Kultúra

Semmi különös, csak az életünk

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2018. 01. 27. 09:00

Szabó Győző és Rezes Judit saját párkapcsolatukból írtak hullámzó darabot, hol súlytalan, hol lánctalpas, némi bátorság jól jött volna, de tükörnek így is megteszi.
Korábban a témában:

Több mint tizenöt év együtt tagadhatatlanul jelent némi tapasztalatot párkapcsolati téren. Főleg, ha két önmagában is érdekes szakmában dolgozó, magát folyamatosan megújítani képes, gazdag lelkivilágú, önálló érdeklődéssel, sikerekkel, egyáltalán, kiforrott személyiséggel rendelkező ember párkapcsolatáról beszélünk, gyerekkel, karrierrel, abból azért bárki tanulhat. Gondolhatnánk legalábbis. A Loveshake – Az élet összeráz címmel összehozott darabban a páros mégis egy másik, kockázatmentesebb utat választott.

Rövid, félszeg bevezető után szép fokozatosan haladunk végig a történteken, enyhe kukkolás-hangulata van, ahogy egy ilyen hétköznapi, mégis mindenkinek személyes élményben ott vagyunk mi, a közösség is. Nézzük a vonzalom lassú kibontakozását, a kellemes, szórakoztató, de túl nagy jelentőséggel még nem bíró időtöltéseket együtt, ahogy lassan szorosabbra fonódik a kötelék, és így tovább. Lineárisan haladunk előre a színészpár kapcsolatában, nincsenek oda-visszaugrálások, utalások, csak megyünk bele az újdonságból az intimitásba, az otthonos rutinból a kiüresedett megszokásig, ahogy az sokszor lenni szokott.

Fotó: Horváth Judit

„Nincs itt semmi látnivaló!” – gyakorlatilag ez az alapélmény, hiszen, bár lehetett volna ez mélyen személyes, bevállalós, sarkosan őszinte sajátélmény-darab Szabó Győző és Rezes Judit életéből, ám ők addig szűrték a történteket, míg csak az általános maradt fenn a szűrőn. Ez egyfelől kár, mert a személyesség irdatlan erős tud lenni, ugyanakkor azt nem lehet elvitatni, hogy a Loveshake megoldja, hogy hasson, éppen azzal, hogy fogalmaz olyan ködösen, hogy amit elmond, az gyakorlatilag bárkinek ismerős lehet.

A darab formailag is, nem csak nevében turmix: a leginkább modernizált varietére emlékeztető darabban van zene, tánc, próza, rap, sanzon, mozgásszínház, szimbolizmus és pőre valóság – rázva, nem keverve, ilyen formán nem is teljesen csomómentes a keverék. Az indulás különösen rázós, a bizonytalan, látványosan spontánnak beállított bevezető inkább erőltetettnek tűnik, a felszínes, ezért enyhe kamunak ható önismereti szósz, amivel az egészet nyakon öntötték, nem működik, sem mint a szereplők önvallomása, sem mint a nézőnek szánt gondolatébresztés, enyhe ripacskodás és önismétlés is akad.

Fotó: Horváth Judit

Ám amikor már épp temetnénk a látottakat, a darab váratlanul elkap egy-egy érzést, megfogalmaz valami őszintét, és humorral, lélekkel egyből működni kezd. De ennek sem örülhetünk felhőtlenül, ugyanis megint jön egy felszínesebb rész, aztán megint mélyülünk, és így tovább, ez az ingadozó színvonal a darab egészén végigvonul, persze, ültessen érzelmi hullámvasútra a produkció, de ne így, hogy tízperces váltásokban hol elszorul a szívem, hol súlytalan, csilli-villi revüműsoron találom magam.

Miközben – éppen a jól sikerült részek miatt – érezhető, hogy óriási potenciál lett volna az alapötletben, mi több, az alkotópárosban is benne volt a képesség, hogy ezt összehozza, csak annyi hiányzott, hogy kicsit kiegyengessék a tartalom egyenetlenségeit, ami némi plusz idő és átgondolás után gond nélkül megtörtént volna. Így aztán sejthetően a további játszások során fejlődni, forrni fog még a darab, és kicsit többet mutat majd abból az arcából, amibe öröm belenézni.

Fotó: Horváth Judit
Fotó: Horváth Judit

Mert amikor működik, akkor nagyon működik, a koreográfia többnyire erős, a zene pedig végig egészen briliáns, és némely jelenet érzésben is olyan erősen eltalált, olyan őszintén, megejtően hétköznapi, annyira igaz, hogy azok összességében bőven a pozitív oldalra billenti a mérleget. Mert játszhatjuk itt a generációnktól elvárt posztmodern, cool, öntudatos, individualista, spleenbe burkolózott szerepeket, azért mégis az olyan kérdések körül forog az életünk jelentős része, mint hogy találunk-e valakit, akivel jobb, mint egyedül, vagy mint amilyennek a fejünkben képzeljük a párkapcsolatot, majd aztán vele tudunk-e működni az ágy-asztal-tévé-nagyvilág képletben.

Loveshake – Az élet összeráz

Hatszín Teátrum / bemutató: 2018. január 20.

Színházi duett Rezes Judit és Szabó Győző igaz története alapján

Alkotók:

Nő: Rezes Judit, férfi: Szabó Győző
Dramaturg: Enyedi Éva
Dalszöveg: Máthé Zsolt
Zenei vezető: Wagner-Puskás Péter
Koreográfus: Kurucz Sándor, Lehoczky György
Asztali zene: Sáry László
Zongora, harmonika: Wagner-Puskás Péter
Dob, ütőhangszerek: Urbán Marcell/Kovács Norbert
Basszusgitár: Miskolczi Márk
Világítás: Pető József
Jelmez-asszisztens: Tóth Hajni
Produkciós asszisztens: Gerlóczi Judit
Producer: Kövesd Zsuzsa, Rezes Judit, Szabó Győző

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Gyomaendrőd, 2013. május 22.
Egy utas gyorsvonati pótjegyet vásárol a gyomaendrődi vasútállomáson 2013. május 22-én. A MÁV május közepétől gyorsvonati felárat vezetett be egyes gyors- és sebesvonatokon. Az érintett járatokra kötelező lesz pótjegyet váltani.
MTI Fotó: Rosta Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.