Kultúra filmkritika

Csak addig a gyerekek magánügye az iskolai zaklatás, míg valaki bele nem hal

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 09. 13. 16:44

Tévedés azt hinni, hogy ez a tinik ügye, és erre az emlékeztet leginkább, amikor baj történik. Márpedig baj, az történik. Ezért is lenne fontos, hogy a Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) eljusson a lehető legtöbb emberhez, nem csak a tinik körében. Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje fontos, és meglepően jó is. Kritika.
Korábban a témában:

Amilyen csodálni valóak, fogékonyak, szenvedélyesek tudnak lenni az imádott gyerekeink a tinédzserkor hormonviharában, épp olyan lendülettel tör fel belőlük a rejtőzködő Lucifer is. Lehet ezt tagadni, tiltakozni ellene, persze, és igen, kivételek is vannak, a kedves olvasó kamaszgyereke soha nem volt még gonosz senkivel, de a realitás azért mégis azt mutatja, hogy a pubertáskor érzelmi hullámverésében időnként azért erősen egymásnak csapódnak az indulatok a tiniközösségekben – egyszerűbben fogalmazva, döbbenetesen kegyetlenek tudnak lenni egymással a tinik. Egyénileg is, csoportban meg végképp elszabadul a pokol. Egymást erősítik az önmagukban ártalmatlanok, a hangadók meg önmagukon is túltesznek, és úgy általában eluralkodik az elv, miszerint ami erősebb-hangosabb, az biztosan igazabb is, és semmi sem drága egy jó poénért. Ez nem volt másként húsz éve sem, mára csak az változott meg, hogy a közösségi média újabb felületet ad a tiniknek kiélni mindazt, ami bennük van: önkifejezéstől magamutogatáson és státuszon át nyilvános megalázásig széles a skála. Így aztán az önmagában is súlyos iskolai zaklatás legtöbb esetben az interneten is folytatódik, alig választható el a cyberbullyingtól. Erről mesél Schwechtje Mihály első nagyjátékfilmje, a beszédes című Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) (így, vesszőtlenül, szmájlistól), amit mindenkinek látnia kellene.

Fotó: Vertigo Média

A cím sok mindent elárul, gondolhatnánk, és zaklatásból öngyilkossági kísérletbe menekülő tinikről is hallottunk már sokat, ám Schwechtje filmje nem a megszokott irányból és fókusszal fogja meg a témát. Főhősünk, az anime- és mangarajongó Eszter ha nem is az osztályközösség legnépszerűbb tagja, de azért egészségesen elvan a suliban, vannak barátai, hobbija, érdeklődése, a tanulás jól megy, fiatal angoltanára még külön is foglalkozik vele, amitől természetesen Eszter cseppfolyóssá olvad, naná, minden lánynak megvolt ez a tanárba belezúgós korszaka. A tanár ugyanakkor váratlanul bejelenti, hogy külföldre költözik, így Eszter összeomlik – de csak addig, míg Csaba bá’ fel nem bukkan az e-mail-fiókjában egy privát neki szóló búcsúlevéllel. Chatelni, skype-olni kezdenek, a hangnem egy ideig egyre fülledtebb, ám a hús-vér ellenkező neműek jelenléte egy idő után óhatatlanul elhomályosítja a cyberrománc fényét. Ám Eszter mellett van egy másik főhős is, akinek a kilétére jóval később derül fény, és ez új megvilágításba helyez sok mindent: a csendes, elnyomott Peti a történtek egy másik vetületét mutatja meg.

Fotó: Vertigo Média

Schwechtje Mihály – azért írom le ennyiszer a nevét, mert egyrészt szórakoztat a mássalhangzó-torlódás, másrészt szeretném, ha az olvasó kezdené megjegyezni – filmje többszörösen meglepő. Egyfelől a kissé amatőr felhangú trailer alapján nem számítottunk erre a remek színvonalra, másfelől a cím bármilyen beszédes, mégsem lő le semmilyen poént, ennek pedig az az oka, hogy a film fókusza teljesen máshol van, mint ahová a cím, vagy csak úgy, az intuíció alapján sejteni lehet, sokkal inkább az előzményeken van a hangsúly, mintsem a sejthető tragédián. Emellett a hangnem sem tipikus: nincsen sem vádaskodás, sem feltartott ujjú kioktatás arról, hogy ezek a mai fiatalok, és a hunyó kiléte sem egyértelmű. Hibákat látunk, motivációkat látunk, nagyon ismerős kamaszkori érzelmi viharokat, felnőtteket, akik ha támogatók is, a lényeget akkor sem érthetik.

Fotó: Vertigo Média

A nagy meglepetést persze nem ezek jelentik, hanem az, amikor az események egy pontján egyszer csak visszaugrunk a történet elejére, és megnézzük még egyszer mindazt, ami addig történt, csak éppen egy teljesen más szereplő szemszögéből. Briliáns az ötlet is, de a legjobb mégis inkább a megvalósítás: hasonló dramaturgiai húzásokat legtöbbször nagy csinnadrattával jelez egy film, feldörög valami beszédes zene, kapunk valami csilli-villi effektet, minősített esetben még felirat vagy narráció is jelzi, most épp valami fontos trükk jön. De itt nem: a váltás teljesen váratlanul jön, Schwechtje nem mellékel hozzá fanfárokat, a váltás olyannyira belesimul az addigiakba, hogykell egy pár perc, mire megértjük, hogy mi most épp a nagy csavarban ülünk. Izgalmas megoldás az is, ahogy a kamera néhol egy az egyben a kamaszok vizslató tekintetévé válik, ahogy pásztázza a testeket, ahogy leskelődik, fennakad egy-egy részleten, egészen csodás képek vannak, kár, hogy nem egységes a képi világ színvonala, remek megoldások keverednek gyengécske, tévéfilmes hangulatú jelenetekkel, a látványt viszont menti a nagyon eltalált filmzene.

Meglepők az alakítások is, egyrészt mert jó gyerekszínésznél csak jó tini színészt láttunk kevesebbet, itt viszont váratlan mélységet és hitelességet kapunk, a két főszereplő egyenesen remek, különösen Vajda Kristóf játszik megejtően érzékenyen, de a történet alfahímjének is van egy jól sikerült jelenete. A dolog annál meglepőbb, mivel a trailerbe valahogyan pont a legfélresikerültebb mondatok kerültek, ami alapján katasztrofális színészi színvonalra készültem – ehhez képest az alakítások többnyire rendben vannak. Többnyire – mert sajnos vászonról lemászó ripacsság és természetellenesség is akad jócskán, a mérleget azonban végül pozitív irányba dönti az a nem elhanyagolható tény, hogy a kamaszok párbeszédei végre-végre nem rugaszkodott el sztratoszférai távolságokba a valóságtól. Ezek a srácok úgy beszélnek, ahogy a valódi tinik is beszélnek maguk között vagy otthon, egyedül a számos chat-üzenet hangneme volt idegenül szabatos, feltételezhetően a jobb érthetőség kedvéért.

Ezzel együtt a film, ha sikerül átütnie az ingerküszöböt, akár kultikus jelentőségűvé is nőhet a kamaszok körében, és kimondottan erős filmélményt adhat mindenki másnak is: meglepően jól működő kémia és valódi izgalom van, románc van, még erotika is, és a dráma is átélhető. Azon lamentálni már felesleges, hogy egy ilyen fontos témájú, vállaltan céllal készült, inspirált film miért nem kapott egy árva vasat sem a Filmalaptól, mert sokkal fontosabb ennél, hogy a film elkészült, és nemcsak fontos, jó is lett, a pénzosztók orra alá meg azzal lehet legjobban borsot törni, ha jó sokan megnézzük, hírét visszük, beszélünk róla. Talán akkor kevesebb passzív agresszív komment kívánja majd tinik halálát, szmájlival, persze, mert attól biztos kevésbé gyilkos.

Remélem legközelebb sikerül meghalnod :) – magyar thriller, 96 perc – értékelés: 8/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Professor Yuval Noah Harari, author and Professor of History at the Hebrew University of Jerusalem, speaks about themes from his new book 'Homo Deus: A Brief History of Tomorrow' on September 8, 2016 at the Dancehouse Theatre as part of the Manchester Literature Festival in Manchester, England. (Photo by Jonathan Nicholson/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.