Kultúra

Van, amit maga a Sátán sem vehet el

Bodnár Judit Lola
Bodnár Judit Lola

újságíró. 2017. 11. 25. 13:42

Legfeljebb ideig-óráig, mert az igazi harcos lélek születésétől fogva haláláig küzd majd a szabadságáért. A Megtorlás döbbenetes bosszúfilm, gyomor is, szív is kell hozzá.
Korábban a témában:

A MeToo-kampány tornyosuló hullámai, az évtizedes hallgatás megszakítása hatalmas előrelépés a nők feletti elnyomás felszámolásának útján, ugyanakkor – miközben az eredményeket nem szabad elvenni magunktól – nem árt tudatosítani néha, hogy mennyire hosszú ez az út, és körülbelül honnan indult. Abban a kultúrkörben, amihez mi tartozunk, a nő-férfi viszonyt nagyon nagyban meghatározza – ezt felesleges lenne tagadni – a Biblia öröksége. Akármennyire szekularizált – ha úgy tetszik: istentelen – a mai Magyarország, Európa, vagy akár az egész Nyugat, a nő mint oldalborda, tartozék, férjének kiegészítése, alattvalója, neadjisten tulajdona nyomokban még mindig tartja magát a közgondolkodásban – de tagadhatatlanul természetesebb, egyenrangúbb ez a viszony, mint volt, mondjuk, párszáz éve. Azzal együtt is, hogy a Megtorlásban bemutatott történet távol áll a hétköznapitól.

Kisváros az Újvilág hajnalán, a törvény még ködös, a vallás még az élet rendező elve, minél kisebb, zártabb a közösség, annál inkább a lelkész a település szellemi-lelki vezetője, gyakorlatilag élet-halál ura. Főként, ha olyan fergeteges manipulátor, mint történetünk antagonistája, a nem annyira tisztelendő atya, aki különösebb lélektani hozzáértés nélkül is megállapíthatóan tökéletes pszichopata, nehezítve mindezt egy jó adag beteges vallási mániával és istenkomplexussal, és akkor a történet igazán durva pszichés zavarait még nem is említem, ronda nagy spoiler lenne ugyanis. Maradjunk annyiban, hogy a lelkészről az első pillantásra süt, hogy nagyon nincs vele rendben valami, és ez a sejtés a film előre haladtával egyre csak fokozódik, a történet egy igen korai pontján könnyedén egyenlőségjelet teszünk az ő alakja és egy földre szabadult sátánfajzat közé. Történetünk főhősnője is tudja ezt az első pillanattól, amint megpillantja a kisvárosba újonnan érkezett papot, és nem kell sokáig várni, hogy rájöjjünk, mennyire igaza van. A lelkész a múlt egy darabja, azért jött, hogy ezzel a múlttal szembesítse főhősünket, akit azonban nem egészen abból a fából faragtak, aki odatartja a másik arcát is.

Hogy mennyire nem, ezt a különös időkezelésű történet fejezetenként mutatja meg, ahány különböző korszak főhősünk életében, mintha annyi külön élet lenne, és az is, ezek a világok pedig a non-lineáris felépítésnek és a trükkös dramaturgiának köszönhetően folyamatosan fenntartott, sőt, fokozódó feszültséggel tárulnak fel a néző előtt. Már ha bírja. A Megtorlás ugyanis nem könnyű filmélmény, sőt, kimondottan erős gyomrot és idegrendszert igényel, és a tempó sem kíméli a nézőt: alig kezdődik el a film, már zuhognak a borzalmak. A filmet hivatalosan néhol egyenesen horrorként aposztrofálják, de még ha ezt túlzásnak is vesszük, a pokoli reverendásnak köszönhetően akkor is gyakorlatilag thriller-szintű az izgalom. Mégpedig az a fajta, amikor a gonoszság olyan kiszámíthatatlan, hogy nem csak akkor történik valami erőszakos – többnyire állat- vagy emberhalál –, amikor sejteni lehet, hanem a semmiből, teljesen hirtelen is, olyan ridegen és váratlanul, ahogy a pszichopata agya jár. És a történet többi férfiszereplője sem éppen egy trubadúr, még a pozitív karakterként exponált Kit Harington sem vet meg néhány emberölést, ha épp kapóra jön.

Ezzel együtt a film hangulata mégsem folyamatosan éjsötét, a szeretet, a tisztaság, sőt, az idill képei is felvillannak, és mindennel együtt is a megátalkodott küzdelem és életigenlés, a mindent legyőző szabadságvágy a végső kicsengés, nem pedig a gyomorforgató sötétség. Köszönhető ez elsősorban a főhős alakjának, aki olyan rendíthetetlenül szabad lélek, hogy a legmélyebb gödörből is kikaparja magát, még ha mindezért az ár töredéke is több, mint amit egy átlagember képes lenne elviselni.

Dakota Fanning minden sztereotípiát lerázva alakítja ezt a nőt, különösebb faksznik nélkül ugorva hősének egyik életéből a másikba, egy karakternek a sokrétűsége miatt legalább három változatát hozza gond nélkül, öröm nézni, amit csinál. A lelkész szerepében Guy Pearce megint bizonyítja, mennyire sokszínű színész, láttam én már őt esendő, pihepuha papucsnak is, ahhoz képest most ez a földre szabadul Sátán is ugyanolyan lazán jön belőle. A Trónok harca-különítmény, Carice van Houten és Kit Harington is feltűnnek, van Houtent izgalmas is egy ennyire Melisandre alakjától távol álló, riadt és erőtlen bigottként látni, Harington viszont megint ugyanazt játssza, amit a Trónok harcában, vagy a nemrég debütált Gunpowderben, reméljük, lesz még alkalma valami mást is hozni, mint a különféle jelmezekbe bújt, de lényegében ugyanolyan, tiszta szívű westernhőst.

Kemény, súlyos, és nagyon fontos film a Megtorlás, amihez, hogy ezt a borzalmas küzdelmet lássa és átérezze a néző, a gyomor mellé szív is kell. Csak remélni tudom, hogy ezt látva nem hangzik el egyetlen „minek ment oda” sem.

Megtorlás (Brimstone) – színes, holland-francia-német-belga-svéd-angol-amerikai western-thriller, 148 perc – 8/10

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

WASHINGTON, DC - SEPTEMBER 06:  Supreme Court nominee Judge Brett Kavanaugh organizes his desk before testifying to the Senate Judiciary Committee on the third day of his Supreme Court confirmation hearing in the Hart Senate Office Building on Capitol Hill September 6, 2018 in Washington, DC. Kavanaugh was nominated by President Donald Trump to fill the vacancy on the court left by retiring Associate Justice Anthony Kennedy.  (Photo by Chip Somodevilla/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.