Ma hat érdekes tervet mutatunk be a kor legjobbjaiból.
Az 1955-ben elkészült XB-36H, az amerikai légierő három megawattos, léghűtéses reaktorral szerelt bombázója, melyet egy B-36-ból alakítottak át, és két éven át, öt fős személyzettel (köztük két nukleáris mérnökkel) tesztelték. Ez idő alatt a gép negyvenhétszer emelkedett a magasba.
A legénységet a reaktortól egy 25-30 centiméter vastag üvegtáblákat magában foglaló, tizenkét tonnás, gumival borított burok választotta el:
A tervet később is alkalmazták volna, de a Popular Mechanics egyik, 1957-ben megjelent számának hasábjain lévő rajzokon nem a legénység része, hanem a komplett reaktor lett volna cserélhető a földön, sőt, a gépen tartózkodók a farok fölé függesztett irányítóközpontból szabadon katapultálhattak volna:
A francia Arbel Symetric, 1957-1958
A negyven kilowattos atomszívet a mérnökök szerint nukleáris hulladékkal teli kazettákkal lehetett volna életben tartani, de a francia kormány nem egyezett bele a nukleáris üzemanyag használatába, így a kísérletnek idejekorán vége szakadt.
A Ford Nucleon, 1958
A legendás autógyár futurisztikus modellje sajnos sosem készült el, így a kor embere mindössze modelleken láthatta, hogy a Ford szerint hogyan is nézne ki a hatvanas évek hajnalának környezetkímélő autója, melynek ikerturbinái közel nyolcezer kilométeren át működtek volna, mielőtt az apró reaktor üzemanyagért kezd könyörögni.
A szovjet utazóreaktor, a TES-3, ami egy T-10 tank alapjaira épült, és fél pillanat alatt kisebb atomkatasztrófát okozhatott volna
Az ötvenes évek derekán született meg az ötlet a leningrádi Kirov-gyár egyik, szürkeállománnyal bőven ellátott mérnökében: mi lenne, ha építenénk egy guruló erőművet, amivel olyan helyeken tudnánk áramot fejleszteni, ahol eddig lehetetlen volt?
Az ötletet csodálatos módon nem szavazták le, így néhány évnyi szerencsétlenkedés után, 1961-ben az első ilyen, 1,5 megawattos erőforrással szerelt jármű már el is kezdte gyártani az áramot. A projekt persze bukdácsolt, pénzügyileg pedig kész krachnak tűnt, 1969-ben pedig inkább lelőtték az egészet.
A világ első hatkerekű autója, a Ford Seattle-ite XXI, mely az 1962-es seattle-i világkiállításon mutatkozott be, a Ford mérnökei pedig olyan fantasztikusan elképzelhetetlennek tűnő dolgokat álmodtak meg bele, mint a számítógépes navigáció, a cserélhető üzemanyagcellák, a vezetés közben információkat szolgáltató fedélzeti rendszerek, és a nukleáris meghajtás. Ezek közül természetesen egyiket sem tudták megoldani, de a kilencvenes években aztán elöntötték a világot a digitális műszerfalak és a GPS-képernyők.
A Tupoljev Tu-95LAL, az egyetlen, reaktorral szerelt szovjet gép, ami 1969-ig negyvenszer repült – legtöbbször viszont kikapcsolt reaktorral, hiszen a mérnökök a tényleges tesztek helyett inkább a sugárzás ellen védő belső falakat próbálták meg tökéletesíteni.
