A közel másfél évszázados múltra visszatekintő képeslap (Magyarországon csak 1896-ban, a millennium évében kezdték őket gyártani, korábban német és osztrák gyártóktól érkeztek a magyar témájú lapok) népszerűsége az elmúlt évtizedekben egyértelműen hanyatlik: a kézzel írt lapokat a levelekkel együtt felváltották a félperces telefonhívások, aztán az SMS-ek, az internet elterjedésével pedig az e-mailek.
Ettől függetlenül persze ma is készülnek képeslapok, a nagyobb ünnepeken pedig még mindig sokan – leginkább az idősebb korosztály képviselői – keresik fel a legközelebbi postát, vagy postai levélszekrényt, hogy eljuttassák a jókívánságokat a város, vagy az ország, esetleg a kontinens túlsó végébe.
A lapok ma persze már jóval egyszerűbbek, és néhány kivételtől eltekintve nem árulkodnak semmiféle kreativitásról. Szüleink, vagy nagyszüleink korában persze ez is másként volt, hiszen akkor még a kor legtehetségesebb művészei – így például a modern villaépítészként, illetve üzletportál-tervezőként is zseniális Kozma Lajos – ragadták meg az ecsetet, hogy az emberek minden évben új lapok százai közül választhassák ki a nekik legjobban tetszőt.
Most ezekből a darabokból mutatunk be néhányat.
Puttók és a karácsony, 1909
Az Iparművészeti Iskola ünnepi üdvözlete, Kende Jolán 1913-ban készült grafikájával

A lapokon néha repülők is feltűntek – még békeidőben is

De ember- vagy angyalalakokra sem volt mindenképp szükség
Kozma Lajos húszas évekbeli munkái

Pauli Ebner rajzai, 1933


Idilli népies képekben sem volt hiány
Szilágyi G. Ilona munkája a harmincas évek derekáról
Bozó Gyula iparművész sorozata a második világháború hajnaláról





A két világháború közti évek számos bizarr lappal is gazdagították a világot, de közülük csak kevés veheti fel a versenyt a második világháborús Magyarország motoros, repülős, illetve tankos ajándékosztó angyalaival








