Kultúra

A vidék, ahol nincs igazság, és nem is lesz soha

A magyar mozik bemutattak egy ausztrál westernfilmet. Ennek már önmagában örülhetünk, a Veszett vidék viszont ráadásul jó is. Jó, de keserű, sötét és kiábrándult. Sam Neill és Bryan Brown mocskos és büdös férfiakat játszanak.

Az ausztrál western keményebb az amerikai westernnél is. Mármint nemcsak a magányos pisztolyhős diadalával befejeződő, happy endes westernfilmnél, annál nyilván sokkal keményebb, hanem a mocskos, kegyetlen, véres amerikai westernnél is, mint amilyen A vad banda, A fennsíkok csavargója vagy a Nincs bocsánat. Ezeket a klasszikussá vált filmeket a szakírók revizionista westernfilmeknek hívják, mert felülíródik bennük a westernmítosz hagyománya. A jók nem is annyira jók, a rosszak viszont rosszak maradnak. Az igazságot súlyos áldozatok árán lehet kiharcolni, vagy úgy sem.

Ezek mind illúziótlan és komor filmek, de ha az ausztrálok csinálnak westernt, azt érezzük, a kalapos férfiak még mocskosabbak és büdösebbek, mint amerikai társaik, a vörös föld kopárabb és kietlenebb, a távolságok végtelenek és őrjítőek. Törvény nincs, mert a törvény embere félúton a városka felé szomjan hal. Ebben a világban játszódik az idei év ünnepelt ausztrál westernfilmje, a velencei filmfesztiválon is díjazott Veszett vidék. Meglepő és örömteli, hogy ez a kiábrándult, lassú, művészfilmes megoldásokkal élő western eljut a magyar mozikba, miközben a szintén tavaly, Christian Bale főszereplésével készült Hostilesnak egyelőre nyoma sincs.

Korábban, ha jól emlékszem, csak Az ajánlat című ausztrál westernt vetítették nálunk a mozik. Aki John Hillcoat keserű mesterművét látta, tudja, mire számíthat a Veszett vidék esetében is. Egyvalamit elárulhatok: nem arra, hogy a jogi, erkölcsi és politikai elégtétel majd a jófiúké lesz. A Veszett vidék az 1920-as években játszódik, de az ausztrál sivatagi vidéken, az outbackben még bőven vadnyugati viszonyok uralkodnak. Az őslakos feketék, vagyis az aboriginalok hiába szabadultak fel, most is szolgasorban tartják őket, az életük pedig nem sokat ér. Amikor tehát az őslakos Sam Kennedy nyakon lövi a rá és feleségére törő, részegen lövöldöző fehér embert, jól tudja, mire számíthat a nyomába eredő fehérektől. Kezdhet futni az életéért.

A Veszett vidék westernkerete három különböző tematikát, illetve részben különböző műfaji mechanizmusokat mozgat. A játékidő első harmadában azon izgulunk, mit tervez az erőszakos Harry March Kennedy családjával, mikor tör ki belőle az a brutális vadállat, aki valójában. Egy-egy felvillantott flashbackben látjuk, amint March a depressziójával és az alkoholizmusával küzd – ezek a képek valamelyest emberi arcot adnak Marchnak, de talán túl direkten utalnak arra, hogy belső démonai nyomasztják a férfit. Meg különben is, kit érdekel ez a szőrös szemétláda?

March meggyilkolása után – ez nem valami nagy spoiler, már az előzetesből kiderül – Kennedynek és feleségének menekülnie kell. A játékidő középső harmada az ő üldözésükről szól, ez a leginkább klasszikusnak tekinthető westernes történetséma a filmben. Az üldözők között ott van Sam Neill, aki istenhívő rendes embert játszik, és Bryan Brown, a seriff, aki elég közel áll ahhoz, hogy rendes ember legyen, de nem vennénk rá mérget, hogy az is. (Örültem, hogy ismét moziban láthattam Brownt, akit a legtöbb magyar néző a Trükkös halálból ismerhet, de ő volt Tom Cruise bármixer-mentora is a Koktélban. Neillt kicsit gyakrabban látni a magyar mozikban, legutóbb a Vademberek hajszájában és a The Commuterben.) A Veszett vidék utolsó részében pedig lezajlik egy bírósági dráma, ami felcsillantja annak a lehetőségét, hogy mégis létezik igazságos törvénykezés. Hogy ez a felcsillanás délibáb marad-e, arról hallgatnék.

Warwick Thornton rendezőről eddig jobbára csak Ausztráliában lehetett hallani. Két nagyjátékfilmet rendezett korábban, mindkettőben aboriginalok játsszák a főszerepeket, Thornton rendre az ő történeteiket meséli. Westernfilmet most először készített, de reméljük, nem utoljára, mert remek érzéke van a vadnyugati világ megteremtéséhez. Az ausztrál vadnyugat forró, üres és ingerszegény, az emberek unatkoznak és vedelnek. Mégis fenyegető közeg: bármi baj történik, pillanatok alatt elszabadulnak az indulatok. A törvény fennhatósága csak máz, valójában mindenki magára van utalva.

Thornton kevés szóval, inkább a totálképekbe kódolt kilátástalanság és a piától vagy halálos sebektől elhomályosuló tekintetek felvételeivel érzékelteti, mennyi vigaszra számíthatunk a történetben. Ő maga volt a film operatőre is, ami ritka vállalás, inkább kis függetlenfilmekre jellemző. A Veszett vidék is független produkció, de nagyszabású, komoly téttel bíró film benyomását kelti, nyilván Sam Neill és Bryan Brown is ezért vállaltak benne szerepet. Érezhető, hogy Thornton nemcsak egyetlen ember és egyetlen közösség történetét akarja elmesélni, hanem általános társadalmi viszonyokra utal, egy olyan világ működésére, amely leperget magáról minden westernfilmes meseiséget.

Az egyik jelenetben a városka népe a The Story of the Kelly Gang című némafilmet nézi az „ausztrál Robin Hoodról”, Ned Kellyről (mellesleg több forrás szerint ez volt az első nagyjátékfilm hosszúságú mozgókép a filmtörténetben). A seriff beáll a vászon elé, aztán le is szaggatja azt, és hazaküldi a nézőket. Ne szórakozzanak, miközben a város határain túl hullanak az emberek. A rendező így közvetlen kapcsolatot teremt a hagyományos westernsablonok és a saját, valószerűbb története között. Lehet, hogy a klasszikus westernben győz az igazság, de Ausztráliában, abban a múltbeli közegben, amelyben a Veszett vidék játszódik, az igazságot legfeljebb hazudni szokták. Meg kellene nézni Warwick Thornton korábbi filmjeit is, hogy megtudjuk, szerinte mi a helyzet a ausztrál őslakosokkal manapság, de kétlem, hogy azok felhőtlen komédiák lennének.

Veszett vidék (Sweet Country), 2017, 113 perc, 8,5/10

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik