Kultúra
Fotó:  Bielik István/24.hu

Szabó Győző: Annál nagyobb veszélyben már nem leszek, amilyenben a heroinnal voltam

Szponzorált tartalom
Szponzorált tartalom

2017. 12. 02. 14:00

Papír szerint reklámgrafikus, mégis, generációja egyik legsokoldalúbb színházi és filmszínésze, tévés, színházi és filmszerepek, improvizáció, showszereplések mellett-után legközelebb épp plüssbárány lesz, ami már önmagában is érdekes. De azért másról is mesélt. Interjú.
Korábban a témában:

Az Álomutazóban egy alvós állatkát alakít, ami elsőre kissé karakteridegennek hangzik. Mit lehet tudni erről a szerepről?

A darab egy olyan jövőben játszódik, ahol már nincsenek álmok, az emberek nem álmodnak, mert egészen másképpen töltődnek, más a regenerációjuk. A produkció pedig beemeli a hagyományos elemeket is: ahogy az én kislányomnak is volt anno egy alvós pelusa, a kisfiúk – mint a darab főhőse – kedves tárgyakkal, állatokkal szeretnek elaludni. Ez vagyok én, a bárány, akit számolunk, amikor elalszunk, a bárány, aki átugrik a kerítésen, a bárány, aki egy kedves állat, és jelen esetben egy alvós állat, és nagyon fontos szerepe lesz abban is, hogy megpróbálja visszacsempészni az álmokat az emberek világába. Egyébként nagyon sok alakításomban szoktam állatokról mintázni mozdulatokat, gesztusokat, viselkedésformákat. Ez a bárány kicsit laza, raszta, reggae-stílusú bárány lesz, könnyed és szerethető, lesz hozzá szép nagy jelmezem.  Ezzel kicsit még bajlódok, mert nagyon nagy, habos-babos jelmez lesz, biztosan nagyon melegem lesz benne, de ha megszeretem a karaktert, akkor ezek a háttérbe szorulnak.

Fotó: 24.hu/Fülöp Dániel Mátyás
Borzasztó lenne, ha leszoknánk az alvásról, hogy addig is dolgozhassunk
Ezért aztán vissza kell szerezni az alváshoz - és vele az álmodáshoz - való jogunkat. Erre vállalkozik az Álomutazó című mesemusical főhőse.

Ez egy gyerekdarab. Az alapján, amit már most lehet belőle látni, a saját gyerekét érdekelné?

Azért is, mert ez egy gyerekdarab, és azért is, mert benne vagyok, mindenképpen elviszem majd rá a gyerekem, teljesen családi dolog lesz, egyébként is elviszem általában minden jó gyerekelőadásra, gyerekmozikat nézünk, és így tovább. A Játékkészítőnél is ott volt, és teljesen el volt varázsolva a díszletektől, a méretektől, az óriási kellékektől, jelmezektől. Ez neki egy varázslat. Nekem is az lett volna, ha gyerekkoromban lett volna ilyen volumenű előadás, amire édesapám el tudott volna vinni.

Fotó:  Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

A másik nagy projekt, ami már lezárult, a Valami Amerika 3. Ott hogyan zajlott a munka, milyen volt a forgatás?

Már lassan a finisben vannak az utómunkával, február 13-án kerül mozikba a film. Nagyon jó volt megint a csapattal találkozni, egy nagy tábori élmény, olyan kollégák voltak ott, akikkel évek óta nem találkoztam, és tudtuk, hogy jó a könyv, így olyan mozi lesz, amin érezhető, hogy az alkotók szeretik, amit csinálnak. Ez nagyon fontos, és szerintem ahogy A Játékkészítőben, az Álomutazó kapcsán is érezhető lesz. Ez mindig átüt, és elvehetetlen színésztől is, nézőtől is.

Jó ideje tart már a Valami Amerika története, már a második is régen volt, pláne az első. Hogy marad friss ez a sztori?

Az első részben megismertük a karaktereket, teljesen családi mozi volt, nem lett senkinek semmi baja, nem halt meg senki, nem volt benne agresszió, szerethető, vicces volt. Másodjára már kellett, hogy kerüljenek bele új helyszínek, új szereplők, az már egy picit pörgősebbre van vágva, sajnos Terka néni, Schütz Ila már nem szerepelhetett benne, úgy is kezdődik, az ő temetésével, egyfajta tisztelgésként. A harmadik pedig, amellett, hogy megint új szereplők kerültek be, már teljesen felgyorsult. Ha azt mondjuk, hogy az első egy családi vígjáték volt, a második krimi-vígjáték, akkor a harmadik rész inkább krimi-akcióvígjáték. És legalább annyira vicces, mint az eddigiek, sőt, akik már látták a tesztvetítésen, azt mondják, ez lesz talán a legviccesebb rész.

Elég sokféle munka van az életében, a tévé, a színház, a film, improvizációs dolgok. Cél volt ez a sokszínűség?

Alapvetően is nyitott ember vagyok, szeretek nagyon sok mindent kipróbálni, nem csak a szakmám területén, mindig nagyon sok dolgot csináltam, két könyvet írtam, van egy éttermem, azzal foglalkozom még, színházzal, szinkronnal, dalokat énekelek fel, igyekszem a gyerekeimet nevelni, rengeteget utazok. Amikor azt kérdezik, hogy fér bele ennyi minden egy napba, akkor én is csak megvonom a vállam, hogy nem tudom. Egyszerűen huszonhat-huszonhét órákat élek meg egy nap, nagyon keveset pihenek, többet kellene. Elsősorban a családomnak és a munkámnak élek, mert szeretem. És azt gondolom, hogy egy színésznek igenis mindenben ki kell magát próbálni, legyen az operett, musical, dráma, vígjáték, showműsor, műsorvezetés, reklámokban szerepelni, adni az arcomat dolgokhoz, akár jótékonysági vagy egyéb célokhoz, és nagyon sok mindent tudnék még sorolni. Elmenni műsorba főzni, döntőbe kerülni, A Nagy Duettben is döntőbe kerültem, a Szombat esti lázban is, igyekszem mindenből a legjobbat kihozni, én ezeket egyáltalán nem tartom cikinek, szeretem, hogy ezeket kipróbálhatom.

Fotó:  Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Van olyan, ami kimaradt és szívesen kipróbálná?

Igazi nagyoperettben még nem szerepeltem. Azt el tudnám képzelni, és még nem volt. Vagy vinnék egy igazi nagy, bunyózós magyar akciófilmet, ami nem nagyon forog.

És ami nem magyar? Egyre több külföldi produkció készül itt…

Nincsen semmilyen célom sem külföldön, sem pedig külföldi produkcióban karriert csinálni. Én itt tök jól érzem magam, nekem nem vágyam a világhír, nem vágyam a több pénz, nem vágyam az a bizonyos highlife, én ezeket nem akarom, semmi ilyen vágyam nincsen.

Elégedett embert mutat ez a kép.

Igen, az is vagyok.

Mindezekkel együtt főleg a filmszerepekben a rosszfiú-kisfiú karakterét szokta játszani. Ezzel szemben az életben egy ponton el kell kezdeni nagyon is felnőni, felelősséget vállalni.

Soha nincsen ebben ellentmondás. Amit látunk a színpadon vagy a vásznon, az mindig csak egy szerep, amivel én nem azonosulok. Az, hogy a Jóisten ilyenre teremtette az alkatomat, így nézek ki, ilyen a hangom, abba nem tudok különösebben beleszólni, én mindig örülök, ha valaki emiatt megtalál, de azt is szeretem, ha egy kicsit ellene osztanak a karakteremnek, amikor végre nem a nehézfiút vagy a macsót alakítom, mint A mi kis falunkban, ahol egy bugyuta rendőrt, Stokit játszom. De ezért szeretem az ilyen alkalmakat is, mint az Álomutazó, amiben egy bárányt, vagy A Játékkészítő, amiben malacot játszottam.

Ez tartja frissen a színészt?

Minden szerep kihívás, egyikbe sem lehet belehelyezkedni kényelmesen, a sikerhez nincs szabadjegyem, mindenért meg kell küzdeni. Ha van is, amit már rutinból meg lehet csinálni, én nem ilyen típus vagyok, szeretek mindennek kicsit mögé nézni, úgyhogy nekem minden egyes produkció friss. Egyébként is folyamatosan aktívan vagyunk tartva, lement egy produkció, azonnal jön a következő, most is megyek egy másik produkció próbájára.

Az említett könyvek egyike, a Toxikoma arról szólt, hogy hogyan sikerült a drogügyeiből kimásznia – konkrétan erről már nem érdemes túl sokat beszélni. Az viszont nagyon gyakran meg történik, hogy lejön valaki az egyik függőségéről, és keres egy kevésbé egészségtelen másikat, amire ugyanolyan nagy szenvedéllyel ráveti magát. Önnek mi volt ez?

Nekem a sport, ami ilyen dolog. Funkcionális edzésekre járok, ahol a saját testsúlyunkat használjuk, itt nem feltétlenül a tömegnövelés vagy az izom fontos, hanem a színészként és magánemberként is jelentkező hiúságom, és az, hogy a karakteremből nem hízhatok ki. Amikor 106 kiló voltam, akkor egyrészt nem éreztem jól magam, másrészt meg nekem még van dolgom ezzel az alkattal, ha felhíznék 120 kilóra, akkor szerepektől esnék el. Ha meg a napi stressz levezetéséről beszélünk, akkor nagyon szeretem a jó minőséget ételekben és italokban is, egy pohár borral, kettővel, attól függően, hogy milyen napom volt, mindig levezetem az estémet, ez nem is kérdés, a mértéktartó és minőségi alkoholfogyasztás része az életemnek – ha lehet itt függőségről beszélni.

Mindezzel együtt a színészvilág, művészvilág nem éppen veszélytelen egy függőség után lévő embernek.

Annál nagyobb veszélybe, mint amilyenben én a drogokkal és a heroinnal voltam, én már soha nem fogok kerülni, én ezt már kipipáltam. Az már más kérdés, hogy vajon mit gondolnak rólunk, hírességekről. Nincsenek hajnalig tartó bulik olyan helyeken, ahova csak sztárok járnak, vagy lehet, hogy vannak, de ezekbe én nem vagyok meghívva. Mint bárki másnak, ugyanúgy nekem is vannak gondjaim. Hétköznapi ember vagyok. Befizetem a csekkjeimet, utazom villamoson, metrón, ugyanúgy élek, mint mások, talán kicsit jobb körülmények között. Egy kicsit felül van misztifikálva a mi létezésünk.

Fotó:  Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Apropó veszélyek. A színházi és filmes szakma szexuális zaklatási botránya még mindig tart. Azt mondja mindenki, hogy ezek a történetek nyílt titkok voltak – hogyhogy csak most kezdtünk el erről beszélni?

Ezt én sem értem és nem is érdekel. Az viszont biztos, amit egy néző vagy átlagember sosem fog megérteni, hogy a táncosoknál, színészeknél a testiség, hogy gond nélkül csókolózunk a színpadon, vagy rácsapunk egymás fenekére, teljesen normális. Mi teljesen máshogy létezünk, nyugodtan öltözünk egymás előtt lányok-fiúk, olyan kitolódott értékek vannak, amik semmilyen más területen nem, vagy már túlmennek azon a szeméremfokon, ami másnak már kicsapja a biztosítékot. Én nem tudom, ki kivel mit csinál vagy csinált, én nem zaklattam soha senkit, kicsit minden partnerembe „beleszeretek”, olyan minden próbafolyamat, mint egy kapcsolat. Ezek a szakmai határok, amiket mégis, ha valaki átlép, akkor, hogy úgy mondjam, „kard által vész, aki kardot ragad”. De sosem fogjuk megtudni, mik azok a határok, ameddig ezek az úriemberek elmentek, és igazából nem is érdekel.

Mégis, ott van a bélyeg, mit lehet tenni azért, hogy ezt lemossa magáról a szakma?

Abban biztos vagyok, hogy nem fognak emiatt kevesebben színházba járni. Rajtam nincs bélyeg, másokon meg, aki megérdemli, azon ott van és kész, nem kerülhetett a szakmára bélyeg, aki rásütötte, vagy ez alapján az egész szakmára általánosítja, az nézzen magába, hogy vele vajon mi lehet. Olyan ez kicsit épp, mint a színész és a karakter összemosása. Bodrogi Gyula azt mondta mindig, hogy nem belekerülni nehéz egy karakterbe, hanem kikerülni onnan. Nekem nem dolgom tisztára mosni a színházi szakmát, én ugyanúgy rácsapok a kolléganőm seggére, ha a szerep megkívánja, ugyanúgy csókolózunk a színpadon, megfogjuk egymás fenekét, hátát, arcát, kész.

Az Álomutazó után milyen munkák állnak sorba?

A Thália Színházban január 8-án kezdem az Oscar című színdarabban a próbákat, addig pedig az Álomutazóval párhuzamosan fut a Loveshake, amit a menyasszonyommal, Rezes Judittal készítünk. Ez egy kétszereplős, zenés össz-művészeti előadás, ami az életünkről, a megpróbáltatásainkról, a mélypontokról fog szólni, ennek január 20-án lesz a bemutatója a Hatszín Teátrumban. Aztán a következő évadban más színházi dolgom nem is lesz, ellenben amint végzek a színházzal, februárban pont kijön a Valami Amerika 3. a mozikban, ott biztosan sok helyre hívnak majd, pár héttel később A mi kis falunk második évada, amit nyáron forgattunk. Nagyon sokat dolgoztam a nyáron, két szabadnapom volt, most már igazából inkább azt várom, hogy kicsit le tudjam csendesíteni az elmém.

Fotó:  Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Szponzorált tartalom

A cikk megjelenését az Álomutazó produkció támogatta.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Budapest, 2018. február 14.
Úgynevezett plasztinációs eljárással konzervált emberi preparátum az emberi test anatómiáját bemutató Body kiállításon a fővárosi Komplexben 2018. február 14-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.