A Hounds of Love-ot a tavaly szeptemberi Velencei Filmfesztivál Venice Days nevű szekciójában mutatták be először, és Ben Young műve a filmes újságírók egyik kedvence volt, az elrabolt kamaszlány megformálásáért pedig Ashleigh Cummingst a mustra is értékelte: a legjobb színésznő díjával tüntették ki. Idén május 12-én indult a nemzetközi forgalmazása, és Karlovy Varyban is bemutatták, a kritikusok kedvencei blokkban.
Okkal.
Az ausztrál Ben Young első nagyjátékfilmje erősre sikeredett, és elég késői vetítésen tekintettem meg ugyan, egy pillanatig sem fenyegetett az elalvás veszélye (lásd például a trailerben a főszereplő lány elementáris erejű sikolyát 1:30-nál).
Pedig a film cselekménye csupán egy B-thrillert sejtet: adott az ausztráliai Perth külvárosa 1987-ben, ahol egy házaspár, John és Evelyn White kamaszlányokat rabol el, hogy a férj kiélhesse rajtuk perverz vágyait és szadizmusát. Viszont amikor a 17 éves Vickit csábítják a házukba, sok minden megváltozik. Az áldozat ugyanis ráérez arra, hogy házaspár női tagjában rengeteg frusztráció lapul férje cselekedetei miatt, amit Vick meg is próbál kihasználni. A Hounds of Love-ot a B-filmes vonulatból azonban kirántja az, hogy gyönyörű képekkel operál, s egy idő után igazi főszereplőjévé nem is az elrabolt, hanem az elrabló asszony válik lelki vívódásai miatt.
Jó a keret is, hiszen igazán szemléletes Vicki és elvált anyja közti durván kiegyensúlyozatlan kapcsolata, de az elrabló házaspár életéről is kiderülnek apró részinformációk, a szálak is jól futnak össze, de pár dolog azért hibázik, hogy a Hounds of Love mesterművé válhasson.
Például az, hogy nem lép túl a klasszikus elrablós filmek zsánerelvárásain, a családtagok nyomozása például teljesen felesleges és nem odaillő, ráadásul néhány jel már az elején jelzi, merre is fut majd ki a történet. Explicitásban is lehetett volna bátrabb film, ugyanis néhány kötél által kidörzsölt boka és csukló, véres rongyok és a földön heverő dildók csupán állandó feszültséget keltenek, de az igazán durva történéseknél szemérmesen elfordul a kamera, vagy a már említett elementáris erejű sikolynál bezárul a néző előtt az ajtó.
Valahol persze ez is érthető, a rendezői szándék vélhetően nem az volt, hogy a durva erőszaktevéssel sokkoljon, hanem inkább az áldozat kilátástalan helyzetét domborítsa ki, és egy folyamatosan feszült atmoszférát alakítson ki, amiben a néző is ugyanazt élhesse át, mint a kamaszlány, vagyis a legdurvább események bármikor megtörténtét.
A Hounds of Love nem a kategóriája legjobbja, A szomszéd lány vagy a Green Room is ügyesebb, de jól beleillik abba az erős idei thriller/horror felhozatalba, amit a Tűnj el, vagy a Nyers képvisel + Ben Young rendezőre a későbbiekben érdemes majd odafigyelni.
