Kultúra

Ahogy gyilkosnak sem születik senki, úgy iskolai zaklatónak sem

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 09. 15. 20:00

Schwechtje Mihály az új Terápia-évad nem éppen vidám epizódjainak rendezése, és egy kiváló, gyerekkereskedelemről szóló rövidfilm (Aki bújt, aki nem) után első nagyjátékfilmjével is forró témába nyúl: az iskolai és internetes zaklatásba. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) rendezőjével beszélgettünk.
Korábban a témában:

A téma az iskolai és internetes zaklatás. Hogy jött ez és miért?

Van ennek egy olyan része, amit nem tud az ember feltétlenül észérvekkel megmagyarázni. Nekem ez a tinédzserkor-téma be van akadva egy ideje, már az egyetem első évében készítettem egy dokumentumfilmet, ami a kamaszok szerelmi életét próbálta körüljárni. Szeretem is azokat a filmeket, amelyek tinédzserekről szólnak, ezért arra gondoltam, hogy kellene egy filmet készíteni róluk. Persze vannak olyan örök problémák, amelyek erre az életszakaszra sűrűsödnek össze, mint az első szerelem, az önmagunk keresése vagy a helyünk megtalálása a generációs közösségben, mégis úgy érzem, hogy most van valami nagyon erősen XXI. századi, ami a tinédzsereken keresztül elcsíphető, és megmutatja azt is, hogy mire számíthatunk az utánunk jövő generációval kapcsolatban. Ők fogják meghatározni, hogy milyen lesz a jövő. Főleg az az agyontechnicizált kommunikáció érdekelt, amibe mi még csak belecsöppentünk, ők viszont beleszülettek, és ez egyrészt más típusú kommunikációt is jelent, másrészt meg azt is, hogy a social media nekik nem egy második valóság, hanem sok esetben az első. Ezért sokszor fontosabb, hogy ott milyen képet alakítanak ki magukról, mint az, hogy az iskolában hogy néznek ki, vagy mi történik velük az utcán és a való életben.

És mi a célja azzal, hogy erről készít filmet?

Gondolkodásra serkenteni. Tehát a helyzet nem az, hogy nekem van egy konkrét állításom azzal kapcsolatban, hogy ez hogyan oldódik meg.  Pont ezért is van úgy vége a filmnek ahogy, mert szerintem 2018-ban erre nem tudunk megoldást. Mert nyilván lehet rendőrségi eljárást indítani egy eset után, vagy lehet iskolai belső vizsgálat, és persze ki lehet rúgni a diákot, de ezek nem számolják fel a jelenséget. Ezt az online zaklatási problémát a civilizációnk ügyesen kitermelte úgy, hogy nagyon hosszú ideig közöttünk lesz. Olyan, mint a szegénység, soha nem felszámolható, legfeljebb enyhíthető, legfeljebb kevesebb embert érint, de az évszázadokra visszatekintve látjuk, hogy olyan nincs, hogy megszűnik.  Ez is ilyen, beette magát az életünkbe, és ahogy jön a VR-korszak, ez még durvulni fog.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

De védekezni, megelőzni csak lehet valahogy.

Szerintem azt tudjuk csinálni, hogy beszélünk róla. A buktatók most már kezdenek kiderülni, van szakirodalma, pszichológusok foglalkoznak a témával. Ez a film az ilyen diskurzus beindítására pont alkalmas. Beszélni kell a kamaszokkal erről. Ha egy kicsit kívülről megnézik a saját világukat, és próbálják a film szereplőin keresztül megérteni, hogy milyen helyzetben is volt az a fiú vagy az a lány, akit a vásznon láttak, és mik voltak azok a körülmények, amelyek erre vagy arra a cselekedetre sarkallták, akkor megérthetik, hogy mi az az út, ami a tragédiához vezetett. Ez pedig esélyt ad arra, hogy már két-három lépéssel korábban felismerjék, hogy rossz irányba haladnak, és ideje változtatni.  Hol hoztak rossz döntéseket, mit értettek félre, mi volt az, ami már túl van azon, amit megtehet például valaki, aki reménytelenül szerelmes? Ha rámutatunk arra, hogy milyen típusú viselkedésformák a helytelenek, az hozhat talán változást. Nagyon sokszor ott van a csoportnyomás is, például megy közöttük egy infantilis poénkodás, ahol a csoport tagjai egymásra emelik a téteket, mert a közösség olyan hangulatot gerjeszt, ahol úgy tűnik, hogy ez belefér és vicces. Ha viszont az ilyen viselkedés célpontjában egy konkrét személy áll, akkor baj van. Ezekről lehet beszélni, és ha ezek után a való életében találkozik valamelyik már ismert helyzettel a tini, akkor vissza tud gondolni arra, hogy milyen volt kívülről látni a helyzetet, és az segíthet neki jól dönteni. Például úgy, hogy azt mondja, „ja, a legjobb most talán az lesz, ha kikapcsolom a gépet.”

A film nem húzza rá a vizes lepedőt a zaklatóra sem, és az sem teljesen egyértelmű, hogy ki is a zaklató és ki a zaklatott.

A dramaturgia is elárulja, hogy az alapelképzelés volt, hogy lássuk, senki nem születik semmilyen bűncselekményre, senki nem születik direkt gyilkosnak és zaklatónak sem. Szerettem volna megmutatni, hogy mit okozhat, ha egy érzékenyebb ember nap mint nap apróbb-nagyobb gyomrosokat kap a közösségtől.  Előfordul, hogy valakinél ezek mélyre mennek, és később torz viselkedést vagy választ generálnak. Ugyanakkor egy másik szereplőnél az is fontos volt, hogy ne azt lássuk, mint nagyon sok tinifilmben, hogy van a született gonosz szemétláda, aki mindenkit bánt, mert ő gonosz és kész. Szerintem a gonosz mögé is be lehet nézni, ott is megvannak az indítékok, és az okok, hogy mi tette őt olyanná, amilyen lett. Vannak fájdalmai, próbálkozásai, és igen, van, hogy rettenetesen bunkó. A filmben egy konkrét jelenet erejéig azért valamit látunk abból is, hogy milyen lehet neki otthon, amikor egy pillanatra meglátjuk az apját, aki eljön a főszereplő Eszterékhez igazságot szolgáltatni fia bűne miatt. Ezt egyébként teljesen saját életből vettem: volt általános iskolában egy osztálytársam, aki a legnagyobb szájú volt, a legmenőbb, és mindent erőből oldott meg, nem feltétlenül verekedéssel, de csomó verbális agresszió volt benne. És aztán egyszer csak kinyílt egy ablak, és megláttuk, hogy otthon mi történik vele, hogy tizenhat évesen is elverik, és akkor elkezdtem megérteni, hogy ez az egész valaminek a kompenzálása. Nem állítom, hogy minden alfahím otthoni élete ilyen, de ez számomra hiteles háttér, mert ezt személyesen ismerem.

A szereplőkről mit lehet tudni, hol találta őket?

A tinédzser-téma miatt adja magát, hogy amatőrökkel dolgozzunk. Tinédzser színészek nem léteznek, de azért a szereplőinknek mind van előképzettsége. Nagyon sok helyről nagyon sok embert néztem meg, aztán volt egy mag, akik a Vörösmarty Gimnázium egy drámás osztályából kerültek ki. Rácz Dávid, aki Benit játssza, Herr Szilvia, aki Esztert, de a Beni barátját játszó Völgyes Bendegúz, és az Eszter egyik barátnőjét játszó Lehoczky Zsanna is ugyanabból az osztályból jöttek. Az Adrit alakító Lénárt Judit az Ady Gimnáziumból jött Debrecenből, ami szintén egy híres dráma tagozatos intézmény. A Szintiát alakító Csúcs Olívia pedig a Pesti Magyar Színiakadémiára járt. Tényleg minden helyet feltúrtunk, amit csak lehetett.

Milyen volt tinikkel forgatni?

Nagyon jó volt, mert egyrészt nagyon hamar összeszoktak, barátok lettek, sőt, az iskolai forgatási napok után még ott maradtunk mindig focizni az udvaron, nem tudtuk abbahagyni az együttlétet. Másrészt meg – és ez elsősorban az iskoláikat dicséri, meg a tanáraikat, és a szülőket – nagyon koncentráltan és odaadóan dolgoztak. Azért persze voltak helyzetek, amikor gyúrni kellett őket, mert ugyan tehetségesek, de nincsenek készen, mint színészek, és volt, hogy sokszor újra és újra neki kellett menni egy-egy jelenetnek, vagy máshogy kellett megpróbálnom megtalálni a hiteles lélektani ábrázoláshoz a kulcsot. Tehát egyfelől teljesen ugyanaz a munka, mint a profi színészekkel, másrészt meg időnként macerásabb.

Várható valami megoldás arra, hogy ez a film egy kicsit könnyebben eljusson a tinikhez?

Gondolkozunk ezen, a moziforgalmazás után szeretnénk iskolai vetítéseket. De egyébként, bár tinik vannak benne, ez nem csak tinifilm. Egy mindenki számára könnyen átélhető lélektani folyamaton megy keresztül mind a két fő karakter. Az artmozik közönsége, a magyar filmekre nyitott közönség ugyanúgy nézheti, és ezen kívül van egy ajtó, amit próbálunk kinyitni, hogy a tinik, akik magyar filmekre kevésbé járnak, bejöjjenek rá. Mert róluk szól.

Fotó: Mohos Márton / 24.hu

A film premierje Montrealban volt. Milyen reakciók jöttek?

Nagyon aktív volt a közönség, volt utána beszélgetés, és azt lehetett látni, hogy nem csak udvariasságból gratulálnak a messziről jött embernek, ha már idehozta a filmjét, hanem gondolkoztak rajta, foglalkoztatta őket, és elmondták, hogy de jó lenne, ha láthatná az összes tinédzser. Jó érzés volt, hogy a világ másik pontján, angol felirattal is értették.

Mi a további sorsa filmnek? További fesztiválszereplés várható?

A film e héttől megy itthon a mozikban, és izgulunk, hogy ne zuhanjon ki hamar, most, hogy egymás hegyén-hátán jönnek a magyar filmek ősszel. Egy ilyen filmen az tud segíteni, ha elkezdik terjeszteni a hírét, meglátjuk, hogy megtörténik-e. És megy még fesztiválokra is, kettőre már biztosan, de hogy hová, azt nem mondhatom még el, csak miután ők nyilvánosságra hozzák a programot.

És önnek mik a soron következő munkái?

Most futó projekt egy dokumentumfilm egy védett házról, ezt az MTVA finanszírozza. Játékfilmmel kapcsolatban viszont semmilyen jó hírem nincs, mert ugyan megkaptam a Nipkow-ösztöndíjat, megyek Berlinbe írni egy forgatókönyvet, ami elég nagy dolog, viszont a Filmalap elutasította ugyanezt a filmtervet. Még fejlesztésre sem voltak hajlandóak bevenni, úgyhogy a Canossa-járásom folytatódik velük.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod szeptember 13-tól látható a magyar mozikban.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.