Kultúra

Két díjat is nyert a romagyilkosságokról szóló magyar film

Egy nemzetközi filmfesztiválon, ahol a Bogdán Árpád rendezte Genezist is bemutatták.

Két díjat nyert a 23. Szófiai Nemzetközi Filmfesztiválon Bogdán Árpád alkotása, a Genezis — írja az MTI.

A magyar rendezőt a fesztivál második legfontosabb díjával, a zsűri különdíjjal tüntette ki a szakmai zsűri. A fiatalok zsűrije pedig a Genezisnek ítélte a legjobb film díját.

Bulgária legnagyobb nemzetközi filmszemléje március 7. és 16. között mintegy 170 alkotást vonultatott fel, a játékfilmversenybe 12 rendező kapott meghívást. A szófiai fesztiválon bemutatott filmeket az elkövetkezendő két hétben műsorra tűzik Burgaszban, Plovdivban és Várnában is.

Bogdán Árpád új filmje a bűn, a megtisztulás és az újjászületés drámája. A Genezis történetének középpontjában egy roma kisfiú áll, akinek gyerekkora drasztikusan véget ér, amikor egy brutális támadásban elveszíti a családját. A munkájába temetkező sikeres ügyvédnő felettese nyomására elvállalja a rasszista gyilkosságsorozat egyik vádlottjának védelmét. A nyomozás során megismerkedik az ügyben tanúként részt vevő kisfiúval, és ez a találkozás mindkettejük életét megváltoztatja. Egy titokzatos kamaszlány is belekeveredik az ügybe, amikor sötét titkok derülnek ki a szerelméről.

Fontos bemutatni a romagyilkosságokat, de nem így
A Genezis mintha az egész rendszert felmentené a felelősség alól.

A Cseh Anna Marie, Csordás Milán és Illési Enikő Anna főszereplésével készült Genezis április 12-től kerül a magyar mozikba, a díszbemutató áprilisban lesz a Titanic Filmfesztiválon.

Kiemelt kép: Mirage Film/Focusfox

Ajánlott videó

Olvasói sztorik