Kultúra

Az interneten zaklatják és alázzák egymást a magyar tinik

Erről fog szólni a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című film, amelynek itt az új előzetese.

A jó pár rövidfilm mellett a Terápia több részét is jegyző Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmjeként fog a mozikba kerülni a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) című ún. tini thriller, amely a ma már a magyar kamaszokat is egyre nagyobb mértékben érintő internetes zaklatásról és megszégyenítés ihletett. A produkciónak még áprilisban jelent meg az egészen egyedülálló, félig anime, félig élőszereplős, mindeközben pedig zenés első teaser trailere, amelyet követően most kijött a második teaser.

Az új előzetessel együtt közzétett szinopszis szerint Schwechtje filmjében a főszereplő, Eszter a tinédzserkor megpróbáltatásait a mangák világában igyekszik átvészelni. Kívülállóként szemléli a kamaszok világát, s örömmel konstatálja, hogy angoltanára megkülönböztetett figyelemmel viseltetik iránta. Amikor egy nap a tanár váratlanul elmegy a gimnáziumból, immár magánemberként keresi meg Esztert. Szándéka pedig egy beláthatatlan következményekkel kikövezett útra vezet, amelyet körülvesz a fiatalok hiúsága, és csapongó érzelmei. És amelyben nagyon könnyen sérülhet az érzékeny lélek.

A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) szeptember 13-án fog a hazai mozikba kerülni.

Kiemelt kép: YouTube/Vertigo Média

Ajánlott videó

Olvasói sztorik