Az egészséges magyar nemzeti öntudat nincs rászorulva arra, hogy a ködös múltból gyúrt romantikus képzelgésekkel öregbítse a nemzet nagyságát. Nem kell ahhoz a három tenger téveszméje, hogy büszkék legyünk rá: Magyarország Nagy Lajos korában erős, aktív és kezdeményező állam volt. Európai nagyhatalom. Azért nézzük azokat a tengereket.
Az Adria
A legkézenfekvőbb magyar tenger az Adria. Minden azzal kezdődött, hogy Zvonomir horvát király feleségül vette Ilonát, Szent László testvérét. 1087-ben az uralkodó meghalt, zűrzavaros állapotokat hagyva maga után, ami persze felkeltette a szomszédos hatalmak érdeklődését.
László királyunk reagált a leggyorsabban, Ilona és köre révén pedig belső támogatói is akadtak. Serege élén 1091-ben meghódította Horvátországot, élére unokaöccsét, Álmost ültette.
A magyar uralmat végül könyves Kálmán szilárdította meg és terjesztette ki a dalmát városok elfoglalásával, felvette a Horvátország és Dalmácia királya címet. Horvátországot nem tagolták be szorosan a magyar közigazgatásba, a király által kinevezett bán vezette, széles körű autonómiát élvezett.
Egyfajta államközösség volt ez, több, mit perszonálunió. De ne legyünk szőrszálhasogatók, és engedjük meg: az Adria vize magyar partokat mosott. Érdekességként pedig említsük meg, hogy 1779-ben gazdaságélénkítés céljából Mária Terézia Fiume városát Magyarországhoz csatolta. A Szent Korona külön testeként volt nyilvántartva, egy darab magyar fennhatóságú területként tengerparttal, kikötővel a szigorúan vett országhatáron kívül.
A Fekete-tenger
Térjünk vissza a középkorba, Nagy Lajos királyhoz és a három tengerhez. Miután Károly Róbert az Árpád-ház kihalása után megszerezte a trónt az Anjouknak, letörte a kiskirályok uralmát, Magyarország ismét fejlődésnek indult. Halálakor, 1342-ben egy stabil, erős országot hagyott fiára, amely kellő alapot szolgáltatott Lajos hódító terveihez.
A “második tengert” a közhiedelem szerint Moldva biztosította a magyar királynak – a Fekete-tengerről van szó, amely valóban határos a területtel. Az is igaz, hogy a tatárokon aratott győzelmek után Lajos egy Dragos nevű férfit, Máramarosi román vajdáját ültette a trónra, aki a vajdaság élén is a magyar király alattvalója maradt.
Küküllei János, a kortárs történetíró:
A vajdák pedig, akiket az ország oláhjai választanak, a magyar király hűbéresének vallják magukat, és a szokásos időben megfizetik adójukat Magyarországnak.
Moldva tehát nem volt a királyság része, csupán Lajos hűbérese, és az sem sokáig.
A Balti-tenger
Elég egy pillantás a korabeli térképre, és világosan látszik: “harmadik tengerről” már csak azért sem beszélhetünk, mert az akkori Lengyelország és a tenger közé a német lovagrend területe ékelődött. Az egész pedig úgy jön a képbe, hogy Lajos édesanyja, Erzsébet III. Nagy Kázmér lengyel király testvére volt.
Erzsébetnek feltehetően nem kis része volt abban, hogy a magyar és a lengyel uralkodó 1339-ben szerződést kötött: ha Kázmér örökös nélkül hal meg, trónját Károly Róbert, vagy Lajos örökli. Így koronázták Lajost 1370-ben lengyel királlyá, és nevezték “Magyar” Lajos királynak.
Ám témánk szempontjából mindez lényegtelen onnan kezdve, hogy északi szomszédunk nem volt határos tengerrel. Ha az is lett volna, legfeljebb Nagy Lajos büszkeségét növelhette volna, hiszen a két országban az egyetlen közös az uralkodó személye volt.
Nem volt három tengerünk, de még kettő sem. Kétségbe esni viszont nem kell, a legendánál sokkal dicsőbb a valóság: Magyarország az Anjouk keze alatt az anarchia széléről Európa nagyjai közé emelkedett. Nagy Lajos utódja, Luxemburgi Zsigmond pedig innen indulva vált német-római császárrá, gyakorlatilag a kontinens legnagyobb hatalmú urává.
