Kultúra

Szexjelenetet és pogányságot tartalmazó filmet vetíttet le a pap a templomban

Egy mozival társulva moziesteket szervez egy angliai templom, azonban több egyházi személyiség, valamint hívő is kikelt a vetítések tartalma ellen: olyan filmek is terítékre kerülnek ugyanis, mint az 1973-as, Donald Sutherland főszereplésével készült Ne nézz vissza!, ami egy hírhedten élethű szexjelenetet tartalmaz, valamint A vesszőből font ember, a legendás horrorfilm, amiben meztelenkedés látható. Mindkét film továbbá erős pogány, illetve okkult sztoriszálakkal is bír.

A mozi és a templom képviselői, köztük Stephen Hance atya azzal védték meg a döntést, hogy rámutattak, ezek a filmek komoly vallásos kérdéseket is boncolgatnak, ezért a hívőknek is a javára válik, ha elgondolkodnak rajtuk.

Úgysem mutatunk Istennek semmi olyat, amit még nem látott

– mondta el a pap, aki szerint a vetítések abban is hasznosak, hogy közelebb hozzák az egyházat minél több emberhez.

Nemcsak ezt a két filmet sérelmezik a kritikusok: az sem tetszik nekik, hogy még ráadásul a Brian életét is levetíti a templom, ami pedig már elég sok alkalommal kihúzta a gyufát különböző egyházi személyiségeknél.

Kép: Alan Crowhurst/Getty Images

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik