Abban elvileg mindenki egyetért, hogy Kertész Imre emlékét és hagyatékát méltó módon kell gondozni, mégis elmérgesedett hangulat övezi a direkt erre a célra létrehozott központot, amely egymilliárd forintot kapott az államtól az induláshoz. Az egy éve működő Kertész Imre Intézetet a kezdetektől számos kritika érte. Sokakat már az a tény aggodalommal töltött el, hogy nem valamelyik irodalmi intézményt, hanem Schmidt Mária egyik, irodalommal nem foglalkozó közalapítványát bízták meg a feladattal.
Ez nemcsak a szakmai garanciákkal kapcsolatban vet fel kérdéseket, de azt sem könnyíti meg, hogy az életművet távol tartsák a politikai csatározásoktól,
Nemcsak publicisztikáit, de az általa írt Kertész-nekrológot is arra használta, hogy a kormány aktuális ellenségeit ostorozza, és kirohanást intézzen a „liberálisok”, a „bevándorlók” és a keresztény civilizációnkat szétziláló „civilek” ellen. Az intézet vezetője azonban nem ő, hanem Hafner Zoltán irodalomtörténész, aki avatott ismerője az életműnek, hiszen sokáig Kertész szövegeinek gondozója és köteteinek szerkesztője volt.
Jönnek a Kertész-naplók
Többen sérelmezték az átláthatatlanságot is. Egyfelől azt, hogy sok más kormányzati projekthez hasonlóan itt is elmaradt az egyeztetés a szakmával, az intézet terveit és konkrét tevékenységét pedig többek szerint titkolózás övezi. A hivatalos honlap például nem segít a tájékozódásban, hisz ott egyelőre csak egy-két kép és idézet szerepel, még elérhetőség sincs feltüntetve. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy az intézet kijelölt feladata ugyan a hagyaték gondozása és feldolgozása, de annak nagy része nincs a birtokukban, ugyanis az író azt a Berlini Művészeti Akadémiának adományozta. Az intézetnél az a hagyatékrész van, amelyről az azóta elhunyt özveggyel, Kertész Magdával állapodott meg az alapítvány.
Hafner Zoltán ősszel azt mondta, hogy a berlini archívum és a budapesti intézet nem rivalizál egymással, a két intézmény szerinte együtt tartalmazhatja majd egyszer Kertész életművét a maga teljességében, fel is vették egymással a kapcsolatot. Állítása szerint egy több ezer oldalnyi iratot tartalmazó fájlcsomag, valamint családi dokumentumok, fotók, film- és hangfelvételek kerültek az intézet birtokába, amelynek meg is kezdték a feldolgozását három állandó és több külső munkatárssal.
Emellett gyűjtik a magántulajdonban és közgyűjteményben lévő dokumentumokat, szándékukban áll egy emlékmúzeum kialakítása, konferenciák szervezése és ösztöndíjak meghirdetése is. Mindezek ütemezéséről azonban egyelőre nincs pontos információ, és a kiadási jogokkal kapcsolatban is felmerültek tisztázásra váró kérdések. A Kertész műveit megjelentető Magvető Kiadó például perben áll az intézetet létrehozó alapítvánnyal, amiért az 2016-ban megjelentette Az angol lobogót. Ezen a pereskedésen kívül azóta sem zajlik egyéb kommunikáció Hafnerék és a kiadó között – tudtuk meg Dávid Annától, a Magvető igazgatójától.
Az egy éve felállt intézet eddigi tevékenységéről annyi biztosan kiderült, hogy
- 600 millió forintért megvették a Benczúr utca 46. szám alatti villaépületet, ahol a felújítás után az intézet működhet, és a látogatók előtt is megnyitják majd.
- Az MMA-val közösen tartottak egy zártkörű konferenciát.
- Novemberben pedig Balog Zoltán és Schmidt Mária részvételével felavattak egy emléktáblát a Török utca 3. alatt, ahol Kertész évtizedekig lakott.
Ez utóbbi megemlékezés nem épp a nyitottság és a párbeszéd jegyében telt: az eseményre nem hívták meg sem a Kertész műveit kiadó Magvetőt, sem a Szépírók Társaságát, amelynek haláláig tagja volt. Ellenben képviseltette magát a Magyar Írószövetség, amelyből Kertész már a 90-es években, jóval a tömeges kilépések előtt kiszállt, és később is kemény kritikával illette a szervezetet az antiszemita hangok megtűrése miatt.
Mikor Hafner Zoltánt ezzel kapcsolatban kérdőre vonták a Klubrádióban, azt felelte: nem látja be, miért kellett volna meghívni a Szépírók Társaságát, mikor épp ők voltak az elsők, akik támadták az intézetet, és Kertész amúgy is csak öntudatlanul és tájékozatlanságból lépett be a szervezetbe. Több más állítása is felhördülést okozott irodalmi körökben, például az, miszerint Kertész 2006-ban ingyen fölajánlotta hagyatékát a Petőfi Irodalmi Múzeumnak, de az nem bizonyult fogadókésznek.
Schein Gábor író, irodalomtörténész ezután több ponton is hazugsággal vádolta meg Hafnert, és lemondta a vele kitűzött kerekasztal-beszélgetésen való részvételét. „A beszélgetés elkezdésének minimális előzetes feltételei közé tartozik, hogy a Kertész Imre Intézet egyetlen képviselője se rágalmazzon nagy múltú intézményeket és azok munkatársi körét, és ne terjesszen valótlanságokat” – írta.
Bárki avathat
Hafner Zoltánt telefonon értük el, ő úgy véli, nincs az intézet körül semmiféle titkolózás, hiszen november 9-én sajtótájékoztatón beszámolt az intézet éves munkájáról és további terveiről, és ennek kapcsán több interjút is adott. A támadások szerinte mindig teli voltak aktuálpolitikai tartalommal, és ezek nívója teljességgel méltatlan Kertész Imréhez, aki mindig fölötte állt a kicsinyes ideológiai megosztottságoknak.
Épp az lenne a lényeg, hogy szellemi öröksége ne váljon ezek martalékává, hanem közös érték maradjon. Senki által nem kisajátítható Kertész, így például bárki avathat emléktáblát vagy rendezhet konferenciát – ez utóbbira az elmúlt 15 évben egyszer sem került sor. Nem akarunk beszállni a sárdobálásba. Dolgozunk, és nagy erővel koncentrálunk a szakmai munkánkra. Ha abba a fázisba érünk, kilépünk a nyilvánosság elé
– mondta Hafner az intézetet ért kritikákkal kapcsolatban. Állítása szerint a még fejlesztés alatt álló honlap például rövidesen elkészül és megtelik tartalommal, és ott elérhető lesz
- Kertész műveinek és azok fordításainak listája, valamint ezek korabeli recepciója.
- Egy száz oldal körüli alapos életrajz, főleg eddig publikálatlan források és Kertész saját vallomásai alapján.
- Egy közel kétezer tételes bibliográfia, amely tartalmazza az általa írt műveket és a szerzőről szóló szakirodalmat.
- Valamint egy képgaléria, nagyrészt eddig ismeretlen anyagokkal, emellett hang- és filmfelvételek.
„A tények utólagos szépítgetésének semmi értelmét nem látom: egyetlenegy közgyűjtemény sem kereste meg Kertész Imrét, sem a Nobel-díj előtt, sem a Nobel-díj után. Amikor pedig több vezető beosztású személynek is jeleztem, hogy az író nyitott lenne a megkeresésükre, egyikük sem élt ezzel a lehetőséggel. Nem Magyarországnak, hanem a közgyűjteményeknek nem kellett Kertész, de ezen (ismervén az akkori körülményeket) egyáltalán nem csodálkoztam el. A hagyaték berlini megvásárlására egyébként csak 2011 májusában került sor.”
A Szépírók Társaságának tiltakozásával kapcsolatosan azt mondja Hafner, hogy a szervezettel semmilyen élő kapcsolata nem volt az írónak: szerinte soha nem hívták fel, nem érdeklődtek utána, amikor pedig támadások érték, nem álltak ki mellette. „Azt pedig felesleges kommentálni, ha mindeközben épp ezen érdekvédelmi szervezet ítéli károsnak, hogy akadnak, akik képesek áldozatot hozni az egyetlen magyar Nobel-díjas író emlékének ápolásáért” – mondta, mikor arról kérdeztük, nem visszatetsző-e Kertész nevében a halála után kijelenteni, hogy csak tájékozatlanságból lépett be egy írószervezetbe, és hogy szerinte az intézet tényleg mindent megtesz-e annak érdekében, hogy távol tartsa a „sárdobálástól” és a „kicsinyes ideológiai csatározásoktól” a Nobel-díjas író emlékét.
Ne a vádaskodás legyen az alaphang
„A Szépírók Társasága soha nem tiltakozott a Kertész Intézet ellen. Kár, hogy így írja át Hafner emlékeit az ellenségeskedő alapállás, amibe belekényszerült” – mondta lapunknak Gács Anna, a szervezet elnöke, aki azt is kifejtette: számukra nem elfogadhatatlan az intézet léte, csak azt szeretnék, hogy ha már létrejött, végezze el feladatát, és legyen világos, mivel foglalkozik.
Az államtól kapott elképesztő mennyiségű pénzt az életmű ápolására és a közönséghez való eljuttatására költse. Ne pedig arra, hogy vádaskodik.
Gács szerint nem lehet megkérdőjelezni, hogy Kertész meggyőződései alapján választott társaságokat magának: az Írószövetségbe való be- majd kilépése is bizonyára tudatos volt, akárcsak az, hogy később csatlakozott a Szépírók Társaságához, amely mindig hangsúlyozta a demokratikus értékek melletti elkötelezettségét. Azt a vádat is igaztalannak tartja, hogy a társaság ne tenne semmit Kertész emlékének ápolásáért: tavaly például szerveztek egy emléknapot, ami egy zenés felolvasóestből és egy Kertész pesti lakóhelyeit érintő emléksétából állt. „Ez egy nagyközönség előtt való emlékezés volt, ellentétben a Kertész Intézet zártkörű rendezvényeivel, amelyeknek eddig semmilyen nyilvános produktuma nincs.” Szerinte a termékeny, közös munkához szükség lenne a megfelelő hangulatra is, úgy viszont nem könnyű partnereket találni, ha a vádaskodás és a kisajátítás válik egy intézet működésének alaphangjává.
Én azt látom az egészben tragikusnak, hogy itt van valaki, aki jó értelemben megkerülhetetlen figurája volt a Kertész-kutatásnak, ám ebben a nagyon szomorú kultúrpolitikai helyzetben belelavírozta magát egy olyan pozícióba, ahonnan csak támadni képes, és alig tud már kapcsolatot teremteni azokkal, akikkel elvileg azonos a célja: Kertész emlékezetének méltó ápolása.
Kiemelt képünk bal szélén Hafner Zoltán látható, középen Kertész Imre beszélget Balog Zoltánnal. Forrás: MTI / Emberi Erőforrások Minisztériuma / Bartos Gyula
