Rajzoljunk egy képet. Imígy: ül a magyar otthon, kopott a kanapé, de fűtés van, tévé van, készülék is, csatornák is, megy a híradó. Szóval ott ül, és mit csinál? Bírót játszik: ez megérdemelte a börtönt, amaz keveset kapott, a harmadikat becsukták, bezzeg a tolvaj politikust nem, pedig azok aztán kötelet érdemelnének, és különben is mindjárt nem lenne annyi gyilkosság, és különben is, az én adómból ezeket a semmirekellőket jobban etetik, mint én a gyerekemet. Megvan? Netán te magad is előadtad már ezt a monológot? Persze, hogy nem, te nem olyan vagy. Sebaj, akkor nem neked, hanem tudod, annak az ismerősödnek szól a lehetőség: vedd fel a szép ruhád, sétálj el a Ferenciekre, és ítélkezz nagyban!
Egy átlagos napon, valamikor napjainkban egy dzsihádista eltéríti a Lufthansa Berlin-München járatát, és egy csurig telt stadion felé kormányozza. Vadászgéppel vonul ki a hadsereg, hogy rávegyék az utasszállítót az irányváltásra, sikertelenül. Tragédia nélkül nem ússzuk meg: három perccel a stadionba csapódás előtt a vadászgép pilótája kilövi a gépet, százhatvannégy emberrel a fedélzeten, túlélő nincs. Pontosabban van: hetvenezer ember a stadionban, akik mit sem sejtve néznek valami mindent eldöntő focimeccset. Felfoghatatlan, döbbenetes – ám váratlanul már nem ér, van emlék, precedens, protokoll is az ilyen helyzetekre. De mire elég a protokoll? Lehet-e jogelvek mentén dönteni ott, ahonnan kijelentkezett a józan ész?
Erről szól a Katona friss bemutatója, a Terror. Nem a konkrét esemény perceinek lelassítását nézzük: már minden megtörtént, a vadászpilóta Lars Koch döntött és cselekedett – ő áll most bíróság előtt. Furcsa tárgyalás ez: egy pillanatig sem kérdés, hogy a vádlott elkövette-e a tettet, amivel vádolják, a tények a maguk teljességében, egyértelműen állnak a bíró, az államügyész, a védő és az esküdtszék előtt. A kérdés csak az, hogyan ítéljük meg a történteket: Koch lőtt, és ezzel gyilkolt – de bűnös-e? Egyértelműnek tűnik? Már most rávágnád a döntésed?
Türelem, az eset sokkal bonyolultabb, mint amilyennek tűnik, a tárgyalóterem sivársága, és az ott elhangzottak húsba vágó mivolta összefeszül, a túl sok infótól egyre kényelmetlenebbül érzed magad. Mert mindig, mindig van egy újabb szemszög – de nem úszod meg, döntened kell. Merthogy te vagy, mi vagyunk az esküdtek, egy élő, hús-vér, tőlünk alig pár méterre ülő, minden ízében összeszorult, valódi ember szemébe kell belenézni. Ez azért kicsit más, mint lendületből mérgelődni a Kékfényen.
A berlini Deutsches Theaterből indult Terror, melyet világszerte nem lanyhuló érdeklődés mellett játszanak, gondolkodni merő színházfogyasztóknak szól. Meg mindenkinek, aki ma az úgynevezett fejlett világban él.
Terror
Katona József Színház – Kamra, bemutató: 2016. október 8.
Írta: Ferdinand von Schirach
Rendező: Dömötör András
Bírósági elnök: Kiss Eszter
Lars Koch, vádlott: Kovács Lehel
Biegler, védő: Mészáros Béla
Nelson, államügyésznő: Fullajtár Andrea
Christian Lauterbach: Rajkai Zoltán
Franziska Meiser: Rezes Judit
