Az évezredes legendák XXI. században újra elképesztő népszerűségnek örvendő alakjával, az unikornissal ma úton-útfélen találkozhatunk, azt azonban kevesen tudják, hogy a középkori uralkodók közül többen is tartottak a kincstárban egy-egy unikornisszarvat.
Azok természetesen nem egy ló homlokára nőtt, egyre növő csontpúpként kezdték pályájukat, hanem jórészt a vikingek kitűnő üzleti érzékének ékes példájaként egy cet szájából származnak:
Jókora narválagyar a londoni Science Museum gyűjteményéből / fotó: Wellcome Images
Az akár három méteresre is megnövő, szépen csavart csontnak (vagy épp a szintén unikornisszarvként aposztrofált rinocérosz- és rozmáragyaraknak) az európai mondák csodatévő erőt tulajdonítottak, így nem is meglepő, hogy a királyi és hercegi udvarokban többek közt a mérgezések elkerülésére is használták őket – köszönhetően a görög történetíróknak, így a perzsa királyi udvar orvosaként tevékenykedő Ktésziasz Knidiosznak, aki sokat idézett művében kijelentette róla: megtisztítja a vizet és ártalmatlanítja az ételbe jutott mérgeket.
A próba pillanata / fotó: Wellcome Collection
A gazdag családok tehát darabokra vágták az elképesztő összegekért vásárolt csontokat, hogy késnyeleket, amuletteket, nyakláncon hordott medálokat, vagy épp apró, ételek méregtelenítésére használható szilánkokat készíthessenek belőlük.
Raffaello Sanzio: Nő unikornissal, 1505-1506 / via Galleria Borghese
A mérgezéses halálok száma ezzel persze egyáltalán nem csökkent, ez azonban furcsa módon egy pillanatra sem vetette vissza a jókora piacot. Annak ellenére, hogy a szarvak mellett étekkóstolók is helyet kaptak az uralkodói és főúri asztalok körül, az ő segítségük pedig sokkal hasznosabb – és olcsóbban igénybe vehető – volt egy hasonló esetben.
A képzeletbeli egyszarvúk ékessége persze nem csak egészben volt hatásos: porrá őrölve sebekre helyezték, vagy lenyelték, hogy az magába szívhassa (!) a betegségeket, használója pedig egy csapásra újra egészségessé váljon.
Az ókorban, illetve a sokszor sötét középkorként aposztrofált évszázadokban a tudósok – így Arisztotelész és Leonardo da Vinci – mind kérdés nélkül elfogadták a csodás állat, illetve a testrész létezését, valamint annak hatását. Az unikornis a XII. században Skócia nemzeti állatává vált, népszerűsége pedig egészen a tizenhetedik század derekáig töretlen volt.
