James Stewartról ugyan ma leginkább talán a későbbi Hitchcock-filmek juthatnak elsőként eszünkbe, mint a Hátsó ablak, a Szédülés vagy Az ember, aki túl sokat tudott, de ő sokoldalú színészként nagyszerű volt egy ilyen romantikus komédiában is, mint a Saroküzlet. Az 1908. május 20-án született, magas, vékony Stewart a harmincas évek végén vált az egyik legkeresettebb színésszé Hollywoodban, miután a Becsületből elégtelen jókora siker lett, és meg is hozta a színész első Oscar-jelölését. A legjobbkor kapta tehát a szerepet Ernst Lubitschtól a Saroküzletben, melyben ráadásul újra együtt játszhatott régi barátnőjével, Margaret Sullavannel, akivel már szerepeltek közös filmben korábban.
Amikor a sikerfilmeket magyarok írták
Mint ahogy számos más film akkoriban, a Saroküzlet alkotógárdája is tele volt Európából áttelepült, jobbára zsidó származású filmes szakemberrel: ők vagy szakmai okokból költöztek Amerikába, mint Ernst Lubitsch, aki a húszas évek elején kezdett dolgozni rendezőként Hollywoodban, vagy pedig egyre kevésbé érezték biztonságban magukat a szülőhazájukban, mint a drámaíró László Miklós, aki 1938-ban hagyta el Magyarországot, nem beszélve a film egyik szereplőjéről, a nácik elől Amerikába menekülő, németországi születésű Felix Bressartról.
Lubitsch már elismert rendező volt, köszönhetően az olyan filmsikereinek, mint a Becsületes megtaláló és a Ninocska, Hollywoodban pedig akkorra már fogalommá vált a „Lubitsch-touch”, azaz a Lubitsch-hatás, mely a rendező egyedien elegáns stílusára vonatkozott: annak ellenére tudott sokat mondani valamiről, hogy közben jóval kevesebbet mutatott. A Hollywood aranykoraként emlegetett korszaknak Lubitsch volt az egyik legelismertebb rendezője, ennek ellenére ma már kevésszer hivatkoznak rá, pedig nekünk magyaroknak azért is fontos lenne ismerni a munkásságát, mert rendszeresen magyar írókkal dolgozott, de legalábbis az ő műveiket vette alapul.
„Budapesti” utcarészlet a Saroküzletben – amikor a feliratnak jelentősége van, azok magyar helyett angol nyelvűek
Rögtön legismertebb filmje, a Becsületes megtaláló (angolul Trouble in Paradise) László Aladár azonos című drámáján alapul, a Ninocskát és a Lenni vagy nem lennit Lengyel Menyhért műveiből írták, de filmet rendezett A víg özvegyből is, Vajda Ernő forgatókönyve alapján. Ez a három író mind hasonló pályát futott be, mint László Miklós: Magyarországon születtek, zsidó családban, itt lett belőlük író, majd valamikor a harmincas években mind Amerikába költöztek, ahol lecsapott rájuk a filmipar. De az a kor amúgy is a magyar dráma- és forgatókönyvírók nagy korszaka volt: Molnár Ferenc világszerte a legnépszerűbbek egyike volt, és olyan magyar írók műveiből lettek nemzetközi sikerfilmek, mint Bús-Fekete László vagy Bíró Lajos. Ezek a nevek (Molnár és talán Lengyel Menyhért kivételével) ma már gyakorlatilag ismeretlenek idehaza, pedig volna miért büszkének lenni rájuk.
Hozzájuk hasonlóan László Miklós neve sem közismert, olyannyira, hogy még egy magyar nyelvű Wikipedia-oldala sincs. A Leitner Miklós néven született író alig harmincévesen már nyert egy rangos irodalmi díjat A legboldogabb ember című darabjáért, de legismertebb műve a három évvel később bemutatott Illatszertár lett. Ez a darab annyira megtetszett a Budapestre gyakran járó Lubitschnak, hogy nem sokkal a bemutatója után megvásárolta a jogokat, és ebből lett aztán a Saroküzlet. Ami érdekes, hogy – mint az összes többi, magyar drámán alapuló amerikai film esetében – ezt a sztorit is lazán áttehették volna Budapestről mondjuk New Yorkba, hiszen gyakorlatilag az egész egyetlen üzlethelyiségben játszódik. Lubitsch és forgatókönyvírója, Samson Raphaelson azonban – bár pár dolgot változtattak az eredeti darabon – maradtak a magyar történetnél és helyszínnél. Bár a háború éppen kitört Európában, Budapest még a békebeli Európa egyik hangulatos és Amerikából nézve egzotikus maradékának számított, de Lubitsch legalábbis annak láthatta.
Asztalos úrból Králik Alfréd
A Saroküzletben nem is nagyon utal semmi a politikai közegre, egyedül a nagy gazdasági világválságot emlegetik, aminek következtében nehéz az élet, de hát ezzel az amerikai nézők is ugyanúgy tudtak azonosulni, noha ott inkább a munkásosztályt érintette érzékenyebben a válság. A filmet még csak nem is Budapesten forgatták: a Metro-Goldwyn-Mayer stúdiójában alakították ki a budapesti utcarészleteket, ügyelve a magyar nyelvű feliratokra, és tényleg olyanok is a külső részek a filmben, mintha valahol az Andrássy út és a Nagymező utca környékén járnánk. Az mondjuk kicsit fura, hogy az eredeti darab neveit megváltoztatják, ráadásul majdnem csupa idegen hangzású névre. Így lesz Asztalos úrból Králik Alfréd, Balázs kisasszonyból Novák Klára, Sipos úrból Pirovitch úr, de még a főnök, Hammerschmidt úr is Matuschek úrrá változik, az illatszertárból pedig valami bőrdíszmű- és ajándékbolt lett.
Részlet a filmből, magyar felirattal, Alfréd és Klára első találkozása
A sztori lényege viszont megmaradt: adott két ember, akik hónapok óta leveleznek ismeretlenül, és nem is sejtik egymásról, hogy személyesen is ismerik egymást, hiszen kollégák. Králik Alfréd (Stewart) és Novák Klára (Sullavan) mindketten Matuschek úr kereskedésében dolgoznak, és nem igazán szívlelik egymást, ismeretlen levelezőpartnerüket viszont a világ legtökéletesebb lényének látják. Matuschek (őt a leginkább az Oz, a nagy varázslóból ismert Frank Morgan játssza) valóságos apafigura a boltban dolgozó beosztottjainak: a simulékony Vadasnak (Joseph Schildkraut), a hűséges Pirovitchnak (Felix Bressart) és többieknek, míg bevallottan fiaként tekint Králikra, aki majd a nyomába léphet, ha egyszer nyugdíjba vonul. Csakhogy karácsony előtt Matuschek láthatóan megneheztel Králikra valamiért, de mivel nem látta mindenki a filmet, a további bonyodalmakat nem írnám le, mint ahogy Králik és Novák viszonyáét sem, habár romantikus komédia lévén azért nem nehéz kitalálni, hogy a végén minden jóra fordul.
A Saroküzlet azonban eltér a korabeli hasonló filmektől: a dialógusok és a színészek sokkal valósághűbbek, mint a sokszor bohóckodásba fulladó vígjátékokban láthattuk, és Lubitsch is olyan szokatlan kamerabeállításokkal próbálkozik időnként (mint amikor Klára benyúl a postafiókba), melyek annak idején teljesen újszerűnek hathattak egy szalondrámában. A film empátiával ábrázolja a szereplők egzisztenciális problémáit, de nem tör pálcát a magánéleti gondok miatt szenvedőkön sem. A főbb szereplők – Králik, Novák és Matuschek – többször hibáznak, rossz döntéseket hoznak, de hibáikkal együtt is megmaradnak emberinek, mint ahogy a többi szereplő is a szívünkhöz nő. Az pedig tényleg a filmtörténet egyik híresen megható jelenete, amikor Matuschek úr és az új kifutófiú, Rudi elmennek együtt sült almával töltött sült libát enni. Tényleg működik karácsonyi filmnek is – sőt, abból is a jobbak közé tartozik.
A filmet 28 nap alatt leforgatták, méghozzá úgy, hogy abban a sorrendben vették fel a jeleneteket is, ahogy látjuk őket. Lubitsch azt nyilatkozta, kevesebb, mint félmillió dollárból csinálták meg, de neki az volt a legfontosabb, hogy Sullavan és Stewart játsszák a főszerepeket, mert kettejük között jól működött a kémia. Később egyenesen a legjobb filmjeként hivatkozott a Saroküzletre, amiben talán az is szerepet játszhatott, hogy így tisztelgett a saját családi öröksége előtt, hiszen Lubitsch apja szabó volt, és egy hasonló üzletet vitt, amiben a fiának is szerepet szánt volna. A rendező azt is mondta, Budapesten járt egy boltban, ami a mintájául szolgált Matuschek üzletének: „Ismertem egy pont ilyen boltot Budapesten… A főnök és a beosztottjai viszonya pont olyan, mint bárhol a világon. Mindenki fél, hogy elveszíti az állását, és mindenki tudja, hogy az aggodalmak milyen keveset számítanak ebben.”
A film a karrierek tükrében
A Saroküzlet nem lett extrém kasszasiker, de nem teljesített rosszul sem a mozikban, igazán azonban később kezdték értékelni. Többször is előkerült a minden idők legjobb filmjei listákon, az Amerikai Filmarchívum (NFR) 1999-ben felvette a megőrzésre érdemes, értékes filmjei közé, és azóta is a korszak maradandó értékű filmjei között tartják számon. Ernst Lubitsch ezután is készítette a népszerű filmjeit, de aztán kapott egy szívrohamot, és fiatalon, 55 évesen meghalt még 1947-ben, mint ahogy Margaret Sullavan sem volt hosszú életű. A színésznő három évvel a Saroküzlet után visszavonult a filmezéstől, és a színházra koncentrált, ám a családi élete összeomlásával végleg elhatalmasodott rajta az életében amúgy is jelen lévő depresszió. 50 éves korában halt meg, gyógyszertúladagolásban, melyről sosem derült ki, szándékos volt-e. László Miklós New Yorkban élt és dolgozott, néhány művét színre vagy filmre is vitték, de egyik se volt megközelítőleg sem olyan sikeres, mint az Illatszertár, végül 1973-ban, 70 éves korában halt meg.
Ezzel szemben James Stewartnak – aki röviddel később megkapta az Oscart is a Philadelphiai történetben nyújtott alakításáért – csak ekkor indult be istenigazából a karrierje, amit még a katonai szolgálata sem tudott megakasztani, noha pilótaként éles bevetéseken is részt vett az európai hadszíntéren. A háború után olyan nagy filmekben játszott főszerepet, mint Az élet csodaszép, a Barátom, Harvey, A világ legnagyobb látványossága, és a már említett Hitchcock-filmek. Játszott thrillerben, westernben, komédiában, drámában, bármiben, az pedig külön érdekes, hogy míg fiatalon főként tisztességes és átlagos hősöket játszott, a Hitchcock-filmekben inkább mániákus, az őrület határán lévő alakokat játszott. A többiekkel ellentétben az ő pályáján a Saroküzlet csak egy állomás volt a sok közül, noha kétségtelenül fontos állomás.
Mintha csak zárás után szaladt volna ki a Váci utcából Hollywoodba
A filmet nagyon hamar, az amerikai premier után hét hónappal Magyarországon is bemutatták 1940. augusztus 23-án, egy héttel az Észak-Erdély visszacsatolásáról rendelkező második bécsi döntés előtt. A magyar lapok mind értékelték a film magyar vonatkozását, és lelkesen számoltak be róla:
Pesti Hírlap, 1940. augusztus 24.:
Érdekes, hogy abban a pillanatban, amint az amerikai filmgyártást az európai szellem varázsvesszője éri, azonnal felfakad belőle a tiszta és csendes költészet, a bensőségesen finom művészet kristályforrása. Ennek a filmnek nemcsak szerzője európai, hanem rendezője is, a nagyszerű Lubitsch és valóban, ritkán láttunk ennél bűbájosabb, emberi és színészi finomságokban gazdagabb amerikai filmet. Lubitsch az egészet meghagyta budapesti életképnek, — az utcákon, a boltban magyar felírások, a rendőr ismert egyenruhájában sétál, de ezek csak külsőségek. Fontosabb, hogy a mese életszerűsége és az emberek lelke az, ami különbözik benne, a számunkra sokszor oly érthetetlen, lázas és gépies amerikai élettől és lélektől: a mi saját líránk hangja csendül belőle, simogató karácsonyi tündérmuzsikával. És milyen remek színészek játsszák, elsősorban Margaret Sullavan, James Stewart és Frank Morgan és mennyire egyszerűen, közvetlenül, milyen kevés külső eszközzel! — a rendező szinte hangfogót tett játékukra, beszédükre, ezért is olyan az egész film, mint valami elragadó, elringató kamara muzsika. A film ínyenceinek való csemege ez, azoké, akik a mosoly és könny édes ízeiért járnak moziba, nem pedig idegfeszítő izgalmakért.
Nemzeti Sport, 1940. augusztus 25.:
A saroküzlet tele van magyar felirattal, a főnök úr nem azt mondja, hogy Bjudapest. (így mondja: Budapest.) James Stewart pesti fiatalember is lehetne, Margaret Sullavan sem tűnne fel a körúti sokadalomban este hat után, redőnygördülés idején. Ezt a színdarabot nem hamisították meg, nem változtatták meg a levegőjét. (De ez nem az a levegő, amely a pesti kabarék deszkáiról árad.) Králik úr felmondása olyan tragédia, amilyen csak Pesten lehet, Newyorkban soha, mert ott az álláscsere sokkal kisebb dolog, mint nálunk.
És igazi Lubitsch-film — pesti vígjátékból. László Miklós ötletei új csillogást nyernek Lubitsch kezében. A kitűnő rendező azonban a saját ötleteivel sem takarékoskodott. A néző az első jelenet végén mosolyogni kezd s aztán már nem is tűnik el a mosoly az ajkáról, amíg csak pereg a film.
A szereplők egytől-egyig pompásak. Margaret Sullavan és James Stewart: két bűbájos fiatal teremtés. A lány is, a fiú is. Külön dicséret illeti a kifutó alakítóját, William Tracyt. Remek pofa.
Biztos siker.
Az Ujság, 1940. augusztus 22.:
Lubitsch pompás ösztönével megérezte, hogy Budapest már öt világrész számára érdekes város és öt világrészben csinált Budapestnek szívetderítően kedves propagandát. Mert öt világrészben mindenütt érthető, mulatságos és rokonszenves az a bűbájos romantika, az a tiszta szépség és az a minden izében művészi jelleg, amely ennek a nagyszerű filmnek minden hangjából kicsendül és minden kockájából visszatükröződik. De megcáfolta ez a film azokat is, akik a drogéria belső életének feltárásával magyarázták a sikert.
(…) Lubitsch Ernő gyártotta és rendezte a filmet és ez az egyetlen név mindent megmond. Egyszerűségében és látszólagos igénytelenségében pompásabb film ritkán kerül vetítővászonra. Csak ritkán mozdul ki az üzletből és mégis izgalmasan változatos, ahogy a felvevőgép állandóan új és érdekes anyagot talál és szinte meseszerűen fantasztikussá teszi a leghétköznapibb dolgokat is. A naiv történet a rendező diktálására vágtató tempót kap. Lenyűgözi a nézőt, aki csodálkozva bámul, mikor az utolsó kocka után a terem kivilágosodik és véget ér az a látvány, amelyet még órákon át megcsodálna szívesen. A rendező-művész csodálatos hangszeren játszik. Főszereplői mintha csak a pesti aszfaltról léptek volna a vászonra. Nem játszanak, hanem élnek. James Steward, a vizesnyolcasból cégtárssá előlépő segéd, mintha csak zárás után szaladt volna ki a Váci-utcából Hollywoodba, hogy eljátssza ennek a filmnek a főszerepét. Ez a hórihorgas, nyakigláb, kissé mindig gyámoltalan színész alig néhány esztendő alatt ugrott az élre, mert nála egyszerűbb és emberibb eszközökkel senki sem dolgozik. Partnere a hamvasan kesernyés és fáradtságában is fiatalosan üdítő Margaret Sullavan. Csupa élet, fiatalság, remény és aranyos küzdelem. A magyar kiszolgáló kisasszonyok megköszönhetnék neki. hogy öt világrészben így képviseli szépségüket, kedvességüket, eleganciájukat, becsületességüket, amelyet Sullavan kisasszony budapesti tapasztalataiból ismer. (…) Bájos, harmatos, mulatságos és minden izében artisztikus film. Öt világrésznek szól és hamisítatlanul pesti.
A film utóéletét pedig egész biztos sokan ismerik. Igaz, először musical lett belőle 1949-ben, In The Good Old Summertime címmel, Judy Garland főszereplésével, de itt már Chicagóba került át a saroküzlet. Később készült egy Broadway-musical is, She Loves Me címmel, itt ismét Budapest a helyszín, a két főszereplőt pedig Balash Amáliának és Nowack Georgnak hívják. A legismertebb adaptáció viszont 1998-ban került a mozikba: a nálunk A szerelem hálójában címmel vetített You’ve Got Mail a korszak egyik legkedveltebb romantikus komédiája volt, Meg Ryannel és Tom Hanksszel a főszerepben. A film már igen messze távolodik Budapesttől és a harmincas évektől, ráadásul a főszereplők nem is munkatársak, hanem halálos ellenfelek: Hanks üzletemberként egy nagy könyvesboltláncot vezet, Ryan pedig egy kis független könyvesboltot, mindenben egymás ellentétei, és nem is tudják, hogy egymással emaileznek. Ebben a filmben egy az egyben elhangzik néhány párbeszéd a Saroküzletből, és Ryan kis boltját is úgy hívják: The Shop Around The Corner. Ezt nyilván sokkal többen ismerik, mint az eredeti filmet, de aki teheti, nézze meg azt is.
Ekkor már szóba se került, hogy Magyarországon játszódjon a film. Sőt, a mai napig, ha készül egy eredeti európai film vagy sorozat, abból is inkább a biztonság kedvéért forgatnak egy teljesen amerikai remake-et. Jellemző, hogy a Saroküzlet óta leginkább akkor készült csak Magyarországon játszódó hollywoodi film, amikor az 50-es években a szovjet típusú diktatúrát akarták bemutatni, de ez már egy egészen másik műfaj volt.
