Kultúra

Adele a példa rá, miért volt jó év 2008

Mika László
Mika László

2018. 02. 10. 13:00

2008 nem volt rossz év a popzenében. Egy sereg szépreményű előadó mutatkozott be, egyikőjük mindjárt a világ egyik legnagyobb popsztárja lett. De akkor indult az MGMT pályája is, a duónak pedig a héten jelenik meg a  negyedik lemeze. Megnéztük, mi lett belőlük és még tíz másik előadóval a 2008-as évfolyamból.

Tíz év távlatából visszatekintve rá, 2008 egyértelműen átmeneti időszak volt a zenében. A nagy trendek vagy pár évvel korábban indultak meg, vagy csak csírájukban jelentkeztek és még messze voltak attól, hogy igazán felszínre törjenek. A rádiók a svéd sztárproducer, Max Martin szerzeményeit játszották (PinkSo What, Katy PerryHot n Cold, I Kissed a Girl), miközben megjelentek a színen a poszt-Amy Winehouse énekesnők is, név szerint Duffy és Adele, és bármily viccesnek hangozhat ez egy mai fülnek, közülük ekkor még nem lehetett eldönteni, kiből lesz nagyobb sztár. A sztárzenekarok közül a Coldplay a Viva La Vida c. negyedik albumával végleg bebiztosította magát, mint stadionokat is megtöltő együttest, de lemezt adott ki az AC/DC és a Metallica is, ezek természetesen milliós példányszámban mentek el. Szőrmentén kapcsolódik, hogy 2008-ban élte virágkorát a Guitar Hero, boldog-boldogtalan kattogtatta a műanyag gitárokat a házibulikban.

Elektronikus zenei téren még egyértelműen a Daft Punk 2007-es piramisos, mash-upos Alive turnéjának a hatása alatt volt mindenki, míg a fekete zenei stílusokban a gengszterek végleg átadták helyüket a hátizsákosoknak, Beyoncé azzá a királynővé vált, akinek ma ismerjük (I Am…Sasha Fierce), Kanye West pedig megszülte a következő 6-8 év hangzásvilágát (808s & Heartbreak). Mi most azonban az akkori fiatalokra koncentrálunk, a friss bemutatkozókra, akik közül páran rögtön viszonylag nagy nyilvánosságot kaptak, másokban ekkor még csak a potenciál mutatkozott meg a szélesebb ismertségi körre és a művészi kiteljesedésre. A 12 előadót vizsgálva először megnézzük, milyen volt a fogadtatásuk tíz évvel ezelőtt, aztán pedig, hogy hol tartanak ma, és egyben meghallgatható mindegyiküktől egy-egy korabeli daluk.

Adele – 19

A dal: Chasing Pavements
Akkor: Fentebb már említettük, hogy Adele még első lemeze kiadásakor is csak egy volt az Amy Winehouse-féle soulpop vonalat meglovagló énekesnők közül, de a 19-t ma meghallgatva igazából nem sok mindenen változtatott a következő kettőn sem, csak egy kicsit kevésbé egyértelműen levezethető a pedigré. Egész egyszerűen ő maradt állva.
Azóta: És mennyire megérte! Ha az összes korosztály átlagát vesszük, Adele ma egyértelműen a világ egyik legnépszerűbb énekesnője, akinek lemezeiből annyi fogy, hogy egymaga pozitívba tudja fordítani egy-egy év akármilyen siralmas lemezeladási statisztikáit. Ennek ellenére többször tudatosan évekre eltűnik a nyilvánosság elől, hogy aztán úgy térjen vissza, mintha semmi sem történt volna.

Crystal Castles – Crystal Castles

A dal: Crimewave
Akkor: Nem a Crystal Castles volt az első, akik az elektronikus döngöléseket punk esztétikával ötvözték, és még a 8 bit-es „nintendocore” hangzások becsempészése se lett volna forradalmi újítás, de valahogy Ethan Kath és Alice Glass duója valami olyasmire tapintott rá nagyon ügyesen, ami korábban elérhetetlennek látszó népszerűséget hozott nekik rögtön bemutatkozásukkor. A kapucnis, arcát folyamatosan takaró Kath tökéletes ellensúlya volt a hamar goth példaképpé váló Glassnak, aki fellépéseik nagy részét a közönségben pogózta végig.
Azóta: Hát ez bizony nem egy szép történet. A nyilvános viszálykodás ugyan már kezdetektől jelen volt Kath és Glass között, de ez akkor csúcsosodott ki, amikor három lemez után Glass azzal szállt ki a projektből, hogy Kath éveken keresztül zaklatta és elnyomta. Utóbbi természetesen mindent tagadott, az ellenségeskedés a mai napig tart, Kath továbbvitte a Crystal Castles nevet egy jóval kevésbé karizmatikus új énekesnővel, Glass pedig szólóelőadóként tevékenykedik.

Fleet Foxes – Sun Giant EP/Fleet Foxes

A dal: Mykonos
Akkor: Ritka eset, hogy egy zenekar olyan kiforrott formában lépjen színre rögtön debütáló EP-jével, ahogy tette azt a Fleet Foxes, tömegeket varázsolva el barokkos folkpopjával. Érdemes kiemelni, hogy még a nagy folkrobbanás előtt járunk (a Mumford & Sons majd a következő években lovagolja meg az ekkor elindított a hullámot), sokakat Robin Pecknold zenekara vett rá először a kockás flaneling és az igénytelen szakáll viseletére – tegyük hozzá: megérdemelten! Az alig pár hónappal később érkező első lemez pedig egyértelműen 2008 (és talán az egész évtized) egyik legjobbja.
Azóta: Miközben a fesztiválokon tombolt a folkláz, Mumfordék arénákat töltöttek meg csirkekergető, csűrdöngölő hatásvadászatukkal, a Fleet Foxes egy befelé forduló lemez után pihenőre vonult, feleslegesnek érezve jelenlétüket a színtéren. Pecknold egyetemre ment, végül tavaly tért vissza egy jóval nehezebben befogadható, de továbbra is gyönyörű albummal, mely a zenekar népszerűségének mit sem ártott. A dobosuk meg amúgy közben kilépett és Father John Misty néven szólóban az egyik legszórakoztatóbb előadóvá vált.

Foals – Antidotes

A dal: Balloons
Akkor: Kifejezetten vicces visszaolvasni, ahogyan a Foals bemutatkozását egy bizonyos zsáner utolsó, erőltetett felnyögésének írják le a korabeli kritikusok. És valóban, az a fajta homlokig gombolt inges, bénabajszos, ideges mozgásos matekszakkörös zene (elég megnézni a Balloons klipjét), ami azokban az években kisajátította magának az „indie” kifejezést, bőven haláltusáját élte az Antidotes megjelenésekor. A Foals pedig történeti érdekesség maradt volna csupán, pár jó számmal, ha…
Azóta: …nem folytatták volna útjukat töretlenül az egyre nagyobb és nagyobb népszerűség felé, mindig pont annyit változtatva a zenei formulán, hogy a trendeket nem figyelmen kívül hagyva azért sajátságosan felismerhetők maradjanak. A nálunk is többször fellépett Foals ma műfajának talán legnépszerűbb zenekara, idén valószínűleg visszatérnek ötödik lemezükkel.

Hercules & Love Affair – Hercules & Love Affair

A dal: Blind
Akkor: 2007-ben még nem sokan mertek volna nagy összeget tenni a következő év diszkóreneszánszára, az ezüst topok és neon fűszoknyák azonban jöttek és (ha csak rövid időre is, de) győztek. Az egész élén egy Andrew Butler nevű figura állt a lemezével, azon belül is a Blind nevű underground megaslágerrel, ami úgy söpört végig a fülledt klubokon, mint valami trópusi vihar.
Azóta: Butler a mai napig viszi a Hercules & Love Affairt, legutóbb pont tavaly hozott ki lemezt (Omnion), kellemes hallgatnivaló, de a Blind sikerét egyszer sem sikerült neki újrakreálni, mert hát ahhoz legalább akkora szükség volt a pillanatra is, mint magára a dalra.

Kurt Vile

A dal: Slow Talkers
Akkor: Minimálisan kevesen figyeltek fel 2008-ban erre a gitározgatós Jézus-forma fiatalemberre, akikből minden évben tizenkettő egy tucat tűnik fel, pedig Vile már ekkor megérdemelte volna a kiemelt szerepet. A felvételek mondjuk még olyan minőségűek, mintha egy kődarabbal lettek volna rögzítve, de ehhez a szomorkás roots americanához még illik is ez az esztétika. A dalokban meg már ekkor minden kellő megvolt a sztársághoz.
Azóta: Kurt Vile nem csinált semmi forradalmit, csak folytatta azt, amit elkezdett, egyre jobb és jobb számokat írva, szépen lassan a gitározgatós Jézus-forma férfiak királya lett.

Laura Marling – Alas, I Cannot Swim

A dal: Failure
Akkor: Volt már szó a folkrobbanásról, Laura Marling abból a brit közegből indult, ami az óceán ezen partján előidézte azt, és őt szinte azonnal el is ismerték, 17 évesen felvett debütáló albuma rögtön a neves Mercury-díjra lett jelölve. A lemez ugyan zeneileg még tele énekes-dalszerző toposzokkal, de a pontos megfigyelésekre épülő szövegek már ekkor sejttették Marling későbbi pályáját.
Azóta: Laura Marlingból könnyen lehetett volna Mumfordékhoz hasonló sztár, ha ő is enged a nagykiadós csábításnak, ő azonban inkább Kurt Vile-hoz hasonlóan pontosan ugyan azt folytatta, amit első lemezén elkezdett, csak éppen egyre jobb lett minden aspektusában. Albumai egységesen magas minőségűek, bármelyiket nyugodt szívvel ajánlhatjuk. Magyarországon az utóbbi időben nagyot nőtt a népszerűsége, miután egy dala (What He Wrote) prominens szerepet kapott a Testről és lélekről c. filmben.

Lykke Li – Youth Novels

A dal: Little Bit
Akkor: A svédek ugye a hideg popzene mesterei, majd minden évre jut egy innen érkező, kiemelkedő tehetségű előadó, 2008-ban ez Lykke Li volt, aki jellegzetes hangjával, valamint elektronikus és tradicionális folk elemeket nagyszerűen vegyítő dalaival tűnt ki a tömegből.
Azóta: Lykke Lit tekinthetjük egyfajta proto-Lana Del Reynek is, miszerint igazán, mainstream értelemben vett híressé az egyik dalának remixe tette, az I Follow Rivers Magician feldolgozását egy időben lehetetlen volt elkerülni, viszont szerencsére ez az eredeti előadóra is több fényt vetett a korábbiaknál. Eddigi utolsó lemeze a 2014-es, összetört szívű I Never Learn, az énekesnő az idei Sziget egyik fő fellépője lesz.

MGMT – Oracular Spectacular

A dal: Time to Pretend
Akkor: Akármennyire próbálkozik az ember, nem talál más okot az MGMT megjelenése utáni szinte azonnali mennybemenetelére azon kívül, hogy ezek a dalok tényleg ennyire jók (jó, azok a mobil- és autóreklámok sokat segítettek), a KidsTime to PretendElectric Feel mesterhármasa máig úgy üt, mint tíz évvel ezelőtt. Van abban valami univerzális, hogy a dalokat, amelyek arról szólnak, hogy milyen fasza iszonyatosan begombázni az erdő közepén a hippi haverjaiddal, a kocsiban a nagymama is nyugodtan énekelheti teljes szívből.
Azóta: Ben Goldwasser és a tökéletes nevű Andrew VanWyngarden nem ismételték meg korai rádiós sikereiket következő lemezeikkel, de fontos ehhez hozzátenni, hogy a felvetés is távol állt tőlük, hogy egyáltalán megpróbálják. Helyette elmentek a totál pszichedélia irányába, inspirációért a Pink Floydra és Brian Enóra néztek (utóbbihoz még dalt is írtak). Az ezen a héten megjelenő új albumukkal most újra a pop érdekli őket, meglátjuk, hogy sikerül a kísérlet.

The Ting Tings – We Started Nothing

A dal: Shut Up and Let Me Go
Akkor: Ha elektronikus fiú-lány duókról van szó, a Ting Tings gyakorlatilag a tökéletes anti-Crystal Castles: színesek, nevük alapján értelemszerűen tinglitanglik, egészen biztosan mindig jó illatúak és véletlenül sem szeretnének senkit megbántani, ennek ellenére Katie White Alice Glasshoz hasonlóan hamar moméslány-ikonná vált. Ha megpróbáljuk úgy hallgatni, hogy az elmúlt tíz év rárakódottságát figyelmen kívül hagyjuk, akkor a Shut Up and Let Me Go és a That’s Not My Name ugyanúgy élvezhető, a többi meg kit érdekel?
Azóta: A zenekar Magyarországon is viszonylag népszerűvé vált több fesztiválos fellépésének köszönhetően, de mivel a fenti két számon kívül tényleg nem sikerült semmi maradandót alkotniuk, lassan elmerültek a feledés mocsarában.

The War on Drugs – Wagonwheel Blues

A dal: Taking the Farm
Akkor: Annyira illik a War on Drugsra is Kurt Vile leírása, hogy Vile ekkor még konkrétan játszott ebben a zenekarban! Csak épp itt nem ő a főszereplő, hanem Adam Granduciel, aki szintén a korábbi pár év termését rakta össze első teljes albummá, igaz, ő nem egyedül, hanem csapattal a háta mögött. A lemez nem keltett nagy feltűnést, sivatagban kocsikázáshoz jó háttér, de ennél mélyebbet nem nyújt. Na de ez csak a kezdet volt!
Azóta: Ha az embereknek kezdetben a horizont hiányzott Granduciel zenéjéből, akkor bizony megkapták, méghozzá csőstül! Már hamar érezni lehet, hogy van itt valami készülőben, de az évtized közepére a War on Drugs a vezető amerikai indierock zenekarok közé került, a zene pedig maradt ugyan a kezdeti americana, de egy olyan nagy vödör atmoszférát borítottak rá, hogy sokszor bizony ki sem látszottak alóla a cowboykalapok. Az ezt követő tavalyi A Deeper Understandingot pedig már Bruce Springsteenhez hasonlíthatóan tölt be óriási tereket, legyen az aréna, vagy valami végtelen puszta. Azt csak megsúgjuk, hogy pletykálják (pont egy másik, itt is szereplő előadó kotyogta ki), hogy ők is jönnek a Szigetre.

Vampire Weekend – Vampire Weekend

A dal: Cape Cod Kwassa Kwassa
Akkor: Nehéz visszaemlékezni, de a Vampire Weekend feltűnésekor bizony igen ellentétes érzelmeket váltott ki. Egyrészt itt volt négy jól fésült, jól öltözött, sokgenerációs értelmiségi családból való, Ivy League-neveltetésű kölyök, akik egy jellemzően maximum középosztálybeli, külvárosi műfajban (indierock) merészeltek zenélni, ráadásul gátlástalanul nyúlva olyan, általában kisebbségekkel rokonítható zsánerekből, mint az afrobeat és a reggae. Ez azért már az akkori, politikailag a mainál kevésbé korrekt világban is kiverte a biztosítékot páraknál, akik elitizmust, műfaji dzsentrifikációt, meg egyebeket kiáltoztak. Másrészt viszont ennél a 11 számnál kompaktabb, élvezetesebb popdalokat nem nagyon adott ki senki ebben az évben. Ezra Koenig énekes pedig nagyzolás helyett arra használta a Columbián szerzett angol irodalom diplomáját, hogy egyszerű, ütős, de mégis metaértelemmel teli szövegeket írjon, amelyekben erőlködés nélkül egy versszakban kaphat helyet Peter Gabriel és a United Colors of Benetton. Végtelenszer újrahallgatható nyári lemez.
Azóta: A következő két album magas minőségét látva aztán a károgók lassan befogták a szájukat és elismerték, hogy a Vampire Weekendnek bizony helye van a legjobb mai zenekarok közt, érezhetően minden tag óriásit fejlődött a korábbiakhoz képest. A prímet viszont továbbra is a magyar felmenőkkel rendelkező Koenig vitte, aki már kész amerikai nagyregényeket zsúfol bele az olyan számokba, mint például a Hannah Hunt. Elvileg idén jön a folytatás, nem véletlenül várjuk sokan, bár a billentyűsük távozása lehet, hogy figyelmeztető jel.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

This general view taken on August 15, 2018, shows abandoned vehicles on the Morandi motorway bridge after a section collapsed in the north-western Italian city of Genoa. 
At least 30 people were killed on August 14, when the giant motorway bridge collapsed in Genoa in northwestern Italy. The collapse, which saw a vast stretch of the A10 freeway tumble on to railway lines in the northern port city, was the deadliest bridge failure in Italy for years, and the country's deputy transport minister warned the death toll could climb further. / AFP PHOTO / Piero CRUCIATTI / AFP / Piero CRUCIATTI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.