Kultúra sorozatkritika

Az Éles tárgyak olyan brutális, hogy a legsötétebb horrorok sírva könyörögnek a receptért

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 07. 13. 10:56

Pedig csak thriller, de nincs akkora idézőjel, amibe ezt a „csak”-ot tenni kellene. Elindult az HBO új sorozata, amiről még sokat fognak beszélni. Mármint akik bírják gyomorral.
Korábban a témában:

Hogy Gillian Flynn-nek, ennek a kedves mosolyú nőnek mi megy a fejében, azt nagyon szívesen megnézném közelebbről, jó volna tudni, miből nőnek ki ezek a karcos, beteges karakterek és ezek az éjsötét történetek, amelyek kikerülnek a kezei közül. Már a Holtodiglan is úgy és annyiszor tekerte körbe a néző tudatát önmagán, hogy elég volt követni, most pedig az Éles tárgyak című első kötete kerül majd újra reflektorfénybe, joggal, az HBO ugyanis minisorozatos feldolgozást készített belőle, egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy mesterien.

Főhősünk, Camille egy roncs, ez azzal együtt is ordít róla, hogy a látszatra azért ügyel: van munkája, lakása, kocsija, pénze, csak hát utóbbit előszeretettel költi változatos méretű palackokban érkező vodkákra és egyéb alkoholos italokra. Konkrétan folyamatosan iszik, fényes nappal ugyanúgy, mint éjszaka, de valamilyen érthetetlen biológiai együttállás eredményeképpen ezzel együtt is képes funkcionálni, már amennyire: egy kiegyensúlyozott embertől azért távol áll, de a társadalom által rárótt kötelességeit képes ellátni, így keveredik haza, réges-rég nem látott szülővárosába, az isten háta mögötti Wind Gap nevű kisvárosba. Nem magától megy, főnöke küldi, hogy szaglásszon körül, a kisvárosban ugyanis nemrégiben holtan találtak egy kamaszlányt nem sokkal az után, hogy eltűnt otthonról, sőt, a közösséget épp aktuálisan is egy tinilány eltűnése aggasztja. Camille ugyanis újságíró, így a maga módszereivel, helyismeretét és kapcsolatait kihasználva elkezdi összegereblyézni a darabkákat ehhez a borzalmas történethez – ami ráadásul a szeme láttára válik egyre szörnyűbbé.

Fotó: HBO

Miközben követjük, amint Camille az eltűnt lányok ügyében folytatja saját nyomozását, egyre erősebb a gyanúnk, hogy Camille űzöttségének okai is valamiképpen a kisváros miliőjében, netán hasonló bűncselekményekben gyökereznek. A nőből süt a tragikus múlt, de ha ez nem lenne elég, sűrűn adagolt flashbackekkel, álomképek és ébrenlét keveredésével akkor is vissza-visszanézünk a múltba, és belelátunk abba a nagyon furcsa képletbe, ami Camille családja. A család elsősorban anyut jelenti, akinél bizarrabb nőalakot ritkán látni mozgóképen: múltszázadi sikk és hibátlan elegancia, makulátlan otthon, mézes-mázas udvariasság, miközben éppúgy ordít róla, hogy egy életre megsebzett, instabil figura, mint lányáról.

Ez az alaphelyzet már önmagában is kínálna lehetőséget némi igazán erős, szaftos, pszichologizáló családi drámára, ám Flynn a thriller zsánerében utazik, így természetes, hogy itt sem elégszik meg azzal, hogy nézzük, amint ebben a furcsa kuktafazékban nő a nyomás. Miközben a kamu nyugalmat és a látszatot mindennél magasabbra értékelő kisvárosi nihilben kirándulunk, fokozatosan halad előre több bűnügyi történetszál is, egészen pontosan kettő: a mostani eltűnések ügye, és az a Nagy Valami a múltból, ami Camille-t kísérti. Fokozatosan, de egészen lefegyverző váratlansággal: a sorozat tempója nem túl gyors, sőt, az akciófilmeken nevelkedetteknek szinte vontatottan lassúnak tűnhet, ugyanakkor a horrorisztikus részleteket olyan kiszámíthatatlanul adagolják az alkotók, hogy hatásuk néhol simán várfagyasztóbb, mint egy klasszikus horrorfilmes jumpscare-é. És nemcsak váratlan tempóban érkeznek az újabb infomorzsák, de azzal sem lehet nagyon tervezni, hogy mennyire lesz sötét a következő fordulat – teljesen kiszámíthatatlan az a hullámvasút, amin a néző ül, csak annyi biztos, hogy egyre sűrűbb, sötét erdőbe haladunk befelé.

Fotó: HBO

A forgatókönyv tehát igencsak rendben van, és a dinamika is izgalmasan épülget, de az Éles tárgyak ezzel együtt is a színészi alakításokban a legerősebb. Amy Adams képességeit lassanként engedi csak kibontakozni a történet, a mellékszereplők viszont már a nyitányban is kiválóak, a Camille gyerekkori verzióját alakító Sophia Lillist – akit legutóbb az AZ Beverlyjeként láttunk – csak a Camille anyját alakító Patricia Clarkson fergetegesebb. Bár az is igaz, hogy az ő karaktere annyira felfoghatatlanul bizarr és rejtélyes – furcsa kényszeresség, érthetetlen gesztusok –, hogy a mellett nem lehet elmenni szó nélkül már a nyitóepizódban sem, és ez csak egyre fokozódni fog, ahogy a történet rétegei feltárulnak. Spoiler nélkül csak annyit mondhatok, hogy érdemes lesz figyelni erre a sorozatra, én magamban már elkezdtem imádkozni, hogy a nyolc részes évad után ne próbálják meg tovább húzni, mert ha ezt nem teszik, ha nem higítják fel a történet sűrűségét, akkor az Éles tárgyak tehát könnyen klasszikussá – és a tévés díjak nagy várományosává – válhat.

Az Éles tárgyak (Sharp Objects) július 9-én indult az HBO-n és az HBO GO-n, az új részek hétről hétre érkeznek majd szép sorjában. A nyitóepizód értékelése: 8/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Fotó: Bielik István / 24.hu
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.