Az évszázadfordulón nagyjából nem létezett menőbb rendező David Finchernél, Quentin Tarantinónál és Guy Ritchie-nél. A Harcosok klubja, a Ponyvaregény és a Blöff egyaránt korszakos alkotás volt, milliók rajongtak és rajonganak érte napjainkban is. Mindhármat hangsúlyos vizualitás jellemzi, de közben dramaturgiában, történetben és dialógusokban is hihetetlenül erős, nem véletlen, hogy ezeknél talán csak a Bud Spencer-filmek szövegeit idézgetik többen.
Mindegyik kompakt, lezárt történet, és szerencsére egyik sem folytatódott, bármekkora kultstátusz övezi is őket. Mostanáig.
Szemlátomást szériafronton is kezdenek biztonsági pályán mozogni a csatornák, nehogy hatalmas bukás legyen a végeredmény, ezért jól bejáratott címek kapnak spinoffokat vagy sorozatmegfelelőt. Ha csak utóbbi kategóriát nézzük, elég kiemelni az FX csatorna Fargóját, amely kapcsán sokan köpködtek, hogy a Coen-tesók szatirikus, neo-noir fekete komédiáját miért kell tévére adaptálni, de utólag minden az FX-et igazolta, hiszen Emmy- és Golden Globe-díjak tömkelege, na meg a nézők szeretete övezi. Legfőképpen azért, mert csak az előző mondatban is olvasott zsánerkijelölő elemeket vette át a széria, és antológiasorozat lévén évadról évadra csavaros történet jellemzi, na meg olyan A-kategóriás színészek, mint Billy Bob Thornton, Kirsten Dunst, és Ewan McGregor.
Ehhez képest a Blöff sorozat-megfelelője mint elődje. Az például jó, hogy ebben az esetben sem “folytatás” született: semmi köze Törökhöz, meg 86 karátos gyémántokhoz (egyelőre), csak a londoni alvilág maradt keretnek. Egy csapat huszonéves piti bűnözőről szól, akik “csak” piti seftelések árán próbáltak érvényesülni, viszont arra vetemednek, hogy kirabolják egy alvilági pofa pénzszállító autóját, hogy tartozásaikat rendezni tudják, s ezáltal belekeverednek a szervezett bűnözés útvesztőjébe.
Sajnos ez a sztori a már fentebb idézett Guy Ritchie-faktor nélkül fabatkát sem ér, a néha kimerevített képek, furcsa vágások, a videoklipszerű effektusok már Guy Ritchie-től is közhelyesek (nem véletlen, hogy már ő is rájött, erre nem lehet felhúzni egy egész életművet és inkább elment Hollywoodba blockbustereket rendezni). Ha már magán viseli a Blöff (vagy angolul ugye a Snatch) nevet, lehetne emlékezetesebb, frappánsabb, és különösen az sem segít rajta, hogy a színészek közel sem azt a kalibert képviselik, ami elvárható.
Az egyik főszerepet a Harry Potterből ismert Rupert Grint játssza (aki ott sem a színészi kvalitásai miatt volt kedvelhető és amúgy itt producerként is jegyzi a sorozatot – a lenti videóban beszél is erről), mellette még feltűnik Dougray Scott (Mission: Impossible II.), a stikliket a böriből irányítgató apa és Luke Pasqualino (Snowpiercer – Túlélők viadala), aki annyit tud, hogy jóképű és folyton okvetetlenkedik. Látjuk még Tamer Hassant (Futball faktor), Ian Geldert (Trónok harca), Juliet Aubrey-t (Az elszánt diplomata), valamint Phoebe Dynevort is, akinek azért kéne femme fatale-nak tűnnie, mert kihívó, köldökig dekoltált ruhában flangál (lásd: nyitókép).
Hiába van bunyó, vér, lövöldözés, kisstílű gengszterek, meg csinos nők és egyéb színes karakterek, a pilot egyáltalán nem meggyőző, de igazából csak gengszterfilmes kliséket pufogtat, túl távoli az eredeti alapanyagtól, de kellőképpen közhelyes, hogy még érdektelen is maradjon. Az évad többi része persze még lehet érdekes, de a pilot alapján ez nem tűnik valószínűnek.
