Ari Aster rendezői bemutatkozása, az Örökség, vitán felül az év egyik legmeghökkentőbb, legfurcsább és legkiszámíthatatlanabb filmje lett. Egy sok izében ismerős, de összességében mégis teljesen egyedülálló pokol-hullámvasút.
Mint minden középszerű, amerikai horrorfilm középosztálybeli, főszereplő famíliája, első ránézésre Grahamék is egy teljesen átlagos családnak tűnnek. Még a vezetéknevük is fájóan szürke. Pont annyira, mint a karót nyelt családfő (Gabriel Byrne), a miniatűr diorámákat gyártó anyuka (Toni Collette), a tipikus tinédzser gondokkal küzdő, tipikus tinédzser fiú (Alex Wolff), és hidegrázós kishúga, Charlie (Milly Shapiro), aki minden gesztusában olyan nyomasztó, hogy ha lemenne a pokolba, a démonok sírva menekülnek onnan.
Oké, ő talán annyira nem tipikus. Nem elég, hogy kicsit (nagyon!) fura, még – minden normális szülő számára – borzalmasan aggodalmat keltő szobrokat/játékokat készít szemétből, néha pedig halott madarak fejét is lenyesi, hogy felhasználhassa egy későbbi az alkotáshoz. Sebaj, majd kinövi. Különben is, kicsit megviselhette a szeretett nagymamájának a halála. Lehet, hogy ő így dolgozza fel a gyászt. Charliet leszámítva Grahamék viszont egy teljesen átlagos, szerető (ámbár itt-ott, a gyász miatt enyhén ridegnek tűnő) család. Aztán megtörténik a tragédia, és vele együtt borul a bili.
Az Örökség legnagyobb erénye a kiszámíthatatlansága, ami például egy tragédiában mutatkozik meg, ami az elmúlt évek egyik legszörnyűségesebb és meghökkentőbb jelenetsora. Épp, mikor úgy érezzük kezdjük felismerni a toposzokat, és nyugtáznánk magunkban, hogy „ez pont olyan, mint az a szellemidézős/kísértetházas/gyilkos gyerekes horror”, akkor Aster rendre képes valami olyat lépni, ami rögtön keresztbe is tesz a elképzeléseinknek. Az Örökség tudatosan megy szembe a paranormális jelenséges, démoni megszállós horrorfilmekkel alkotott minden elvárásunkkal. A film nem pusztán fordulataiban emelkedik felül az Annabelle 2. jellegű tucathorrorok bevett megoldásain, hanem felépítésében és hatásmechanizmusában is.
Aster ugyanis kifejezetten komótos tempóban, és olyan kimért információ adagolással szövi cselekményét, hogy a puzzle csak akkor áll teljesen össze, amikor elindul a stáblista. Ahelyett, hogy ötpercenként hozná ránk a frászt egy hangos jumpscare segítségével, inkább hagyja, hogy a folyamatosan növekvő feszültség szépen, lassan bekússzon a bőrünk alá. Amikor pedig jönne a nagy ijesztés (talán egy ilyen van az egész filmben), akkor is inkább csak elegánsan szembesít minket a borzalommal.
Az Örökség olyan, mintha az álom és az ébrenlét hajszálvékony határmezsgyéjén játszódna, ahol a szereplőkhöz hasonlón mi sem lehetünk benne biztosak, hogy ez még a valóság, vagy csak rémálom. Csak hogy az Örökségben a rémálom az maga a valóság.
Sokan hasonlították a filmet Az ördögűzőhöz, ám Aster rendezése sokkal inkább a 2015-ös A boszorkányhoz mérhető. Nemcsak azért, mert Robert Eggers filmjéhez hasonlóan ez is lassan, fojtogató atmoszférával építkezik, hogy aztán egy felejthetetlen, izzasztó és őrületes fináléban teljesedjen ki, hanem mert Aster ugyanarra használja a horrort, mint angol kollégája.
Ahogy pedig a gyásztól és bűntudattól fűtött családtagok egymás ellen fordulnak, megágyazva ezzel saját vesztüknek, az szörnyűbb, mint bármilyen démon vagy jelenés. Ám, míg A boszorkány a maga perverz módján kínált egyfajta megváltást, az Örökség épp az ellenkezőjével, egy megrázóan fatalista és elkeserítő csattanóval zárul.
Az Örökségen, minden újító erénye ellenére azért érződik, hogy egy első filmes rendező munkája. A több mint kétórás játékidő ugyanis egy kicsit sok egy ilyen filmnek – noha a lassú építkezés miatt a végjáték csak hatásosabb -, a töményebb cselekmény határozottan az előnyére vált volna. Illetve – főleg az elején – voltak pillanatok, amikor a színészvezetés is kissé esetlen. Bár lehet, hogy csak a nem túl erős szinkron zavart be.
Ezektől az apróságoktól eltekintve azonban továbbra is csak azt tudom mondani, hogy az Örökség az év legfurcsább és legbizarrabb horrorfilmje. Különleges és megrázó élmény.
Örökség, 2018, 127 perc 8/10
