokat romlott, sőt, az akkor még önálló település jelentéktelenné vált: a házak egyre rosszabb állapotúvá váltak, a településszerkezet, illetve az épületek azonban csodával határos módon túlélték a hosszan tartó lejtmenetet.

Egy 1810-ben alapított tóraolvasó közösség egykori otthona – A szerző felvétele

A helyzet a XX. században tovább romlott, a holokauszt éveit pedig a hatvannyolcezer krakkói zsidó közül alig néhány százan élték túl. A negyed egészen az ezredfordulóig leginkább az életveszélyes épületeiről és az utcákat uraló kóborkutyákról volt híres, az elmúlt húsz év azonban újra élettel telivé tette a környéket.

Könyvesbolttá alakított zsinagóga az Austeria – A szerző felvétele

Jókora része volt ebben Steven Spielberg részben itt forgatott Schindler listája című filmjének, illetve az újra függetlenné vált Lengyelország hirtelen újra erősödő turisztikai vonzerejének, így a negyed ma csodás éttermeknek és kluboknak, egy kávé áráért bejárható, évszázados zsinagógáknak, illetve gyönyörű, bár nem minden esetben kitűnő állapotú épületeknek ad otthont.

A XVI. század derekán már működött Magas-Zsinagóga, ami nevéhez híven egy épület első emeletén kapott helyet. Berendezése a német megszállás idején tűnt el, ma a krakkói zsidóság életét bemutató fotókiállításnak ad otthont, földszintjén pedig könyvesbolt működik – A szerző felvétele

 

A szecesszió gyermekei

A Műcsarnok – A szerző felvétele

A Budapestről és Bécsből jól ismert szecesszió itt is jócskán képviselteti magát, a legszebb alkotásokat – így a Jama Michalika és Noworolski kávéházakat – pedig vétek lenni kihagyni, épp úgy, mint a Plac Szczepanski egymás mellett álló csodáit: az 1901-ben átadott, antik görög templomok inspirálta Műcsarnokot, illetve a Régi Színházat

A Noworolski kávéház részlete – Fotó: Inyourpocket

A Juliusz Słowacki Színház, amiért egy középkori templomot romboltak le

A szerző felvétele

A lengyel szecessziós hullám csúcsán, 1893-ra elkészült jókora operaházat tervezője, Jan Zawiejski a Charles Garnier tervezte Párizsi Opera és az európai barokk színházépületek mintájára álmodta meg, az eredmény pedig semmivel sem lett szegényebb, mint legendás társaié.

Egy kis Budapest

A Kalwaryjskán és a Bolesława Limanowskiegón, Kremerowskán, a Siemiradzkiegón és a Michalowskiegón végigsétálva, illetve a Visztulától délre húzódó Podgórze negyed XIX. századi kialakulása miatt szinte teljes egészében az osztrák-magyar uralom alatti építészet gyermekeivel találkozhatunk.  Na de miért is keresnénk Krakkóban Budapestet?

Megközelítés

A város busszal és vonattal hét, illetve nyolc óra alatt elérhető (a retúrjegyek ára 6-12 ezer forint közt változik), a szállásárak pedig néhány ezrestől indulnak.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

AACHEN, GERMANY - JANUARY 22: German Chancellor Angela Merkel and French President Emmanuel Macron sign the Aachen Treaty on January 22, 2019 in Aachen, Germany. The treaty is meant to deepen cooperation between the countries as a means to also strengthen the European Union. It comes 56 years to the day after then German Chancellor Konrad Adenauer und French President Charles de Gaulle signed the Elysee Treaty, or Joint Declaration of Franco-German Friendship. (Photo by Sascha Schuermann/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.