Kultúra
There Will Be Blood  There Will Be Blood   Year: 2007 - USA  Daniel Day-Lewis   Director: Paul Thomas Anderson

A zseni, akit kénytelenek leszünk csendben elengedni

Jankovics Márton
Jankovics Márton

újságíró. 2018. 02. 11. 17:00

Korábban a témában:

Daniel Day-Lewis tavaly nyáron sokkolta a filmrajongókat a nagy bejelentéssel, hogy visszavonul a színészettől. Az első hitetlenkedések után nem sokkal felröppent a hír, hogy azért nem játszik többet, mert beleveti magát a divat világába. Az elmélet szerint a színészt annyira magába szippantotta utolsó szerepe, a Fantomszálban alakított divattervező figurája, hogy úgy döntött: saját ruhamárkát indít.

Alaptalan pletyka? Nevetséges találgatás?

Meglehet, de nem véletlen, hogy épp Day-Lewisszal kapcsolatban merülnek fel mindig az ilyesmik. Ő az a színész ugyanis, akinek nemcsak díjai és elkötelezett rajongói vannak, de a kezdetektől körüllengi a titokzatosság aurája, amiből aztán könnyen szárba szökkennek az efféle mítoszok. Erre persze ad is okot bőven, hisz nem az a szószátyár típus: eleve ritkán szólal meg, és olyankor is szeret rejtélyesen fogalmazni. Jellemző például, hogy mikor ősszel rákérdeztek nála a divattervezős pletykára, csak nevetett, és annyit felelt: Ki tudja?

Apja szellemét látta

A mai napig ő az egyetlen, aki háromszor nyerte meg a legjobb főszereplőnek járó Oscart. Azt már csak, halkan tesszük hozzá, hogy elég jó esélye van a negyedikre is. Hiába hever azonban Hollywood a lábai előtt, Day-Lewis már évtizedek óta kacérkodik a visszavonulás gondolatával, és ha csak teheti, kerüli a nyilvánosságot. Többször tartott hosszú szünetet a karrierjében, az ezredforduló környékén például öt éven át nem forgatott. Állítólag ekkoriban elköltözött Firenzébe, hogy kitanulja a cipőkészítést egy olasz susztertől. Sokan már aggódni is kezdtek, hogy soha többé nem tér vissza a vászonra, ám végül Martin Scorsese és Leonardo DiCaprio csak megtalálta egy visszautasíthatatlan ajánlattal (ennek köszönhetjük a New York bandáinak brutális hentesét).

Phantom thread
2018
Real  Paul Thomas Anderson
Daniel Day Lewis.
Collection Christophel © Annapurna pictures / Focus feature / Ghoulardi film company / Perfect world pictures
Fantomszál (2018), Europress/Collection Christophel ©

Aztán megesett vele az is, hogy előadás közben kisétált a Hamlet egyik jelenete után, és soha többé nem tért vissza a színpadra. A jól értesültek persze egyből rebesgetni kezdték, hogy saját apja kísértetét pillantotta meg a dán királyé helyett, és ez okozta az összeomlást. Évtizedekkel később egy interjúban Day-Lewis elmondta, hogy csak végletekig kimerült volt, és pihenésre volt szüksége, de hát ki hiszi ezt el?

És akkor még nem is beszéltünk a nagybetűs Módszerről, amely kulcsfontosságú eleme a legendáriumnak. A vásznon látott zseniális alakítások ugyanis csak a Day-Lewis kép egyik felét adják ki, a másikat meg azok a sztorik jelentik, amelyek a megszállott felkészülésről szólnak, és a method acting két lábon járó, szótári illusztrációjává teszik őt. Nemcsak annyiról van szó, hogy megtanul csehül egy szerep kedvéért, amiben nem is kell csehül beszélnie (hiába játszik prágai agysebészt A lét elviselhetetlen könnyűségében, a filmet angolul forgatták).

  • A bal lábam forgatása idején például nem volt hajlandó kiszállni a tolókocsiból, ha meg mégis, akkor ölben cipeltette magát, akárcsak a film mozgássérült főhőse.
  • Mielőtt az Apám nevében ártatlanul bebörtönzött főhősét játszotta, beköltözött egy cellába, hogy étlen-szomjan töltsön ott el két teljes napot.
  • Az utolsó mohikánhoz vadászni tanult és hónapokig az erdőben lakott.
  • És volt, hogy hónapokra különköltözött a családjától, csak hogy át tudja élni a Jack és Rose balladája kiégett hippijének magányát.

A Fantomszál körüli divattervezős pletykák is onnan erednek, hogy Day-Lewis a hírek szerint megtanult mesterien varrni a forgatás előtt, és saját kezűleg újraalkotta egy híres spanyol ruhatervező ruhakölteményét. Ezek után nem csoda, hogy ő lett a method acting szótári illusztrációja, akit nemcsak a rajongók istenítenek, de teljes színészgenerációk tartják példaképüknek. Szerinte a felkészülési módszereit nem érdemes túlmisztifikálni, hiszen csak egyszerű gyakorlatokról van szó, amikkel a saját képzelőerejét stimulálja.

Tudom, hogy milyen önteltnek és fontoskodónak hat az egész, ezért igyekszem is kerülni ezt a témát. De azt vettem észre, hogy a hallgatás csak még jobban beindítja az emberek fantáziáját, akik egyre vadabb fantáziákat vetítenek bele ezekbe a lényegtelen részletekbe

– mondta egyszer, jelezve, hogy nincs hatalma a személye köré épített mítosz fölött. Day-Lewis amúgy abban hisz, hogy egy színész az alakításaival kommunikál, és minden egyéb információ csak eltereli erről a figyelmet. Ha tudjuk, hogy kedvenc színészünk milyen színű zoknit visel otthon, az a film közben is eszünkbe juthat, és ez szerinte csak akadályoz minket az átélésben.

Au nom du père
In the Name of the Father 
1994
real Jim Sheridan
Pete Postlethwaite
Daniel Day-Lewis.
COLLECTION CHRISTOPHEL © Hell's Kitchen Films / Universal
Apám nevében (1993), Fotó: Europress/Hell’s Kitchen Films/Universal

Fizetett vandalizmus

A brit művészcsaládba született Day-Lewis nemcsak a filmek miatt tanult ki kétkezi mesterségeket, már tinédzserként is az asztalosság és a színészet között vívódott. Végül az utóbbi lett a fő csapásirány, de a mai napig szenvedélye maradt az ácsolás, és állítólag gyönyörű székeket és asztalokat készít. 14 évesen kapta első apró filmszerepét az Átkozott vasárnapban, ahol egy fiatal vandált alakított. Még a stáblistán sem írták ki a nevét, de Day-Lewist lenyűgözte, hogy autókat zúzhat rommá büntetlenül, és még meg is fizetik érte.

A következő évtized mégis inkább a színház jegyében telt: az angol színpadokon gyakorlatilag végigpörgette a teljes Shakespeare-repertoárt, a hősszerelmes Rómeótól a vívódó Hamletig szinte minden volt. A filmes áttörésre 1985-ig kellett várni, amikor egyszerre két fontosabb szerepben is feltűnt a vásznon. Az én mosodámat és a Szoba kilátássalt ráadásul ugyanazon az estén mutatták be New Yorkban, az egyikben egy kispályás, szőkített, meleg gengsztert, a másikban pedig egy dúsgazdag és pökhendi sznob férjjelöltet alakítva. A kritikusok figyelmét egyből megragadta, hogy itt egy fiatal színész, aki teljes hitelességgel képes megformálni két ennyire ellentétes figurát.

My Left Foot
1989
Jim Sheridan
Daniel Day Lewis
Ruth McCabe.
Collection Christophel ©  Ferndale Films
A bal lábam (1989) Fotó: Europress/Collection Christophel © Ferndale Films

Pár évvel később meg is kapta első Oscar-díját A bal lábamért, ahol a születési rendellenessége miatt tolókocsiba kényszerülő író-festőt, Christy Brownt alakította. A képtelen kihívások és a megszállott felkészülés motívuma már ekkor megjelent. Állítólag a forgatókönyv első oldalát olvasva döntötte el, hogy vállalja a szerepet: itt az állt, hogy Christy a bal lábával vesz elő és helyez egy lemezt a bakelitlejátszó forgólapjára, majd a lábujjaival ráilleszti a tűt, és elindítja a zenét. Day-Lewis meggyőződése volt, hogy ezt lehetetlen megcsinálni, de egyből belevágott a gyakorlásba. A forgatáson végül meg sem kellett ismételni a felvételt, mert már elsőre sikerült neki a mutatvány – ezt láthatjuk a film nyitójelenetében. A díjözön persze nem ezért, hanem az elképesztő erejű alakításért járt, amivel megidézte a csaknem teljesen bénult, a küzdelmet mégsem feladó Christyt.

Gyűlölve és szeretve

Innentől kapkodtak Day-Lewisért, ő azonban továbbra is válogatós maradt, és csak akkor vállalt szerepeket, ha valami nagyon megmozgatta bennük. Ez a visszahúzódás félelemmel teljes csodálatot ébresztett iránta a filmipar sok szereplőjében. Az őt három filmben is rendező Jim Sheridan egyszer azt mondta róla: „Daniel valójában gyűlöli a színészetet”. Mikor Day-Lewist megkérdezték erről, annyit felelt, hogy ez valószínűleg igaz,

de hát ki nem gyűlöli néha egy kicsit azt, amit a legjobban szeret az életben?

Az Atlanti-óceán mindkét oldalán dolgozott, és brit létére sokáig preferálta a jellegzetesen amerikai figurákat. Ikonikus szerepei közé tartozik Az utolsó mohikán Sólyomszeme, a véreskezű Bill the Butcher a New York bandáiból, Daniel Plainview, a Vérző olaj megszállott olajmágnása, vagy épp a rabszolgaságot eltörlő Abraham Lincoln, akit Steven Spielberg életrajzi drámájában formált meg. Utóbbi két szerep egyaránt Oscart ért neki, amivel mellékesen a díj történetének legsikeresebb színészévé vált.

Le dernier des Mohicans
The last of the Mohicans
1992
Real  Michael Mann
Daniel Day Lewis.
Collection Christophel © Morgan Creek Productions
Az utolsó mohikán (1992), Fotó: Europress/Collection Christophel © Morgan Creek Productions

A fenti felsorolásból is látszik, hogy filmográfiája meglehetősen vegyes: akadnak rajta formabontó remekművek, érzékeny, kisköltségvetésű drámák és nagyszabású, olykor giccsbe hajló történelmi eposzok is. Ami mindet összeköti: Day-Lewis intenzív jelenléte a vásznon, ami még egy közepes filmben is rabul ejti a nézőt.

Hogy ez a kisugárzás az életben is jellemző rá, az akár egy pár perces köszönőbeszédből is kiderül. Azon kevesek közé tartozik, akik úgy tudnak emelkedettek és ékesszólóak lenni, hogy közben egy pillanatra sem válnak modorossá. Talán az is szerepet játszik benne, hogy apja koszorús költő volt, mindenesetre Day-Lewis megszólalásai olyanok, mintha könyvből olvasná: nincsenek fölösleges mondatok, csak az elegancia és az őszinteség megnyerő keveréke. Meglátjuk, hogy a márciusi Oscar-gálán hallhatjuk-e utolsó köszönőbeszédét, ás ha igen, mit fog mondani. Nem okozna túl nagy meglepetést a fogadóirodákban, ha az Akadémia díjjal búcsúztatná.

Már csak a visszavonulás körüli hájp miatt sem (ami, valljuk be, tervezett Oscar-kampányként sem lenne utolsó). Na meg azért sem, mert tényleg zseniálisan alakítja William Woodcockot, a Fantomszál úri divattervezőjét. Mikor elkezdte a forgatást, eszébe sem jutott, hogy ez lesz az utolsó filmje. A rendezővel, Paul Thomas Andersonnal eleinte jókat nevetgéltek, de forgatás közben valami megmagyarázhatatlan szomorúság telepedett rá, ami azóta sem múlt el, és az okát még mindig nem fejtette meg teljesen.

A visszavonulás tehát éppolyan önazonos és titokzatos gesztus, mint az egész pályafutás volt, így nem megtöri, inkább kiteljesíti a Daniel Day-Lewis-varázst. 

De hát miért épp a finálé lenne más, mint az előadás korábbi trükkjei? Ha úgy vesszük, ő a tökéletes illuzionista: az orrunk előtt rejtőzött három évtizeden át, a szerepek pedig tökéletes búvóhelynek bizonyultak.

Lincoln
2013
Real  Steven Spielberg
Daniel Day Lewis.
Collection Christophel © Amblin Entertainment / Kennedy Marshall Company
Lincoln (2013), Fotó: Europress/Collection Christophel © Amblin Entertainment / Kennedy Marshall Company

Persze sokan reménykednek benne, hogy idővel meggondolja magát, és úgysem bír majd ellenállni, ha kap egy igazán csábító ajánlatot. Ő viszont azt mondja, hogy a döntés végleges, és ez most nem olyan, mint a korábbi hosszú szünetek voltak. Épp azért adott ki nyilatkozatot, hogy még véletlenül se tudjon később visszatáncolni, de még ezt a hidegzuhanyt is hibátlan eleganciával zúdítja a rajongókra.

Nem fogják hagyni, hogy csendben eltűnjön a színről – mondta a W magazin újságírója novemberben a színésznek, mire ő elmosolyodott, megköszörülte a torkát, és azt felelte:

Nos, muszáj lesz nekik.

Borítókép: Europress/Vérző olaj

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Quadrangular pieces of soap of various colors displayed on newsprint paper grouped by colors
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.